2018. november 14. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Tematikus nap a Mária rádióban
Tovább elmélkedünk a legméltóságosabb Oltáriszentségről. E havi mottónk: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Jézus Krisztus az egymás iránti szeretetparancsolatnak a mértékét abban adja meg, hogy úgy kell szeretnünk egymást, ahogy Ő szeret minket. Ez áldozatvállalást jelent a másikért. Egy láncolat ez a szeretet, aminek középpontjában Jézus Krisztus van. Ne essünk ki az első szeretetből, és ne is zárkózzunk el felebarátainktól!
Ezekről elmélkedünk mai tematikus napunk során. Tartsanak velünk!

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán az esztelneki ferences templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, imádkozzunk örömmel és hálával a kenyér színe alatt rejtőző Üdvözítő jelenlétében.

XII. Nemzeti Katekétikai Kongresszus Budapesten
November 15-17. között Budapesten rendezik meg a XII. Nemzeti Katekétikai Kongresszust, amelynek fő témája az Eucharisztia, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeinek fényében. A rendezvényen a temesvári egyházmegyét Ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Római Katolikus Líceum aligazgatója, Ft. Miklós Csaba majláthfalvi plébános és Burman Gabriella, a temesvári Nikolaus Lenau Elméleti Líceum hittantanára képviseli.

Koraszülöttek hete
November 15-18. között a koraszülöttek nemzetközi világnapja alkalmából a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársai idén is megszervezik a Koraszülöttek hete rendezvénysorozatot. Idén Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen készülnek programokkal. A rendezvénysorozatokkal elsősorban a koraszülött kisbabát/gyereket nevelő családok mindennapos küzdelmeiben szeretnének segítséget és egyben támaszt nyújtani, de minden érdekelt, érintett személyt szívesen látnak. Egyes programra előzetes bejelentkezés szükséges. Bővebb információkért keressék fel a www.caritas-ab.ro honlapját.

Országos Kolping találkozó
A karánsebesi Kolping központban november 17-én, szombaton kerül sor a Kolping-családok országos találkozójára. A rendezvény 8 órakor szentmisével kezdődik a helyi templomban, amelyet Pál József Csaba temesvári megyés püspök mutat be.

Szalvatoriánus jubileum
Glattfelder Gyula csanádi püspök kezdeményezésére 1898 őszén Temesváron letelepedtek az Isteni Üdvözítő Társasága (Societas Divini Salvatori (SDS), közismert néven szalvatoriánus rend első képviselői, akik a mehalai hívek pasztorációjában segédkeztek. A 120 éves évforduló alkalmából november 17-én, szombaton a temesvár-erzsébetvárosi római katolikus templomban jubileumi ünnepséget szerveznek. Az ünnepi vesperást 16 órakor Pál József Csaba temesvári megyés püspök celebrálja.

Tanulmányi lelkinap egyházi alkalmazottak és önkéntes munkatársak részére Marosvásárhelyen
November 21-én a Főegyházmegyei Pasztorális Iroda szervezésében tanulmányi lelkinap lesz egyházi alkalmazottak és önkéntes munkatársak részére Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban. Célja, hogy a világi munkatársak számára biztosítsanak egyrészt lelki feltöltődést; másrészt a találkozás, tapasztalatcsere lehetőségét; harmadsorban szakterületüknek megfelelő szakmai továbbképzést.
A program tartalmaz: szentmisét, előadást, interaktív csoportmunkát, valamint műhelymunkákat.
Részvételi díj: 10 lej. Előzetes bejelentkezés szükséges: Molnár Izabellánál a 0753 869706-os telefonszámon vagy a gyf.pasztoralis.iroda@gmail.com e-mail címen.

Katalin bál egyedülállóknak
November 24-én, szombaton este 7 órakor,  Székelyudvarhelyen a Kós Károly Líceum étkezdéjében bál lesz egyedülállók részére. Hívják és várják mindazokat, akik még nem töltötték be az 50 évet és egyedülállók. A bál és a menü anyagi vonzata 70 lej/fő. Előzetes bejelentkezés szükséges a 0752-403522 telefonszámon november 21-ig.

Mindennapok lelkigyakorlata az adventben
November 20. és december 18. között szentignáci lelkigyakorlatot tartanak Darvas Piroska sa és Demeter Zsuzsa vezetésével. A találkozók keddenként este 7 órától lesznek Csíkszeredában a Caritas-Szent Imre Ifjúsági Központban (Petőfi Sándor u., 39 szám).
Jelentkezni november 16-ig lehet a 0740-244 778-as telefonszámon Ferenczi Gabriellánál.

Karácsonyi rajzpályázat
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány karácsonyi rajzpályázatot hirdet A Szent Család Betlehemben címmel. Az A4-es méretű, vízfestékkel készített alkotások leadási határideje november 25. A díjakat december 9-én a kicsi mise után lehet átvenni.

Időjárás: A mai nap folyamán egy hidegfront hatására északiasra fordul az áramlás, többfelé megélénkülhet a szél, napközben változóan felhős lesz az ég, gyenge eső, kisebb zápor is fordulhat elő. Az enyhe hajnal után a legmelegebb órákban 10-15 fokot mérhetünk. Holnap az országot egy Szibéria felől közeledő légáramlat éri el, mely jelentős lehűlést eredményez egész Romániában.

MRE – Hírszolgálat, 2018. november 14.

About the author

maradmin

Leave a Comment