Krisztusban drága jó testvéreim,
Az evangélium ma így kezdődik: „Akkor Jézust a Lélek a pusztába vitte, hogy a sátán megkísértse.”
Nem az ördög vitte oda. Nem a véletlen sodorta oda. Nem egy rossz döntésnek a következménye, hanem a Lélek vitte oda.
A keresztény ember egyik legnagyobb tévedése az, amikor azt gondolja: ha nehézség ér, akkor Isten távol van. Pedig a Szentírás tanúsága szerint sokszor éppen akkor van a legközelebb.
A puszta a Szentírásban különleges hely: – Izrael népe ott tanult meg Istentől függeni. – Ott hullott a manna. – Ott fakadt víz a sziklából. – Ott adatott a törvény. A puszta a lecsupaszítás helye. Ott nincs civilizáció. Ott nincs komfort. Ott nincs biztonsági háló. Ott a pusztában kiderül, mi van az ember szívében.
Sokan úgy gondolják, hogy ha Isten vezet, akkor minden sima lesz, akkor minden simán fog menni. De itt azt látjuk, hogy a Lélek vezetése próbatételhez vezet. Ez egy nagyon fontos felismerés. Az Isten szerinti élet nem a problémamentes élet, hanem a céltudatos élet. A puszta nem büntetés, hanem felkészítés.
Jézus nyilvános működése előtt negyven napig a puszta volt az életében. Mielőtt csodákat tenne, mielőtt tanítana, mielőtt tömegek követnék, előbb egyedül marad.
Nézzük meg egy kicsit, hogy a negyvenes szám, mint jelent a Szentírásban! A negyven a Bibliában a próbatétel száma: – Negyven napig esett az eső az özönvíz idején. – Negyven évig vándorolt Izrael. – Negyven napig volt Mózes a hegyen. Tehát a negyven a Szentírásban egy átalakulási időszak. A puszta mindig átmenet és nem egy végállomás. Ez vigasztalás azoknak, akik most pusztában vannak. A puszta nem örök.
Testvéreim! Jézus egyedül van. Milyen ritka ma a magány! Folyamatos zajban élünk. Telefon, tv, rádió, média, információ, beszélgetések. De a lélek nem tud a zajban elmélyülni és megnyugodni.
A puszta csendje fájdalmas. Mert ott nincs hova menekülni önmagunk elől. Sokan ezért félnek a csendtől. Mert a csendben felszínre jönnek: – a rendezetlen gondolatok, - elfojtott bűnök, – meg nem gyógyult sebek. A puszta, a csend önmagunkkal őszintén szembeállít, önmagunk elött is leleplezi a kétes, nem tiszta ügyeinket. És sajnos sokan ezt nem szeretik!
„Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, és végül megéhezett.” Ez az egyik legemberibb mondat a Szentírásban! Jézus valóban éhezett.
A kísértés akkor jön, amikor az ember gyenge. Nem akkor, amikor tele van energiával. A sátán kivárja az adódó alkalmat, hogy mikor támadjon. Ez egy nagyon fontos tanulság. Amikor fáradt vagy, amikor csalódott vagy, amikor kimerült vagy, akkor légy különösen éber, mert az ördög nem alszik!
Az is igaz, hogy a puszta nem változtatja meg az embert, csak felszínre hozza azt, ami benne van. Izrael népe zúgolódott a pusztában a vándorlás idején Isten ellen, semmi sem tetszett nekik. Jézus viszont engedelmes maradt. Ugyanaz a hely, a puszta, de két különböző szív van.
A kérdés nem az, hogy van-e pusztánk, hanem az, hogy mi jön ki belőlünk ott, mit hoz ki a puszta belőlünk. Mert mindenkinek van pusztája.
Lehet a egy puszta az életünkben egy betegség, egy gyász, egy házassági krízis, egy hivatásbeli bizonytalanság, egy lelki szárazság.
A puszta nem mindig látványos az életünkben, néha csak egy belső üresség: amikor imádkozol, és nem érzel semmit, amikor olvasod és hallgatod Isten igéjét és száraznak tűnik, nem mond számodra semmit, amikor kérdezed az Istent, és nincs azonnali válasz. És ez puszta az ember életében!
Miért engedi meg ezt az Isten? – tehetjük fel a kérdést. Azért, mert a puszta megtisztít. Amíg minden jól megy, könnyű hinni. De amikor nincs élmény, nincs siker, nincs érzelmi töltet – akkor derül ki, valóban Istent keressük-e vagy valami mást. A puszta azt akarja bennünk, hogy egyedül az Isten maradjon.
