Krisztusban drága jó testvéreim!
Értelmünk korlátoltságából következik, hogy csak részlegesen tudjuk megragadni a valóságot. Fogalmaink, szavaink csak szerény jelei a titkok fátyolában rejtőző valóságnak. Ez a körülmény magyarázza azokat a vitákat, amelyeket törpe értelmünkkel folytatunk a valóság megközelíthetetlen hegycsúcsai tövében. Azt is gyakran tapasztaljuk, hogy a biztosnak vélt igazságunk alatt megrendül a föld és a kételyek szakadékába hull bizonyosságunk. Ilyenkor derül ki, hogy légvárakat építettünk, képzeletünk szőttese nincs összhangban a valóság színeivel.
Az evangélista beszámol a börtönben raboskodó Keresztelő Jánosról és Jézushoz intézett üzenetéről: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Aki börtönben raboskodik, akár mint bűnös, akár mint ártatlanul elítélt, a szabadulásról ábrándozik. Hitelt ad minden szóbeszédnek, ami közeli közkegyelem bejelentését ígéri. Ha aztán hamisnak bizonyul a jó hír, visszazuhan az elkeseredés szakadékába. Lehetséges, hogy Keresztelő János tanítványai is azt képzelték: A Messiás az erő és hatalom fegyverzetében érkezik, hogy megalapítsa a messiási országot. Ha ez így történik, akkor hogyan tűrheti, miért engedi előhírnökének bebörtönzését? Miért nem söpri el a parázna és gyilkos Heródes hatalmát? Miért tűri a bűn hivalkodását, miért nem vágja ki a gyümölcstelen, tűzre való fákat? Miért nem akadályozza meg a zsarnokok garázdálkodását? Miért nem lépett közbe Dachauban, Auschwitzban és a föld számtalan kínzókamrájában? Miért engedte, hogy atombombát dobjanak Hirosimára, miért engedi meg mai a háborút? Ha Isten szeretetből teremtette a világot és ezt megtetézte Fia elküldésével, miért folytatódik ez a véres emberi történelem?
Testvéreim! Olyan kérdések ezek, amelyek megválaszolása túlhaladja értelmi képességeinket. Annyi azonban bizonyos, hogy Isten szereti ez az „elrontott világot” is. Hogy is mondotta? „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” Mi emberek el sem tudjuk képzelni, milyen mérték nélküli az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete. Csak megsejthetjük, ha elgondoljuk, hogy ez a szeretet kiárad a világra, ott tündököl a fizikai és erkölcsi rossz sötét égboltján is. A világ azért jó, mert Isten szeretetének fénykoszorúja ékesíti. Nincs olyan gonoszság, nincs olyan égbekiáltó bűn, gaztett, ami kiolthatná az isteni szeretet lángját. Érdekes módon éppen a sötétség színfalai között ragyog a legfényesebben. Jézus tehát nem hatalma fitogtatásával bizonyítja, hogy Ő a Megváltó, hanem szeretetének Pazar kiáradásával. Ezért ezt üzeni Jánosnak: „A vakok látnak, a süketek hallanak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” Jézus tehát a jótettek nyelvével bizonyítja: Valóban Ő a Messiás.
Egy hindu zarándokokkal zsúfolt autóbusz a keralai hegyoldalon ereszkedett lefelé. A fék váratlanul elromlott, amit bejelent a vezető és az utasok segítségért kezdtek kiáltozni. József testvér egy dzsippel jött mögöttük és villámgyorsan felismerte a veszedelmes helyzetet. Gyorsan megelőzte az autóbuszt és megállt előtte. A két jármű tovább csúszott, de a szakadék előtt sikerült megállniuk. A zarándokok nem győztek hálálkodni és József testvér nyakába borultak. Akadt köztük egy újságíró is, aki megkérdezte az életmentő férfitől: Nem gondolt arra, hogy kocsijával együtt a szakadékba zuhan? Nem, nem volt időm, hogy a saját életemre gondoljak… Keresztelő János is megtanulta Jézus üzenetéből: Nem a rabság és a szabadság, nem az élet és a halál a fontos, hanem a fölöttük tündöklő szeretet. Akkor vagyunk igazán keresztények, ha mi is Jézussal valljuk: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.”
