Krisztusban drága jó testvéreim!
Még mi, a hívő emberek is hajlamosak vagyunk arra, hogy gyengeségeinkre hivatkozva megfeledkezzünk az igazságosság elvéről és az Istent mindent elnéző nagypapának minősítsük. Sokszor úgy képzeljük Isten országát, amint szélesre tárja kapuit és mindenki könnyűszerrel beléphet rajta. Nincs vámvizsgálat, útlevél-ellenőrzés, nem kell várakoznunk, bármiféle nehézséggel számolnunk. Ezt a téves elképzelést akarta eloszlatni Jézus, amikor hasonlatában szűknek nevezte az üdvösség kapuját. Figyelmeztet, hogy a keresztény élet komoly erőfeszítést, olykor kereszthordozást igényel.
Egyesek azzal indokolják kényelmes magatartásukat, hogy Jézus megváltó áldozatára hivatkoznak. Az evangélium téves értelmezése nyomán azt gondolják, hogy Jézus lefizette minden adósságunkat és nekünk nincs más dolgunk, mint a hit mozdulatával átvenni az üdvösség ajándékát. Jézus szavai ettől a hamis biztonságérzettől akarnak megóvni és ezért biztat a szűk kapun való belépésre. Jézus egész élete, küzdelme, áldozata arról tanúskodik, hogy a földi életben nem lehet elkerülnünk az életjobbító önmegtagadást, a lemondást és a kereszt vállalását. Ha Jézusunk útnak nevezte önmagát, akkor nekünk is ezen kell járnunk és ez az út, miként az ő esetében, sokszor számunkra is keresztúttá sötétedik. Ha valaki tiszta magasokba vágyik és szép kilátásban akar részesülni, nem kell sajnálnia a hegymászás erőfeszítését. A modern technika lehetővé teszi a kötélpályákon való feljutást, de az „Isten hegyére” csak gyalogosan, komoly erőfeszítés árán kapaszkodhatunk fel. A keresztény embernek első és legfontosabb feladata, hogy tekintetét az örökkévalóság felé irányítsa.
Egy tanmese szerint, amikor Isten megteremtette a világot, megkérdezte az állatoktól, mi a kívánságuk. Miután elmondták, Isten teljesítette kéréseiket. Mikor az emberek erről tudomást szereztek, szinte rossz néven vették, hogy Isten tőlük nem kérdezett ilyesmit. Márpedig, mondották, mi sem vagyunk megelégedve ezzel a világgal és vannak bizonyos kívánságaink. Ne méltatlankodjatok, felelte Isten. Az állatok kívánságát azért teljesítettem, mert nekik a föld végleges otthonuk. A ti hazátok azonban a mennyben van. Igazi beteljesedésben és meglepetésben csak az örök hazában részesültök. Ezért fordulnak fejükkel a föld felé az állatok, ti azonban égre néző lények vagytok…
Ki tagadhatná testvéreim, hogy az emberek rászolgának erre a figyelmeztetésre? Mennyi energiát pazarolnak arra, hogy földi kincseket gyűjtsenek. Szinte semmitől sem riadnak vissza, hogy uralkodjanak mások felett és a hatalom mámorában sütkérezzenek. Hajszolják, habzsolják a testi élvezeteket és közben egészségüket is veszélyeztetik. Megfeledkeznek arról, hogy mindezt egyetlen szempillantás alatt elragadja tőlük a halál. Olyan dolgokért verekednek, amiből semmit sem vihetnek magukkal. Nem gondolnak Jézus intelmére, az örök javak gyűjtésére. Nem azért élünk a földön, hogy anyagi javakat gyűjtsünk, hogy hatalmaskodjunk, dicsőséget hajhásszunk, hogy kábítószerek mámorában éljünk, még azért sem, hogy evilági értelemben boldogok legyünk. Azért élünk a földön, hogy jót tegyünk, hogy szeressünk. A mennyország szűk kapuján csak a szeretet az egyetlen kincs, amit magunkkal vihetünk. A többi itt marad, hozzájuk való rendetlen ragaszkodásunk pedig megakadályozza belépésünket.
