2018. december 20. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Továbbképző Nagyváradon
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének továbbképzőt szervez hitoktatóknak, egyházi iskolában tanítóknak, pedagógusoknak Nagyváradon a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban január 11-12 között. A program résztvevői választ kaphatnak arra, hogyan tanítsanak–neveljenek úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjanak át. A meghívott előadó Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató. Jelentkezni még a mai nap folyamán lehet az RMPSZ honlapján vagy Benedek Ramona programfeleősnél a 0723 309 044-es telefonszámon.

Taize imaóra Nagyváradon
Ma este hét órától „Nyugalmat talál lelketek.“ mottóval Taizé-imaórát szervez a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum a nagyváradi Barátok Templomában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Pro Musica koncert
Szombaton, december 22-én, a sepsiszentgyörgyi Szent József templomban, az esti hat órás szentmise után a Pro Musica kamarakórus bemutatja karácsonyi koncertjét. Mindenkit szeretettel várnak.

Adventi gyertyagyújtás a nagyváradi székesegyháznál
Advent IV. szombatján, december 22-én este hét órakor gyertyagyújtás lesz a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház mellett felállított koszorún. A szertartás után a katolikus karitász munkatársai meleg teát és egy kis harapnivalót kínálnak az ünneplőknek.

Adventi ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
Advent minden vasárnapján este hét órai kezdettel ifjúsági imaórákra került sor a város különböző templomaiban. Az utolsó imaóra vasárnap este lesz a püspöki palota kápolnájában, és a várakozás témájában merülhetnek el az odalátogatók. Szeretettel várnak mindenkit.

Adventi orgonakoncert a nagyváradi premontrei Szék-templomban
Vasárnap este hét órai kezdettel adventi organakoncertre kerül sor Józsa Domokos előadásában a nagyváradi premontrei széktemplomban. Műsoron: válogatás Johann Sebastian Bach, Johann Pachelbel, Friedrich Wilhelm Zachow, Wilhelm Fr. Bach, Domenico Zipoli, César Frank szerzők műveiből.

Akolitusavatás Magyarszentmártonban
A temesvári egyházmegyében, az óteleki plébániához tartozó Magyarszentmárton római katolikus templomában december 26-án, szerdán a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében Ex. Pál József Csaba megyéspüspök akolitussá avatja a helyi születésű Ionuc Hojda teológiai hallgatót.

Band’Ora karácsonyi koncertek
A Band’Ora zenekar, gyergyóalfalvi kisiskolás gyerekekből álló kórusa, december 26-án, szerdán este 7 órától a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Házban és december 28-án, pénteken este 7 órától a csíksomlyói kegytemplomban karácsonyi koncertet tart. Várják a zenekedvelőket!

Taizéi találkozó Madridban
A Taizéi Ifjúsági Európai Találkozót 2018. december 28. és 2019. január 1. között Madridban tartják. Fiatalok tízezrei érkeznek majd a Roger testvér által a 70-es években elkezdett „Bizalom zarándokútjának” következő állomására. Az idei témát Alois testvér, a taizéi közösség perjele választotta: „Ne feledkezzünk meg a vendégszeretetről!” Az Ibériai-félszigeten már több alkalommal tartottak taizéi találkozót: Barcelonában, Valenciában és Lisszabonban, Portugáliában. Madrid először ad otthont az év végi találkozónak. A spanyol fővárosban 170 plébánia és családok ezrei nyitják meg otthonaik ajtaját. Madridban több fontos nemzetközi találkozó, rendezvény volt, amelyeken békeegyezmények születtek. „A bizalom zarándoklatának” mostani állomását a szolidaritás értékei gazdagítják majd, amelyeket a spanyol főváros lakói és intézményei is kifejezésre juttatnak. A taizéi találkozón december 29–31. között délután egy órakor imádságokat tartanak Madrid központjának templomaiban, az este 7 órakor kezdődő közös imák pedig a madridi vásárközpontban (Ifema) lesznek.

Kézműves képzések
Akkreditált népi kézműves képzéseket szervez az Artera Alapítvány a Hagyományok Háza együttműködésével.
Hívják a népi kézművességgel már foglalkozó alkotókat, akik tudásukat szeretnék továbbfejleszteni, akik kedvet éreznek, hogy kipróbálják alkotói vágyukat. Várják azokat is, akiknek állásuk megtartásához, vállalkozásukhoz újabb szakmai ismeretek szükségesek. A foglalkozások hétvégenként lesznek és 2019. január 18-án pénteken kezdődnek, a vizsga pedig júniusban lesz. Érdeklődni az office@artera.ro, e-mail címen, illetve a 0747-272-612 vagy 0744-593-192 telefonszámokon lehet. Részletek hamarosan a magazinban.

Időjárás: Holnaptól enyhe felmelegedés kezdődik, de a nap közben a hőmérséklet fagypont alatt marad. Jelenleg hó fedi az ország nagy részét, a nyugati megyékben a hóréteg vastagsága eléri a 30-40 centimétert. A hét végétől felmelegszik az idő az egész országban, és karácsony első napjára nagy eséllyel mindenütt elolvad a hó a meteorológusok előrejelzése szerint.

MRE – Hírszolgálat, 2018. december 20.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a bonchidai templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Töltsünk időt Krisztus jelenlétében, csendesedjünk el, készítsük elő a szívünket és fogadjuk be Őt!

