Két testvér gondtalanul játszik az udvaron. Egyszer csak egy méhecske dongja körül őket és amikor a két gyermek heves csapkodással megpróbálja elhessegetni a hívatlan vendéget, a méhecske megszúrja a nagyobbik testvért, aki fájdalmában keserves sírásra fakad. Amikor ezután a méhecske a kisebbik felé repül, a gyermek éktelen sikoltozásban tör ki. Erre odarohan az édesapjuk, védő kézmozdulattal öleli át gyermekét ezekkel a szavakkal: „Ne félj kisfiam! Ez a méhecske már nem bánthat téged, mivel bátyád már kihúzta a fullánkját!”
A halál is egy ilyen méhecskéhez hasonlít, amely ijesztően megérint életem folyamán többször is, de mennyei Atyánk átölel és emberi és egyben isteni szóval, Fiának szavával biztat: Ne féljetek! Pál apostol is erre figyelmeztet: Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? (1 Kor 15, 54-55). Ne féljek, mert van az idősebb testvérem, Jézus Krisztus, aki kihúzta már a halál fullánkját.
Jézus feltámasztja Lázárt. Ez az esemény Jézus halála előtt pár nappal történik – és ezt fontos kihangsúlyozni!
Jézus ezzel előrevetít két nagyon fontos dolgot: Ő is meg fog halni, ahogy minden ember, s fel is fog támadni. Ez a kettős örömhír: a Nagyobbik Testvérünk, Aki a Feltámadás és az Élet – legyőzte a halált!
Amikor egy hajó távolodik a parttól, kisebb lesz azok szemében, akik a parton maradtak. De azok szemében, akik a hajón ülnek, nem lesz kisebb. S mikor a hajó eltűnik a láthatárról, valóban eltűnik azok szemében, akik a parton maradtak, de az utazók nem tűnnek el – csak átmennek a másik partra. Ilyen a halál is. Mi is a halál felé tartunk, mert elindulunk az egyik parttól a másik felé.
Nagyböjt ötödik vasárnapjának evangéliuma arra hív meg, hogy a feltámadás fényében éljek – és ne féljek, mert az igazi élet szétosztja magát!
Aki igazán él, meg kell halnia – szét kell osztania magát másoknak, hogy ezt az igazi életet mások is megkapják! Ezt teszi Jézus! Meg kell halnia, mint a búzaszemnek. Ha nem hal el ott mélyen a földben, egymaga marad!
Egyik virágvasárnap Párizsban nagyon érdekesen játszották le, mutatták meg Krisztus feltámadását: sírjából emberek jöttek elő – mindenhonnan. Jézus a sírba kerül emberként és előjön Krisztusként, mindenkinek felajánlva az isteni életet. Valójában Nagyböjt minden vasárnapján is az élet győzelmét ünnepeljük! Az igazi élet győzelmét, amely a szenvedést és a halált nem kerüli meg.
Jézus feltámadásnak és életnek nevezi magát!
Ki tehet ilyen kijelentést? Nyilvánvalóan olyan valaki, aki az életet a maga teljességében birtokolja. Ez az élet hittel és szeretettel teljes isteni élet, Jézus élete. Jézus nemcsak maga az élet, hanem az élet adója is. János evangéliumában az élet szó magában foglalja mindazt, ami üdvösséget, boldogságot, sikert vagy jólétet jelent. A másik három evangélista ebben a vonatkozásban legtöbbször Isten országáról beszél és elmondja, hogy „Isten országa köztetek van”.
Ez az igazi élet, tehát nem valamiféle távoli álom, hanem jelen valóság, amelyet még a halál sem képes megszüntetni, mert ez az élet Istennel való közösséget jelent, bűntől való szabadságot, békességet és bőséget a bennünk lakó Lélek által. Az él igazán, aki Istenben él és Isten is őbenne!
A kirándulók közül valaki így szólt a turistavezetőhöz: „Büszkék lehetnek a városukra. Csodálatosak a templomaik. Az a benyomásom, hogy ebben a városban az emberek nagyon szeretik Istent.” „Azt nem tudom, mennyire szeretik Istent, de az biztos, hogy gyűlölik egymást” – válaszolta cinikusan a vezető.
E történetben is észlelhetem az utalást arra a kettőségre, amely különösen jellemző az emberre: egyik oldalon kecsegtet a hatalom és az emberi dicsőség, az eszem-iszom, a szórakozás és az élvezet, a másik oldalon az élő vizek forrása, a világ világossága és Ő, Aki a mai evangéliumban Életnek nevezi magát.
Kettős élet! Hány család és hány ember megy tönkre emiatt? Férj és feleség egymás mellett élik le saját „magánéletüket”: egymás mellett élnek, de nem egymással! Esetleg egy mással!
Tényleg élek?
Tényleg szeretek?
Ma ismét újrakezdhetek.
Nem késő!
Sajgó Balázs
Forrás, fotó: Vatican News