Testvéreim! Urunk Jézus arra is felhasználta Keresztelő János tanítványainak látogatását, hogy a legnagyobb dicséret hangján nyilatkozzék előhírnökéről. Mindenki örül, ha megdicsérik. Ez az öröm akkor igazi, ha megérdemelten részesülünk benne. Csak a hatalomtól megrészegült zsarnokok élvezhetik az erőszakkal kicsikar tapsot és éljenzést. Talán azt mondják magukban: „Tudom, hogy utáltok, de mégis kénytelenek vagytok megalázkodni, jó képet mutatni hatalmam előtt.” Jézus csak azokat dicsérte, akik rászolgáltak erre. Megdicsérte hitéért a kafarnaumi századost. Megdicsérte az irgalmas szamaritánust. Megdicsérte a jobbik részt választó, tanítását hallgató Máriát. Megdicsérte az áldást kérő gyermekes anyákat. Megdicsérte még a jobb latort is és mennyországot ígért neki. Vajon téged, vajon engem, miért dicsérhetne meg Jézus? Rászolgálok-e erre életemmel, magatartásommal, tetteimmel? Vajon bővelkedem-e jócselekedetekkel, mindenki felé forduló szeretettel? Csak ha igen, akkor remélhetem, hogy az ítélet napján részesülök örök boldogságot adó dicséretében: „Jól van derék és hű szolgám. Mivel a kicsiben hó voltál, menj be Urad örömébe!”
Advent a várakozás ideje. Mindenki vár valamit: a gyermek ajándékot, az ifjú boldogságot, a beteg egészséget, a dolgozó jólétet, a nyugdíjas békés öregséget. Jézus kortársai is telve voltak várakozással. Várták, hogy szabaduljanak az elnyomás alól. Keresztelő Szent János ekkor már börtönbe ült. Tanítványai meglátogatták és híreket hoztak Jézusról. Követeket küld hozzá: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”
János a börtönben tépelődik. Ő nem ilyen megváltot várt és hirdetett. János Isten haragját képviselte, Jézus a megbocsátást hozta. János a kérlelhetetlen igazságosság prófétája, Jézus a mérhetetlen szereteté. János türelmetlen: ha Jézus az ígéret megváltó, miért nem veszi kezébe a szórólapátot, hogy elválassza a búzát az ocsútól? Miért nem helyezi fejszéjét a fa gyökerére, hogy kivágja? Miért a falvakat járja a kisemberek között, miért nem a vezetőkkel számol le Jeruzsálemben? Miért késik, hogy kemény kézzel helyreállítsa Isten országát? Jézus válaszol és válaszul Izajás prófétát idézi: „Akkor majd megnyílik a vakok szeme s a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas s a némák nyelve ujjongva ujjong.”
Jézus azt mondja: „Ne kételkedj, azzal nem lesz szebb az élet… Ne várj csodát, Isten országa belül van a lelkekben!” Ott most is megnyílik a kételkedők szeme és hallóvá válik a hitetlenek füle. Aki lélekben béna volt, elindul az evangélium útján, s akinek nem volt szava az Istenhez, most imádkozni kezd… Ne várjunk, hanem induljunk! Ne kritizáljunk, hanem éljünk! Mondjuk el mi is Pál apostol szavait: „Tudom, kinek hittem és biztos vagyok benne.” Páli Szent Vince hosszabb időn át szenvedett a hitellenes kísértésektől. Fogta magát és egy papírlapra leírta a Hiszekegyet. Összehajtogatta és bevarrta szíve fölé a ruha bélésébe. Valahányszor újabb kísértése támadt, odaszorította szívéhez a hitvallást, hogy ezzel is megvallja szilárd meggyőződését hitében.
