„Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk.” (Zsid 1, 1)
Kedves ünneplő testvérek!
A Zsidókhoz írt levél első mondata karácsony ünnepének csendes fényébe vezet el bennünket. A szentíró e szavakat azokhoz a zsidókeresztény testvérekhez intézte, akik még keresték az utat a tanúságtevő élet felé, és nehezen tudták összeegyeztetni a krisztusi küldetés radikalitását mindazzal, amit addig hitt és vallott a választott nép. A levél azonban figyelmüket az evangélium lényegére irányítja: Krisztus követésében az élő és igaz Istennel való személyes találkozás történik, amely egyszerre hív befogadásra és feltétlen önátadásra.
Ez a mondat ma is fel akar emelni bennünket a megszokottság síkjáról. Nem egyszer előfordul, hogy a hit dolgait kívülről szemléljük – jelen vagyunk, mégis távol, mint akik csak figyelik az eseményeket anélkül, hogy engednék, hogy megérintse őket a változás. Karácsony könnyen maradhat puszta látvány és hangulat, ha a betlehemi barlang egyszerűségét nem merjük belehelyezni életünk konkrét valóságába.
Karácsony azonban meghívás a kilépésre. Meghívás arra, hogy a szemlélődő távolságból közelebb lépjünk, és az ünnep csendjében felismerjük: Isten ma is találkozni akar velünk. A Szent Lukács által megörökített betlehemi esemény erről a találkozásról szól. A pásztorok éjszakai virrasztásának csendjét hirtelen angyali szózat töri meg, és a fény forrása, akire rátalálnak, hódolatra szólítja őket. Karácsony Titka ma is ugyanígy ragyog: csendben születik, mégis mozgásba hozza az egész világot.
Kedves Testvérek!
Induljunk, hogy találkozzunk az Istennel! Olyan meghívás ez, amely új reményt képes hozni életünkbe. Engedjük, hogy a Gyermekből sugárzó fény elérjen bennünket. Szorítsunk egy kis helyet lelkünkben, családunkban, közösségeinkben, ahol ez a fény szállásra találhat és átjárhatja egész lényünket.
A találkozáshoz vezető út első lépése a csend, a külső és belső csendesség, amely nem csak karácsonyi hangulat, hanem a lelki gazdagság a forrása. Az ember akkor éli meg igazi méltóságát, amikor a lélek csendjében egyensúlyra talál. Isten is ezt az utat választotta, amikor eljött közénk: nem a zajos utcákon, hanem egy szerény istállóban, az éjszaka csendjének ölelésében, ahol mindenki befogadást nyer. Ennyire egyszerű ez a szívbe markoló történet: „így álljunk meg a jászol előtt és nézzünk rá, amint semmit sem szól vagy tesz, hanem egyszerűen jelen van. Ez a hallgatás pedig beszéd, mely hozzánk szól. Igen. Egyszerűen jelen van. De azzal, hogy ott van, tehetetlenül és sugárzóan, Isten maga van ott, Isten értünk van ott.”¹ Ennek a találkozásnak a csendje ragyogja be otthonainkat, ez serkentsen minket és a világot a kiengesztelődés, a megbocsátás és megbékélés útján.
A második lépés a jelenlét. A világ fejlődése gyakran hatékonyságot, gyors eredményt vár, ám Isten egészen másképp lép be a történelembe. Isten a karácsonyi történet által a kapcsolataink átértékeléséhez akar elvezetni bennünket: a legtisztább és legszemélyesebb kapcsolatot keresi, amelyből új remény és új öröm fakad számunkra. „Isten karácsonyi eljövetele nem volt hatékony. Jézus életének időbeosztása nem volt ésszerű. Jelenléte haszon és kihatás nélküli. Ám mégis ez maga a kinyilatkoztatás: Isten egyszerűen ott van, ahol mi vagyunk, ahogy mi vagyunk.”² Áldott lesz ez a karácsony, ha meg tudunk erősödni Isten jelenlétének eme valóságában.
„Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk. Benne ragyog az istenség, ő az Atya képmása és ő tartja fenn a mindenséget” (Zsid 1, 1)
Kedves Ünneplő Testvérek!
A zsidókhoz írt levél folytatódik, és nem csak a múltra emlékeztet, nem csak útmutató akar lenni számunkra a jelenben, hanem feltárja előttünk azt a jövőt, amiért minden lett, amiért minden őáltala lett. Úgy érzem, szükségünk van erre a reményre, erre a biztatásra. Szükségünk van arra, hogy ne törődjünk bele elesettségeinkbe. Szükségünk van arra, hogy felfedezzük a Gyermekben az újrakezdés lehetőségét. Amit sokan eredménytelenül és rossz helyen keresnek, az Betlehemben nyilvánult meg csendesen és békességben. Mert értünk érkezett. Értünk lett kicsinnyé. Értünk testesült meg a Szó Isten szabadító tervében. Ezért „karácsony a mindig új gyermekké válás a Gyermekkel, hogy benne Isten teremtő erejéből újrakezdhessük.”³ Legyen hát áldott ünnepi elcsendesedésünk, legyen áldott mindennapi jelenlétünk, hogy Betlehemmé váljon egész életünk.
2025. karácsonyán †Böcskei László megyéspüspök
