Krisztusban drága jó testvéreim!
Általános tapasztalat, hogy minden politikus tetszetős ígéretekkel igyekszik megnyerni a tömegek támogatását. Ha majd ő ül az ország kormánykerekénél, akkor egyre növekszik a jólét, csökkenek az adók, rend és szabadság uralkodik a társadalomban. Az ilyen és ehhez hasonló ígéretek összhangban állnak az ember természetes elvárásaival. Már barlanglakó őseink ismerték ezeket a kívánságokat. Ezért mellbevágó Jézus nyilatkozata, aki nem ígér mézesmadzagot követőinek. Éppen ellenkezőleg, önmegtagadást, lemondást, áldozatot, kereszthordozást kíván tőlük. Ennek ellenére mindig szép számban akadtak és akadnak olyan emberek, akik igennel válaszolnak Jézus hívására. Az istentelenség kényelmes álláspontja helyett vállaljak az evangélium programját. Vajon mi ennek a magyarázata? Egyszerűen az a körülmény, hogy az ember nemcsak a test és vér rabja, hanem szívesen tekint fölfelé, az igazi lelki kultúra csillagaira. A legszebb emberi vállalkozás olyan eszmék követése, amelyek magasabban ragyognak, mint e világ által kínált eszmék.
Nem kétséges, hogy a Jézus által támasztott követelmények komoly erőpróbát jelentenek követői számára. Nem véletlen, ha az idők folyamán sokan igyekeztek mérsékelni kemény beszédeit, keresztvállaló követelményeit. Egyházunk kisebb-nagyobb közösségei mégis ott virágoztak, ahol komolyan vették Jézus kívánságait. Vállalták és vállalják az evangéliumi tanácsok: a szegénység, a tisztaság, az engedelmesség, áldozatos megvalósítását. Igaz, erre nincs minden keresztény elkötelezve, de arra igen, hogy egyéni életét áthassa az áldozatvállalás szelleme.
Amikor Hitler csapatai megszállták Ausztriát, élt a felső-ausztriai Radegundban egy Franz Jagerstetter nevű földműves. Amikor megkapta behívóját a német hadseregbe, lelkiismeretére hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot. Ezért börtönbe zárták és 1943 augusztus 9-én Brandenburgban kivégezték. Ez az egyszerű, de nagyszerű férfi fölismerte, előbb, mint a teológusok vagy a püspökök, hogy a nemzeti szocializmus a gonoszok uralma és Adolf Hitler az Antikrisztus emberre. Ezért tagadta meg a katonai szolgálatot. Hiába kérlelte felesége, hiába próbálta engedékenységre bírni saját plébánosa. Kitartott meggyőződése mellett és kijelentette: Boldog vagyok, mert sokkal jobb meghalni Krisztusért, mint Hitlerért. Mennyivel szebb lenne a világ, ha ilyen bátran tudnánk kiállni igazság eszméi mellett.
Drága jó testvéreim!
A lemondásnak természetesen igen sok változatával találkozhatunk. Keresztény méltóságunk megköveteli, hogy állandó harcot vívjunk a bennünk rejlő testi emberrel. Megemlítem azt a boldog házaspárt, akik autóbalesetet szenvedtek. A férfi csak könnyebben sérült meg, de a felesége derékon alul megbénult. Vajon mit tett a fiatal férj? Köteles egész életét egy beteg asszony mellett leélni? Ha megszegné házassági hűségét, a társadalom megértően értékelné tettét. Am ő nem felejtette el, hogy az oltár előtt mit ígért hitvesének. Nem hagyja el semmiféle bajban. Ő állni akarja szavát, esküjét. Igent mond az áldozatot igénylő hűségre és ezzel bizonyságot tesz arról a lelki kultúráról, ami nem valósul meg önmegtagadás és irgalmasság nélkül. A keresztény embernek mindig fel kell ismernie az érdekek és az értékek közötti különbséget és az utóbbi mellet kell döntenie.
