Krisztusban drága jó testvéreim!
Van egy kérdés, amit senki nem tud kikerülni, nem számít, hogy gazdag vagy szegény, hívő vagy hitetlen, fiatal vagy idős. Ez a kérdés így hangzik: Mi történik az élettel, amikor találkozik a halállal? Mert minden ember életében eljön a pillanat, amikor elveszít valakit, amikor szembe kell nézzen a saját törékenységével, vagy egyszerűen rádöbben, hogy nem ura mindennek. És ilyenkor a felszínes válasz kevés. Nem elég egy szép gondolat, nem elég egy vallásos mondat, nem elég az a kijelentés, hogy „majd jobb lesz”. Az ember életet akar, az ember élni akar!
És pontosan itt érkezik meg Jézus ebben a történetben, amikor kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Ez a történet nem csak Lázárról szól testvéreim, hanem ez a történet rólunk szól.
Van egy család Márta, Mária és Lázár. Ők Jézus barátai. Ez fontos. Nem idegenek, nem távoli emberek, hanem barátok, szeretett emberek és mégis ezt haljuk: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Nem azt mondják, hogy „Uram, egy ember beteg”, hanem ezt mondják, „akit szeretsz beteg!” És mégis beteg a szeretet barát. Szeretet és szenvedés együtt van jelen.
Őszintén mi így gondolkodunk: ha Isten szeret, akkor megvéd, ha Isten közel van, akkor nem történik baj, ha hívő vagyok akkor rendben lesz minden. De ez a történet lerombolja ezt az egyszerű emberi képet. Mert itt Jézus szeret, de mégis betegség van, Jézus szeret, de mégis halál lesz. És ez sokakat megbotránkoztat, talán téged is testvérem. Talán volt már olyan pillanat az életedben, amikor azt kérdezted, hogy most hol van az Isten? Miért nem tesz semmit? Miért pont most hallgat? Ha szeret, akkor miért engedi meg a szenvedést, a betegséget? És ez emberileg elfogadható!
Jézus ezt mondja: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni.” Ez elsőre hallásra szinte érthetetlen, mert mi mit látunk? Betegséget, fájdalmat, veszteséget, valakinek az elvesztését!
Jézus mit lát? Isten dicsőségét. Nem azért, mert a szenvedés jó, hanem mert Isten képes a legrosszabb helyzetből is jót kihozni. Isten nem mindig akadályozza meg a szenvedést, de soha nem hagyja értelmetlenül, mindig valamit kihoz a szenvedésből.
És miután üzenek neki, hogy a barátja Lázár beteg, Jézus még két napig ott marad, ahol volt. Nem indul el rögtön, Ő nem siet, Ő nem rohan rögtön segíteni. És itt sok ember hite meginoghat. Mert az egyik legfájdalmasabb tapasztalat nem az, hogy Isten nemet mond, hanem az, hogy nem válaszol azonnal.
Testvéreim, nagy különbség van aközött, hogy Isten nincs jelen vagy Isten csendben van jelen. Mi sokszor a csendet hiánynak, visszautasításnak értelmezzük. Pedig lehet, hogy éppen akkor dolgozik a legmélyebben. Isten késése nem Isten mulasztása. Lehet, hogy most te is egy „két napos csendben” vagy: imádkozol, de nincs válasz, vársz, de nincs változás, remélsz, de nem történik semmi.
Jézus végül megszólal: „Menjünk el ismét Judeába.” A tanítványok azonnal reagálnak: „Mester, most akartak megkövezni!” Magyarul ez az jelenti, hogy oda menni ez veszélyes, ez életveszélyes. És itt látjuk a tanítványokat nagyon emberi módon viselkedni. Láthatjuk ők nem hősök, ők félnek. És ekkor megszólal Tamás: „Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt!” Tamást sokszor csak „hitetlenként” emlegetjük, de itt valami egészen mást látunk. Ez nem hitetlenség, hanem ez hűség Jézushoz! Ő nem érti, mi fog történni, ő nem látja előre csodát, ő csak azt látja, hogy Jézus megy és Jézus veszélybe megy, akkor mi is megyünk Vele. Ez testvéreim a tanítvány egyik jellemzője: sokszor nem értem az Urat, sokszor nem látom mi fog történi, de az Urral megyek, az Urral elindulok az úton.
