Krisztusban drága jó testvéreim!
Általában nem kedveljük az erőszakos embereket. Elképzelhető azonban, hogy bizonyos esetekben indokolt az erőszakosság és ezért rokonszenvezünk is vele. Vajon miért? Mert az indokolt erőszakosság mögött szeretet rejtőzködik, belénk vetett hit sugárzik és ezért kedvezően ítélkezünk fölötte. Igy kell értékelnünk az igazságtalan bíróról szóló példabeszédet is, amelyben egy igazságért harcoló asszony jogos követelésének vagyunk tanúi. Ezzel a példával figyelmeztet Jézusunk arra, hogy imádságos életünkben milyen fontos szerepe van az állhatatos, a kitartó imának.
Felesleges lenne sok szót vesztegetnünk annak bizonyitására, hogy vallásos életünkben fontos szerepe van az imádságnak. Ezzel realizáljuk hitünket, ezzel mélyítjük el Istennel kialakított személyes kapcsolatunkat. Mindig szívesen emlékezünk életünk ama eseményére, amikor egy híres, értékes emberrel találkoztunk. A hivő ember mindig kitüntetésnek tartja, hogy bármikor párbeszédet kezdeményezhet Istennel. Úgy fordulhat hozzá, mint gyermek az atyjához, barát a baráthoz, testvér a testvérhez. Mindez keresztelésünk és a hozzá csatlakozó hit következménye, mivel ezáltal Isten fogadott gyermekei lettünk. Minden imádságban ilyen méltóságban jelenhetünk meg Isten színe előtt. Az imádság tehát nem szorítkozhat kéréseink felsorolására, hanem hálaadásnak kell lennie Isten sokféle adományáért.
Egyszer egy angol professzortól megkérdezték: Miért szeret a tetőtérben épült szóbájában tartózkodni? A tudós ezt válaszolta: mert ez az egyetlen hely a házban, ahol csak Isten van fölöttem. Neki ugyanis sok a dolga és nem csinál lármát... Természetesen testvéreim arról sem feledkezhetünk meg, hogy emberi létünk és a nekünk juttatott kegyelmi kincsek Isten ingyenes ajándékai. Isten az örök szeretet, az ajándékozásban leli boldogságát. Ez valósul meg belső életében, a szentháromságos személyek kölcsönös szeretetében. Ennek az ajándékozó szeretetnek műve a világmindenség, amelyet megkoronáz a megváltás folyamata a világ végén bekövetkező újjáteremtésig. Az is nyilvánvaló, hogy mind a teremtés, mind a megváltás műve Isten folyamatos szeretetére szorul. Igy és ezáltal lesz minden teremtménynek alapállása az a kérő mozdulat, amely Isten ajándékait igényli és hálával fogadja. Ha életünkben mindig jelentkezik valami hiányosság, ennek az a magyarázata, hogy mindezt Isten akarja betölteni. Ezért kívánatos, hogy kéréseinkkel feléje fordulunk, annál is inkább, mert „kéréseink vájják a kegyelmek árkát.” – vallja Prohászka Ottokár püspök. A kérő ima a szív kiáltása, amelyben Istenhez fordulunk, hogy valami meghatározott kegyelmet kérjünk magunk vagy mások számára. Imádságunk, kéréseink akkor lesznek Istennek tetsző cselekedetek, ha ebben is Jézus példáját követjük. Jól tudjuk, hogy az Olajfák hegyén azt kérte mennyei Atyjától: Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár! Amint tudjuk, ez a kérés nem tejesült. Az Atya nem vette ki Jézus kezéből a szenvedés kelyhét. Ő mégsem zúgolódott és egy pillanatig sem kételkedett az Atya szeretetében. Hiszen, saját bevallása szerint, azért jött a földre, hogy teljesítse az Atya akaratát. Ennek tudatában mi is elmondhatjuk testvéreim: igen tanulságos számunkra Jézus meg nem hallgatott, illetve be nem teljesült kívánsága! Ez a körülmény is figyelmeztet az imádság legfontosabb kellékére: az Isten akaratába való belenyugvásra. Igaz, hogy ez ellen gyakran lázadozunk és szeretnénk, ha nem az Isten, hanem a mi akaratunk teljesülne. Mily sokan azért fordulnak el Istentől, mert talán balga kéréseiket nem teljesítette. A hivő ember ezzel szemben azt vallja, hogy Isten jobban szeret minket, mint mi saját magunkat. Az Ő gondolataiban nem az evilági javak, hanem üdvösségünk élvezik az elsőséget.