Manapság sokat vitatkoznak a terhesség megszakításának jogáról. A testem felett magam rendelkezem – állítják egyesek. Ám bárhogy is csűrjük-csavarjuk a kérdést, Egyházunk ezt a műveletet gyilkosságnak minősíti. Az egyik egyetemen éppen a születésszabályozás kérdéséről szólt az előadás. A keresztény felfogású tanár példaként megemlített egy házaspárt, akik tüdőbajban szenvednek és ötödik gyermeküket várják. Mit tennének önök ilyen esetben? A legtöbben a terhességmegszakítás mellett szavaztak. Uraim és hölgyeim, felelte a tanár, ilyen megfontolás alapján Beethovent is elvetethették volna szülei… Az evangélium gyakran hangoztatja a lelki újjászületés szükségét. Prohászka Ottokár püspök ezt így fogalmazta meg: „Az embernek csak a kegyelem által javított második kiadása méltó az örök életre.” Erre a javításra mindenkinek szüksége van, aki Krisztus követésére vállalkozik. Az emberi élet minőségét elsősorban nem a tudományos-technika fejlődés határozza meg, hanem a lelki, erkölcsi értékek érvénysülése. Ez komoly szellemi erőfeszítést igényel. Jézus mégis derűlátóan ítélte meg az embert és nem tartotta lehetetlennek tanításának megvalósítását. Tudta jól, hogy az emberiség számára az evangélium jelenti az „előre” programját. Ebben az irányban kell törekednünk akkor is, ha szédítenek az ismeretlen mélységek és messzeségek. A célba juttató világosság, az iránytű Jézus kezében található. Aki őt követi, nem jár sötétségben. Érdemes hozzá csatlakoznunk.
Drága jó testvéreim!
Jézus körül egyre nagyobb tömeg gyülekezett. Látták csodáit, ámultak szavain.. E tömegben voltak idealisták, akik várták, hogy földre száll a mennyország, és voltak realisták, akik abban reménykedtek, hogy Jézus politikai hatalmat alapít. Mindkét embertípust ki kellett ábrándítani. Igen, ő az út, egyedül rajta keresztül lehet eljutni az Istenhez, de ki járhat ezen az úton? Nem lehet szó múló lelkesedésről, hiszen nem gyerekjátékról van szó. Az emberi lélek veszélyben van! Jézus nem azt mondja: légy becsületes, tisztességes, józan, légy jó másokhoz és ne kövess el bűnt! Többről van szó. Mindegyikünkben ott lappang a veszély, hogy a világot többre becsüljük Istennél, nemcsak a bűnben, hanem a jó dolgokban is, és nemcsak a külsőkben, hanem belsőnkben is. Ezért fölállítja a maga mércéjét: „Aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet tanítványom.” Utánam akartok jönni? Igen. De az én utam az önmegtagadáson keresztül vezet.
