2018. augusztus 15. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a tekerőpataki Keresztelő Szent János-templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, imádkozzunk örömmel és hálával a kenyér színe alatt rejtőző Üdvözítő jelenlétében.

Tematikus nap a Mária Rádióban
Tematikus napjaink során igyekszünk egyre közelebb kerülni az Oltáriszentség titkához, a kenyér színe alatt rejtőző Üdvözítőhöz. E havi mottónk: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él.” Jézus Krisztus nemcsak az örök életnek, hanem a mindennapi életnek a kenyere: Ő az Életnek Kenyere, itt és most a mi számunkra is. Vele és Általa már most miénk a mennyek országa. Erről elmélkedünk a mai nap folyamán tematikus műsoraink során. Tartsanak velünk!

Nagyboldogasszony-napi búcsúk
Ma van Nagyboldogasszony ünnepe, Szűz Mária mennybevételének napja.
A gyulafehérvári Főegyházmegyében a szentdemeteri templom búcsúja ma délután egy órakor kezdődik. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Bene Gábor székelyvéckei plébános, szónoka pedig Sebestyén Domokos ákosfalvi plébános.
A kolozsvári piarista templomban ma délelőtt fél tíz órakor román, tizenegy órakor pedig magyar nyelven mutatják be a búcsús szentmisét.
Az erzsébetvárosi örmény katolikus templom búcsúján a szentmisét ma délelőtt tizenegy órától a szamosújvári örmény katolikus vikárius, Szakács Endre mutatja be. A szentmisén részt vesz Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó. Az ünnepre való tekintettel délután négy órától régizene koncert is lesz a templomban.
A kézdisárfalvi-szászfalusi Nagyboldogasszony-templom búcsúünnepét, ma déli 12 órától ünneplik. A szentmisén a szentbeszédet Kovács Zsolt csíkszentmártoni plébános tartja.
Szintén déli 12 órakor tartják Sikaszó új templomában a búcsút. A szentmise főcelebránsa Kutas Attila paksi plébánosa, szónoka pedig Tubák László nyugalmazott plébános.
A kontumáci Nagyboldogasszony-templomban ma délben 12 órakor kezdődik a búcsús szentmise.
A csíkszentgyörgyi egyházközség is ma ünnepel. Jó idő esetén a Pósa-hegyi Nagyboldogasszony-kápolnánál délben 12 órakor kezdődik a szentmise, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban.
Csíknagyboldogasszonyfalván ma délután fél 1 órakor kezdődik a búcsús szentmise. A szentbeszédet Csintalan László csíkdelnei plébános tartja.
Az oroszhegyi plébániatemplomban a ma délután fél 1 órakor kezdődő ünnepi szentmisén Kovács Gergely, Márton Áron püspök boldoggáavatási ügyének posztulátora tartja a homíliát.
Felsőboldogfalván ma délután 1 órakor az ünnepi búcsús szentmisén Benedek Sándor székelyszentléleki plébános prédikál.
Sepsibükszádon a Nagyboldogasszony tiszteletére épült templom búcsúját ma déli 1 órakor ünneplik.
A radnóti templom búcsúját is ma délután 1 órakor tartják. A szentmise szónoka Balla Árpád szászrégeni plébános lesz.
A dévai városi egyházközségben ma délután 6 órakor kezdődik a búcsús szentmise.
A temesvári egyházmegyében a máriaradnai kisbazilikában ma délelőtt 11 órától ünnepélyes magyar–román–német nyelvű szentmise lesz, amelynek ünnepi szónoka Pál József-Csaba temesvári megyés püspök. püspök.
Az arad-mikelakai templomban ma délután 6 órakor kezdődik a Nagyboldogasszony-napi ünnepélyes búcsús szentmise, amelyet Bakó László püspöki titkár celebrál.
Nagyvarjason ma délelőtt fél 12-kor kezdődik a Nagyboldogasszony-napi ünnepélyes búcsús szentmise.
A szatmári egyházmegyében Túrterebesen ma délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsú, melynek ünnepi szónoka a helyi kötődéssel rendelkező Turtureanu Róbert újmisés, máramarosszigeti segédlelkész. A szentmisét rádiónk élőben közvetíti.
Erdődön szintén ma délelőtt 11 órakor lesz a búcsús szentmise, Barta Barnabás püspöki titkár szentbeszédével.
Nagymajtényban Szmutku Róbert nagybányai esperes prédikál a ma délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisén.
Szamosdarán ugyancsak ma délelőtt 11 órától lesz a Nagyboldogasszony napi búcsú, az ünnep szónoka Orbán Mihály SJ lesz a Kálvária templom német közösségének plébánosa.
Felsőbányán ma délelőtt 11 órától Hájtájer István, a nagybányai Krisztus Király egyházközség plébánosa tartja a szentbeszédet a búcsús szentmisén.  
Hosszúmezőn szintén ma 11 órától lesz a búcsú, melyen Linzenbold Szabolcs székesegyházi káplán mond majd szentbeszédet.
A nagyváradi egyházmegyében a nagyváradi székesegyháznak is ma van a búcsúünnepe. A délután 6 órakor kezdődő szentmisét Böcskei László megyés püspök mutatja be, szentbeszédet mond Kovács József, szeged-csanádi általános helynök, a szegedi Szent Gellért Szeminárium rektora. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Időjárás: Ma keleten, északkeleten fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Többfelé megélénkülhet az északi, északnyugati szél. Délután 26-30 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2018. augusztus 15.

About the author

maradmin

Leave a Comment