A húsvéti lelkiség és az átfogó ökológia kapcsolatát vizsgálta XIV. Leó pápa a szerda délelőtti általános pápai audiencián, amelyet mintegy negyvenezer hívő jelenlétében tartott meg a Szent Péter-téren. Folytatva szentévi elmélkedés-sorozatát a remény témakörében, arra emlékeztette a keresztényeket, hogy Jézus halála és feltámadása az átfogó ökológia lelkiségének alapja. Akkor láthatjuk meg az Édenkertet, ha valamennyien elfogadjuk és beteljesítjük saját feladatunkat.
„E szavakkal (Mária Magdolna) hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. (Jn 20,14-16)
A könnyek hatalma
Kedves testvérek! Ebben a reménynek szentelt jubileumi évben arról a kapcsolatról elmélkedünk, amely Krisztus feltámadása és a jelenlegi világ kihívásai, vagyis a mi kihívásaink között fennáll – kezdte katekézisét Leó pápa. Az élő Jézus olykor tőlünk is meg akarja kérdezni: „Miért sírsz? Kit keresel?”. A kihívásokkal ugyanis egyedül nem tudunk szembenézni, a könnyek pedig az élet ajándékai, amikor megtisztítják a szemünket és felszabadítják a tekintetünket.
Gondozni az édenkertet
János evangelista egy olyan részletre irányítja figyelmünket, amelyet más evangéliumokban nem találunk: az üres sír közelében a könnyező Mária Magdolna nem ismeri föl azonnal a feltámadt Jézust, hanem azt hiszi róla, hogy a kertész. Már Jézus sírhelyével kapcsolatban is nagyon pontosan fogalmaz a szöveg a nagypénteki napnyugtakor: “Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit.” (Jn 19,40-41)
Így ér véget szombat békéjében és egy kert szépségében a drámai küzdelem sötétség és világosság között, amelyet a Fiú elárulása, letartóztatása, elhagyatása, elítélése, megaláztatása és megölése indított el, aki „szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette” (Jn 13,1). A kertet gondozni és őrizni az eredeti feladat (vö. Ter 2,15), melyet Jézus beteljesített. Utolsó szava a kereszten - “Elvégeztetett” (Jn 19,30) – mindenkit arra szólít, hogy lelje meg újra saját feladatát. Ezért “fejét lehajtva, kilehelte lelkét” (Jn 19.30).
Gondozzuk a kertet, ne pusztítsuk!
Leó pápa megállapította: Mária Magdolna tehát nem tévedett egészen, amikor azt hitte, hogy a kert őrzőjével találkozik! Meg kellett újra hallania saját nevét és megérteni az Új Ember feladatát, amit egy másik jánosi szöveg így fogalmaz meg: „Íme, újjáteremtek mindent” (Jel 21,5). Ferenc pápa Laudato si’ – kezdetű enciklikájával rámutatott, hogy sürgősen szemlélődő tekintetre váltsunk: ha az ember nem a kert őrzője, akkor annak elpusztítójává válik. A keresztény remény tehát válaszol azokra a kihívásokra, amelyek ma az egész emberiség előtt állnak, abban a kertben, ahová a Megfeszítettet mint egy magot helyeztek el, hogy feltámadjon és sok gyümölcsöt teremjen.
Ökológiai megtérésre van szükség
Az Édenkert nem veszett el, hanem újra megtaláltuk. Jézus halála és feltámadása így az átfogó ökológia lelkiségének alapja, amelyen kívül a hit szava nem kötődik a valósághoz, a tudomány szava pedig kívül marad a szíven. Az ökológiai kultúrát nem lehet leszűkíteni olyan sürgős és részleges válaszok sorozatára, amelyeket a környezet pusztulásával, a természeti tartalékok kimerülésével és a környezetszennyezéssel kapcsolatban felmerülő problémákra adunk. Egy másfajta szemléletre, gondolkodásra, politikára, oktatási programra, életstílusra és a spiritualitásra lenne szükség” (Laudato si’, 111.)
Leó pápa megállapította: egy ökológiai megtérésről beszélünk, amelyet a keresztények nem választhatnak el attól az irányváltástól, ami Jézus követéséhez szükséges. Ennek jele Mária megfordulása Húsvét reggelén: csak megtérésről megtérésre juthatunk el ebből a siralomvölgyből az új Jeruzsálembe. Ez egy spirituális átmenet, mely a szívből indul ki, átalakítja a történelmet, nyilvánosan elkötelez minket, beindítja a szolidaritást, ami már most megóvja az embereket és a teremtményeket a farkasoktól, a Jó Pásztor nevében és erejével.
Új harmóniára vágyva
Ezáltal az egyház gyermekei fiatalok és jóakaratú emberek millióival tudnak ma találkozni, akik meghallották a szegények és a föld kiáltását és hagyták, hogy megérintse szívüket. Sokan vannak, akik a teremtett világgal való közvetlenebb kapcsolatot keresztül egy új harmóniára vágynak, ami túllendíti őket a sok sebesülésen. A Lélek adja meg nekünk a képességet, hogy meghallgassuk azokat, akiknek nincs hangjuk! Így meglátjuk majd azt, amit a szem még nem lát: azt a kertet, vagy Édent, amelyet csak akkor érhetünk el, ha valamennyien elfogadjuk és beteljesítjük saját feladatunkat – zárta szerda délelőtti katekézisét XIV. Leó pápa.
A Szentatya bejelentette, hogy jövőre, 2026. szeptember 25-27. között örömmel találkozik a gyermekekkel, a nekik szentelt nap alkalmából.
Leó pápa megáldotta a gyermekrajzokat
A Tilma a Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány 8 tagú delegációját vezetve a pápa elé járult gyűrűcsókra Basáné Révész Erzsébet, aki a találkozásról elmondta: „A Szentatya nagyon kedves volt, sok áldást adott”. Átadta neki a Tilma Alapítvány történetét 80 oldalon összefoglaló kötetet, gyermekrajzokkal, melynek címe: „Az irgalmas szeretet tanúságtevői a remény szentévében”; a béke, a szeretet és az igazság üzenete XXI. századi magyar gyerekek alkotásai által Isten szeretetéről. „A pápa tekintetében láttam a lélekig ható ragyogást” - mondta el az alapítvány elnöke, aki 50 éves házassági évfordulójára, valamint a fiára is kért áldást. Ezzel a Mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely ferences galériájában megtekinthető kiállítást, az azt elindító kezdeményezést már négy pápa megáldotta: 2003-ban II. János Pál, majd XVI. Benedek, 2014-ben Ferenc és most Leó pápa is.
Forrás, fotó: Vatican News
