Krisztusban drága jó testvéreim!
Az egyházi év folyamán a liturgia minden esztendőben elénk állítja az üdvösség történetét. Felidézi a múltat, Isten szövetségkötő ajánlatát, üdvözítő tetteit. A múltat összeköti a jelennel és minket is igyekszik a cselekmény tevékeny résztvevőivé tenni. A Szentírás prófétai jövendölései nyomán felvillantja előttünk a jövő felvonását, a világtörténet drámájának végkifejletét. Ennek az isteni és emberi színjátéknak Jézus Krisztus a főszereplője. Mivel „minden általa lett, nélküle nem lett semmi, ami lett.” Ő áll a teremtés csúcsán. Ezért méltán nevezzük a világmindenség királyának, mivel saját bevallása szerint is minden hatalom neki adatott mennyben és a földön. Ő a kivitelezője, rendezője a világszínpad eseményeinek.
Az emberi közösségek kezdet óta felismerték, hogy az összefogás, a közös cselekvés komoly feltétele az élet megmaradásának és előbbre jutásának. Ennek érdekében választottak vezetőket és hosszú időkön át a királyi méltóság szolgált arra, hogy ez az egység megvalósuljon. Ő lett a törvényhozó, a rendet és egységet megőrző hatalom első számú letéteményese. Izrael államisága is a királyság alatt érte el virágkorát. A proféták azonban mindig figyelmeztették a népet, hogy Izrael igazi királya az Isten és a földi király tőle kapja részleges hatalmát. Századokon át úgy tekintettek a jövőből kilépő Messiásra, mint a választott népet győzelemre vezérlő királyra.
Általános tapasztalás, hogy az emberben, ha különböző mértékben is, de megfigyelhető a hatalom akarása, a hatalom utáni vágy. Ezt a törekvését az a körülmény indokolja, hogy értelmi képessége nyomán fölötte áll a többi teremtménynek. Ezért is bízta meg Isten a bibliai parancs szerint az uralkodás feladatával. Helyes gyakorlása által az ember belekapcsolódik a teremtés művében és Isten munkatársává szegődik. Nyilvánvaló, hogy az embernek ez a hatalma kockázattal jár. Számos esetben visszaélnek vele és pusztítás szolgálatába állítják. Jó néhány évvel ezelőtt játszották filmszínházainkban Charlie Chaplin Diktátor című filmjét. A főszereplő Adolf Hitlert maga Chaplin alakította. Az egyik jelenetben a hírhedt diktátor kezébe vesz egy földgolyót és játszani kezd vele. Földobja, majd elkapja, a bécsi keringő dallamára az ujján tácoltatja, amíg végül leejti és a földgolyó darabokra törik.
Testvéreim! Ilyen és hasonló játékokról, a hatalommal történő visszaélésekről történelmünk véres lapjai és főleg sötét újkorunk zsarnokai tanúskodnak. Ha mi keresztények Krisztust, mint királyt ünnepeljük, ezt azért is tesszük, mert Ő a példakép arra vonatkozóan: hogyan kell élnünk Istentől kapott hatalmunkkal! Jézus egész életében minden hatalmát az igazság és a szeretet szolgálatába állította. Olyan királyként járt a földön, aki nem uralkodni, hanem szolgálni akar. Ezt bizonyította a betegek gyógyításával, a halottak feltámasztásával, a bűnösök felemelésével, a szomorúak vigasztalásával és végül élete feláldozásával. Amikor Pilátus halálra ítélte Jézust és ezt követően keresztre feszítették, ellenségei ezt kiabálták: Ha Ő Izrael királya, szálljon le a keresztről! Talán hívei is abban reménykedtek, hogy többszörösen megmutatott hatalmával elsöpri ellenségeit. Mi tagadás, a mi fejünkben is megfordul a gondolat: miért nem mutatja meg hatalmát az Isten? Miért nem söpri el a gonoszokat a föld színéről? Talán helyes úton járunk, ha ezt így indokoljuk: A jelen világrendben Isten megosztotta velünk hatalmát, reánk bízta a földet. Nekünk kell harcolnunk a jóság és igazság diadaláért. Nekünk kell küzdenünk, hogy visszavonulásra kényszerítsük a rosszat és győzőn a jóság, a szeretet. A mi feladatunk megőrizni a föld, a víz, a levegő tisztaságát. A mi dolgunk küzdeni a bűn pestise ellen, hogy az erkölcstelenség minden vonalon visszavonulásra kényszerüljön. Nekünk kell előkészíteni a földet arra a napra, amikor elérkezik Krisztus király második eljövetele. Erre az ünnepre nekünk kell a szeretet köntösébe öltöztetni a világot. Ne hárítsuk át teendőinket az Istenre, ne meneküljünk el feladataink elől! Királyi papság vagyunk és az a feladatunk, hogy tanúságot tegyünk Krisztus csodálatos világosságáról.
Testvéreim! Ismert előttünk Vörösmarty Mihály Fóti dal című költeménye. Ebben olvassuk többek között: „A legelső magyar ember A király, Érte minden honfi karja készen áll. Lelje népe boldogságán örömét, s hír, szerencse koszorúzza Szent fejét.”