Az apostolok és azóta oly sokan felvetették már a kérdést: Uram, ugye kevesen üdvözülnek? Jézus erre kitérő választ adott és nem szolgált statisztikai adatokkal az üdvözültek számát illetően. Csak arra biztatott, hogy a szűk kapun igyekezzünk bejutni. Ennek elengedhetetlen feltétele lelki tisztaságunk megőrzése, illetve vissza szerzése. Valaki ezzel kapcsolatban ezeket vallotta: Gyermekkoromban kedves rejtekhelyem volt egy régi forrás. Magas tölgyfák vették körül, vize hideg volt és jóízű. Mikor évek múltán meglátogattam szüleimet, elhatároztam, hogy fiamnak is megmutatom ezt a forrást. Mikor odaértünk, megdöbbenve tapasztaltam, hogy a forrás elapadt, kidőlt fák, de a bozótokat eltávolították és kristálytiszta víz fakadt újra a forrásból. Nem apadt el, csak arra várt, hogy kitakarítsák és újra felfedezzék. Milyen gyakran megtörténik, hogy életemet értéktelen dolgok, bűnös örömök szennyezik be. Milyen gyakran megfeledkeztem arról a célról, amit Isten tűzött elém. Ő azonban nem hagyott el, a forrás itt van, csak eltakarták bűnös szenvedélyeim, nemtörődömségem, közömbösségem. Isten mindig vár reánk, de tőlünk is elvárja, hogy megtisztítsuk lelkünket, hogy ihassunk éltető forrásából.
Ha valaki bezörget házunkba, ha szállást keres, mindig meggondoljuk, beengedjük-e. Sokszor megalapozott a gyanakvásunk. Egészen más a helyzet, ha megfelelő ajánlólevéllel rendelkezik. Ha például egy kedves rokonunk vagy barátunk kezeskedik az illetőért. Ha majd megérkezünk az örök élet kapujához, Jézusnak is lesz néhány hozzánk intézett kérdése. Nem azt kérdezi: mennyi vagyont gyűjtöttél, hanem azt, hogy mennyit ajándékoztál belőle a rászorulóknak. Nem azt kérdezi: hány ember fölött uralkodtál, hanem hány embert szolgáltál és öleltél magadhoz az én kedvemért. Nem azt kérdezi, mit ettél es mit ittál a földi lakomákon, hanem kikkel osztottad meg a kenyeredet. Nem azt kérdezi, mennyi tudományt, ismeretet gyűjtöttél, hanem mennyire szerettél. Jótetteim terhe az, amely üdvözítően meghajlítja hátunkat, hogy a szűk kapun beléphessünk Urunk örömébe.
Drága jó testvéreim!
Az apostolok egyszer megkérdezték Jézust, mikor jön el a világ vége. Azt válaszolta: ennek ismeretét nem közölte velünk az Isten. Egy más alkalommal Péter kérdezte meg: min lesz Szent János apostol sorsa. „Ez nem tartozik rád” – válaszolta az Úr – „Te csak kövess engem.” Ma is föltennénk a kérdést: sokan üdvözülnek, vagy kevesen? Jézus erre is azt válaszolja: Éljetek úgy, hogy üdvözüljetek. Ezzel kapcsolatban három képet használ.
