Krisztusban drága jó testvéreim!
Gyakran olvashatunk gyászjelentést ilyen vagy ehhez hasonló szövegezéssel: Tragikus hirtelenséggel, váratlanul elhunyt. olykor arról is tudomást szerzünk, hogy az illető agyondolgozta magát, mindent elkövetett annak érdekében, hogy növelje életszínvonalát. Gazdagodás volt a jelszava és megfeledkezett arról a tényről, amely szerint az élet a maga teljességében nem a mi birtokunk. Korunk embere számítógéppel keres feleséget vagy férjet, megtervezi gyermekei számát, olykor túlméretezett vállalkozásra fecsérli erejét és közben megfeledkezik arról az igazságról, hogy az élet és a halál találkozása nem a mi terveink szerint történik. Az esztelen gazdagról szóló példabeszédben erre hívja fel figyelmünket az evangélium.
Helytelen lenne Jézus szavait úgy értelmeznünk, mintha Isten elítélné, rossznak minősítené a bírvágy ösztönét, amely természetes megnyilatkozása anyagiakhoz kötődő földi életünket. Az embernek gondoskodnia kell mindennapi kenyeréről a saját maga és családja számára. Értelmes természetünkből következik az is, hogy terveket készítünk és ezek nyomán indulunk a holnapok utcájába. Terveink azonban akkor jók, ha a valósággal járnak karöltve. Ismeretes, hogy minden nemzetgazdagságban igen fontos a hosszú távú tervezés. Végzetes, ha kizsákmányoljuk a jelent és ezzel tönkre tesszük gyermekeink, unokáink jövőjét. Ki tagadhatná, hogy ilyen jelenségek napjainkban is tapasztalhatók. Nem a tervezésben van tehát a hiba, hanem annak mikéntjében. Minden tulajdon akkor tölti be szerepét, ha figyelemben vesszük a közösségre gyakorolt hatását, szociális funkcióját.
Drága jó testvéreim!
A keresztény ember egyéni életében is ilyen hosszú távú tervezésre törekszik. Nem hagyhatja ki számitásaiból a bármely pillanatban érkező halált és azt az abszolút jövőt, ami hitünk szerint a halál után következik. Úgy kell használni földi javainkat, hogy biztosítsuk örök boldogságunkat, üdvösségünket. Ennek érdekében le kell győznünk a bírvágy túlburjánzását, a szerzési vágyat korlátok közé kell szorítanunk. Egy idős tanító és tanítványa állnak a játszótér szélén. Gyermekek játszanak, futkosnak, kacagnak gondtalanul. A tanítvány ennek láttán felveti a kérdést: „Mi a magyarázata annak, hogy jóllehet minden ember boldogságra vágyik, ennek megtalálása keveseknek sikerül?” A tanítónéni válaszol: „Nézd a játszó gyerekeket. Azt hiszem, hogy ők, itt és most boldogok.” A tanítvány mondja: „Én is így gondolom. De hogyan lehetnek boldogok a felnőttek? Legtöbbjük miért boldogtalan?” Szóbeli válasz helyett a tanító belenyúlt a zsebébe, kivett belőle egy marék pénzérmét és játszó gyerekek közé szórta. Erre azonnal abbahagyták a játékot, véget ért a vidám kacagás és egymással versengve, birkózva kapkodták a pénzérméket. Többen sírva is fakadtak és tettlegességre ragadtatták magukat. A tanító mondja: „Nos, amint látod, vége a boldogságnak. Vajon miért?” A tanítvány válaszól: „A verekedés miatt.” A tanító folytatja: „De mi miatt verekedtek, veszekedtek? Nem de a bírvágy, a pénz volt az oka mindennek. Íme itt a válasz a kérdésedre, miért boldogtalan sok-sok ember? A szívében élő és érvényesülő bírvágy következtében.” Az esztelen gazdag is ebben a mondatban határozta meg életcélját: Pihenj, egyél, igyál s élj jól! Ki tagadhatná, hogy ez az életfelfogás minden idők népszerű jelszavának minősíthető. Ám a tények arról tanúskodnak, hogy az anyagi javak túlzó hajhászása sem biztosítja életünk egyensúlyát, boldogságát. Mennyi baj származik abból, ha egyesek többet kívánnak maguknak, mint amire szükségük van. Lázadozunk, mikor Isten bezár előttünk egy ajtót és nem veszük észre a megnyíló ablakot. Naponta imádkozzuk: legyen meg a te akaratod, valójában pedig a saját akaratunk érvényesítésén fáradozunk. Pedig nem a saját, hanem Isten akarata a mi igazi boldogságunk. Elfeledkezünk arról, hogy a gazdagságnak van egy magasabb rendű formája is, ami felülmúlja az anyagi javak birtoklását. Életünknek nem lehet nemesebb célja, minthogy örömet szerezzünk másoknak és ezáltal a jótettek kincseivel gazdagodjunk. Akkor élünk igazán emberi, illetve istengyermeki szinten, ha a lelki értékeknek biztosítunk elsőséget és szívünk kincstárában a szeretet aranyait gyűjtögetjük. Erre célzott Jézus is, amikor az élet megnyerésének, annak elveszítését tette feltételévé.