Az iskolában a gyerekek tanulnak számtant, mértant, kémiát, biológiát, és a szeretetet hol tanulják? Jézusnál. Annak is van tankönyve, az evangélium, és iskolája az Egyház. Jézus azt mondja: Nem az a döntő, hogy a vakok látnak, a süketek hallanak és a bénák járnak, hanem az, hogy a szeretet műveli ezeket. Fontos, hogy szeretet áradjon a világra. Ezt tanuljátok el tőlem és érvényesítsétek a világban. Akkor több lesz a türelem és megértés, több az udvariasság és figyelem, több a hűség és a megbízhatóság. Amikor még árbockosárból figyelték a tengert s a viharban szédülni kezdett a matróz, a kapitány fölkiáltott neki: „Ne lefelé nézz, hanem mindig csak fölfelé!” Ez nekünk is szól: ne az élet szomorú példáit, ne az emberek gyöngeségeit nézzük, hanem emeljük föl tekintetünket Krisztusra. Testvéreim! János a legutolsó és legnagyobb próféta, jelenti ki Jézus. Mit jelent prófétának lenni? Próféta az, aki közvetlenül megtapasztalja az Istent, neki kinyilatkoztatja szentségét és akaratát. Isten fényében látja a jelent és értelmezi a jövőt. Azért küldi őket az Isten, hogy figyelmeztessék az embereket. A próféta mindig Isten embere és a megváltás hírnöke. Isten sohasem hagyta magára népét: Sámuel, Illés, Elizeus, Izajás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel és a tizenkét kisebb próféta. Ezután ötszáz év csönd következett. És most megjelent az utolsó, Keresztelő Szent János. Jézus két dolgot dicsér meg benne:
a) János nem változtatja elveit. Ott, ahol János keresztelt, a Jordán partján nádasok terültek el. Jézus hosszan elnézte, hogyan játszik velük a szél. Mindig arra hajolnak, amerre a szél hajlítja őket. Keresztelő Szent János nem ilyen fából faragták. Sok mindent ő sem értett, de nem ez volt a fontos, hanem hogy teljesítse Isten akaratát. A virág sem érti a napot, mégis feléje fordul, a gyökér sem érti a földet, mégis beléje fúródik. Nem enged hangulatnak, szeszélynek, divatnak, nem enged emberi tekinteteknek. Isten szemében akar jó lenni, nem az emberekében. A legtöbb ember olyan, mint a hőmérő: melegben kitágul, hidegben összehúzódik. Mikor a megkötözött rabszolgát, Epiktetost megkérdezték, szeretne-e újra szabad ember lenni, mosolyogva válaszolta: „De hiszen most is szabad vagyok, csak a kezem és lábam van megbilincselve.” Keresztelő Szent János is szabad volt Heródes börtönébe. Igyekezünk mi is! Ne mások véleményétől függjünk, ne másokra sandítsunk, ne mások szája íze szerint beszéljünk és éljünk!
b) János nem élvezi az életet. Mióta a világ elvesztette hitét a túlvilágban, azóta nem maradt más, csak ez az földi élet és ezt kell élvezni - mondják sokan. Már csak azért dolgozunk, hogy pénzt keressünk, és azért keresünk pénzt, hogy gyűjthessünk és azért gyűjtünk, hogy élvezhessünk. Materializmus! Annyit jelent, hogy nem a lélek fontos, hanem a test. Élni annyit jelen, mit élvezni az életet. Csak rendezd be szépen a lakásodat, tégy a közepére trónt, ülj bele és mond: „Én vagyok az Isten!” Keresztelő Szent János mutatja, hogy az élet céltudatosság, Istennek élni, örömet okozni, Jézus követének lenni! Ámen.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