1. Miért tagadjuk meg magunkat?
Aki ezt komolyan kérdezi, annak azt a tanácsot adom, üljön le a kocsma ajtaja előtt. Látni fogja, hogy felnőtt emberek bemennek épkézláb és kijönnek négykézláb, bemennek értelmesen, és kijönnek esztelenül, nemcsak a pénzüket hagyták ott, hanem normális énjüket is. Otthon következik a folytatás: szemrehányás, keserűség, megmérgezett családi élet, házassági elhidegülés. Miért kell önmagunkat megtagadni? Mert nincs rend az életünkben. A testi ösztönök lázadnak a lélek ellen, a lélek ösztönei az Isten ellen. Az ösztönök nincsenek tekintettel egymásra, mindegyik uralkodni akar: az eszem-iszom, a kényelemszeretet és az érzékiség. A lélek ösztönei ugyanígy: gőg, hiúság, önzés. Rendet kell teremteni közöttük és ez nehéz. Ehhez kell az önmegtagadás. És nemcsak belülről, kívülről is jön a kisértés. Rómában Szent Lucina kriptájában találtak egy őskeresztény szarkofágot. Tyranus neve áll rajta s a T betű kereszt alakban van kiformálva. Mellette egy jelenet Odysseus életéből. A sokat hányódott hős hazakészül a tengeren. De jobbról és balról a szirének éneke olyan elbűvölő, hogy senki sem képes ellenállni nekik. Mit tesz tehát Odysseus? Odakötözteti magát az árbochoz, az evező matrózoknak pedig betömetti a fülét, hogy ne hallják a csábítást. A hajó az Egyház, az árboc Jézus Krisztus keresztje. Nos, és körülöttünk talán nincsenek csábító szirének? Nem suttogják, kiabálják, harsogják, hogy az életet nem megtagadni, hanem kiélni kell? Nincsenek talán ideológiák, melyek utat rajzolnak elénk, de ezek az utak zsákutcák, sehová sem vezetnek? Nincsenek talán tönkrement életek és szétesett házasságok? Nincsenek talán elég öngyilkos a csalódott fiatalok közöttünk? Szükségünk van biztos útra, ami nem rózsák között vezet a sivatagban. Szükségünk van útmutatóra, aki előttünk megy és maga is hordozza a keresztet. A gyermek, ha nem fegyelmezik, elkallódik, s a felnőt, ha nem fegyelmezi önmagát, szintén elkallódik. Jézus egész életét, egész munkáját, egész testét és egész lelkét odaadta értünk, tanítványai tehát nem lehetnek félig keresztények, akik csak fél szívvel és fél lélekkel mennek utána. Aki szenvedélyének rabszolgaságában él, aki nem képes semmiről sem lemondani, annak a lelke eltompul, értelme elsötétül. Az ilyen ember már nem tud hinni, imádkozni, Istenre gondolni.
2. Hogyan tagadjuk meg magunkat?
Világért se higgyük, hogy aki minden örömet megenged magának, az boldog. Ha van még lelkiismerete, akkor a bűnös öröm után jön a szégyen, ha pedig már nincs lelkiismerete, akkor jön a bűn uralma és a csömör. De azt sem szabad engedni, hogy az önmegtagadás keserűséget váltson ki a lelkünkben: „Isten csak a jókedvű adakozókat szereti.” Csak, aki megkóstolta a tiszta élet örömét és a szelídség derűjét, az képes keserűség nélkül lemondani, mert nem a lemondást nézi, hanem azt, amit kap érte, a lélek szabadságát és a győzelem boldogságát. Mondjátok, melyik okoz nagyobb örömet: forrásból inni, vagy pocsolyából? Hegyi levegőt szívni, vagy a szennyezett városi utca benzinbűzét? Szép tájat élvezni a szabadban, vagy a kocsma zavaros világát? Ne azt számoljuk, amiről lemondunk, hanem azt, amit nyerünk általa.
3. Milyen önmegtagadásokat gyakoroljunk?
Elsősorban olyanokat, amelyekkel a szeretet gyakoroljuk. Ha szívességet kérnek tőlünk, ne kényszeredetten, savanyú képpel tegyük. Ne legyünk mások terhére. Ne várakoztassunk meg senkit. Ne beszéljünk folyton önmagunkról. Rossz hangulatunkkal ne rontsuk el mások jókedvét. Ne beszéljünk másokról rosszat! Szent Erzsébet, amikor keményszívű rokonai éjnek idején kizavarták a várból, lent egy kamrában húzta meg magát gyermekeivel. Nem átkozódott, nem panaszkodót és nem kesergett, hanem hálaadásul a Te Deumot énekelte. Mert most lett igazán hasonlóvá Krisztushoz: eddig aranykoszorút viselt, most töviskoszorút, eddig palotában lakott, most nincs hová lehajtani a fejét, eddig neki szolgáltak, most ő lett a betegek és elesettek szolgálója. Önmegtagadás volt mindez, de öröm fakadt belőle. Ámen
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