Ezt írja az egyik tudós, C. S. Lewis (Ljuisz): „Vesd alá magad a halálnak, törekvéseid és kedvenc vágyaid halálának minden áldott nap, és egész tested halálának a legvégén: vesd alá magad lényed minden rostájával és örök életet fogsz találni. Ne tarts semmit vissza! Semmi sem lesz igazán a tiéd, amit el nem ajándékoztál. Semmi sem fog föltámadni a halálból, amig meg nem halt benned. Ha magadat keresed, hosszú távon csak gyűlöletet, egyedüllétet, kétségbeesést, haragot, romlást és pusztulást fogsz találni. De ha Krisztust keresed, meg fogod Őt találni, és Vele mindent ráadásul.”
Drága jó testvéreim!
Valószínűleg mindenki hallotta már a mesét a boldog ember ingéről. Egy királyról van benne szó, aki súlyosan megbetegedett. Vagyonának felét ígéri annak, aki meggyógyítja. Jönnek is a különféle tanácsok, de egyik sem használ. Végül valaki azt a különös tanácsot adja: „Keressetek egy boldog embert, kérjetek el az inget, húzzátok a beteg királyra s attól meggyógyul.” Nosza el is indulnak, hogy megkeressék a boldog embert. De, aki gazdag, annak nincs egészsége, aki egészséges, az még szegény, aki nem is szegény és nem is beteg, az meg családi gondokkal küszködik. Egyik este azonban szegényes kunyhó nyitott ablakából hallatszik az imádság: „Hála legyen az Istennek, munkám volt elég, el is fáradtam, de most jóllaktam s nyugodtan hajtom álomra fejemet.” Az emberek föllélegzettek. Végre megtalálták a megelégedett embert. „Vesd le az ingedet” – mondottak neki – „Annyi pénzt adunk érte, amennyit csak akarsz.” A boldog ember elmosolyodott: „Szívesen odaadnám, de nincsen ingem.” Az evangéliumi ember azt mondja: „Egyél-igyál, élvezd az életet, van elég vagyonod...” Ez a kis történet pedig azt akarja mondani, hogy a boldogság nem élvezet és nem vagyon. Hát akkor miben áll az igazi boldogság?
