Hála

Nick Vujicic, a kéz és láb nélkül született ember, nagyon sok helyen tanúságot tesz mély hitéről. Egyik beszámolójából idézek néhány gondolatot:

„Néha magamra néztem és mondtam: ezt sem tudom megcsinálni, azt sem tudom megcsinálni. Sokszor az ember elkezd arra koncentrálni, hogy mi az, amit szeretne, hogy máshogy lenne, és mi az, amit nem szeretne, ha lenne. És szinte elfelejti, hogy mi az, ami tényleg van...

Nem kívántam sosem az életben, hogy legyen kezem és lábam, csak azt, hogy hálás legyek. Nehéz volt hálásnak lenni, mikor nyolc évesen megtudtam, hogy nem fogok megházasodni, sosem lesz munkám, sosem lesz célja az életemnek.

Most férj vagyok és a feleségemért vagyok. Hazugság azt gondolni, hogy nem vagy elég jó. Hazugság azt gondolni, hogy nem érsz semmit... Imádom az életet.

Sokan kérdezik, miért mosolyogsz annyit? Én meg azt mondom: ez egy hosszú történet. De ugyanakkor nagyon egyszerű is. Tudjátok, sokszor nagyon nehéz mosolyogni, mikor nem tudod, nem látod, hogyan fogsz valamin keresztüljutni. Nem tudod, hogyan fogod csinálni, küzdesz az élet viharaiban, de nem tudod, milyen hosszú lesz a vihar...

Majd folytatja: a türelem a legszebb dolog, s azt kell mondanom: ez a legnehezebb. Rájövök, hogy nincs kezem, hogy fogjam a feleségem kezét, de ahogy múlik az idő, megtanulom fogni a szívét. Nincs szükségem kézre, hogy megérintsem a szívét. Félelmetes látni, hogy mennyi ember érzi azt, hogy semmit sem ér...”

Változtatni nem tudott ez az ember a helyzetén, mégis valamin tudott változtatni: a hozzáállásán. S ha testileg nem is gyógyult meg, lélekben nagyra nőtt – és ez a fontos, mert testileg meggyógyulhatok, ha hálátlanul élem az életem, mit sem ér.

Vannak szentírási részek, amelyek tartalmát annyira ismerem, hogy – pontosan emiatt – nem tudnak megérinteni és nem történik meg a TALÁLKOZÁS ISTENNEL.

A tíz leprás meggyógyításának története is ismerős. Jézus meggyógyítja őket és csak egy tér vissza hálát adni. Ennyivel el lehet intézni a történet magyarázatát. Ez a szöveg azonban sokkal többet rejt magában, különösen akkor, ha az elmúlt vasárnap hitről szóló üzenetéhez kapcsolódunk. Ez a szöveg a hit lépéseit tartalmazza. Nézzük sorba:

1. A betegségtudat. A tíz leprás távolról kiáltja Jézus felé, hogy könyörüljön rajtuk. Tudatában vannak betegségüknek. Amíg ugyanis nem történik meg annak tudatosítása, hogy bajom van, addig lehetetlen elindulni a gyógyulás és a megszabadulás útján. Találkozhattam már olyan betegekkel, akikről lerí a fájdalom, mégis megrekedtek valamiért és nem tör fel belőlük a vallomás: egyedül nem vagyok képes továbblépni, segítséget kérek!

2. Engedelmesség a szabadító útmutatásnak. Jézus furcsának tűnő parancsot ad a tíz leprásnak: mutassátok meg magatokat a papoknak. A leprások tudták, hogy ez azért szükséges, mert abban az időben a papok állapították meg a betegség bizonyosságát és ők állították ki a papírt. Ekkor lettek „hivatalosan” kiközösítve. Jézus itt nem mond semmilyen varázsigét, csak egyszerűen a papokhoz küldi őket. Nincs semmi párbeszéd a hitről és ezek mégis engedelmeskednek neki.

Sokszor előfordul, hogy emberek egyszerűen csak azért nem gyógyulnak meg, mert inkább okoskodnak és mindent kitalálnak, hogy ne tegyék meg azt az érthetetlennek tűnő szükséges és fontos lépést a gyógyulás és szabadulás útján. Addig bűneimből sem tudok teljesen megtisztulni, amíg nem teszem meg a kiengesztelődéshez szükséges lépéseket.

3. A gyógyulás folyamat. A leprások útközben tisztulnak meg. Isten sokszor működik úgy életemben, hogy még csak Rá sem tudom bizonyítani gyógyulásomat. Csak egyszer azt érzem, hogy valami tovatűnt és hirtelen szabadnak érzem magam. Bennem van a belső bizonyosság: ez Isten műve volt, Ő nyilvánította ki magát életemben.

4. Az igazi hit következménye Isten dicsőítése. A tíz leprás közül egy volt az, aki mindenfelé hangosan dicsőíti Istent. Nem marad helyben, hanem mindenfelé és mindenkinek hirdeti Isten jóságos szabadítását. A gyógyulás akkor teljes, ha visszafordulunk Isten felé (megtérés – metanoia), ahogy ez a szamaritánus is tette.

5. A hit hálával párosul. A szamaritánus visszamegy Jézushoz és leborulva előtte, hálát ad neki. A történet elején a leprások még csak messziről kiáltoznak, de a végén csak ez az egy az, aki visszatér, leborul Jézus előtt, elismeri őt Szabadítójának. Ezzel új fejezet kezdődik el életében: személyes kapcsolatba kerül Krisztussal. Eddig távol volt, most kerül igazán közel Hozzá!

A hitnek itt felsorolt lépései – a gyógyulás lépései – mind szükségesek ahhoz, hogy valóságos és személyes kapcsolatba kerüljek Megváltónkkal és Mesterünkkel. Másképp nem kezdődik új fejezet az életemben sem.

Dönthetek! Élem megszokott életemet vagy visszatérve Hozzá, leborulok Előtte?