2023. december 19. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a nádási templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.

Mária-légiósok találkoztak Nagyváradon

A nagyvárad-olaszi plébánia közösségi házában tartották év végi lelkinapjukat és hálaadásukat december 16-án, a váradi egyházmegyében működő Mária-légiók prezidiumainak aktív és háttérimádkozó tagjai, lelki vezetői. A megjelenteket Bărbuț Péter, a máriás lelkületű egyesületek és mozgalmak felelőse köszöntötte, azt tanácsolva nekik, hogy ne szomorkodjanak vagy ijedjenek meg a kihívásoktól, inkább tervezzék a jövőt Isten legnagyobb dicsőségére. Látogatásokkal erősítsék közösségeinket, és kérjék a Szűzanya segítségét is ahhoz, hogy felismerjék a feladataikat. Az összejövetel végén röviden kiértékelték az együtt töltött órákat, majd a befejező ima után mindenki lélekben feltöltődve tért haza otthonába.

Élő betlehem a székesegyház előtti téren

A nagyváradi székesegyházhoz, ma délben tizenkét órakor ér a Greccio 800 elnevezésű élő betlehemkaraván a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Fővárosi Nagycirkusz szervezésében. A Sepsiszentgyörgyről indult karaván Assisi Szent Ferenc pontosan 800 évvel ezelőtt, az itáliai Greccióban megfogalmazott üzenetét hozza el Nagyváradra: Jézus Krisztus születésével az Isten hús-vér, halandó emberré lett, testet öltött, megérinthetővé vált. A székesegyház előtt lehetőség lesz felölteni Mária, József, a királyok vagy épp a pásztorok ruháját, hogy a résztvevők még jobban átélhessék Jézus születéstörténetének egy-egy jelenetét. A betlehemi játékot követően Böjte Csaba ferences szerzetes osztja meg gondolatait a betlehemi csodáról, Böcskei László pedig főpásztori áldással bocsátja útra betlehemkaravánt.

Előadás Homoródfürdőn

Ma este hat órakor, a homoródfürdői Lobogó Resortban tart előadást Bátor Botond pálos szerzetes, Optimista keresztény emberkép címmel. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

Karácsonyi programok és főpapi szentmisék Nagyváradon

Csütörtökön, délelőtt tizenegy órakor a püspöki palota dísztermében, az egyházmegye papjai és szerzetesei a főpásztorral közösen hangolódnak rá karácsony ünnepére, majd este hat órakor a püspöki hivatal és a székesegyház alkalmazottai számára szervezik meg a szokásos karácsonyi ünnepséget. Vasárnap, délután négy órakor Böcskei László megyéspüspök a Szent Márton Idősotthon kápolnájában mutat be ünnepi szentmisét az intézmény lakói és alkalmazottai körében. Karácsony napján, Jézus Krisztus Születésének ünnepén éjfélkor kezdődik az első szentmise a székesegyházban. A szentmisét megelőzően, tizenegy órakor Kristófi János karnagy koncertezik a székesegyház felújított orgonáján. Reggel nyolc órakor celebrálják a pásztorok miséjét, az ünnepi szentmisét pedig délelőtt tizenegy órakor mutatja be az egyházmegye főpásztora. A székesegyházi plébániához tartozó gyermekek a hat órakor kezdődő szentmise keretében mutatják be karácsonyi műsorukat. December 26-án, karácsony ünnepének második napján a székesegyházban a szentmisék reggel nyolc, délelőtt tizenegy és este hat órakor kezdődnek.