Az evangélium hangsúlyozza: „Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.” Testvéreim, a kísértő nem a böjt első napján jön, nem a tízediken, nem a harmincadikon, hanem amikor a test már a végsőkig kimerült. A sátán stratégiája mindig az időzítés. Amikor fáradt vagy, amikor sértett vagy, amikor igazságtalanság ért, amikor kimerültél a szolgálatban, akkor jön a gondolat: „Jogod van hozzá.” „Megérdemled.” „Most már elég volt.”
Ezt mondja Jézusnak a sátán: „Ha Isten Fia vagy…” Ez nem egy egyszerű kijelentés, hanem ez egy támadás. A Jordánnál az Atya ezt mondta: „Ez az én szeretett Fiam.” Most a sátán így kezdi: „Ha Isten Fia vagy…”
A kísértés első lépése mindig az identitás megingatása. Amikor nem vagy biztos abban, ki vagy, könnyen engedsz annak, ami megkönnyebbülést ígér. A keresztény ember identitása ez: Isten gyermeke vagyok. De amikor ezt elfelejti, hogy ő az Isten gyermek, akkor a teljesítményből akarja bizonyítani önmagát. A sátán ilyenkor ezt sugallja: Bizonyítsd be! Mutasd meg! Használd az erődet!
A pusztában a kövek lapos, kerek formájúak. Távolról valóban kenyérnek tűnhetnek. Milyen beszédes kép! A kísértés gyakran úgy néz ki, mint amire szükséged van. Kenyérnek tűnik. De valójában kő.
Jézus válasza „Nem csak kenyérrel él az ember” Mózes könyvéből származik. Izrael népe a pusztában tanulta meg: Nem a manna tartotta életben őket, hanem Isten hűsége. A kenyér fontos, a test szükségletei valósak és reálisak az ember életében. De a test nem lehet az úr az ember életében. A modern világ parancsa ez: érezd jól magad, elégítsd ki vágyaidat., ne mondj nemet az élvezetnek. De Jézus ezzel szemben ezt mondja: Te több vagy, az ember nem redukálható biológiára, az ember Isten igéjére teremtett lény.
Az első kísértés a test rendjéről szól. A kérdés ez: Ki uralkodik benned? A testi vágy? Az ösztön? A szükség? Vagy Isten szava?
A böjt ezért fontos. Nem azért, mert Istennek szüksége van rá, hanem mert minket tanít. A böjt ezt mondja: Nem a gyomrom az istenem. Nem a kényelmem az úr.
Ma a kenyér lehet testvéreim: a pénz, a biztonság, a kényelem, az élvezet, a szórakozás! Ezek önmagukban nem rosszak, ezek kellenek. A kérdés a sorrend. Ha a kenyér megelőzi az Igét, akkor az élet felborul. Sokan azért üresek, mert csak kenyeret esznek. De a lélek éhezik. És a lélek éhsége nem csillapítható anyagi javakkal.
Figyeljük meg, hogy Jézus nem vitatkozik, nem magyarázkodik, hanem a Szentírásra hivatkozik, amikor ezt mondja: „Meg van írva.” És Jézus az Atyát választja, nem a kenyeret.
A mi döntéseink milyenek? Amikor fáradt vagy, amikor az élvezetből hiányod van, amikor éhes vagy valamire, akkor derül ki, ki is vagy valójában! Ez az első kísértés minden nap jelen van a mi életünkben is, amikor kis vagy nagyobb döntéseket kell hoznunk, hogy kit vagy mit választunk. Mit nézek? Mit mondok? Mire költök? Mire vágyakozom? A kérdés mindig ugyanaz: Kenyér vagy Isten?
Testvéreim! Az első kísértés a pusztában történt, a második a templomban. Ez már önmagában is nagy üzenet. A sátán nemcsak a sivatagban kísért, hanem a szent helyen is. A templom az imádság helye, az áldozat helye, és mégis ott történik a kísértés.
Ez figyelmeztetés számunkra. A vallásos közeg nem véd meg automatikusan a kísértéstől. Lehet valaki templomba járó, szolgáló, igehirdető és közben belül kísértés alatt áll.
Az első kísértésnél Jézus idézett az Szentírásból, most a sátán teszi ugyanezt, a 91. zsoltárt idézi: „Meg van írva…” A sátán nem ateista érvekkel jön, bibliai szöveggel. Itt nem a testet célozza, hanem a hitet. Ezt mondja Jézusnak: „Vesd le magad!” Mit jelent ez?
A templom párkánya nagy magasságban volt. Ha Jézus leveti magát, és angyalok hordozzák, az látványos csoda. Az emberek azonnal elismernék. Az embereket azonnal megszerezné Jézus magának. Ez a kísértés lényege: Szerezz gyorsan elismerést nem számít hogyan és milyen áron, nem számít, hogy kinek a kárára csak te légy a középpontban.
