Krisztusban drága jó testvéreim!
Ha figyelmesen hallgattuk ezt az evangéliumi szakaszt, feltűnhetett valami nagyon fontos. Jézus nem felszólít, nem utasít, nem követel. Nem azt mondja: „Legyetek a föld sójává!” „Igyekezzetek a világ világossága lenni!” „Dolgozzatok azon, hogy egyszer talán azok lehessetek!”, hanem ezt mondja: „Ti vagytok.”
A mai ember vallásossága gyakran itt csúszik félre: mit kell tennem, hogyan kell jobbnak lennem, miben kell fejlődnőm, mit kell teljesítenem Isten felé. Jézus viszont először mindig azt mondja meg: ki lehetsz, ha Krisztusban élsz! A Hegyi beszéd elején járunk. A nyolc boldogság elmondása után. Ott, ahol Jézus olyan embereknek mondja: „Boldogok vagytok”, akik sírnak, akik szelídek, akik éhezik az igazságot, akiket üldöznek. És nekik mondja: „Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága.” Nem az elitnek. Nem a vallási profiknak. Nem a tökéleteseknek. Hanem a tanítványoknak. Olyanoknak mondja, mint mi.
Testvéreim, a világ tele van elvárásokkal. A munkahelyen teljesítened kell. A családban helyt kell állnod. A társadalomban meg kell felelned. És sokszor – kimondva vagy kimondatlanul – az egyházban is ezt érezzük. Jézus ma azt mondja: „Ti vagytok.”
Nem azért vagyunk só, mert elég jól viselkedünk. Nem azért vagyunk világosság, mert mindig helyesen döntünk. Nem azért, mert soha nem hibázunk, hanem azért, mert Ő kiválasztott, elhívott, magához kötött bennünket. Mert nem abból élünk, hogy ma mennyire voltunk, vagyunk jók, hanem abból, hogy Krisztushoz tartozunk. Fontos azonban egy dolgot tisztázni. Jézus nem azt mondja: „Ti vagytok a só, mert olyan nagyszerűek vagytok.” „Ti vagytok a világosság, mert különbek vagytok másoknál.” Mi nem önmagunkból vagyunk só és világosság. A só értéke abban van, hogy használják, megsóznak vele valamit. A világosság értelme abban van, hogy világít. Mi Krisztushoz kapcsolódva vagyunk só és világosság. Ő a forrás. Ő a középpont. Ő az alap. Ha leválasztjuk magunkat Jézusról, akkor ízetlen sóvá válunk és kialszik a fény. Nagy felelősség, hogy ebben a rohanó világban megmaradjunk Jézusunk mellett, hogy ne dobjuk el magunktól Őt. Engedjetek meg most egy kérdést testvéreim: Amikor magadra gondolsz, mint keresztényre, mi jut először eszedbe? Az, amit nem csinálsz elég jól? A hiányaid? A kudarcaid? Vagy eszedbe jut-e egyáltalán az, amit Jézus mond: „Te vagy a föld sója. Te vagy a világ világossága.”
Sokan úgy élnek hívőként, mintha folyton vizsgán lennének. Mintha Isten egy jegyzetfüzettel járna mögöttük. Jézus viszont azt mondja: „Nézz rám. Maradj bennem. És élj abból, aki vagyok én számodra.”
Testvéreim, Jézus két képet használ: só és világosság! Nem véletlenül kettőt. Mindkettő másról beszél. Más módon hat. Más veszélyei vannak. Az elmélkedésben mindjárt részletesen megállunk a só képénél: mit jelent romló világban élni, mit jelent ízt adni, és mit jelent az a félelmetes mondat, hogy a só ízét vesztheti. „Ti vagytok a föld sója.” - ez egy egyszerű mondat. Mindenki értette akkor is, és érti ma is, hogy mit jelent. És mégis: minél jobban belemegyünk, annál mélyebb és komolyabb üzenete van. Ahhoz, hogy értsük Jézus szavait, bele kell lépnünk az ő korába. A só ma olcsó. Bármikor elérhető. Szinte észre sem vesszük. Jézus idejében azonban a só érték volt: Katonák zsoldját sóban is kifizették. A só a mindennapi élet része volt. Só nélkül nem lehetett élni.
