Nem boldog lélekben sok vallásos ember, mert vallását gyakorolja hit nélkül, az Úrral való kapcsolódás nélkül! S ezért szeretet nélkül... Egy ember hirtelen meghalt.
Egyszer csak megpillantotta az Istent, ahogy közeledett feléje egy bőrönddel a kezében és így szólt hozzá:
- Fiam, itt az ideje, mennünk kell.
- Az ember megkérdezte: - De miért ilyen hamar, oly sok tervem volt még.
- Sajnálom fiam, de most van itt az ideje – hangzott az Isten válasza.
- Mi van a bőröndben? – érdeklődött tovább az ember.
- Minden, ami a tiéd volt.
- Ami az enyém volt? Azt akarod mondani, hogy a holmim? A ruháim? A pénzem?
- Sajnálom fiam, de az anyagi javaid sosem voltak a tieid. A földhöz tartoztak mindig.
- Akkor az emlékeim?
- Sajnálom, de azok sem voltak a tieid, azok az időhöz tartoztak.
- Akkor a barátaim?
- Sajnálom fiam, de ők sem a tieid. Az életutadhoz tartoztak.
- A feleségem és a gyerekeim!
- Sajnálom fiam, de még ők sem a tieid. Ők a szívedé voltak.
- Akkor a testem?
- Ez sem volt a tiéd soha. A tested a poré.
- Akkor talán a lelkem.
- Sajnálom fiam, de a lelked sosem volt a tiéd. A lelked az enyém!
A kétségbeesett ember kitépte a bőröndöt az Isten kezéből és kinyitotta. A bőrönd üres volt. Könnyekkel a szemében kérdezte Istent: - Soha nem volt semmim? Erre az Isten kedvesen átölelte és a következő választ adta: - De igen fiam. Minden pillanat, amit megéltél igazán, a tied volt!
Az élet pillanatokból áll és minden igazán megélt pillanat a Most valóságába vezet, ahol Isten van. Mert Ő mindig csak Most van – a Jelen valóságában.
A kezdő történet nem lehangoló. Az egyetlen valóságra mutat rá és arra a tényre, hogy minden más káprázat: a megélt pillanatban van az Isten és én akkor élem meg a valóságot, ha tudom és tudatosítom: az Övé vagyok! Amikor a pillanatot meg tudom élni, a pillanatban tudok élni, akkor tapasztalhatom meg mindezt – a Jelen valóságában.
Minden, amim van, csak egy ideig rendelkezem vele.
Semmit és senkit nem birtokolhatok vagy sajátíthatok ki. Ennek belátása vezet a szűk kapu felé.
Az élet dolgai és emberi találkozásaim akkor nyernek értelmet, amikor felismerem, hogy szükségem volt rájuk, de eljön a pillanat, amikor el kell engednem őket. Másképp nem „férek be” a szűk kapun. Loyolai Szent Ignác önfelajánló imája is erre a valóságra világít rá, amikor kimondja a következő szavakat:
„Fogadd el, Uram, szabadságomat, fogadd egészen. Vedd értelmemet, akaratomat s emlékezésem. Mindazt, amim van és ami vagyok, Te adtad ingyen. Visszaadok, Uram, visszaadok egyszerre mindent. Legyen fölöttük korláttalan úr rendelkezésed. Csak egyet hagyj meg ajándékodul: szeretnem téged. Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel, s minden, de minden gazdagság enyém, más semmi nem kell.”(Sík Sándor fordítása)
Ez az önátadás szükséges, hogy „beférjek” a szűk kapun. Tehát nem az a lényeges kérdés, hogy hányan üdvözülnek, hanem az, hogy én személy szerint dolgozom-e Isten Szentlelkének jelenlétében önmagamon.
Egyszer megkérdezte egy tanítvány a mesterét, mit jelent önmagunkon dolgozni? A mestere erre ezt a választ adta: azt, hogy ne várj arra, hogy mások változzanak.
Önmagam formálásának munkájában soha nem vagyok egyedül: az Istennel való együttlét a kulcsa annak, hogy az elengedés irányában jól haladjak. Ez az irány a szabad élet fele vezet, amelyben - paradox módon - nem azt teszem, amit akarok, hanem azt, amit kell, vagyis amit a Szentlélek sugall és tenni akar bennem és általam másokkal!
Tehát mégcsak nem is a vallásos cselekedeteken van a lényeg, hanem az, hogy benne vagyok azokban vagy csak kötelességből teszem.
Veled ettünk és ittunk – mondják a szűk kapu bejáratánál azok, akik sok vallásos cselekedetet gyakoroltak az Istennel való kapcsolat nélkül. Furcsa ez a mondat, de ha szívem mélyére engedem e kijelentést, érteni fogom, mire gondol az Úr, amikor azt mondja ezeknek: nem ismerlek titeket!
A Vele való kapcsolat nélkül mindent megtehetek, mégsem elég! Templomot takaríthatok, szentmisére járhatok, imádkozhatok, s mégsem kapcsolódom össze Vele. Ezért nem boldog lélekben sok vallásos ember, mert vallását gyakorolja hit nélkül, az Úrral való kapcsolódás nélkül! S ezért szeretet nélkül...
Én hogyan kapcsolódom Hozzá? Szabadon, kényszer nélkül vagy csak vallásos kötelességből? Az utóbbi még nem elég a szűk kapun való bejutáshoz...
Sajgó Balázs Forrás, fotó: Vatican News