1. Boldogság a szeretet
Szinte mindennapos eset, hogy valaki olcsó aranygyűrűt kínál. Mindig akad, aki beugrik a vásárba: megveszi, aztán kisül, hogy hamisítvány. Így vagyunk a szeretettel is. Szerettetnek nevezik az ösztönt, a szenvedélyt, a szerelmet, de mindez vagy nem igaz, vagy csak félig igaz. A valódi szeretet odaadás. Jézus mondja: „Jöjjetek hozzam mindnyájan és én megenyhítelek titeket.” Aztán saját vérét konszekrálja bele a kehelybe, hogy magát adhassa: „Vegyétek is igyatok ebből mindnyájan.” Jöjjetek csalódottak és bánatosak, jöjjetek becsapottak és kicsúfoltak… „Hogy örömötek teljes legyen.” De rögtön jön a nagy kérdés: miért boldogság a szeretet? Azért, mert a szeretet ad, és aki ad, az gazdag. Látunk arcokat kipirulni, szemeket felcsillanni az örömtől. Sötét a világ, de ahol szeretet árad, ott kivilágosodik. Rideg az élet, de ahol szeretet van, ott meleg fakad, rosszak az emberek, de ahol szeretet árad, ott a jóság szigetei keletkeznek. A szerető szívű ember úgy viszi magával a boldogságot, mint a hold az udvarát. Az önző embert folyton kínozzák vágyai: mindig kíván valamit. Az odaadó ember folyton ad az életnek: szívet, megértést, segítőkészséget és vigasztalást. Nem fogy a szeretet, ezért a boldogsága sem.
2. Boldogság a béke
Nem én mondom, hanem Jézus, aki a nyolc boldogság közé sorolta: „Boldogok a békességet szerzők.” Háború árnyékában élő gyermekek vagyunk, tudjuk, mit jelent a béke hiánya. Földúlt otthonok, magukra hagyott gyermekek, nyomorékok és hajléktalanok, családi tragédiák, - mind benne van ebben a szóban: háború. És mindez benne van abban a lélekben, akinek nincs Istene. Vagyis nincs hite, nincs fundamentuma, melyre épüljön az élete. Hiányzik lelkéből a remény, annak állandó tudata, hogy nem él hiába, hogy nem a halálé az utolsó szó. És hiányzik szívéből a bizalom, hogy egy jóságos Atya arca virraszt a világ fölött. „Non est pax impiss” – mondja a Biblia, „Nincs békéjük a bűnösöknek.” A lelkiismeret háborgása nem ad nyugtot, ha pedig kiirtja a lelkiismeretét, akkor kiszikkadt sivatag válik belőle. Ezzel szemben a lelki béke önmagában boldogság. Nézzétek a puha fehér kis ágyban alvó gyermeket s ott áll szótlan sugárzással az apa és az anya. Egymásra mosolyognak, és megcsókolják egymást. Ó, áldott béke! Nem szentimentális giccs, hanem valóság. Ilyen a lélek békéje. Amerre jár, ez a béke árad belőle, mint a harang szava a vasárnapi házak fölött.
3. A boldogság Isten
Egy költemény mondja el, hogy valami öngyilkos csavargót a temető árkában temettek el. A sírásó látja, hogy egy idős asszony virágokkal díszíti sírját. „Ugyan megérdemli-e, hát öngyilkos lett?” – kérdi. Az asszony így válaszol: „Hogy milyen a lelke, nem tudom, én csak azt tudom, hogy neki is volt édesanya.” Ó, de finom lélek! Egy kis változtatással nekem is azt kell mondanom minden emberről: „Milyen a lelke, nem tudom, milyen az élete, nem ismerem, én csak azt tudom, hogy ennek is van a mennyben Atya, aki teremtette és hazavárja.” „Örök szeretettel szerettelek” – mondja Isten a Bibliában. Ez a szeretet van kiöntve a hajnali napsugárban, amely megaranyoz mindent, ez a szeretet árad a virágok illatában és cseng a madarak énekében. „Örök szeretettel szerettelek” – erről beszélnek az ég csillagai és a tenger hullámai, erről minden karikagyűrű az ujjakon és minden harang a toronyban. Isten szeretete kíséri a vándort és virraszt a betegágy fölött. Ugye csalás, ha valaki jót ígér és rosszat ad? Ezt teszi a világ. Boldogságot ígér, és csalódást ad, szépséget ígér, és jön a hervadás, egészséget ígér, és jön a betegség. Mindent, amit az élet adott, vissza is veszi tőlünk. Mi marad? Az Isten! Innét van az, hogy a jól és helyesen gondolkodó emberek, akiknek nincsenek illúzióik, visszatérnek mindig és mindennap az Istenhez. Ámen.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: Vatican News
