Az ember hajlamos elcsüggedni, és ilyenkor nem veszi észre a remény jeleit – ahogy az az emmauszi tanítványokkal is történt. Amikor azonban felismerik a feltámadt Krisztust, szívüket átjárja az öröm és átélik Húsvét világosságát. Leó pápa arra buzdított szerdai katekézisében, hogy ismerjük föl a feltámadást, és ezzel az igazságot, aki eljött üdvözíteni minket. Csodálkozzunk rá minden nap a feltámadt Jézus húsvéti örömére!
Jézus feltámadása és az emmauszi tanítványok
“Ekkor így szóltak egymásnak: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.” (Lk 24,32-35)
Jézus Krisztus feltámadása olyan esemény, mely folyamatosan arra késztet, hogy szemléljük és elmélkedjünk róla; minél jobban elmélyülünk benne, annál jobban átjár minket csodája, vonzereje, mint egy vakító, de egyszersmind elbűvölő fény kiáradása. Az élet és az öröm robbanása, ami negatívból pozitívra változtatta az egész valóság értelmét, mégsem feltűnően, egyáltalán nem erőszakosan, hanem szelíden, rejtve, mondhatni alázatosan ment végbe.
Az emmauszi tanítványok csüggedése
Hogyan gyógyíthatja meg Krisztus feltámadása korunk egyik leggyakoribb betegségét, a szomorúságot? Leó pápa ezúttal erre a kérdésre kereste a választ katekézisében. Sokak életét behálózza ez az érzés, ami olykor elkeseredésbe torkoll, átjárja bensőnket és nem engedi, hogy az öröm szerephez jusson. A szomorúság elveszi az élet értelmét és erejét, mintegy céltalan és értelmetlen utazássá teszi azt. A két emmauszi tanítvány csalódottan és csüggedve hagyja el Jeruzsálemet, elveszítették a Jézusba vetett reményüket, akit megfeszítettek és eltemettek. Ebben az evangéliumi szakaszban az emberi szomorúság paradigmája mutatkozik meg előttünk. Kárba veszett az a sok energia, amit a cél elérésébe fektettek, elpusztult mindaz, ami az életükben a legfontosabbnak látszott. Szertefoszlott a remény, a csüggedés vette birtokba szívüket. Mindez egészen rövid idő leforgása alatt, péntekről szombatra virradóan, az események drámai egymásutánjában.
XIV. Leó pápa rámutatott a nyilvánvaló ellentmondásra, mely a kudarcnak megélt szomorú utazás, a mindennapokhoz való visszatérés és a világosság, Húsvét győzelme között van, hiszen mindkettő ugyanazon a napon következett be.
A felismeréstől szívük megtelik örömmel
Egyszercsak a két tanítvány mellé szegődik egy utazó, talán egy azok közül a zarándokok közül, akik Jeruzsálemben voltak Húsvétkor. Ő a feltámadt Jézus, de az emmausziak nem ismerik fel. A bánat elhomályosítja látásukat, eltörli az ígéretet, amit a mester többször is tett nekik: hogy meg fogják ölni és ő a harmadik napon föltámad. Az ismeretlen odamegy hozzájuk és érdeklődve hallgatja, amiről szomorú arccal beszélnek. Jézus meghallgatja őket, hagyja, hogy kiöntsék csalódottságukat. Aztán egészen nyíltan megszidja őket, mondván: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!” (Lk 24,25), aztán az írásokon keresztül bebizonyítja, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, meghalni és feltámadni. Ekkor a két tanítvány szívében újraéled a remény lángja, és mivel közben rájuk esteledik és célhoz érnek, meghívják a titokzatos útitársukat, hogy maradjon velük.
A megtört kenyérben felismerik Jézust
Jézus elfogadja a meghívást és asztalhoz ül velük. Kenyeret vesz, megtöri és nekik adja. Ebben a pillanatban a két tanítvány felismeri őt, de azon nyomban eltűnik szemük elől. A megtört kenyér gesztusa felnyitja a szív szemét, minden világossá válik: a közösen megtett út, a gyengéd és erős szó, az igazság fénye. Azonnal újraéled bennük az öröm, visszasietnek Jeruzsálembe, hogy mindent elbeszéljenek a többieknek. „Valóban feltámadt az Úr” – és itt a valóban szón van a hangsúly, nem véletlenül köszöntik így egymást a keresztények Húsvét napján. Jézus nem szavakkal, hanem ténylegesen feltámadt, teste őrzi a kínszenvedés nyomait, irántunk való szeretete örök pecsétjét. Az élet győzelme nem puszta szó, hanem valós, konkrét tény.
Éljünk a feltámadt Úr Húsvétjában
Az emmauszi tanítványok váratlan öröme legyen finom figyelmeztetés számunkra, amikor nehézzé válik az utunk. A Feltámadott változtatja meg gyökeresen a távlatot előttünk azáltal, hogy reményt sugároz, ami betölti a szomorúság okozta űrt. A szív ösvényein a Feltámadott velünk együtt és értünk jár. Tanúskodik a halál bukásáról, megerősíti az élet győzelmét, a kálvária sötétsége ellenére. Amikor felismerjük a feltámadást, akkor megváltozik a világlátásunk: visszatérünk a fényre, hogy felismerjük az Igazságot, amelyik megmentett és megment minket. Leó pápa végül arra buzdított, hogy minden nap éberen csodálkozzunk rá a feltámadt Úr Húsvétjára. Csak ő nem ismer lehetetlent.
Forrás, fotó: Vatican News
