2016. szeptember 27. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G EL / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a görgényüvegcsűri templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki íly módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

25 éve Székelyudvarhelyen a Mallersdorfi Ferences Nővérek
A Mallersdorfi Ferences Nővérek idén ünneplik közösségi életük újraindulásának 25 éves jubileumát Székelyudvarhelyen. Ez alkalomból hálaadó szentségimádás lesz a ferences templomban szeptember 29-én, csütörtökön, este nyolc órától éjfélig, majd ezt követően szentmise. Szeretettel várnak mindenkit, hogy együtt adjanak hálát Istennek életükért, hivatásukért és a szolgálat kegyelmeiért.

Tanévnyitó a Teológián
Szeptember 29-én, csütörtökön délután hat órakor nyitják meg a Seminarium Incarnatae Sapientiae, vagyis a Megtestesült Bölcsességről nevezett Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola 2016/2017-es akadémiai évét, mely egyben 263. főiskolai tanév (a szemináriumot Báró Sztojka Zsigmond Antal püspök 1753-ban alapította). Az esemény kiemelt vendége Miguel Maury Buendía érsek, apostoli nuncius. Idén 59 szeminarista kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait- tudtuk meg az érsekség honlapjáról.

Kis Szent Teréz búcsú Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhelyen a 15 éve felszentelt Lisieux-i Kis Szent Teréz-plébániatemplom búcsúja október 1-én, szombaton délután öt órakor kezdődik. Az ünnepre háromnapos lelkigyakorlattal készül az egyházközség. A szentmiséket és az elmélkedéseket minden este fél hét órától András Attila jezsuita atya tartja Miskolcról.

Van időm – Őszi bál egyedülállóknak
Október 1-jén, szombaton este nyolc órakor, a marosfői, Ezüst Fenyő szálloda báltermében kerül megszervezésre az egyedülállók őszi bálja. Várnak minden olyan 28-60 év közötti férfit és nőt, akik szeretnek társaságba járni, akik eddigi rendezvényeikre még nem jártak. A bál és a menü anyagi vonzata 60 Ron/Fő. Jelentkezni szeptember 30-ig lehet a 0743-630.317-es telefonszámon, vagy az ilyesera75@gmail.com email címen.

Lelkinap pedagógusoknak
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián október 1-én Az őrangyal átváltozásai címmel lelkinapot szerveznek pedagógusok számára. A program reggel tíz órától délután két óráig tart. A lelkinapon lesz előadás, megbeszélés és tanúságtétel. Előadó: dr. Sávai János atya Szegedről. Várnak minden érdeklődő pedagógust az együttgondolkodásra, lelki feltöltődésre.

Bérmálások a nagyváradi egyházmegyében
Október 2-án, vasárnap Böcskei László megyéspüspök az egyházmegye két közösségében szolgáltatja ki a bérmálás szentségét: délelőtt tiznegy órakor Biharszentjánoson 12 fiatal, délután négy órakor Berettyószéplakon 15 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. A fiatalok felkészítését a helyi plébánosok Barta Szabolcs CM lazarista szerzetes, illetve Maskara János végezték.

Váradszöllősi Zenei Estek
Októbertől folytatódik a Váradszöllősi Zenei Estek címmel meghirdetett orgonakoncert sorozat, amit a Nagyváradi Katolikus Püspökség és a Nagyvárad-Szöllősi Katolikus Plébánia közös szervezésben indított útjára májusban az orgona és annak irodalma népszerűsítése érdekében. Az orgonakoncertek helyszíne a nagyvárad-szöllősi római katolikus plébániatemplom, időpontja október 2-a vasárnap este hét óra. Az est előadó művésze, Kristófi László, jelenlenleg Németországban tanuló nagyváradi orgonaművész. A belépés díjtalan, minden zenekedvelőt szeretettel várnak.

Templombúcsú Újszentesen
Az újszentesi római katolikus templomot 1979-ben szentelték fel Mária, a Rózsafüzér Királynője tiszteletére. Idén a búcsút október 2-án, vasárnap ünnepli a helyi  közösség. A délután egy órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Gál Márton szalvatoriánus szerzetes, újmisés lelkipásztor lesz.

Szent Ferenc ünnepe
– A nagytusnádi templom védőszentje Assisi Szent Ferenc. Az ünnepi búcsús szentmisét 2016. október 2-án, vasárnap fél egy órától tartják, szentbeszédet mond Göthér Gergely csíksomlyói plébános. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.
– A székelyudvarhelyi ferences templomban október 3-án, délután hat órakor kezdődik Szent Ferenc tranzitusa és az ünnepi szentmise. Október 4-én, szombaton a ferences templom örökös szentségimádási napja, egész napos szentségimádási lehetőség lesz, este hat órától ünnepi szentmisét tartanak.

Időjárás: Ma sem várható különös változás, folytatódik a nyugodt, kora őszi idő, csapadék nem valószínű. A légmozgás sem lesz jelentős. A csípős hajnalt követően délután 15-22 fok között alakul a hőmérséklet. Hajnalban foltokban pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

MRE – Hírszolgálat, 2016. szeptember 27.

About the author

maradmin

Leave a Comment