Amit másokról kimondok, az valahol bennem is ott van. Ezért kell vigyáznom, kiről mit és hogyan beszélek. Mindenki arról beszél, ami benne van!
A hittudósok közül is többen fogalmazták meg azt az állítást: Isten nagy kockázatot vállalt, amikor embert teremtett, de ennél még nagyobb cselekedete az, amikor az időben kimondta magát, vagyis amikor a második Isteni Személy emberré lett, s ezzel elkezdődött a Megváltás története. Igaz, hogy emberré levése előtt nagyon kevesen értették Őt, de amikor “övéi közé jött” és emberi nyelven szólalt meg, bizony akkor sem és ma sem értjük sokszor elég jól!
Egyrészt azért van ez így, mert nem elég a szavakat, Isten Szavát, Isten Igéjét csak szó szerint értelmezni, ahogy azt sokan megkísérlik sikertelenül. Valakit akkor tudok megérteni, ha hosszú időn keresztül hallgatom Őt és a teljes történetre figyelek, hogy ne vesszek el a részletekben! Valakit akkor értek meg, ha sokat és sokszor beszélek vele, ha párbeszédet folytatunk egymással.
Másrészt, amikor valakivel beszélek, akkor a legtöbbet a szeme árul el. Oly sokszor vannak oly sokan, akiknek olyan szövegük van, hogy tömegeket „vesznek le a lábukról”, de nem kell sok időnek eltelnie és minden figyelmes ember rájön arra, hogy a szavak mögött nincs lényeg, nincs tartalom, s így hitelesség sincs! A közmondás szerint: bort iszik és vizet prédikál!
Isten Igéjét csak akkor érthetem jól, ha magamra engedem Isten szerető tekintetét és engedem, hogy Lénye formáljon és alakítson!
Amit magamon átengedek, átelmélkedek, az jobban átmegy mások felé is. Ha nem rágom át a szavakat, nem emésztgetem azokat, akkor hiteltelenné válok.
Ezekiel prófétának egyik látomásában (Ez 2-3) megjelenik a könyvtekercs, amit meg kell ennie. Nagyon keserű, de amikor megeszi, édessé válik. A munkafolyamat, a megértés nehéz, de édes lesz a gyümölcse. Ezért az a legnagyobb felelősség, hogy kinek mikor mit mondok. Ezt nehéz mindig tudatosan tenni, de ha Isten elé teszem magam, akkor Ő jobban tudja, hogy kinek mikor mit üzenjen általam.
Egyik lelkipásztor mesélte el, hogy a szentmise végén várta valaki és megdöbbentő dolgot mondott: nem látta már semminek sem értelmét, el akarta dobni életét, de adott azért magának egy utolsó esélyt és elment a szentmisére. A szentbeszédben elhangzó egyik mondatban választ kapott kétségeire.
A döbbenet az volt, hogy az a mondat, amelyet visszamondott lelkészének, tulajdonképpen el sem hangzott! A lelkész sem emlékezett, hogy olyat mondott volna és senki más sem hallotta azt a mondatot.
Az illető mégis megkapta a választ, mert az elhangzottak kiváltottak belőle valamit, egy gondolatot, egy választ.
Isten tehát csak akkor tud működni bennem és általam, ha odateszem magam gyakran és rendszeresen az Ő csendjébe és továbbadom, amit nekem mond. Isten ugyanis bennem is testet ölt, ha beengedem és általam is szólni akar másokhoz – ez a megtestesülés folytatás – , sokszor akkor is, amikor meg sem szólalok.
Könnyen gondolom azt, hogy Isten csak papokon, tanárokon vagy szónokokon keresztül üzen, hiszen ők többet beszélnek, de valójában a felelősségteljes terep a családban is ott van, hiszen az édesapa és édesanya nagyon felelősek abban, hogy mit mondanak és hogyan élnek. Ha nincs összhang a szavak és a cselekedetek között, akkor nem vesznek gyermekeink komolyan.
Az összhangon van a lényeg: Pál apostol nem volt nagy szónok, mégis sokakat vonzott, mert lelkében hordozta Krisztust. Mózes nem volt a szavak embere, de sugárzott belőle az Isten, mert annyi mindent átélt és találkozott a Benne élő Istennel, AKI VALÓJÁBAN BELŐLE ÉS ÁLTALA beszélt. Ugyanígy a próféták is, azt adták tovább, ami bennük megszületett.
Amit másokról kimondok, az valahol bennem is ott van. Ezért kell vigyáznom, kiről mit és hogyan beszélek. Mindenki arról beszél, ami benne van!
Bár a szavak sosem tudják úgy kifejezni a lényeget, ahogy szeretném, mégis ki kell mondanom, hiszen azok a gondolatokból születnek és teremtő erejük van. Sajnos nemcsak a jó szavaknak, hanem a rosszaknak is. Amit magamban sokat ismételgetek, azzá válok.
Miért beszélek ennyit a szavakról? Mert ugyanazok a szavak hangzanak el az evangéliumban, mint Karácsony szent ünnepén. A János prológus a lényeget fogalmazza meg: az Ige testté lett. A teremtés hajnalán is ez történt: Isten szólt, hogy legyen és lett és jónak indította el a világot. Az idők teljességében kimondta Önmagát és emberi nyelven szólt hozzánk.
Ha figyelek Rá, közelebb kerülök Hozzá, pontosabban Ő nyer nagyobb teret életemben. S ha Őáltala, Ővele és Őbenne teremtek, nagyobb lesz a szeretet tere és a megváltás ügyét szolgálom.
Nem kis felelősség!
Sajgó Balázs
Forrás, fotó: Vatican News
