A keresztény ember nem az ünnepek embere, hanem a hétköznapoké. Ébernek lenni azt jelenti: hűségesen imádkozom, szeretetben vagyok a másikkal, lelkiismeretesen végzem a munkám – még akkor is, ha senki nem látja. Nemcsak ünnepek előtt szorgoskodom, hanem a hétköznapokban is. Ha ezt teszem, nem öli meg lelkemet a hétköznapi rutin és az Ünnep „megszül” engem Isten és a másik ember számára is – hogy én is emberré váljak, ahogy Ő tette.
Az éberség nem más, mint meglátni a valóságot. Nem azt, ami a fejemben van és amit elképzelek, hanem azt, amit a lényem lát. Ez egy belső látás.
Ahogy Advent első vasárnapi evangéliumának leírása szerint Noé idejében az emberek megszokták a hétköznapokat – ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek –, úgy ma is könnyen elringat a mindennapi rutin: könnyen elszenderedem és lelki alvásba merülök, így nem veszem észre érkezését, jelenlétét, hiszen Ő folyamatosan szembejön az Élet Valóságában. S teszi ezt úgy, hogy elrejtőzik a külső szem elől, hogy befelé forduljak.
Valahogy úgy van ez, mint a történetben, amikor egy tudós elment egy bölcs emberhez, hogy vitába szálljon vele. A bölcs ember két botot helyezett a földre „T” alakban.
– Mit látsz itt? – kérdezte tőle. Egy „T” betűt – válaszolta a tudós. – Ettől féltem – folytatta a bölcs – a „T” betű nem létezik, az csak egy fogalom a fejedben. Amit itt látsz, az két letört ág.
A világ, amit az emberek többsége hajlamos meglátni, nem az egyetlen igazi valóság, az isteni jelenlét világa, hanem a fejben teremtett világ, amit valóságnak neveznek.
Paradox módon tehát a valóság az, hogy Isten úgy rejtőzik el mindenhol, hogy mindenhol ott van. Úgy rejtőzik el, hogy meglássam. Bújócskának is nevezhetném, de ez félreérthető. Ha csak a fejemben gondolkodom, elmém rabjává válhatok s elveszítem az igazi valóságot, elmegyek mellette.
Ezért választja minden adventi szent időszak kezdetén az Anyaszentegyház azokat a szentírási szövegeket, amelyek az éberség fontosságára irányítják a figyelmet.
Az éberség megszületésében segít a virrasztás, ami nem csupán a fizikai szemek nyitvatartása, hanem a befelé nézés gyakorlása, hogy a mindennapi rutin ne takarja el az igazi valóságot, Isten jelenlétét a világban.
Advent első vasárnapjának evangéliumi szövegrésze egyáltalán nem félelemkeltés, hanem ébresztés. Jézus nem azt akarja, hogy rettegésben éljek, hanem hogy ébren, készen, tudatosságban.
Jézus nem megijeszt, hanem felráz: „Virrasszatok!” A várakozás itt nem passzív várakozás, hanem aktív éberség – mint a ház gazdája, aki tudja, hogy jöhet a tolvaj. Vagy mint a szív, amely mindig nyitva áll az Úr látogatására, bármilyen formában is jöjjön. Mint amikor egy édesanya virraszt beteg gyermeke mellett. Nem azért nem alszik, mert fél, hanem mert szereti őt és ezért figyeli őt, kíséri gyógyulását.
Így válok képessé „készen lenni” Krisztusra – aki nemcsak ítélni jön, hanem látogatni is, tisztítani is, gyógyítani is. S ha meglátogat, mindig esélyem van arra, hogy felöltsem az Ő ruháját.
Ez egy tudatos öltözködés, hogy ne csak viselkedésemet változtassam meg, hanem a belső látás által belsőleg is átváltozzak, mintha egy új ruhát vennék magamra, ami nem kívülről szép, hanem belülről világít.
Felölteni Krisztust ezt jelenti: az Ő szemével nézni magamat és másokat is, az Ő szívével szeretni magamat és másokat is, az Ő Lelkével és Lelkében élni.
Ez döntés kérdése és folyamatos megújítást kíván.
Mindez azt jelenti tehát, hogy a keresztény ember nem az ünnepek embere, hanem a hétköznapoké. Ébernek lenni azt jelenti: hűségesen imádkozom, szeretetben vagyok a másikkal, lelkiismeretesen végzem a munkám – még akkor is, ha senki nem látja. Nemcsak ünnepek előtt szorgoskodom, hanem a hétköznapokban is. Ha ezt teszem, nem öli meg lelkemet a hétköznapi rutin és az Ünnep „megszül” engem Isten és a másik ember számára is – hogy én is emberré váljak, ahogy Ő tette.
Az éberség fenntartásával és a virrasztás gyakorlásával férek át a „szűk kapun”. A szűk kapun azok férnek be, akik készen vannak – nem tökéletesek, hanem éberek: alázatosak, megtérők, Krisztusra figyelők.
Készen vagyok? Látom Krisztust magamban és a másikban? Van valaki, akivel ma kellene kibékülnöm?
Figyeljek szeretettel, belső szemmel, hogy kifelé is lássak.
Sajgó BalázsForrás, fotó: Vatican News
