2018. szeptember 1. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán az Erzsébetbányán, holnap pedig Kapnikbányán, a Szent Borbála-templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, imádkozzunk örömmel és hálával a kenyér színe alatt rejtőző Üdvözítő jelenlétében.
A hónap első vasárnapján Magyarpatakon és Monospetriben lesz a híveknek lehetősége a nagyváradi egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.

Imanap a Teremtett Világért
„Legyünk irgalommal a közös házunk iránt!” Ferenc pápa a mai napra imanapot hirdetett a teremtett világért, kihangsúlyozva, hogy elválaszthatatlanul összefonódik a természet iránti aggodalom, a szegények iránti méltányosság, a társadalmi elkötelezettség, de az öröm és a belső béke is. Ezen a napon a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye templomaiban is különösképpen erre a szándékra imádkoznak majd a hívek.

Szent László Családi Nap Nagyváradon
Szent László, új források fakasztója címmel szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szent László Családi Napot ma délután 16 órai kezdettel a Püspöki Palota kertjében. Közreműködnek a Szigligeti Színház Lilliput Társulata, a Nagyvárad Táncegyüttes művészei, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum oktatói és diákjai, illetve a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség munkatársai. Az előző évekhez hasonlóan kézműves foglalkozások, mesejáték, táncház és sok meglepetés várja a családokat.

Élő rózsafüzér zarándoklat Székelyudvarhelyen
A Mária-tisztelő imacsoportok szeptember 8-án élő rózsafüzér zarándoklatot tartanak hitünk megerősödéséért, Székelyudvarhely város és a környék lakóiért, a családok megmaradásáért. Az indulás reggel 9 órakor a Jézus-kápolnától lesz. Érintik a város valamennyi katolikus templomát, délután négy órakor a Székely Kálváriát járják végig, majd az Ugron-kápolnánál öt órakor búcsús szentmisével fejezik be a zarándoklatot. A Kisboldogasszony-napi élő rózsafüzér zarándoklatba bármelyik ponton be lehet kapcsolódni. Részletek a romkat.ro honlapon. Szeretettel várják a híveket.

Búcsúk a hétvégén
Szeptember 8-án lesz Kisboldogasszony ünnepe. A gyulafehérvári egyházmegyében Sztrigyszentgyörgyön holnap déli 12 órától lesz a búcsús szentmise. Az ünnepi szónok Tódor Attila, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa lesz.
A nagyváradi egyházmegyében a székelyhídi templom búcsúja is holnap lesz déli 12 órától. Az ünnepi szónok Hatos Mihály altorjai plébános Kovászna megyéből. Ozsváth József plébános a szent misében vesz búcsút a Székelyhíd-i közösségtől, ad hálát Istennek és a közösség tagjainak az elmúlt három és fél évért.
A temesvári egyházmegyében a nagyszentmiklósi plébániához tartozó máriaföldei Kisboldogasszony-templomban holnap vasárnap ünneplik a templombúcsút. A szentmisét déli 12 órakor Kopasz István zsombói plébános celebrálja, a liturgián a zsombói templomkórus énekel. Délután 2 órakor a népviseletbe öltözött fiatalok felvonulására kerül sor.

Papi továbbképző Gyulafehérváron
Idén is megszervezik a papi továbbképzőt Gyulafehérváron szeptember 3-ka és 7-ke között. Programfelelős András István rektor-prefektus lesz. A továbbképzőre előzetes bejelentkezés szükséges augusztus 31-ig a 0745 770 134-es vagy a 0752 245 060-as telefonszámokon, illetve a rektor@seminarium.ro vagy a prefektus@seminarium.ro e-mail-címek egyikén.

Kneipp hétvége Brassóban
Brassóban szeptember 6-ka és 9-ke. között Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővér bemutatja a Kneipp-vízterápiát és előadást tart a jótékony, egészségmegőrző hatásairól.  Sebastian Kneipp német katolikus pap, aki lelkészi hivatását természetgyógyászati tevékenységgel egészítette ki, világhírű vízgyógyászati módszert fejlesztett ki, amelyet ma Kneipp-kúraként ismerünk. Gyógyító tevékenysége alapján kapott új lendületet a természetgyógyászat. Bővebb információ a 0741 694 139-es telefonszámon kapható.

Tarzíciusz-hét Medgyesen
A medgyesi romai katolikus plébánia szervezésében szeptember 3-ka és 7-ke között Tarzíciusz hetet tartanak a ministránsok számára „Élni Isten tenyerén” mottóval. Szeretettel várják a gyerekeket naponta 9 és 12 óra között a plébánián.

Hétvégi szentmise közvetítések
Ma este hét órától ünnepélyes Mária köszöntő szentmisét közvetítek a csíksomlyói kegytemplomból. Holnap 11 órától a hét plébániatemplomából Érmihályfalváról, majd fél egy órától Verebesről közvetítünk búcsús szentmisét.

Időjárás: Esős hétvégével indul szeptember. A mai nap folyamán és holnap felhősebb, csapadékosabb lesz az idő. Nyugaton az északi-északkeleti, máshol a keleti-délkeleti szél lesz élénk, főként zivatarok idején erős, akár viharos. Az enyhe éjszakákat  követően 27-33, vasárnap helyenként 35 fokot is mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2018. szeptember 1.

About the author

maradmin

Leave a Comment