Jézus ezt mondja: „Lázár, a mi barátunk, elaludt.” A tanítványok félreértik, ők azt gondolják: jó, ha alszik, akkor meggyógyul. De Jézus kimondja nyíltan: „Lázár meghalt.” És mégis előtte azt mondja, hogy alszik. Miért? Mert Jézus számára a halál nem végállomás, Jézus kezében nem a halálé az utolsó szó.
Jézus ezt mondja: „És, hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek.” Hogy lehet örülni annak, hogy valaki meghalt? Csak egyetlen okból, hogy Jézus nagyobb jót készít elő. Ők gyógyulást kértek, Jézus feltámadást ad.
Amikor Jézus megérkezik, Márta elébe megy. Ő az, aki rögtön cselekszik, amikor meghallja, hogy Jézus megérkezik, ő az, aki nem marad otthon. És az első mondata mi az? „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Ez nem szemrehányás, hanem ez a hit és a fájdalom együtt. Figyeljük meg, hogy hisz Jézus hatalmában, de fáj neki, hogy nem volt ott. Ez az érzés számunkra is nagyon ismerős lehet. Hányszor mondjuk mi is: „Uram, ha közbeléptél volna nem történt volna ez vagy, így vagy úgy.” „Ha másképp alakult volna a sorsom, milyen más lenne az életem.”
Márta folytatja: „De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Nagyon szép mondat testvéreim! Márta úgy gondolkodik, hogy Jézus kér és Isten megadja, de Jézus ennél többet akar mutatni. Jézus ezt mondja: „Testvéred fel fog támadni!” Márta válasza: „Tudom, hogy feltámad az utolsó napon.” És ekkor Jézus kimondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Ez nem egy tanítás, nem egy magyarázat, hanem ez egy kijelentés. Nem azt mondja, hogy „feltámasztom”, hogy „életet adok”, hanem ezt mondja „Én vagyok.”
Testvéreim, mi gyakran így gondolkodunk: „Egyszer majd jobb lesz…”, „Egyszer majd Isten megoldja…” De Jézus nem az „egyszer” - ről beszél. Ő azt mondja: „Én most vagyok az élet.” Nem akkor, amikor minden rendben van, nem akkor, amikor meggyógyulsz, nem akkor, amikor eltűnik a fájdalom, hanem most. Most van veled a gyászban, a bizonytalanságban, a kérdések közepette.
Jézus megkérdezi Mártától: „Hiszed-e ezt?” Nem azt kérdezi, hogy érted-e, el tudod-e magyarázni, hanem azt, hogy hiszed-e. Ez egy személyes kérdés, ezt mindenkim maga kell megválaszolja, ezt nem lehet más helyett megválaszolni.
Márta válaszol: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” De figyeljük meg, hogy még mindig nem lát csodát, még mindig nem változott a helyzet és mégis hisz.
Aztán jön a másik testvér Mária. Ugyanaz a helyzet, Ugyanaz a veszteség, de teljesen más reakció. Ő nem beszél sokat, Ő csak sír. Mária odamegy, és ugyanazt mondja, mint testvére Márta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” És sír.
Fontos különbség Márta és Mária között: Márta csak beszél, értelmez, próbálja megérteni a történteket, míg Mária érez, sír, átéli az egészet! És Jézus mindkettőhöz odalép. És testvéreim számomra ez azt mondja, hogy nem csak egyféleképpen lehet Istenhez menni: jöhetsz kérdésekkel és jöhetsz könnyekkel, mert Isten meghalja és meglátja a kérdéseket és a könnyeket!
Az evangélium azt mondja, hogy Jézus mélyen megrendült. Ez nem felszínes együttérzés. Mit lát Jézus? A halál pusztítását, az emberi fájdalmat, a világ törékenységét és jézus erre reagál: Jézus sírt!