De vajon miért testvéreim?
a) A só megakadályozza a romlást: Nem volt hűtő. Nem volt fagyasztó. A hús, az étel gyorsan romlott. A só nem tette halhatatlanná az ételt, de lassította a romlást. Jézus nem azt mondja, hogy a tanítványai megváltják a világot. Nem azt mondja, hogy tökéletessé teszik. Nem azt mondja, hogy eltörlik a bűnt. Ezt Ő maga tette meg a kereszten. Azt mondja viszont, hogy tanítványi jelenlétetekkel és életetekkel lassítjátok a romlást. Egy romló világban élünk. Nem kell ezt bizonyítani. Látjuk az erkölcsi zűrzavart, a kapcsolatok szétesését, az önzést, az erőszakot, a reménytelenséget. És Jézus azt mondja, hogy az én tanítványaim ott vannak ebben a világban, mint a só. Nem kivonulva. Nem elszigetelődve. Hanem jelen vannak példamutató életükkel.
b) A só ízt ad: A só nemcsak tartósít, hanem ízesít is. A só nélküli étel ehető, de nincs benne öröm. Nincs benne élvezet. Testvéreim, a hit nem azt jelenti, hogy minden könnyű, de azt igen, hogy értelme van. A keresztény ember jelenléte örömöt, reményt, távlatot vihet oda, ahol minden szürke és íztelen. Nem erőlködéssel, hanem egyszerűen azzal, hogy máshogy él.
c) A só a szövetség jele: Az Ószövetségben olvassuk: „a só szövetsége”. A só a hűség, az állandóság jelképe volt. Amikor Jézus azt mondja: „Ti vagytok a föld sója”, akkor azt is mondja, hogy ti vagytok Isten hűségének jelei ebben a világban. Egy változó, bizonytalan korban Isten népe azt mutatja: van, akihez lehet ragaszkodni.
Testvéreim! Most jön egy meglepő fordulat. Jézus nem áll meg a dicséretnél, hanem azt mondja: „De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?” Ez egy figyelmeztetés számunkra.
a) Mit jelent az, hogy „ízét veszti”? Vegyileg a só nem veszti el az ízét. De a korabeli só gyakran szennyezett volt. Ha keveredett más anyagokkal, elvesztette a hatását. Jézus nem arról beszél, hogy a tanítvány megszűnik létezni, hanem arról, hogy elveszti a lényegét. Keresztény lehet valaki, mégis hatástalan. Ez egy kemény mondat. De Jézus mondja.
b) Hogyan ízetlenedik meg a keresztény? Nézzünk néhány példát. Amikor felhígítjuk az evangéliumot: amikor már nem merjük kimondani az igazságot, mert félünk, hogy kényelmetlen., amikor a szeretetet leválasztjuk az igazságról, vagy az igazságot a szeretetről. Amikor a hit csak magánügy lesz: „Hiszek, de ne látszódjon.” „Hívő vagyok, de ne zavarjon senkit.” A só, amit nem tesznek az ételbe, nem sóz semmit. Amikor alkalmazkodunk a világhoz: Nem jelen vagyunk a világban, hanem beleolvadunk a világba. Nem különbözünk a világosság gyermekeiként, hanem láthatatlanná válunk a gonosz világban, amikor nem azon dolgozzunk, hogy mi emberek jobbak legyünk és így általunk a világ is jobb legyen.
