Miként az szokásos a témához kapcsolódó rövid szentírási szöveget a világnyelveken felolvasták, többek közt kínai és arab nyelven is. Pál apostol így tanít a tesszalonikaiakhoz írt első levele negyedik fejeztében: „Egyébként, testvérek, kérünk és intünk titeket az Úr Jézusban: amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek, úgy is éljetek, hogy egyre előbbre haladjatok. Hiszen tudjátok, hogy az Úr Jézus nevében milyen utasításokat adtunk nektek. Isten akarata ugyanis az, hogy szentekké legyetek.” (1Tessz 4,1-3).
Mindannyian arra kaptunk meghivatást, hogy Isten kegyelmében éljünk
Kedves testvéreim, jó reggelt kívánok és üdvözlök mindenkit! – kezdte beszédét a Szentatya. A II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló konstitúciója, a Lumen Gentium (LG), az egész ötödik fejezetet szenteli minden hívő keresztény ember egyetemes életszentségre szóló felhívásának: mindannyian arra kaptunk meghivatást, hogy Isten kegyelmében éljünk, gyakoroljuk az erényeket és Krisztushoz hasonlóvá váljunk. A zsinati konstitúció szerint az életszentség nem kevesek kiváltsága, hanem ajándék, amely minden megkeresztelt embert arra kötelez, hogy törekedjen a szeretet tökéletességére, azaz az Isten és a felebarát iránti szeretet teljességére. A szeretet valójában az életszentség szíve, amelyre minden hívő meghívást kapott az Atyától az ő Fia, Jézus Krisztus által, mert „a szeretet szabályozza a megszentelődés minden eszközét, formát ad nekik és elvezeti őket a céljukhoz” (LG, 42). A legmagasabb szintű életszentség, akárcsak az Egyház kezdetekor, a vértanúság, „a hit és a szeretet legfőbb tanúságtétele (LG 50).
Minden hívőnek készen kell állnia Krisztus megvallására
Ezért tanítja a zsinati szöveg, hogy minden hívőnek készen kell állnia Krisztus megvallására, akár vére ontásáig is (LG 42), ahogyan az mindig is történt, és ma is történik: „Mivel Jézus, az Isten Fia, azzal nyilatkoztatta ki a szeretetét, hogy életét adta értünk, senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja Érte és testvéreiért (vö. 1Jn 3,16; Jn 15,13). Már az első időktől fogva voltak - és mindig is lesznek - keresztények, akik arra kaptak meghívást, hogy a szeretetről ezen a legkiválóbb módon tanúskodjanak a nagy nyilvánosság, de különösképpen az üldözők előtt. A vértanúságot tehát - mellyel a tanítvány hasonlóvá válik a Mesterhez, aki a világ üdvösségéért szabadon fogadta a halált, és a vérontásban olyan lesz, mint Ő - az Egyház a legnagyobb ajándéknak és a szeretet legnagyobb próbájának tekinti. Keveseknek adatik meg, de mindenkinek készen kell lennie arra, hogy megvallja Krisztust az emberek előtt, s Őt az Egyház történelméből soha nem hiányzó üldözések közepette kövesse a keresztúton” (LG 42). Ez a készség a tanúságtételre minden alkalommal megvalósul, amikor a keresztények a hit és a szeretet jeleit hagyják maguk után a társadalomban, miközben elkötelezik magukat az igazságosság mellett – állapította meg Leó pápa.
Minden ember élete a Szentlélek erejével Krisztushoz hasonlóvá válik
Minden szentség, különösen az Eucharisztia, táplálék, amely gyarapítja a szent életet, és minden embert Krisztushoz, a szentség mintaképéhez és mércéjéhez tesz hasonlóvá. Ő megszenteli az Egyházat, amelynek ő a Feje és a Pásztora: az életszentség ebben a távlatban az ő ajándéka, amely mindennapi életünkben nyilvánul meg minden alkalommal, amikor örömmel fogadjuk őt és elkötelezetten válaszolunk neki. Ezzel kapcsolatban Szent VI. Pál az 1965. október 20-i általános kihallgatáson arra emlékeztetett: az Egyház, hogy hiteles legyen, azt akarja, hogy minden megkeresztelt „szent legyen, azaz Istennek valóban méltó, erős és hűséges gyermeke”. Ez egy belső átalakulásként valósul meg, amely által minden ember élete a Szentlélek erejével Krisztushoz hasonlóvá válik (vö. Róm 8,29; LG 40).
Az életszentség a keresztény élet lényegét érinti, mind a személyes, mind a közösségi életet
A Lumen Gentium zsinati dokumentum a katolikus Egyház szentségéról így tanít: „A hit tárgya, hogy az Egyház, melynek misztériumát a Szent Zsinat előterjeszti, fogyatkozhatatlanul szent. Krisztus ugyanis, az Isten Fia, akit az Atyával és a Szentlélekkel „egyedül szentnek” ünneplünk, az Egyházat menyasszonyaként szerette önmagát adva érte, hogy megszentelje, saját testeként kapcsolta magához, és elárasztotta Szent Lelkének ajándékával Isten dicsőségére.” (LG). Ez nem jelenti azt, hogy teljesen és tökéletesen szent, hanem azt, hogy arra hivatott, hogy megerősítse ezt az isteni ajándékot az örök cél felé vezető zarándokútja során, „a világ üldöztetései és Isten vigasztalásai között” – ahogy Szent Ágoston írja az „Isten Városáról” című híres művében. A bűn szomorú valósága az Egyházban, azaz mindannyiunkban, arra hív, hogy komolyan megváltoztassuk életünket, és rábízzuk magunkat az Úrra, aki megújít minket a szeretetben. Ez az a végtelen kegyelem, amely megszenteli az Egyházat, egy napról napra teljesítendő küldetést bíz ránk: a megtérés küldetését. Ezért a szentség nem pusztán gyakorlati jellegű, mintha etikai elkötelezettségre redukálható lenne, bármilyen nagy is az, hanem magát a keresztény élet lényegét érinti, mind a személyes, mind a közösségi életet – pontosított a Szentatya.
