Leó pápa Úrangyala imája

Szent Család vasárnapján délben, XIV. Leó pápa dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében arra buzdította a keresztény családokat, hogy őrizzék meg a szeretet lángját, legyenek az evangéliumi remény fénye, hogy így az üdvösség eszközeivé váljanak Isten kezében.

A mai világ is rendelkezik „Heródeseivel”, a siker, a gátlástalan hatalom mítoszaival, amelyekért gyakran a konfliktusok magas árával kell megfizetnie. Ezzel szemben a Szent Család az üdvösség bölcsője, amelyben Isten teljesen ingyen átadja magát az emberiségnek – tanította a Szentatya.

Isten Heródes országában valósítja meg a történelem legnagyobb csodáját

Ma, Szent Család ünnepén a liturgia a „menekülés Egyiptomba” történetét tárja elénk - kezdte beszédét Leó pápa, utalva rá, hogy ez a megpróbáltatás ideje Jézus, Mária és József számára. Karácsony ragyogására ugyanis szinte váratlanul egy halálos fenyegetés nyugtalanító árnyéka vetül, amelynek eredete Heródes viszontagságos élete. A kegyetlen és véreskezű királytól brutalitása miatt féltek, de ő éppen ezért mélységesen magányos volt és megszállottan rettegett attól, hogy megfosztják hatalmától. Amikor a napkeleti bölcsektől megtudja, hogy megszületett a „zsidók királya” (vö. Mt 2,2), veszélyeztetve érzi hatalmát és elrendeli, hogy mészároljanak le Jézussal minden egykorú gyermeket. Heródes országában Isten megvalósítja a történelem legnagyobb csodáját, amelyben beteljesedik az üdvösség minden ígérete, de ő ezt nem képes észrevenni. Júdea királyát elvakítja a félelem, hogy elveszíti trónját, gazdagságát és kiváltságait. Betlehemben ragyog a fény, terjed az öröm. A vidék néhány pásztora, miután részesül a mennyei üzenetben, felkeresi a Jászolt és dicsőíti Istent (vö. Lk 2,8-20). Mindebből azonban semmi sem hatol át a királyi palotát védő páncélon, pusztán egyfajta torz visszhangként, fenyegetésként jelentkezik, amelyet vak erőszakkal kell elfojtani – mutatott rá beszédében XIV. Leó pápa.

A Szent Család az üdvösség bölcsője

A szívnek éppen ez a keménysége azonban még jobban nyilvánvalóvá teszi a Szent Család jelenlétének és küldetésének értékét, amely a zsarnok által képviselt despota és mohó világban az üdvösség egyetlen lehetséges válaszának fészkét és bölcsőjét jelenti: az Istenét, aki teljesen ingyen adja át önmagát az embereknek, fenntartások és elvárások nélkül – fejtette ki elmélkedésében Leó pápa. József, engedelmeskedve az Úr szavának, megmenekíti a gyermeket és anyját. Cselekedete itt teljes egészében megváltó jelentőségében nyilvánul meg. Egyiptomban ugyanis a családi szeretet lángja, amelyre az Úr rábízta a világban való jelenlétét, növekszik és erősödik, hogy elhozza a fényt az egész világnak.

Őrizzük meg a keresztény családokban az evangéliumi értékeket

Miközben csodálattal és hálával tekintünk erre a titokra, gondoljunk családjainkra, és arra a fényre, amely belőlük is fakadhat abban a társadalomban, amelyben élünk – buzdított rá a pápa, megállapítva, hogy a világ sajnos mindig rendelkezik a maga „Heródeseivel”, a minden áron való siker mítoszaival, a gátlástalan hatalommal, az üres és felszínes jóléttel, amelynek következményeiért gyakran magánnyal, kétségbeeséssel, megosztottsággal és konfliktusokkal kell fizetnie. Ne hagyjuk, hogy ezek a délibábok elfojtsák a szeretet lángját a keresztény családokban. Éppen ellenkezőleg, őrizzük meg bennük az evangélium értékeit: az imádságot, a szentségekhez való rendszeres járulást – különös tekintettel a gyónásra és a szentáldozásra –, az egészséges érzelmeket, az őszinte párbeszédet, a hűséget, a mindennapok szavainak és jótetteinek egyszerű és szép konkrétságát. Ezáltal a keresztény családok környezetünkben a remény fényévé, a szeretet iskolájává, és Isten kezében az üdvösség eszközévé válnak – idézett Leó pápa elődje, Ferenc pápa homíliájából, amely 2022. június 25-én, a Családok tizedik Világtalálkozója alkalmából bemutatott szentmisén hangzott el.

Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszéde végén XIV. Leó pápa azért fohászkodott, hogy a mennyei Atya, Mária és Szent József közbenjárására áldja meg családjainkat és a világ minden családját, hogy emberré lett Fia példáján növekedve, jelenléte és végtelen szeretete hatékony jelei legyenek mindenki számára.

Forrás, fotó: Vatican News

About the author

Emese