A nagy melegre való tekintettel Leó pápa a VI. Pál aulában tartotta meg a szerdai általános kihallgatást, tovább folytatva Jézus evangéliumi útjának szemléléséről szóló katekézisét. Ezúttal az utolsó vacsora meghitt légkörében elhangzó bejelentését elemezte, mely egyik tanítványa árulásáról szól. A tanítványok, bűnösségük tudatában, őszintén magukra vállalják annak lehetőségét, ám így éppen gyengeségük beismerése jelenti számukra a megváltás útjának kezdetét.
A kihallgatás kezdetén Leó pápa angol, spanyol és olasz nyelven jelentette be, hogy „Ma reggel több helyen, különböző időpontokban tartjuk az audienciát, hogy egy kicsit elkerüljük a napsütést és a rendkívüli hőséget. Köszönjük türelmüket, és hálát adunk Istennek az élet csodálatos ajándékáért, a jó időért és minden áldásáért.”
Jézus tükröt tart, mert a valódi szeretet nem mondhat le az igaságról
Kedves testvéreim, folytassuk utunkat az evangélium iskolájában, követve Jézus utolsó napjainak nyomait – kezdte katekézisét a Szentatya. Ma egy meghitt, drámai, de ugyanakkor mélyen igaz jelenetnél állunk meg. Ez az a pillanat, amikor a húsvéti vacsora során Jézus felfedi, hogy a Tizenkettő egyike elárulja őt: „Bizony mondom nektek: egyikőtök, aki velem együtt eszik, el fog árulni engem” (Mk 14,18). Erős szavak ezek. Jézus nem ítéletként mondja ezeket a szavakat, hanem hogy megmutassa, a valódi szeretet nem mondhat le az igaságról. Az emeleti terem, ahol nem sokkal korábban mindent gondosan előkészítettek, hirtelen kérdések, gyanakvás és sebezhetőség csendes fájdalmával telik meg,. Ezt a fájdalmat mi is mindannyian jól ismerjük, amikor a legkedvesebb kapcsolatainkra rávetül az árulás árnyéka – állapította meg a pápa.
Úgy beszél, hogy mindenki kérdőre vonhassa önmagát
Jézus mégis meglepő módon beszél a közelgő eseményekről. Nem emeli fel a hangját, nem mutogat senkire, nem ejti ki Júdás nevét. Úgy beszél, hogy mindenki kérdőre vonhassa önmagát, és valóban, pontosan ez történik. Szent Márk így mondja nekünk: „Elszomorodtak, és sorra kérdezték: „Csak nem én?” (Mk 14,19). Kedves barátaim, meglehet, hogy ez a „Talán én vagyok az?” kérdés a legőszintébb, amit magunknak feltehetünk. Nem ártatlan emberek kérdése ez, hanem a tanítványoké, akik rájönnek, hogy mennyire törékenyek. Nem a bűnösök kiáltása ez, hanem azok suttogása, akik ugyan szeretni akarnak, de tudják, hogy sebeket okozhatnak. Ennek tudatossága jelenti a megváltás útjának kezdetét.
Kimondja az igazat, mert meg akar menteni
Jézus ezzel a bejelentésével nem akar megalázni. Kimondja az igazat, mert meg akar menteni. Ám ahhoz, hogy megmentsen minket, ahhoz éreznünk kell, hogy mi is érintettek vagyunk, de azt is érezni kell, hogy mindezek ellenére szeretnek minket, érezni kell, hogy a gonoszság ugyan valóságos, de nem övé az utolsó szó. Csak az fogadhatja el az árulás okozta sebet, aki megismerte a mélységes szeretet igazságát. A tanítványok reakciója erre nem a harag, hanem a szomorúság. Nem háborodnak fel, hanem elszomorodnak. Fájdalmuk abból fakad, hogy valóban érintettek lehetnek. Ám éppen ez a szomorúság, ha őszintén fogadjuk azt, adhat helyet a megtérésnek. Az evangélium nem azt tanítja nekünk, hogy tagadjuk a gonoszságot, hanem hogy ismerjük fel benne mintegy fájdalmas lehetőségként az újjászületésünket. Jézus ezután még hozzáfűz egy nyugtalanító és elgondolkodtató mondatot: „Jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát! Jobb lett volna neki, ha meg sem születik!” (Mk 14,21). Ezek bizony kemény szavak, de jól kell érteni őket: nem átokról van szó, hanem inkább fájdalmas kiáltásról. Görögül ez a „jaj” úgy hangzik, mint egy sóhaj, egy „ajaj”, egy őszinte és mély együttérzésből fakadó kiáltás.
