Leó pápa ismét a Szent Péter téren tartotta meg a szerdai általános kihallgatást és katekézisében Jézus két utolsó szaváról elmélkedett: „Szomjazom”, „Beteljesedett”.
A szeretetnek, ahhoz hogy igaz legyen, előbb meg kell tanulnia kérni is, nem csak adni
A szenvedéstörténet középpontjában, Jézus életének legfényesebb és egyúttal legsötétebb pillanatában, János evangéliuma két szót nyújt nekünk, amelyek egy hatalmas misztériumot foglalnak magukban: „Szomjazom” (19,28), és közvetlenül utána: „Beteljesedett” (19,30) – kezdte katekézisét a pápa. Ezek az utolsó szavai, mégis egy életre szóló tapasztalatot hordoznak, melyek feltárják Isten Fia egész létezésének értelmét. A kereszten Jézus nem győztes hősként jelenik meg, hanem mint a szeretet koldusa. Nem rendelkezik, nem ítélkezik, de is nem védi magát. Alázattal kéri azt, amit semmiképpen nem tud megadni magának. A Megfeszített szomjúsága nem csupán egy meggyötört test fiziológiai szükséglete. Ez egyúttal és mindenekelőtt egy mély vágy kifejeződése is: a szeretet, a kapcsolat, a közösség utáni vágy. Ez egy olyan Isten csendes kiáltása, aki, miután osztozni akart emberi létünk egészében, hagyja, hogy átjárja őt ez a szomjúság. Olyan Isten, aki nem szégyell egy kortyot koldulni, mert ezzel a gesztussal azt mondja nekünk, hogy a szeretetnek, ahhoz hogy igaz legyen, előbb meg kell tanulnia kérni is, nem csak adni.
Jézusban a szeretet rászorulóvá vált, de éppen ez tette teljessé a művét
„Szomjazom” – mondja Jézus, és ezzel kinyilvánítja az ő emberségét és a miénket is. Senki sem elég önmagának. Senki sem üdvözülhet saját magától. Az élet nem akkor „teljesedik be”, amikor erősek vagyunk, hanem akkor, amikor megtanulunk befogadni. És pontosan ebben a pillanatban, miután idegen kéztől kapott egy ecettel átitatott szivacsot, Jézus kijelenti: „Beteljesedett”. A szeretet rászorulóvá vált, de éppen ez tette teljessé a művét. Ez a keresztény paradoxon: Isten nem cselekvéssel üdvözít, hanem azzal, hogy hagyja, hogy megtörténjen. Nem azzal, hogy erőszakkal legyőzi a gonoszt, hanem azzal, hogy teljesen elfogadja a szeretet gyengeségét. A kereszten Jézus arra tanít minket, hogy az emberi beteljesülés nem a hatalommal szerezhető meg, hanem a mások iránti bizalommal teli nyitottság révén, még akkor is, ha azok szembenállók és ellenségesek. Az üdvösség nem a függetlenségben rejlik, hanem abban, hogy alázatosan felismerjük saját szükségletünket, és azt szabadon ki is tudjuk fejezni – hangsúlyozta a pápa.
Jézus szerint a kérés nem méltatlan, hanem felszabadító
Emberi mivoltunk beteljesülése Isten tervében nem egy erőszakos cselekedet, hanem a bizalom gesztusa. Jézus nem drámai fordulattal üdvözít minket, hanem azzal, hogy olyasmit kér, amit egyedül nem tud megadni magának. És itt ajtó nyílik nekünk az igazi reményhez: ha még Isten Fia is úgy döntött, hogy ne legyen elég önmagának, akkor a szomjúságunk – a szeretet, az értelem, az igazságosság után – nem a kudarc, hanem az igazság jele. Ám ezt a látszólag olyan egyszerű igazságot nehéz elfogadni. Egy olyan korban élünk, amely az önelégséget, a hatékonyságot és a teljesítményt értékeli. Az evangélium mégis megmutatja nekünk, hogy emberi mivoltunk mércéje nem az, amit el tudunk érni, hanem az a képességünk, hogy hagyjuk magunkat szeretni, sőt, ha szükséges, hagyjuk, hogy segítsenek rajtunk. Jézus azzal ment meg minket, hogy megmutatja, a kérés nem méltatlan, hanem felszabadító. Ez a kiút a bűn rejtekhelyéből, hogy újra belépjünk a közösség terébe. A bűn kezdettől fogva szégyent szült. De az igazi megbocsátás akkor jön el, amikor szembenézhetünk a rászorultságunkkal és már nem félünk az elutasítástól.
A bizalommal teli kérés alázatos gesztusában rejlik az üdvösség
Jézus szomja a kereszten ilyen módon a miénk is. A sebzett emberiség kiáltása, amely még mindig az élő vizet keresi. Ám ez a szomjúság nem távolít el minket Istentől, hanem egyesít Vele. Ha van bátorságunk felismerni, felfedezhetjük, hogy még a törékenységünk is egy híd a mennybe. Pontosan a kérésben – nem a birtoklásban – nyílik meg a szabadsághoz vezető út, mert abbahagyjuk azt a színlelést, hogy elegendőek vagyunk magunknak. A testvériségben, az egyszerű életben, a szégyen nélküli kérés és a számítás nélküli felajánlás művészetében rejlik egy, a világ számára ismeretlen öröm. Egy öröm, amely visszaad minket létünk eredeti igazságához: arra lettünk teremtve, hogy szeretetet adjunk és fogadjunk. Kedves testvéreim, Krisztus szomjúságában felismerhetjük saját szomjúságunkat. És megtanulhatjuk, hogy nincs emberibb, és nincs istenibb annál, mint tudni kimondani: Szükségem van valamire. Ne féljünk kérni, különösen akkor, ha úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg. Ne szégyelljünk kinyújtani a kezünket. Pontosan ott, ebben az alázatos gesztusban rejlik az üdvösség – zárta szerdai katekézisét Leó pápa.
Felhívás a szudáni földcsuszamlás áldozataiért
A Szudánból érkező tragikus hírek nyomán Leó pápa felhívásában a pusztító földcsuszamlás számtalan halálos áldozatára emlékeztetett, melyek fájdalmat és kétségbeesést keltettek. Kolerajárvány is felütötte a fejét, mely százezreket fenyeget, ezért mélyen együtt érez a szudáni néppel, különösen családjaikkal, gyermekeikkel és a kitelepítettekkel, és imádkozik értünk, valamint minden áldozatért. Szívből jövő felhívást intézett a felelősökhöz és a nemzetközi közösséghez, hogy biztosítsák a humanitárius folyosók megnyitását, és kérte, hogy komoly, őszinte párbeszéd kezdődjön a felek között a konfliktus megszüntetése és a béke helyreállítása érdekében Szudán népe számára.
Forrás, fotó: Vatican News
