Krisztusban drága jó testvéreim!
Tévedés lenne Mária és Márta történetét úgy értékelnünk, mint a fizikai munka, a házimunka lebecsülését. Ismeretes mindnyájunk előtt, hogy Jézus is kétkezi ácsmunkát végzett Názáretben harmincéves koráig. Ennek megfelelően a keresztény kultúra fölépítésében mindig komoly szerepet játszott az ősi bencés alapelv gyakorlati megvalósítása: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál! Megtérő pogány őseinket is a bencés szerzetesek tanították meg a földművelés „tudományára”. Valahol hét testvér élt egyetlen közösségben. Közülük haton eljártak dolgozni, a hetedik pedig a házimunkát végezte. Takarított, mosott, ebédet főzött. Így telt az életük, vidáman, megelégedetten. Egy idő múltán azonban szemrehányással illeték az otthon dolgozó testvért, hogy ő miért nem megy velük együtt dolgozni. A testvér engedett és ettől kezdve mind a heten elmentek hazulról. Hamarosan azonban kiderült, hogy balga módon viselkedtek. Odahaza rendetlenség fogadta őket és nem várta terített asztal, tiszta ruha a hazatérőket. Ezt felismerve ismét úgy döntöttek, hogy a hetedik testvér maradjon csak otthon.
Ez az érem egyik oldala. Ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az olyannyira szükséges munka mellet valami másra is szükségünk van. Nevezetesen arra a Jézust hallgató figyelemre, amelynek Mária az iskolapéldája. Jelen századunkban általános jelenség az utazás, a turizmus elterjedése. A modern közlekedési eszközök, az anyagi jólét, az ember látni vágyása indokolják ezt a jelenséget. Gyakran találkozhatunk hazánkban is külföldi látogatókkal és láthatjuk, amint térképpel a kezükben próbálnak tájékozódni. Itt a földön valamennyien jövevények vagyunk és nem könnyű a tájékozódás. Jézus azért jött közénk, hogy utunk legyen az Istennek tetsző életre. Azért hagyta ránk tanítását, hogy térképül szolgáljon az egész emberiségnek. Ha az életet helyesen akarjuk értékelni, ha nem akarunk zsákutcába kerülni, akkor az evangélium térképéről kell leolvasnunk, hová menjünk, merre tartsunk. Ha ezt elmulasztjuk, fennáll a veszély, hogy lázas tevékenységünk üresjárattá válik, rossz irányba fordul, értelmetlenségbe fullad. Az élethez mindig kellenek irányító, igaz eszmék, célul kiszemelt kikötők. Mindnyájan megdöbbenve éltük át és éljük át azokat az időket, amikor téves eszmék annyi millió embert sodortak és sodornak a pusztulásba. Vajon mi ennek a magyarázata? Egy jeles gondolkozó szerint az a körülmény, hogy a Mein Kampf című könyvet sohasem írta volna meg Adolf Hitler és nem talált volna visszhangra a német nép körében, ha ezt megelőzően nem mérgezik meg a közgondolkozást a darwini eszmék és a nacionalizmus hamis tanaival.
Drága jó testvéreim!
A görög mitológiának van egy tanulságos története, ami rávilágít az emberi lélek belső erőire. Amphion és Zétos ikertestvérek elhatározzák, hogy Thébai városát védőfallal veszik körül. Zétos hatalmas testi erővel rendelkezik és a falhoz szükséges sziklákat a közeli hegyekről a város széléhez görgeti. Közben a testvére, Amphion egy fa alatt ül, lantját pengeti és elbűvölően énekel. Éneke olyan varázslatos, hogy a köveket is megindítja. Ennek következtében minden szikla a helyére gördül és így szinte magától felépül a várost védő hatalmas fal. Így fejezi ki a görög lélek abbeli hitét, hogy milyen hatalma van a művészetnek, az eszméknek az élet elrendezésében.