c) Jézus nem finomkodik. Azt mondja: „Semmire sem való többé, csak hogy kidobják és eltapossák.” Ez nem a kárhozatról szól. Ez a küldetés elvesztéséről szól. Arról szól, amikor a hívő élete nem mutat Krisztusra, nem hat másra, nem változtat meg. És ez fájdalmas. Most testvéreim, hadd tegyek fel néhány kérdést. Nem kell rá hangosan válaszolni, hanem csak a szívedben csendben. A családodban jelen vagy-e sóként? Vagy inkább hallgatsz, hogy elkerüld a konfliktust? A munkahelyeden meglátszik-e rajtad, hogy Krisztushoz tartozol? Vagy ugyanazok a csúnya beszédek hangzanak el a szádból, mint azokéból, akik nem tartoznak Jézushoz? A közösségben, ahol élsz ízt adsz-e a közösség részére, vagy csak fogyasztasz és semmi értelmes és jó dolgot nem teszel? A só nem magáért van, hanem másokért van. Fontos ezt is kimondani: nem kell sok só. Egy csipet elég. Egy élet elég. Egy hűséges ember elég. Isten nem tömegekben gondolkodik, hanem engedelmes szívekben.
Testvéreim, eddig két dolgot láttunk világosan. Először azt, hogy Jézus nem követel, hanem kijelent: „Ti vagytok.” Másodszor azt, hogy a só képe a csendes, belső hatásról beszél: romlás lassítása, íz adása, hűség. Most azonban Jézus egy másik képet használ. És ez a kép már nem csendes, nem rejtett, nem észrevétlen. Azt mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” A világosság az egyik legősibb bibliai kép. Az első szó, amit Isten kimond: „Legyen világosság.” Nem növény, nem állat, nem ember, hanem világosság. A világosság a rend kezdete, a káosz vége, a sötétség végét jelenti. Jézus ezt mondja: „Én vagyok a világ világossága.” És most ugyanezt mondja a tanítványaira. Nem azt mondja, hogy majd egyszer legyél világosság, hanem azt, hogy most legyél. Fontos megérteni, hogyan működik a világosság. A világosság nem erőszakos, a világosság nem kiabál, a világosság nem üt, a világosság nem kényszerít, hanem egyszerűen jelen van, és a sötétség hátrál.
A keresztény ember tanúságtétele nem agresszív, nem hatalmi kérdés., nem uralkodás, hanem egyszerű jelenlét. A világosság nem önmagát mutatja. A fény nem magára hívja fel a figyelmet, hanem arra, amit megvilágít. Ha valaki ránk néz, és csak minket lát, akkor és bennünk nem látja meg Isten gyermekeit, ott valami nincs rendben. Jézus két példát mond. Egy város a hegytetőn akkor is látszik, ha nem akar látszani. Jézus nem ad lehetőséget a láthatatlanságra. Tehát a hit látható életforma kell legyen, a hitünk tetteinkben, magatartásunkban, életformánkban meg kell mutatkozzon! A lámpást nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék. És mégis, hány keresztény élet van, amely pontosan ezt teszi. „Hiszek, de ne látszódjon.” „Imádkozom, de titokban.” „Keresztény vagyok, de nem beszélek róla.” Jézus azt mondja, hogy ez az élet értelmetlen, mert nem világit! Ez egy nagyon fontos mondat: „Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” A jó cselekedet, a jó tett nem a belépőjegy az üdvösségbe, hanem a következménye. Nem azért teszünk jót, hogy Isten elfogadjon, hanem mert már elfogadott. Jézus nem rendkívüli tettekről beszél, hanem jó cselekedetekről. Ez nem mást, mint megbocsátás, türelem, irgalom, igazmondás, hűség. Ezek világítanak a sötét világban.
A mondat vége döntő: „magasztalják mennyei Atyátokat!” Nem minket, nem az egyházat, nem a papot, hanem az Atyát. Ez a legjobb teszt: kire mutat az életem? Ha magamra, akkor nem világosság az életem. Ha az Atyára, akkor betöltötte a küldetését az életem.
Gondold végig: hol hív most Isten, hogy világosság legyél? Nem holnap, hanem ma és nem másokat, hanem téged. Ámen!
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