Az evangéliumi tanácsok a Szentlélek felszabadító ajándékai
Ebben a szemléletben döntő szerepet játszik a megszentelt élet, amelyet a zsinati konstitúció a hatodik fejezetben tárgyal. Isten szent népe körében az új világ prófétai jele, amelyet a történelem „hic et nunc, itt és most” állapotában tapasztalunk meg. Valójában Isten Országának jelei, amelyek már jelen vannak az Egyház misztériumában, az evangéliumi tanácsok, amelyek a megszentelt élet minden tapasztalatát alakítják: a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség. Ezek az erények nem olyan előírások, amelyek béklyózzák a szabadságot, hanem a Szentlélek felszabadító ajándékai, amelyek által a hívők egy része teljesen Istennek szentelik magukat. A szegénység a Gondviselésbe vetett teljes bizalmat fejezi ki, megszabadítva az embert a számítástól és az önérdektől; az engedelmesség példaképül Krisztusnak az Atyának adott önátadását veszi, megszabadítva az embert a gyanakvástól és az uralkodástól; a tisztaság a szeretetben teljes és tiszta szív ajándéka, amely Isten és az Egyház szolgálatában áll.
A kegyelem megerősít minket minden megpróbáltatásban
Azzal, hogy ők ehhez az életmódhoz igazodnak, az Istennek szentelt életet élők tanúságot tesznek az egész Egyháznak az életszentségre szóló egyetemes meghívásról, mégpedig egy radikális követés formájában. Az evangéliumi tanácsok a Krisztus életében való teljes részvételt fejezik ki, egészen a keresztig: éppen a Megfeszített áldozata által váltattunk meg és szentelődünk meg mindannyian! Ezt az eseményt szemlélve tudjuk, hogy nincs olyan emberi tapasztalat, amelyet Isten ne váltana meg: még a szenvedés is, amelyet az Úr szenvedésével egységben élünk meg, a szentség útjává válik. A kegyelem, amely megtéríti és átalakítja az életet, így megerősít minket minden megpróbáltatásban, nem egy távoli ideálra irányítva célként, hanem az Istennel való találkozásra, aki szeretetből emberré lett. Szűz Mária, a megtestesült Ige szent Anyja, támogassa és oltalmazza mindig utunkat – zárta szerdai katekézisét XIV. Leó pápa.
Imával kísérjük a béketeremtés kényes diplomáciai munkáját
Az olasz nyelvű katekézis szövegét röviden összefoglalták a világnyelveken, mely Leó pápa olasz nyelvű felhívása így hangzott: A Közel-Keleten és világszerte tapasztalható nagy feszültséggel teli közelmúltbeli órákat követően elégedettséggel és a buzgó remény jeleként üdvözlöm a kéthetes azonnali fegyverszünet bejelentését. Csak a tárgyalásokhoz való visszatérés révén vethet véget a háborúnak. Arra buzdítok mindenkit, hogy imával kísérje ennek a kényes diplomáciai munkának az időszakát, abban a reményben, hogy a párbeszédre való nyitottság eszközzé válhat a világ más konfliktusainak megoldásában is. Újra arra hívok mindenkit, hogy csatlakozzon hozzám a békéért tartott imavirrasztáson, amelyet itt a Szent Péter-bazilikában fogunk ünnepelni április 11-én, szombaton.
A pápa szeretettel köszöntötte az olaszul beszélő zarándokokat. Különösen a Milánói Főegyházmegye fiataljait üdvözölte, akik Rómába érkeztek, hogy a közösen tett hitvallásuk által az Apostolok sírjainál befejezzék kateketikai képzésük útját. A pápa üdvözölte még a Trevisói Főegyházmegye bérmáltjait; és a cremonai fiatalokat, akik a beavató szentségek, keresztség, bérmálás és Eucharisztia felvételére készülnek. Kedveseim, tegyetek tanúságot ifjúságotokra jellemző lelkesedéssel és nagylelkűséggel az evangélium iránti hűségetekről, mindig követve Krisztust, aki az Út, az Igazság és az Élet. Végül gondolataim a betegekhez, az ifjú házasokhoz és a többi fiatalhoz fordul, különösen az iskolásokhoz, beleértve a Rieti Maraini Iskolát is. Arra buzdítom mindannyiótokat, hogy a húsvéti üzenet vigasztaló fénye növekedjen a szívetekben. Áldásom mindannyiótokra! – zárta köszöntéseit Leó pápa.
Forrás, fotó: Vatican News