Amikor tehát Jézus védelmére kel Máriának, korántsem akarja leértékelni Márta munkáját. Senki sem állítja, hogy az embertásainkon csak az imádsággal segíthetünk. Bármilyen buzgón imádkozzuk a rózsafüzért, ezzel még nem szüntethetjük meg a világban fellelhető bajokat. Nem szereljük le a nukleáris töltetű rakétákat, nem mentjük meg a savas esők következtében pusztuló erdőket, nem enyhíthetjük az éhező népek nyomorúságát. Ám mindezt a problémát megoldhatnánk, ha az evangélium térképe szerint rendeznénk be életünket. Ennek érdekében kell időt szentelnünk az elmélkedésnek. Legyen egy napunk minden héten, amikor a csend ölében, otthonunkban vagy a természetben ismételten átgondoljuk és az evangéliummal szembesítjük életvitelünket. Olykor vegyünk részt egy-egy lelkigyakorlaton és ha szükséges, módosítsuk életünk pályáját.
Tehát nem Mária vagy Márta, hanem a kettő együtt alkotja a krisztusi életszményt. Mily kegyelem, hogy itt és most, mi is „leülhetünk Jézus lábaihoz”, csak kezünkben kell venni reánk hagyott örömhírét. Hogy lelki haszonnal forgassuk, fogadjuk meg Pázmány Péter tanácsát: „Mert, ha a mannát meg kellett őrölni, törni és főzni, a Szentírás ízét, gyönyörűségét és táplálását sem érezheti különben, hanem ha elmélkedésünkkel apróra törjük az ő titkait. A mandulának ízét sem érzed, ha rágatlan alányeled: a Szentírásnak sem érzi édességét, aki meg nem rágja belső jóságát.” Tegyünk így és akkor megnyílik előttünk az értelmes, a boldog, az üdvös élet királyi útja.
Drága jó testvéreim!
Az evangélium ma egy nagyon jól ismert jelenetet mutat be. Márta talpraesett, praktikus, gondos háziasszony. Mária befelé forduló, figyelmes és elmélyedő egyéniség. Jézus betér hozzájuk apostolaival. Márta örömet akar szerezni a Mesternek, és jól megvendégeli, Mária is örömet akar szerezni és odakuporodik lábai elé. Márta emiatt szemrehányást tesz. És mi van ebben a szemrehányásban? Van benne féltékenység: „Íme, hogy megértik egymást!” Van vádaskodás: „Nem segít, pedig látja, mennyi dolgom van.”
Aztán tapintatlanság: „Szólj rá, hogy jöjjön segíteni!” Végül hiúság: „Mester, vedd észre sok munkámat, és dicsérj meg érte!” Jézus észre is veszi, meg is dicséri érte: „Mennyit dolgozol, hogy sürögsz-forogsz.” Aztán Máriát veszi védelmébe: „Ő a legjobb részt választotta.” Márta, te befogadtál otthonodba, Mária befogadott a szívébe. Te asztalt terítesz nekem, hogy megvendégelj, Máriának én terítek asztalt, hogy megvendégeljem. Mind a kettőtökre szükségem van, ne féltékenykedjetek egymásra, mert nektek is szükségetek van mind a kettőre: munkára és imádságra. Ora et labora, ez a régi keresztény jelszó: imádkozzál és dolgozzál! A madár is csak két szárnyon tud repülni, a csónak is akkor halad, ha két evezővel eveznek. A munkáról manapság sokat hallunk, ezért ejtsünk néhány szót az imádságról.