Ha felismerjük és elfogadjuk korlátainkat, akkor végre újjászülethetünk
Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy ítélkezünk. Isten viszont elfogadja a szenvedést. Amikor látja a rosszat, nem áll bosszút, hanem elszomorodik. És az a „jobb lett volna, ha soha nem születik meg” nem egy előre kiszabott ítélet, hanem egy igazság, amelyet mi mindannyian felismerhetünk. Mert ha megtagadjuk a szeretetet, amely megteremtett minket, ha árulásunkkal hűtlenné leszünk önmagunkhoz, akkor valóban elveszítjük a világra jövetelünk értelmét, és kizárjuk magunkat az üdvösségből. Mégis, éppen ott, a legsötétebb ponton, a fény nem alszik ki. Sőt, ragyogni kezd. Mert ha felismerjük korlátainkat, ha hagyjuk, hogy Krisztus fájdalma megérintsen minket, akkor végre újjászülethetünk. A hit nem kímél meg minket a bűn lehetőségétől, de mindig felkínál egy kiutat: az irgalom útját.
Soha nem hagyja el a szeretet asztalát, még akkor sem, ha tudja, hogy magára hagyják őt
Jézus nem botránkozik meg gyengeségünk láttán. Jól tudja, hogy egyetlen barátság sem mentes az árulás kockázatától. De ő továbbra is bízik. Továbbra is leül az asztalhoz a tanítványaival. Nem mond le arról, hogy megtörje a kenyeret azoknak is, akik elárulják őt. Ez Isten csendes ereje: soha nem hagyja el a szeretet asztalát, még akkor sem, ha tudja, hogy magára hagyják őt.
Drága testvéreim, mi is őszintén megkérdezhetjük magunktól ma: „Talán én vagyok az?”. Nem azért, hogy vádolva érezzük magunkat, hanem, hogy helyet adjunk az igazságnak a szívünkben. Az üdvösség innen indul, annak a tudatából, hogy mi is megtörhetjük a bizalmat Istennel, de be is fogadhatjuk, megőrizhetjük és megújíthatjuk azt. Végül is ez a reményünk, annak tudata, hogy bár mi elbukhatunk, de Isten soha nem hagy cserben minket. Még ha el is árulhatjuk, Ő továbbra is szeret minket. És ha engedjük, hogy ez az alázatos, megsebzett, de mindvégig hűséges szeretet elérjen minket, akkor valóban újjászülethetünk. Ekkor kezdődhet életünk, többé már nem árulóként, hanem Isten mindig szeretett gyermekeként – zárta katekézisét Leó pápa.
A katekézis utáni köszöntések
A katekézis tanításának rövid összefoglalását a pápa megismételte a világnyelveken, majd szeretettel üdvözölte az olasz nyelvű zarándokokat. Külön köszöntötte a Kereszt Leányai Intézetének rendi nagygyűlését, továbbá a veronai, modenai és manerbioi híveket. A Szentatya mindenkit arra buzdított, hogy haladjon előre a hit és az élet teljességében és tisztaságában. Az ifjú házasok jelenlévő csoportjára a hívek tapsát kérte, majd köszöntötte azokat a fiatalokat, akik részt vesznek a „Giorgio La Pira” Ifjúsági Művek nemzetközi táborában. A Nagyboldogasszony ünnepének közeledtével a Szentatya mindenkit arra buzdított, hogy állandóan imádkozzanak Szűz Máriához, és példáját követve teljes mértékben fogadják el az Istennel való „közelség” és a minden ember iránti gondoskodás hivatását. A lengyel zarándokokhoz fordulva a pápa Szent Maximilian Maria Kolbe liturgikus emléknapja előestéjén arra buzdította őket, hogy tekintsék példának az ő hősi áldozatkészségét mások iránt. Az ő közbenjárására kérjék Istent, hogy adjon békét minden népnek, amely a háború tragédiáját éli át. Végül a Szentatya szívből adta áldását minden jelenlévőre.
Forrás, fotó: Vatican News