A második kísértés központi kérdése: Kell-e bizonyíték a hithez? A sátán ezt mondja: Ha Isten Fia vagy, bizonyítsd be! De a hit nem bizonyítás, hanem a hit bizalom. Ha Jézus leugrana, az nem hit lenne, hanem kényszerítés. Az igazi hit nem manipulálja Istent, nem teszi próbára, nem ezt mondja: „Uram, ha most ezt vagy azt megteszed, akkor hiszek.” Ez nem hit, hanem alkudozás.
Jézus ismét Mózes könyvéből idéz: „Ne kísértsd az Urat”! Ez a vers arra utal, amikor Izrael a pusztában próbára tette Istent: „Vajon köztünk van-e az Úr, vagy nincs?” Ez a kételkedés mondata, amikor az ember azt mondja: Mutasd meg Isten, hogy itt vagy, bizonyítsd be, tedd azt, amit én akarok.
Ez ma így hangzik: Uram, ha meggyógyítasz, hiszek. Ha megadod ezt vagy azt akkor téged szolgállak. Ha megoldod ezt vagy azt a problémát, akkor te nagyon jó vagy. Ez egy feltételekhez kötött hit. De az igazi hit nem feltételes. Az igazi hit akkor is hűséges, amikor nincs látvány.
De a templom párkányán való ugrás nemcsak bizonyítás lenne, hanem egy hatalmas spirituális show is. Milyen könnyű a hitet látványossá tenni! Milyen könnyű a szolgálatot önmagunk dicsőségévé formálni! A második kísértés a vallásos hiúság kísértése. Amikor az ember nem Isten dicsőségét keresi, hanem a sajátját Isten nevében.
A második kísértés minden hívő ember szívében megszólal: Miért nem bizonyítod be, Uram, hogy nekem van igazam? Uram miért hallgatsz? Miért nem teszel már végre csodát? A hit legnagyobb próbája a csend, amikor nincs jel, nincs angyali beavatkozás, nincs látvány és mégis bízol Istenben!
És Jézus nem ugrik le. Ő nem manipulálja az Istent. Ő csak bízik. Ez a második győzelem. Az első győzelem a test fölött volt, a második a vallásos önérvényesítés fölött.
Aztán testvéreim elérkezünk a harmadik kísértéshez. A történet ismét helyszínt vált. A puszta és a templom után a magas hegyre érkeznek meg. A hegy a Szentírásban a kinyilatkoztatás helye. Itt azonban egy hamis kinyilatkoztatás történik. A sátán megmutatja a világ országait „és azok dicsőségét”. Figyeljük meg: nem a sok-sok emberi szenvedést mutatja, nem a háborúkat, nem a nyomort, hanem a dicsőséget. A kísértés mindig a csillogó oldalt mutatja.
A sátán nyíltan megmondja Jézusnak: „Mindezt neked adom.” A kérdés most ez: Kié lesz a világ? De még mélyebb kérdés: Kié lesz a szíved?
A hatalom önmagában nem rossz. A probléma nem a hatalom, hanem az imádat. A sátán nem egyszerűen együttműködést kér, hanem hódolatot: „Borulj le előttem.” Ez a lényeg: a sátán végső célja mindig az imádat.
Itt lép számunkra a szemünk elé a bálványimádás lényege. A bálványimádás nem mindig szobrok előtt történik. A bálvány az, ami Isten helyére kerül. Lehet ez: pénz, karrier, politikai hatalom, hírnév, elismerés. Aminek odaadod a szívedet, amitől a biztonságodat várod, amiért hajlandó vagy elárulni az elveidet az a te istened testvérem!
„Távozz tőlem, sátán!” Ez az első alkalom, hogy Jézus parancsoló hangon szól. Az első két kísértésnél válaszolt, itt a harmadiknál elutasít.
Van pont, ami életünkben is, ahol nem szabad vitatkoznunk, van pont, ahol nem szabad alkudoznunk, van, ahol nem szabad mérlegelnünk, hanem nyíltan ki kell jelentenünk, nyíltan ki kell mondjuk, hogy NEM!
Jézus ezt mondja: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” Ez a legmélyebb parancs. Ha Isten az első, minden a helyére kerül, ha nem, akkor minden felborul.
Testvéreim mi is minden nap választunk: Kinek szolgálok? Istennek? Vagy a látható dicsőségnek? És minden nap dönteni kell!
Testvéreim, a pusztai kísértés története nem csupán múltbeli esemény, hanem egy tükör előttünk. Megmutatja, hogy mire vagyunk képesek, megmutatja, hogy hol vagyunk sebezhetőek és hogy kiben van az erőnk.
A kérdés nem az, hogy lesz-e pusztánk mert lesz, a kérdés az, hogy kivel megyünk át rajta? Ha egyedül, akkor elbukunk. Ha Krisztussal, formálódunk. Ő győzött a pusztában. Győzött a kereszten. És győz ma is azok életében, akik rábízzák magukat.
Ámen.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
