Még csak október van. A falevelek alig kezdtek el igazán lehullani, a reggelekben még nem harap annyira a dér, de az üzletek polcain már ott csillognak a karácsonyi díszek. Giccses gömbök, műhó, előre csomagolt „meglepetések”.
Régen… nagyon régen… éveken át csak egyetlen dolgot kívántam karácsonyra: békét, csendet, szeretetet, kiabálások és veszekedések nélküli ünnepet. Nem vágytam nagy fára. Nem kértem égig érő, díszekkel roskadásig teleaggatott csodát a szobába. Nem is kellett fa. Mert akinek üres a lelke, annak nem a fenyőillat hozza el az ünnepet.
Ajándékra sem vágytam. Nem hiányzott a csomagolópapír zizegése, a szalagok precízen megkötött masnija, a vásárlási lázban szaladgáló emberek tülekedése. Én csak azt akartam, amit nem lehet becsomagolni. Egy ölelést, ami nem csak megszokásból jön. Egy pillantást, amiben benne vagyok, úgy igazán. Egy szót, ami nem csak beszéd, hanem jelenlét. Egy embert, aki nem csak ott van, de észre is vesz.
Szeretetet kértem. Elfogadást. Rám figyelést. Hogy ne kelljen túl hangosnak lennem, hogy meghalljanak.
Ne kelljen túl jónak lennem, hogy megérdemeljem a törődést. Hogy lehessen csak úgy… lenni. Sírni, ha fáj. Hallgatni, ha nincs szó. Szeretni, ha marad még bennem elég melegség.
Évek teltek el. Most, hogy látom az ünnepre való, három hónappal azelőtti készülődést, megint ezen gondolkodom. Hány ember van még, aki ma is csak ezt kéri: békét, csendet, szeretetet, figyelmet…? Hány gyermek hajtja álomra fejét nem a legújabb iPhone ígéretével, hanem azzal, hogy talán holnap végre valaki megkérdezi tőle, hogy van? Hány felnőtt rejti el a könnyeit a fényfüzérek mögé, mert a legnagyobb hiányt nem pótolja semmi, amit pénzért megvehetünk? És hányan vagyunk, akik megtanultuk, hogy a legnagyobb ajándék nem fér be a fa alá. Mert a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk: egymásnak. Ha idén csak egyvalamit adhatsz, adj figyelmet. Ha csak egy dolgot kívánhatsz, kívánj békét – ne csak magadnak, hanem annak is, aki már rég nem meri kérni. Ha úgy érzed, hogy már most meg kell vásárolnod a karácsonyt, kérdezd meg magadtól: mi hiányzik az ünnepből? Lehet, pont az, hogy valaki téged bontson ki.
Ferencz Emese
