Hogyan adjam tovább azt, ami nincs bennem? A küldetést ugyanis megelőzi a meghívás, a bennem is élő dallam hangja. A misszió akkor működik, ha bennem él az a jókedv, amit Istentől kapok és ez túlárad bennem. Ott történik ez, ahol élek, mert ott van küldetésem. Még csak messzire sem kell mennem, mert Ő adja át magát rajtam keresztül. Ettől leszek/lehetek hiteles.
Valaki mesélte, hogy egy könyvesüzlet kirakatában feltűnt neki egy könyv címe: Miért énekel a fülemüle? Kicsit fura volt számára ez a kérdés, ezért megvásárolta a könyvet és nem bánta meg, ugyanis, aki ezt írta, egy tudós volt, aki kutatta a madarak életét.
Meglepetéssel olvasta a könyvben, hogy a fülemüle apukák - mert csak azok énekelnek! -, amikor a kicsik kijönnek a tojásból, éjjel-nappal énekelnek. Az okos tudósnak nem hagyott nyugtot ez a kérdés: miért énekel a fülemüle apuka éjjel és nappal? Miért nem elég csak nappal? Aztán tett is egy próbát: kivett három kicsi fiú fiókát. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Eljött a kirepülés ideje és ez a három madár, amelyeknek nem énekelt apukájuk három hétig, olyan rikácsoló hangot adtak ki, hogy a lány fülemülék mind elmenekültek tőlük. A fiú fülemülék ugyanis szép hanggal kedveskedtek a lányoknak! Az a kis férfi fülemüle tudta, hogy hat hete van arra, hogy beleénekelje a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsa a jövőt. Ez a fülemülék küldetése: továbbadni a dallamot!
Hogyan adjam tovább azt, ami nincs bennem? A küldetést ugyanis megelőzi a meghívás, a bennem is élő dallam hangja.
A misszió akkor működik, ha bennem él az a jókedv, amit Istentől kapok és ez túlárad bennem. Ott történik ez, ahol élek, mert ott van küldetésem. Még csak messzire sem kell mennem, mert Ő adja át magát rajtam keresztül. Ettől leszek/lehetek hiteles.
Az őszinteség teszi az embert hitelessé!
Nem tudunk mindent, nem is tudhatunk. Ennek bevallása tesz minket őszintévé és hitelessé is. A térítő szerzetesek működése is ezt az irányt követte. Nem azért mentek el valahová, hogy ott elmondják a saját igazukat és ráerőltessék másokra, hanem odamentek, figyeltek az emberekre, megtartották szokásaikat és kultúrájukat is tiszteletben tartották. Ahol kényszerítve történtek térítések a történelem folyamán, ott nem igazán tartott sokáig a hiteles keresztény élet. Egy uralkodóváltással váltottak vallást is…
Az őszinte megtérések hiteles példákból születnek. Először otthon legyek hiteles.
Az önmagamba tekintés aztán a közösség felé vezet!
Az evangéliumban nem a paráznák s még csak nem is a latrok számítanak a „legnehezebb eseteknek”, hanem a farizeusok. Azok, akik képtelenek szembesülni képmutatásukkal.
A farizeus élete csak kifelé látszik vallásos életnek, belül azonban telve van önhittséggel, kicsinyességgel, rosszindulattal és gőggel. Ezt takargatja. A farizeust igazából nem is érdekli az Isten, mert ha érdekelné, akkor rájönne arra, hogy még nagyon messze áll a tökéletességtől, sok a javítanivaló. A farizeus álarcot hord, mert szeretethiányban szenved, de ugyanakkor nem tudja elfogadni a szeretetet sem – nem adja önmagát, mert nem is tudja elfogadni önmagát. Mindent tud a cselekvésről, de semmit a létről – ahogy Erich Fromm, a híres lélekbúvár ezt megfogalmazta. Egész erényes élete folyamán egy dologgal nem találkozott soha, egy dolgot nem fogott fel: hogy Isten és őközötte kölcsönös szeretetkapcsolat jöhet létre. Olyan, mint a fehérre meszelt sír, amely kívülről szép ugyan, belül azonban csupa üresség. Azt hiszi, hogy Isten és teremtményei között olyan kapcsolat van, amely rögzített, megkövesedett és változatlan. Még soha nem vette észre a Szentírásban azt a szerelmi történetet, amely az Isten és a világ között játszódik. A farizeus olyan szövetség keretei között él, amelyet egyezségnek (szerződésnek) tekint, mindenféle személyes kapcsolat nélkül. Istenből ő a Törvényt ismeri, a Személyt nem. Viszonyítási pontjai sincsenek ahhoz, hogy megítélje önmagát; igaz, hideg, halott. Ezért nem tud megbocsátani – túlságosan tökéletesnek képzeli magát.
A farizeus mindig a mennyiségre megy. Ezzel dicsekszik, fél önmaga lenni – ha megtenné ezt a lépést, akkor minden bizonnyal neki is hátul kellene megállnia a templomban, mint a vámosnak, aki beismeri bűnösségét és gyarlóságait. A vámosnak nem voltak eredményei és Isten előtt sem tudott felmutatni semmit. Lesütötte szemét, mellét verte és így könyörgött bűnei bocsánatáért Istenhez: „Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek” (Lk 18, 13). A vámos önmagát nem úgy határozza meg, hogy másokhoz méri cselekedeteit. Ő egyszerűen megszólítja az Istent, s azt mondja: Légy irgalmas nekem, bűnösnek...
Ki a farizeus és ki a vámos?
Gondoljam meg: bennem van mindkettő. Hordhatom tovább az álarcot is és belül szenvedek vagy pedig beismerem, hogy a teljesség felé vezető úton az Isten-, és emberszeretetben haladok?
Ha ezt beismerem, új életet kezdhetek, mert Isten igazságossága az Ő szeretete is egyben.
Az Ő ítéletei nem a mi ítéleteink – és ki vagyok én, hogy embertársamat megítélem?
Sajgó Balázs