Mit jelent ez? Azt, hogy Isten nem közömbös, nem nézi távolról a szenvedést., nem mondja, hogy ez csak egy átmeneti állapot, hanem Ő belelép az életedbe. Jézus tudta, hogy feltámasztja Lázárt és mégis sír. Isten együtt sír az emberrel. Nekünk nem egy távoli Istenünk van, hanem egy olyan, aki osztozik a szenvedésben!
Testvéreim, van, amikor nincs válasz, van, amikor nincs magyarázat és csak a könnyek maradnak. És ilyenkor sokan azt gondolják, hogy „Isten hol van?” Az evangélium azt mondja, hogy Isten ott van veled és sír. Nem mindig az a legnagyobb csoda, hogy Isten megszünteti a fájdalmat. Néha az a legnagyobb csoda, hogy nem hagy egyedül a fájdalomban, hanem ott van veled.
Jézus megkérdezi: „Hova temettétek?” Elvezetik a sírhoz. Ez egy barlang, egy kővel lezárva. És Jézus odaáll a sír elé és az azt jelenti, hogy Isten nem kerüli el a sírokat az életünkben. Jézus parancsot ad: „Vegyétek el a követ!” És itt jön Márta újra, amikor azt mondja: „Uram, már szaga van…” Ez azt jelenti, hogy már túl késő.
Márta eddig hitt abban, hogy Jézus tehet valamit, hogy lesz feltámadás, de itt megáll, leblokkol. Ismerős úgy-e a helyzet? Isten segíthet, de ebben már nem Ő sem tud, Isten képes valamit tenni, de itt már nincs remény!
Jézus mit válaszol Mártának? „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!”
Milyen „kövek” vannak az életedben testvérem? Fájdalmas kapcsolatok, régi sebek, bűnök, reménytelen helyzetek? És Jézus ma is ezt mondja: „Vedd el a követ.” Nem ő teszi meg helyetted, hanem bevon téged a csodába.
És itt történik a fordulat, hogy elhengerítik a követ. Nem tudják, hogy mi lesz, mi fog történi, de Jézus szavában bíznak és ez elég! Mielőtt bármi történne Jézus imádkozik: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” Figyeljük meg, hogy Jézus nem kér, hanem hálát ad! Miért? Mert biztos a kettejük kapcsolatban.
Mi pedig gyakran így imádkozunk „Istenem, tedd meg ezt vagy azt…”, „Istenem, változtasd meg ezt vagy azt…” „Istenem add meg csak most ezt vagy azt…” stb.
Majd elhangzik az a mondat, amely mindent megváltoztat: „Lázár, jöjj ki!” Egy szó, ez egy parancs, Jézus most megszólít egy halottat.
Jézus szava életet hoz ott, ahol nincs élet. Nem csak Lázár esetében, hanem ma is a te életeben: a lelki halálból, a reménytelenségből, a bűnből!
Testvéreim, képzeljük el a csendet, ami ott volt Lázár sírjánál! A sír nyitva. Mindenki visszatartja a lélegzetét és Jézus megszólít egy halott embert, nevén szólítja: „Lázár!” Ez egy személyes megszólítás! És ez ma is így van, hogy Jézus téged szólít meg személyesen. A kérdés nem az, hogy Lázár kijön-e, hanem az, hogy te meghallod-e a nevedet, amikor Isten szólít?
Megtörténik a csoda: kijött a halott a sírból! És itt jön egy nagyon fontos rész: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!” Lázár él, de még kötözve van. Miért nem oldja fel Jézus? Isten feltámaszt, de a közösség segít szabaddá válni, Jézus életet ad, de az emberek segítenek kibontakozni. Ez az egyház küldetése, hogy nem mi adunk életet, de mi segítünk másoknak élni.
A történet vége mi lett? Az, hogy „sokan hittek benne,” de nem mindenki. Mindig van választás: hinni vagy elzárkózni a hit elől!
Testvérem, mit mond ma neked Jézus? Gyere ki a sötétségből, a bezártságból, a félelemből! És a kérdés ugyanaz, amit Mártának tett fel, hogy hiszed-e ezt, hogy ez megvalósulhat az életedben? Te kijössz-e a sötétségből, a bezártságból, a félelemből vagy benne maradsz? Ámen!
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