1. A szűk kapu
„Törekedjetek a szűk kapun bemenni.” Mit jelent ez? Az ember olyan, mint egy vadon termő fa, tele vadhajtással. Természetét nem szabad úgy hagyni, ahogy van, nemesíteni kell. Aki ösztöneit követi, az a tág kaput választja. A szűk kapuról a Hegyi beszédben van szó. Jézus azt mondja: természetedben ott van az agresszív vonás, törekedj szelídségre. Szíved mélyén ott van az önzés, törekedj önzetlenségre. Irigykedés helyett a jóság, gyűlölködés helyett a szeretet, ösztön helyett a tisztelet legyen benned. De akkor fölteszem a kérdést: nem nagyon magas ez a mérce? Vajon képesek vagyunk boldogságnak tartani a szegénységet? Pedig Jézus fölszólít erre. Ha ismerjük az életet és tudjuk, mi lakik az emberben, azt mondjuk: az ember erre nem képes. Viszont Jézus nem kíván lehetetlent. Hol itt a megoldás? A kettő között. Az ember képes teljesíteni Jézus követelését, de nem egyszerre. Ha ajtóról beszél, akkor út is van, ami ehhez az ajtóhoz vezet. Tehát el kell indulni, valahol el kell kezdeni. Eleinte nem tudod ellenségedet szeretni, próbáld meg legalább nem gyűlölni. Nem tudsz parancsolni ellenszenvednek, akkor legalább ne légy bosszúálló. Nem tudod megérteni a szegényeket, akkor legalább ne légy irigykedő és futkar. Az ember se nem fekete, se nem fehér, van benne mind a kettő, kezdjük a bennünk levő jót fejleszteni. Azt is tudnunk kell, hogy Isten nemcsak szigorú bíró, aki súlyos terheket rak ránk, hogy aztán keményen ítéljen. Isten atyánk. De akkor mi gyermekei vagyunk, s azt a kaput keressük, amely hozzá vezet.
2. A bezárt ajtó
Sokan üdvözülnek, vagy kevesen? Erre nem kapunk feleletet. De azt tudjuk, hogy el is kárhozhatunk. Erről beszél a bezárt ajtó az út végén. Bezárt kapu, és nincs rajta kilincs. Ha Isten ki nem nyitja belülről, mi nem nyithatjuk ki kívülről. Hirdeti, hogy a szeretet mindent megbocsájt, de azt nem, ha visszautasítják. Nem az igazság engesztelhetetlen, hanem a kigúnyolt szeretet. Jézus a kereszten utolsó csepp vérét is odaadja szeretetből, de ha ezt is visszautasítják, többet már nem tehet. Isten a jobbját nyújtja, de ha nem fogadjuk el, bezárul a kapu. Kétféle óra van: homokóra és falióra. A homokóra egykedvűen pergeti az időt és nem jelez, a falióra minden órában üt és figyelmeztet. Ilyen az Isten kegyelme, kopogtat. Figyelmeztet a külső eseményekkel és a lelkiismeret szavával. De ha nem figyelünk rá, becsukódik a kapu. Minden lélekben ott él a vágy a világoság után, de ha elnémítja a lelkiismeretét, olyan, mint a költöző madarak, nekirepülnek a világítótorony ablakának és törött szárnyakkal hullanak alá. Az ajtó végleg bezárult. Az égitesteket a Nap körül a centrifugális és a centripetális erő tartja egyensúlyban. A halál pillanatában ez az egyensúly megszűnik: az igazak belehullanak az isteni fénybe, a kárhozottak pedig kizuhannak a külső sötétségbe.
3. A terített asztal
Aki előtt kinyílik az ajtó, azt odabent lakodalmas asztal várja. A Szentírás szereti ezt a képet használni, mert azt ábrázolja, hogy boldog békében együtt van az egész család. Kívül sötétség, belül fény, kívül bizonytalanság, belül biztonság, kívül tombol a vihar, bent áldott béke, kívül céltalanság, belül édes otthon, kívül idegenek, bent mindazok, akik szeretik egymást. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem foghatja, mit készített Isten azoknak, akik szeretik őt.” Az ember itt csupán dadogni tud és emlékezetében lapozgat… Aquinói Szent Tamás halála előtt három nappal megáldozott és így imádkozott: „Ó, üdvösségem váltságdíja és zarándokutam tápláléka, most magamhoz veszlek. Irántad való szeretetből tanultam, küzdöttem, dolgoztam, prédikáltam és tanítottam…” a szűk kapun ment be, de élete így is szép és gazdag volt. S most a szép halál után jött a szép mennyország. Ne legyen hát üresjáratú az élet, ne legyenek eltékozoltak a napok és céltalan ténfergés a sors. Ilyen életet adjon nekünk Isten kegyelme! Ámen.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