Karácsonyi ünnepség a nagyváradi püspökségen
Ma délelőtt 11 órakor a Püspöki Palota dísztermében, az egyházmegye papjai és szerzetesei a főpásztorral közösen hangolódnak rá Karácsony Ünnepére. Délután négy órakor az Egyházmegyei Hivatal és a Székesegyház alkalmazottai ünneplik meg Jézus Krisztus születését. Ez alkalommal, a civil munkatársak családjaiból származó gyermekek mutatják be Karácsony ünnepére készített műsorukat.

Karácsonyi ünnepség a temesvári püspökségen
A temesvári egyházmegye papsága és a szerzetesei számára ma délelőtt 11 órai kezdettel hagyományos karácsonyi fogadást tartanak a püspökség dísztermében. Pénteken, december 21-én a püspökség világi alkalmazottai részére lesz karácsonyi ünnepség.

Adventi és karácsonyi koncertek a temesvári egyházmegyében
– Ma este fél nyolc órai kezdettel a Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezette Exultate énekkar adventi hangversenyt tart a Szent György székesegyházban. Műsoron közismert karácsonyi dalok, népénekek, kolindák szerepelnek a világ minden tájáról. A belépés díjtalan.
– December 22-én, szombaton délután öt órakor a nagyszentmiklósi római katolikus templomban adventi koncertre kerül sor, amelyen fellépnek a város összes vallásfelekezetének templomi kórusai.
– December 22-én, színtén szombaton délután haat órai kezdettel a Dumitresc Norbert kántor vezette temesvár-józsefvárosi templomi énekkar előkarácsonyi koncertjére kerül sor a helyi templomban. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Adventi szeretetvendégség Marosvásárhelyen
A Telefonos Szeretetszolgálat és a Marosvásárhelyi Rádió szervezésében a marosvásárhelyi Möbex vendéglőben, az Őzike utca 2 szám alatt december 21.-én, holnap 17 órától közös éneklés, áhítat, koncert, tombola, vacsora lesz. Fellép Póra Zoli & Stone Hill keresztyén zenekar. A belépés díjtalan. Gyerekek számára külön foglalkozást biztosítanak.

Karácsonyváró hangverseny Székelyudvarhelyen
Karácsony előtti angyalváró órára gyűlnek össze december 21.-én, pénteken délután öt órától a Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György-plébánia közösségi házában a szépkorúak. Idén a hangulatos szeretetlakomát és ajándékozást a Psallite kamarakórus karácsonyi hangversenye vezeti fel, amelyet a plébániatemplomban tartanak. Vezényel: Simó Zsuzsa.

Pro Musica koncert
Szombaton, december 22-én, a sepsiszentgyörgyi Szent József templomban, az esti hat órás szentmise után a Pro Musica kamarakórus bemutatja karácsonyi koncertjét. Mindenkit szeretettel várnak.

Adventi gyertyagyújtás a nagyváradi székesegyháznál
Advent IV. szombatján, december 22-én este hét órakor gyertyagyújtás lesz a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház mellett felállított koszorún. A szertartás után a katolikus karitász munkatársai meleg teát és egy kis harapnivalót kínálnak az ünneplőknek.

Karácsonyvárás Sepsiszentgyörgyön
December 23-án, advent negyedik vasárnapján a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban a délelőtt a fél 11-es szentmise keretében Karácsonyváró ünnepet tartanak. A hittanos gyerekek rövid szereplése után a  betlehemi lánggal ajándékozzák meg a családokat.

Karácsonyváró hangverseny Zetelakán
Advent negyedik vasárnapján az este hat órakor kezdődő szentmisét, László Attila, a  Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György egyházközség plébánosa tartja. A szentmise után karácsonyváró hangverseny kerül sor a Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György egyházközség Psallite Kamarakórusának közreműködésével. Szólót énekel: András Ildikó. Hegedűn közreműködik: Bodurian Ágota. Zongorán kísér: Lókodi András. Vezényel: Simó Zsuzsa. Szeretettel várák a híveket.

Adventi ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
Advent minden vasárnapján este hét órai kezdettel ifjúsági imaórákra került sor a város különböző templomaiban. Az utolsó imaóra vasárnap este lesz a püspöki palota kápolnájában, és a várakozás témájában merülhetnek el az odalátogatók. Szeretettel várnak mindenkit.

Adventi orgonakoncert a nagyváradi premontrei Szék-templomban
Vasárnap este hét órai kezdettel adventi organakoncertre kerül sor Józsa Domokos előadásában a nagyváradi premontrei széktemplomban. Műsoron: válogatás Johann Sebastian Bach, Johann Pachelbel, Friedrich Wilhelm Zachow, Wilhelm Fr. Bach, Domenico Zipoli, César Frank szerzők műveiből.

Időjárás: Ma csípős reggelre ébredtünk, a vastag hóval borított tájakon -10 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Péntektől enyhe felmelegedés kezdődik, de a nap közben a hőmérséklet fagypont alatt marad. Jelenleg hó fedi az ország nagy részét, a nyugati megyékben a hóréteg vastagsága eléri a 30-40 centimétert. A hét végétől felmelegszik az idő az egész országban, és karácsony első napjára nagy eséllyel mindenütt elolvad a hó a meteorológusok előrejelzése szerint. 

MRE – Hírszolgálat, 2018. december 20.

About the author

maradmin

Leave a Comment