Ahhoz, hogy a só ízesítsen, bele kell tenni az ételbe. Mikor ez megtörténik, már nem lehet kimutatni, mert a só tökéletesen belevegyül az ételbe. Ha elpárologna a víz, ki lehetne mutatni a sót, de a lényeg, hogy a hatása jelen van, és – ha a leves el is párologna – akkor is megmarad a fazék oldalán. Igaz, hogy a só a sótartóban is só, de attól még a levesnek nem lesz jobb az íze. Jó lenne hagynom, hogy Isten megragadjon és beleszórjon abba a közegbe, amelyet ízesíteni akar általam.
Valamikor régen az Alföldre Erdélyből vitték szekéren a kibányászott sótömböket, amit aztán ott felaprítottak és megőröltek, s az emberek felhasználták. Amikor elfogyott a só, nem volt íze az ételnek, megromlott a hús. Az emberek kiálltak a kapuba és várták, mikor hallják meg ismét a sóhordó szekerek nyikorgását. Ebből ered a „sóvárgás” kifejezés.
A világ most is só után vágyakozik, sóvárog utána. De elsősorban nem a közönséges sóra van szüksége, hanem a „Galileai Sóra”, ahogy Gyökössy Endre, református lelkész nevezte, az Igére sóvárog a világ, mert Nélküle nem ízlik az élet és megromlik az ember! Jézus Krisztus az a „Galileai Só”, Aki rámutat az értékességemre is, amikor kijelenti: a föld sója vagyok! (vö. Mt 5,13)
Az évközi ötödik vasárnap evangéliumában kettős parancs hangzik el egy kijelentésben és az egész egy felhívással zárul: Ti vagytok a föld sója: tegyétek jobbá a világot – ez a világjobbító parancs. Ti vagytok a világ világossága: adjátok tovább a fényt – ez a megvilágosító parancs.
Jézus egyszerűen tanít, nem bonyolítja a dolgokat, mert az a célja, hogy átadja a tanítást. Ezért is mondják rá, hogy „úgy tanít, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1, 21-22). Olyan képeket használ, amelyeket mindenki megért: még a kevésbé képzett ember is. Teszi ezt azért is, hogy ne lehessen félre-, vagy kimagyarázni.
Két egymással összefüggő képet tár elénk: só és világosság. Mindkettő ugyanazt kéri: add át önmagad Istennek.
Ahhoz, hogy a só ízesítsen, bele kell tenni az ételbe. Mikor ez megtörténik, már nem lehet kimutatni, mert a só tökéletesen belevegyül az ételbe. Ha elpárologna a víz, ki lehetne mutatni a sót, de a lényeg, hogy a hatása jelen van, és – ha a leves el is párologna – akkor is megmarad a fazék oldalán. Igaz, hogy a só a sótartóban is só, de attól még a levesnek nem lesz jobb az íze.
Jó lenne hagynom, hogy Isten megragadjon és beleszórjon abba a közegbe, amelyet ízesíteni akar általam.
Belekeveredni a világba nem azt jelenti, hogy azonosulnom kell mindennel, ami a világban van. Jézus maga erre a példa: eljött, hozzánk hasonlóvá lett, de semmi sem hatott rá, hogy az megváltoztatta volna. Ő hatott a világra, semmit nem veszített szentségéből, tisztaságából!
Ha nem érintkezem az emberekkel, akkor nem tudok hatni, ízt adni a világnak.
Bosco Szt. Jánost, a fiatalok nevelőjét, a szalézi rend alapítóját úgy ismerjük, mint aki felkarolta azokat a gyermekeket, akikről sokan lemondtak és akik valamiért eltávolodtak a szülői háztól. Nem volt könnyű feladata, de segített nekik abban, hogy visszanyerjék önmagukat, jó ízüket! A fiatalok megérezték, hogy ez a pap „jóízű”. Bevegyült közéjük és velük töltötte idejét, egy közösségben formálta őket közösséggé, de nem vegyült el velük, megőrizte a saját jó ízét és rávilágított arra, hogy ők is ízet adhatnak egymásnak. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia és ezt a leggyorsabban Krisztussal lehet. Krisztus nélkül önmegvalósítás, Krisztussal beteljesülés. Az önmegvalósítás öncélú és az elszigeteltségbe vezet. A beteljesülés pedig közösségbe vezet, ahová, ha „bevetem” önmagam, a közösség visszaad magamnak.
Aztán az is fontos szempont, hogy a só megfelelő mennyiségű legyen. A túl sok só, ha túlságosan erőszakos vagyok, ha a világra csak ráolvasom a hibáit, hogy rossz haszontalan, gonosz, akkor csak kritikát fogalmaztam meg. Ez a „túl sós” megjelenés. A túl kevés, amikor megelégszem a kevéssel. Amikor időmből vagy pénzemből adok valamit, de nem eleget. Ez a „kevés sós” megjelenés. Akkor tudom közvetíteni a só szerepét, ha Isten jóságát közvetítem. Ha Isten szeretete, jósága nem hatja át életem, akkor hiteltelenné, ízetlenné válok.
Jézus a világ világosságának is nevezi hallgatóit. Ő nem magának élt, mindig másnak világított. Önmagát adta és én Őt fogom továbbadni, ha már bennem is világít. Krisztus fényével jobbíthatom a világot és megvilágosodnak mindazok, akik beengedik szeretetének fényét.
Amikor hallom, hogy megromlott a világ és különösen a fiatal nemzedék ízét veszítette, akkor a legtöbb esetben ez azt az embert tükrözi, aki elveszítette életízét és nem hozta fel a benne is élő fényt.
Amíg mást akarok megnevelni és saját képemre formálni, addig nem tekintek magamba és nem tudom felhozni a bennem élő fényt.
Krisztussal beteljesülés – Nélküle önmegvalósítás.
Választhatok!
Sajgó Balázs
Forrás, fotó: Vatican News