A keresztény számára a „legelső ember” Krisztus, a király. Felnézünk rá és tőle tanulhatjuk meg, mire kell használnunk királyi hatalmunkat. Leljük mi is mások boldogításában örömünket, mert ez a szolgálat az ember igazi dicsősége. Mindez talán sok áldozattal jár, de a földi élet Jézus számára sem jelentett diadalmenetet. Ezt hagyjuk meg második eljövetelére. A mi dolgunk addig az, hogy megharcoljuk az igazság harcát és mindnyájunk karja készen álljon Krisztus király szolgálatára. Szent Lajos, francia király halálos ágyához kérette a királyi koronáját és Krisztus töviskoronáját. Odatették mindkettőt eléje. Először a töviskoronához fordult: „Ó, értékes korona, üdvösségünk éke, üdítő erő árad belőled. Legyen hozzám irgalmas az, akinek vére tapad hozzád.” Ezután a királyi koronához fordult: „Nagyszerű vagy, és mégis milyen csekély az értéked. Minden fönséged ellenére teher vagy annak, aki visel.” Ez a jelenet kitűnően szemlélteti, hogy két korona és két királyság létezik, egy emberi és egy isteni. Erre hívja föl figyelmünket Krisztus Király ünnepe.
Az angyal meghirdeti Krisztus születését: „Nagy lesz Ő… az Úr Isten neki adja Dávid trónját, uralkodni fog és királyságának nem lesz vége.” Körülnézek e szavak nyomán. Hol hangzott el ez az üzenet? Názáretben, egy félig a domb oldalába vágott viskóban. Jöhet innét király? Amikor később Jézus meghívja Nátánáelt, az így üdvözli: „Te vagy Izrael királya.” Ez az egyszerűen öltözött ember? Nincsenek testőrei, kísérői, szolgái. Egy idő múlva bevonul Jeruzsálembe. Az összecsődült nép kiáltozni kezdi: „Áldott legyen a király, ki az Úr nevében jön!” Király? Szamárháton, mezítlábas apostoloktól körülvéve? Pilátus nyíltan fölteszi a kérdést: „Tehát király vagy te?” És Jézus nyíltan válaszol: „Igen, én király vagyok.” Megdöbbenve nézek körül. Hát nem az a király, aki márványpalotában, bírói trónon ül, hanem ez a megkötözött és kicsúfolt ember? Végül keresztjére is kiírták három nyelven: „Názáreti Jézus, zsidók királya.” Végként elakad a szavam. A kereszt a trón és tövisből a korona. Mi történik itt? Valami baj van a fogalmakkal. Ha Jézus határozottan állítja, hogy király, akkor valami egészen más királyságról van szó. Valami olyanról, amit nem látni, hanem hinni kell! Király, aki nem karddal, hanem kereszttel indul hódítani! Király, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon.
Testvéreim! Jézus ezekkel a szavakkal kezdte meg működését: „Az idő betelt, közel van az Isten országa.” Már itt van? Hol? Mindenütt, ahol az evangéliumot hirdetik és Krisztust befogadják. Itt van, mint kis mustármag, ami hatalmas fává fejlődik. Itt van, mind földbe vetett búzaszem, mely százszoros termést hoz. Mi az Isten országa? Gondoljunk az ószövetségre. A hatalmas fáraóval szemben ott állt magányosan Mózes, az Isten embere. És ekkor Isten megmutatta erejét: kiszabadította a népet és a pusztába vezette. Tapasztalhatták korlátan hatalmát. De aztán jött a keserű csalódás: megszerezték az Ígéret-földjét, de el is vesztették, megszabadultak Egyiptom rabságából, és Babilon rabjai lettek. Végül a rómaiak uralkodtak fölöttük. Minden jámbor zsidó azt remélte, hogy Isten újra csodát tesz, s amint összetörte a fáraó hatalmát, úgy fogja összetörni a római igát is. A messiás győzelmes királyként jön és a zsidó nép uralkodni fog. Ez lesz Isten országa. Ezzel a hittel csatlakoztak Jézushoz, igy fogadták virágvasárnapi bevonulását. Jézus azonban gyökeresen kiábrándítja őket. Azt válaszolja Pilátusnak: „Valóban király vagyok, de országom nem ebből a világból való.” Mert mit is jelent „ez a világ”? A fegyverek hatalmát, a pénz uralmát és a test élvezetét. Ezzel szemben Isten országa Jézus elismerése, a szeretet uralma és a lélek békéje. Tehát Isten országa nem külső, hanem belső, nem úgy jön, mint Sinai-hegyénél villámlás, mennydörgés között, hanem mint Jézus jött, a szeretet és jóság erejével.
Jézus világosan megmondotta: „Isten országa köztetek van.” Mar itt van? Hol? Mindenütt, ahol az evangéliumot hirdetik és Krisztust befogadják. Itt van, mint mustármag, mely hatalmas fává nő. Itt van, mint elvetett búzaszem, mely százszoros termést hoz. Isten országa az igében találkozik az emberrel és kopogtat a szívén. Megkezdődik a titokzatos küzdelem: a világ ezer szállal köti az embert: nézd, az életnek Krisztus nélkül is van értelme, a világ Isten nélkül is szép, a boldogság kegyelem nélkül is elérhető, szilárd talaj van a lábad alatt, ne ugorj a bizonytalanba. De a kegyelem sem nyugszik, azt mondja: Nézd, a világnak Krisztussal mélyebb értelme van, az élet Istennel még szebb s az igazi boldogság a lélek hazatalálása. Isten országa felszólítás a döntésre, felelet Isten hívó szavára. Hinni annyit jelent, mint engedni, hogy Isten birtokába vegye szívünket és uralkodjék az életünkön. Hinni annyit jelent, mint engedni, hogy Krisztus akcióba lépjen és általam árassza szeretetét, békéjét és jóságát a világba. Attól kezdve, hogy meghalt a kereszten, magához vonzza az emberek tömegét minden osztályból, rendből és népből. Jönnek szegények és gazdagok, tanulatlanok és tudósok, férfiak és nők, öregek és fiatalok, zsidók, görögök, rómaiak és barbárok... Most rajtunk a sor. Most a mi lelkünkben akarja fölállitani az Ő trónját. Ámen!
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
Fotó: Magyar Kurír