1. Mit jelent imádkozni?
Annyit jelent, mint szabad teret teremteni magamnak. Kiszakadok a dolgok kényszere alól, a fizikai lét nyomasztó uralma alól. Mindenütt csak anyag, erő, energia, gép, termelés, munka. Mindenütt zakatolás, korom és füst. Hát sehol sincs egy oázis, ahol pihenhetek, egy kút, ahol felüdülhettek? A technika a nagy mechanizmus, ahol csak matematika, fizika és logika van, de szív nincsen. A szív veszik el, ha nem imádkozom. Szent Jakab apostol írja, hogy a hívő imája megenyhíti őt. Sebzett a lélek, meggyógyítja, háborog a lélek, csillapítja, föl van zavarva, megbékíti, elsötétül, földeríti, kedvetlen, sodorja, kiüresedett, hát lelket önt beléje. Mit tesz imádkozni? A tv-ben mindennap láthatók a tornagyakorlatok, és mindenkit buzdítanak, hogy őrizzék meg testük rugalmasságát. De az ember nemcsak testből áll, hanem lélekből is. Arra sohasem gondolunk, hogy a lelket is gyakorolni kell? Ha a testet nem gyakoroljuk, elmeszesedik, ha a lelket nem gyakoroljuk, erőtlenné válik. Lélekgyakorlás – ez az imádság. Mit jelent imádkozni? Isten felé tárni a lelkünket, mint ahogy a madár kitárja szárnyait a napfényben. Mint ahogy a kis méh magába szívja a nektárt, aztán kiizzadja, mint mézet, így szívjuk magunkba az imádságban az isteni életet, aztán cselekedetekbe öntjük. A virág mindig a nap felé fordítja kelyhét, az imádság pedig Isten felé a lelket. Imádkozni annyit jelent, mint kaput nyitni és Istennél lenni. A Paradicsom kapuja bezárult mögöttünk, a mennyország kapuja pedig megnyilt előttünk. Mikor imádkozunk, megérezzük Isten békéjét és erejét.
2. Miért kell imádkozni?
Először azért, mert Isten maga számára teremtett bennünket. Az asztalos elkészít egy szekrényt, amikor kész, elviszik, és nincs többé köze hozzá. A festő megfest egy képet, aztán eladja, más falán függ, más gyönyörködik benne. Az állat egy ideig törődik kicsinyéivel, aztán szárnyak kelnek és nem ismerik egymást. Az ember is fölneveli gyermekeit, aztán útjaik elválnak, talán csak a kölcsönös szeretet marad meg. Nem így az Isten. Neki mindig tulajdonai, hasonmásai és gyermekei maradunk. Ezt az imádsággal fejezzük ki. Másodszor azért, mert Jézus tanítványai vagyunk. Ő pedig azt mondotta: „Maradjatok meg az én szeretetemben.” Akit pedig szerettünk, annak számára mindig van mondanivalónk. „Már nem nevezlek beneteket szolgáknak, hanem barátaimnak.” A barátok pedig nem fogynak ki a beszédből. Elmondják egymásnak belső világukat. Ezt tesszük az imádságban is. Harmadszor azért, mert a beszéd hozzátartozik az emberi természethez. A nap kibocsátja sugarát, a virág illatát, a forrás friss vizét. A gyermek is, mikor bizonyos kort elér, megszólal. A néma gyermek nem egészséges. Azt az embert sem tartom egészségesnek, aki Isten előtt nem tud megszólalni. Végül az ember sokszor van magára hagyva. A szív vérzik, valahol ki kell önteni. Mi lesz, ha rám szakad a nagy csalódás, ha összeomlik életem értelme, ha a bamba lét malomkövei között őrlődőm? Az imádság ilyenkor a szelep. „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád!”
3. Hogyan kell imádkozni?
Először hittel: az imádság a hit anyanyelve, általa az Isten nemcsak gondolat, hanem valóság, nem ismeretlen, hanem közeli: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád.” A gondolat az eszemből, az érzések a szívemből, az imádság a hitemből fakad. Másodszor alázattal. Egyedül az Isten nagy. Mi valamennyien kicsinyek vagyunk. Ha közel is enged magához, akkor is kicsinyek maradunk. A kicsinyhez pedig nem a szemtelenség és elbizakodottság, hanem az alázat illik. Egy jól nevelt ember mindig szerény, ez teszi kedvessé imádságunkat is.
Végül bizalommal kell imádkozni. Csüggedésből még senki sem merített erőt. Különben is, ha Isten egy kaput bezár, rögtön kinyit egy másikat. Öreg parasztember hosszú időt töltött magányosan a templomban. Megkérdezték, mit csinál. „Ő néz engem, én nézem őt” – volt a válasz. Ebben a nézésben benne volt a hit, az alázat és a bizalom. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: RomKat
