Egy idős házaspár az egyik faluban többször beszélt Jézus szeretetéről. Ez egyeseket bosszantott is olyannyira, hogy páran a fiatalabb legények közül kitervelték azt, hogy majd ők megpróbálják ennek az idős házaspárnak a hitét!
Eltervezték, hogy egyik éjjel leszedik a házukról az összes cserepet. Aztán, ha majd beázik a házuk, akkor majd kiderül, hogy milyen hívők is ők. Neki is láttak a munkának, szorgalmasan szedegették a cserepeket és az idős bácsi ezt hajnalban észre is vette. Szólt is a feleségének, hogy készítsen elő sok élelmet, mert nagy munkában vannak a fiúk s biztosan megéheznek reggelre. Megterítették az asztalt és szóltak is reggel felé, hogy annyi munka után szeretettel várják reggelire, így aztán jobban bírják majd a munkát.
A fiúk összenéztek vidáman és gúnyosan, aztán leültek az asztalhoz és akkor az idős bácsi elkezdte szokásos asztali áldását, amelyben névszerint minden fiút megemlített, hogy ismerjék meg ők is Jézus Krisztust, hiszen nagy szükségük van rá.
Nehezen ment le nekik a reggeli. Aztán szépen csöndben fölálltak és visszarakták a cserepeket.
Tudom, hogy nem kell olyan naivnak lennünk, hogy ez mindig így megy. Van, amikor leszedik és nem rakják vissza, sőt el is viszik a cserepet, mert a világ – ahogy az évközi időszak huszonhetedik vasárnapjának olvasmányában is olvashatjuk – farkastörvények mentén rendezkedik be.
A két idős ember mégis tudott bárány lenni egy farkastörvényű világban. Egyszerűen azért, mert valamikor találkoztak az Isten Bárányával, s Neki elhitték, hogy bármi is történik, akkor sem hagyja őket magukra.
Ez nem naiv hit, hanem gyermeki hit, amely, ha törékeny is, gyenge is, mégis van. Kis hit, amely elég ahhoz, hogy hegyeket mozgasson.
A „felnőtt hit” azt mondja: hiszek Istenben a magam módján, de azért én rendezem be az életemet. „Önálló hit” ez, amely hisz önmagában, de az első igazán nagy krízist már nem bírja, mert a hitet nem az ember produkálja, hanem Isten növeli azt benne. Ezért elég a gyermek hite, aki nem tudja ugyan bizonyítani Isten létét, nem is okoskodik sokat róla, csak egyszerűen tudja, hogy van!
Ismerek egy családot, ahol egyáltalán nem beszélnek Istenről. Ha beszélnek is, csak „lebeszélően”. A szülők úgymond kiiktatták Istent az életükből, magukat sokkal felnőttebbnek tartják, minthogy higgyenek. Ők irányítják a saját életüket. S valaki mesélte nekem, hogy egyszer azt vette észre ebben a családban, hogy a legkisebb gyermek keresztet rajzol magára egy feladat elvégzése előtt és komolyan maga elé néz. Nem tudta, hogy látják őt. S akkor tevődött fel a kérdés, hogyha nem gyakorolja hitét ez a család és ez a kisgyermek, honnan jön ez?
Látta valahol?
Meglehet, de valójában itt sokkal többről van szó: arról, ami bizonyított tény, hogy az első hét évben az embernek nemcsak nagy képessége van rengeteg nyelvet megtanulni könnyedén, hanem „automatikusan” hisz is. A hit „képessége” benne van az emberben! Magával hozta!
A hit benne van az emberben, mint szunnyadó erő. Amikor Jézus csodát tesz, ezt a szunnyadó erőt ébreszti fel.
Amikor hitem megkopott és már nem tudom, merre lépjek, akkor belátom és eljutok oda, hogy egyedül nem megy és akkor Jézust kérem meg, ébressze fel bennem is, növelje bennem is a gyermek hitét.
Az embernek szüksége van erre az isteni hatalomra! Kérnie kell, ahogy a tanítványok is tették: Uram növeld bennünk a hitet, mert egyedül nem megy. Amikor beismerjük gyengeségeinket, akkor kezdünk hinni végre! Isten az, aki felébreszti bennünk a hitet!
Ez a hit idősebb korban is megtart, ez ad frissességet.
Urunk, növeld bennünk a hitet. Ne mi termeljük azt, mert az nem elég. Te növeld bennünk, Urunk!
Forrás, fotó: Vatican News
