2018. december 15. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a katonai templomban tartják az örökös szentségimádási napot.
Holnap, december harmadik vasárnapján Zilahon lesz a híveknek lehetősége a nagyváradi egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket ma este 6 órakor a helyi plébánia templomba. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Várom az Urat Adventi Keresztény Zenefesztivál!
Idén 18. alkalommal szervezik meg a Várom az Urat Adventi Keresztény Zenefesztivált. Ma délután 4 órától Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE épületében, kezdődik a Zenefesztivál. Holnap Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban 17 órától kezdődik a Zenefesztivál. Részletek a www.varomazurat.com oldalon és a rendezvény facebook-oldalán. A belépés díjtalan, várnak minden zenekedvelőt!

V. Székelyföldi betlehemes találkozó Ditróban
Ditróban, a Körösi Csoma Sándor Művelődési házban, tartják meg az V. Székelyföldi betlehemes találkozót. A reggel 9 órától kezdődő megnyitó után a szentegyházi, a kászonaltízi, a csíkszépvízi, a csíkszentdomokosi, a hidegségi, a csobotfalvi, a borzsovai, a kézdiszentléleki és a ditrói betlehemes csoportok mutatják be a betlehemes játékokat.

Adventi koncert Csíkmenaságon és Csíkszentgyörgyön
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyütes advent harmadik vasárnapján, a délelőtt fél 11-kor kezdődő szentmise után Csíkmenaságon, majd az este 6 órai szentmise után Csíkszentgyörgyön énekel. A karácsonyi hangversenyen Mátyás korának egyházi zenéjéből, illetve e kor kisugárzása jegyeit őrző kórusművekből hallhatnak az érdeklődők. vezényel: Kolcsár Árpád zenetanár.

Karácsonyi kavalkád Szentegyházán
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány, a helyi önkormányzat és az Ifjúsági Fórum közösen szervezik az idei karácsonyi kavalkádot holnap délután egy órától. A délután folyamán lesznek kézműves foglalkozások, művészsátor, vásár, büfé és fotózás.

Templommegáldás Somogyomban
Medgyes filiájában, Somogyomban renoválták a Szentháromság tiszteletére épült templomot. A felújítás alatt a templomkülső mellett megújult az oltár és a padok. Az istenházát Tamás József püspök ünnepélyes szentmise keretében áldja meg advent harmadik vasárnapján 16 órától.

Szentmise a Vártemplomban
December 16-án, holnap 16 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök.

Ökumenikus karácsonyi ének-est Szászfenesen
Karácsony öröme címmel első alkalommal tartanak ökumenikus karácsonyi ének-estet Szászfenesen holnap délután 5 órától. A kórusok a Mindenszentek (Leányvár úti) ortodox templom előtti téren felállított színpadon lépnek fel.

Karácsonyi hangverseny a székesegyházban
Holnap advent 3. vasárnapján 19 órakor kezdődik a keresztény felekezetek közreműködésével megrendezett karácsonyi hangverseny a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyházban.

Adventi elmélkedés Temesváron
A temesvári Szent György székesegyházban december 18-án, kedden a 18 órakor kezdődő szentmise keretében Karácsony Krisztus nélkül? (Létezik-e ünnep az ünnepelt nélkül?) címmel Laus Nikola püspöki irodaigazgató tart adventi elmélkedést.

Karácsonyi ünnepség a nagyváradi püspökségen
Csütörtökön, december 20-án, 11 órakor a Püspöki Palota dísztermében, az egyházmegye papjai és szerzetesei a főpásztorral közösen hangolódnak rá Karácsony Ünnepére. 16 órakor az Egyházmegyei Hivatal és a Székesegyház alkalmazottai ünneplik meg Jézus Krisztus születését. Ez alkalommal, a civil munkatársak családjaiból származó gyermekek mutatják be Karácsony ünnepére készített műsorukat.

Hétvégi szentmise közvetítések
Holnap két szentmisét közvetítünk: délelőtt fél tizenegy órától, a hét plébániatemplomából, Déváról, majd délután öt órától Nagyváradról, a Barátok templomából.

Időjárás: Sárga, illetve narancssárga riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható havazás és hóviharok miatt. Pénteken 19 órától vasárnap 18 óráig rossz időre vonatkozó figyelmeztetés van érvényben az ország nagy részén. Ma délután esni fog Dobrudzsában, Olténiában, Munteniában és Moldva északi részén, Erdélyben pedig havas eső várható. A lehulló csapadék mennyisége elérheti a 25-30, helyenként a 40-50 litert négyzetméterenként.

MRE – Hírszolgálat, 2018. december 15.

About the author

maradmin

Leave a Comment