A hivő orosz újságírónő, Tatjana Goricseva beszélte el: „A templomban gyakran láttam imádkozni egy asszonyt, ragyogó arccal az egyik sarokban. Arca békét és örömet sugárzott. Láttán arra az elrejtett kincsre gondoltam, amelyről az evangéliumban olvashatunk. Régóta szerettem volna megszólítani. Végül megkérdeztem tőle: Ön mindennap itt imádkozik? Erre ő mosolyogva ezt válaszolta: Én nem tudok magamról semmit.” Íme, önmagunk elfelejtése az imádság csúcsa, ahol elmerül a lélek Istenben és már itt a földön egyesül vele.
Az evangéliumi özvegyasszony szorult helyzetében fordult az igazságtalan bíróhoz, ellenfele ellen kért védelmet. Életünknek mindig lehetnek olyan nehéz szakaszai, amikor szorongatott helyzetünkben, betegségben, szenvedésben fokozottabb mértékben igényeljük az isteni segítséget. A hivő ember ezért is fordul nehézségeiben ahhoz az Istenhez, aki Jézus Krisztus által magához hívja a fáradtakat és a megtört szívűeket. Ha meghalljuk ezt a hívást, elkerüljük a kétségbeesés, a lázadás, az élet elvetésének szakadékát. Vajon ki tudná feltérképezni, számba venni azt a sok-sok áldást, amely az imádság által lett és lehet mindnyájunk osztályrésze? A legenda szerint a király felkereste cellájában Paulinusz remetét, mert valami fontos ügyben akart tőle tanácsot kérni. Szobájában hatalmas könyvek. Meg is jegyeztea király: irigyellek téged, hogy ilyen hatalmas könyvekből merítheted az isteni bölcsességet. Tévedsz, Uram, felelte a remete, jöjj csak velem! Ekkor kivezette a királyt az istállóba, ahol az állatgondozó testvér munkáját meg-megszakítva Istenhez fohászkodott. Látod, ezekből az imára kulcsolt kezekből több erő árad a világba, mint az én összes könyvemből... Igy nézzünk mi is imára kulcsolt kezünkre, Isten felé fordult értelmünkre és szívünkre. Ezzel vájhatunk árkot Isten nekünk szánt adományai számára.
Drága jó testvéreim!
A mai evangéliumban olvassuk az Úr Jézus talán legfájdalmasabb mondatát: „Amikor eljön az Emberfia, talál még hitet a földön?” Ezek a szavak határozottan nekünk szolnak. Ha ma eljönne a földre, mit találna? Üresedő templomokat, hitünkben megfogyatkozott embereket. Más helyen ezt igy fejezi ki: „A gonoszság elhatalmaskodik és sok szívből kihűl a szeretet.” Olyan nagy a zűrzavar, a szellemi összevisszaság, hogy még az igazak is veszélyben forognak. Pál apostol is beszél arról, hogy jön az elpártolás s az ember azt állítja magáról, hogy ő az Isten. Mit kell tennünk, hogy el ne pártoljunk Istentől? Imádkozni! Mit kell tenni, hogy ki ne hűljön szívünkben a szeretet? Kitartóan imádkozni! Mit kell tenni, hogy ne imádjunk földi bálványokat? Állhatatosan kell imádkozni. Úgy, mint a mai példabeszédben említett özvegyasszony.
1. Kérni kell
Azt mondhatná valaki, minek kérni Istentől, mert ha valamit adni akar, kérés nélkül is megadja, ha pedig nem akar, hiába is kérjük. Nagy tévedés. Isten valóban adni akar, de csak, ha kérjük. Ezt minden szülő tudja. Szereti gyermekét, meg is ad neki mindent, ami javára szolgál, de azt elvárja, hogy gyermeke szépen kérje. Ennyit megérdemel a szülő is, az Isten is. Mi az imádság? A lélek lélegzetvétele. A tüdő is folyton beszívja a levegőt, hogy tisztítsa a vért és fönntartsa az életet, a lélegzettel kapcsolódunk bele a világmindenségben, melynek levegőjét magunkba szívjuk. Ehhez hasonlóan az imádsággal lelki életünket tartjuk fönn és belekapcsolódunk Isten világába. Valaki látta egy jó asszony kezében a rózsafüzért. „Jó asszony – mondta neki fölényesen – ezt hagyja abba, nincs erre az Istennek szüksége.” „De nekem van szükségem rá” – válaszolta az asszony. Az ima a hit szárnya, a szeretet tükre, az erény vitorlája, retesz a bűnnel szemben s a remény vetése. Johann Sebastian Bach, a híres zeneszerző, minden munkája elejére ezt írta: „Istenem, segíts!”, a végére pedig három betűt. SDG – egyedül Istené a dicsőség. Aki nem imádkozik, annak a lelke süketnéma. Ezért figyelmeztet Pál apostol: „Legyetek állhatatosak és éberek a könyörgésben és a hálaadásban.”
2. Mit kell kérni?
Figyeljük meg a növényeket. Amikor a mag a földbe kerül, az első, hogy gyökeret ereszt. Azután ahogy nő felfelé a szára, úgy mélyed el lefelé a gyökere a talajban, mert onnét szívja táplálékát, és abból érleli gyümölcseit. Vágd el a gyökeret, és kiszárad a fa. Nos, Istenbe meg az imádság gyökerezi be lelkünket, s ahogy növekszünk, úgy kell mélyülnie az imádságnak is. Nézzetek körül a világban: ma milliók élnek, akik valamikor hittek, ma pedig hitetlenek. Honnét van ez? Abbahagyták az imádságot. Mit kell tehát kérni? Elsősorban azt, amit az apostolok kértek Jézustól: „Növeld bennünk a hitet!” Semmiféle növény sem élhet meg csapadék nélkül, de a hit sem imádság nélkül. Olyan ma a világ, mint a köves, gazos talaj, nem kedvez Isten igéjének. El is szárad bennünk, ha imádsággal nem tápláljuk. Mit kell kérni még? „Erősítsd bennünk a reményt!” Sok a kisértés, még több a rossz példa. Hányan vesztették el a hitet, vajon nem fogom-e én is elveszíteni? De amig imádkozom addig bízom. És még? „Mélyítsd bennem a szeretetet!” Milyen sokban kihűl a szív, már nem szeretik csak magukat, és nem keresik, csak saját javukat. Hiába szól a harang, őket már nem hívja, hiába áll a templom, nekik már nem otthonuk. A frontról írta haza egyik katona: „Anyám, mindenre kiterjed figyelme, tanultunk külön rajzolni, zenélni, vívni, még táncolni is. De egyről nem gondoskodott: nem tanultunk meg imádkozni. Itt körülöttem a többiek, nem is a legrosszabbak, a nehéz órákban imádkoznak és erőt kapnak. Nekem ez hiányzik!” Ez a fiú a bátyjával együtt elesett, és a szegény anya nem tudott megvigasztalódni.
3. Hogyan kell kérni?
Isten nem automata: bedobom a kérésemet, megnyomom a gombot és máris kihullik, amit kértem. Isten nem gépezet. Hallja kérésünket, akarja teljesíteni, de nem azonnal. Isten órája lassabban jár, mint a miénk. Sokszor elcsodálkozom azon, hogy hányan vannak, akik évtizedeken át játszanak a lottón és szinten semmit sem nyernek. Szorgalmasan kitöltik a szelvényt, és őrzik a reményt. Ugyanakkor az imádságban nincs türelmük. Ha nem nyerik el azonnal, amit kértek, abbahagyják. Pedig milyen szépen mondja Pál apostol: „Legyetek tehát türelmesek, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Hiszen a földműves is nagy türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és késői esőt meg nem kapja. Legyetek tehát ti is türelemmel és legyetek állhatatos szívűek.”
Testvéreim! Ne szégyelljünk példát venni a kis gyermekektől. Mennyit próbálkoznak, mennyi erőfeszítésbe kerül, mire fel tudnak ülni, aztán fölállni, végül el is indulni. Ha kitartunk az imában, kettőt mutatunk meg Istennek: bizalmunkat és alázatunkat. A front mögött egy magányos templomból orgonaszó hallatszott. Egy katona volt. „Mit játsszuk?” - kérdezte tőle valaki. „Csak improvizálok, nem kottából, hanem szívemből játszom. Tele vagyok vágyakozással a családom után. Ezt öntöm zenébe, és akkor megnyugszom.” Valóban szerencsés az az ember, aki kitart az imában, mert megvigasztalódik és megerősödik. Ámen.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