A Boróka néptáncegyüttes év végi gálaműsora

Pénteken este hat órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében kerül sor az együttes utánpótláscsoportjának, a Boróka néptáncegyüttesnek az ünnepi műsorára Táncoló aranycipellők címmel. A gálaműsoron a Boróka mindenik korcsoportja színpadra lép, a legkisebb és legújabb Apró Morzsák, a kicsit tapasztaltabb Morzsák, a középcsoport és a nagycsoport is bemutatja néptánctudását. Népi gyerekjátékot, nyárádmenti, ördöngösfüzesi, felcsíki, magyarói, szatmári, szászcsávási cigány és kalotaszegi koreográfiákat láthatnak a nézők. Díszvendég: a szászcsávási hagyományőrző zenészek. Muzsikál a Pergő banda Marosvásárhelyről. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Karácsonyi koncertek

A kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata karácsonyi koncertet tart pénteken délután öt órától a bábszínház székhelyén – közölte a társulat. A csapat közösen dolgozott ismert karácsonyi dalokon, de feldolgozásokat, újragondolt dalokat is hallhatnak az érdeklődök a klasszikusokon kívül. Szeretettel várnak kicsiket és nagyokat egy közös ünnepi készülődésre és hangolódásra. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében szombaton este hat órától a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja karácsonyi koncertjére kerül sor. A Kovásznai Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében ugyancsak szombaton este fél héttől a Kikapcs-olsz zenekar tart karácsonyváró koncertet. A belépés díjtalan.

Időjárás

Ma is sok napsütés ígérkezik, de az ország középső és déli részen beragadhat a pára, a köd. Számottevő csapadék ezen a napon sem várható, de a ködös tájakon szitálás, eleinte ónos szitálás előfordulhat. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. A fagyos reggelt követően, 56-16 fokot mutathatnak napközben a hőmérők. A tartósabban borongós, szürke, nyirkos tájakon élők hangulata, közérzete romolhat, valamint alacsony lehet a hő- és a komfortérzet.

HÍREK DÉLBEN

Gyászba borult a Tamási Áron Gimnázium

Egymás után érkeztek ma délelőtt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és a város többi iskoláinak osztályközösségei a tegnap összeomlott kollégium elé, hogy néma gyertyagyújtással leróják kegyeletüket az elhunyt diáktársuk előtt, akit a bentlakás egy leomlott épületrésze temetett maga alá. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek közleményt adott ki a tragédia kapcsán, melyben ez áll: Fájdalommal értesültem a székelyudvarhelyi tragédiáról és azonnal a helyszínre indultam. Mélységesen megrendített, amikor útközben közölték, hogy e katasztrófa áldozatokat is követelt. Együttérző szívvel állok a családok mellett, tudva azt, hogy a veszteséget semmi sem pótolhatja. Őszinte részvétemet fejezem ki, kérve a jó Isten megerősítő kegyelmét ezekre a nehéz pillanatokra. Imáimról biztosítok minden érintettet.

Díjat nyert a Páli Szent Vince Társaság Gyermekmentő Szolgálata

Civil szervezeteket, közösségi projekteket díjaztak a Bihar Megyei Közösségi Alapítvány gáláján, melyet a múlt hét közepén szerveztek meg a nagyváradi színházban. Az év projektjét a Katalin-telepi Páli Szent Vince Társaság Gyermekmentő Szolgálata valósította meg, amely önkénteseivel az ország egyetlen magán gyermek-mentőautóját üzemelteti és így számos rászorulónak segít. Boldogok vagyunk, hogy részesei lehetünk a gyermekek szállításának, akiknek a segítségünkre van szükségük. Boldogok vagyunk, hogy Önök értékelnek, megbecsülnek bennünket, ahogy az önzetlen munkánkat is. Nagyon sok önkéntes van ennek a projektnek a háta mögött. Asszisztensek, sofőrök, orvosok, cégek, nagyszívű emberek. Nektek köszönjük, hogy együtt, meg tudjuk rövidíteni az utat egy újabb esély felé! A történet folytatódik…” – írták a Társaság tagjai Facebook-oldalukon.

Nyílik az égnek ragyogó sugára

Ezzel a címmel mutatja be a Maros Művészegyüttes ünnepi műsorát ma este hét órakor a kövesdombi székházban. Az előadás azt a virágzó és sokoldalú művészetet tárja fel, mely által a Kárpát-medence népei a karácsonyt megénekelték, megteremtették, megélték. Tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs-Zoltán, zenekarvezető Moldován-Horváth István, közreműködők: László Enikő és Gyepesi László.

Karácsonyi ünnepség a temesvári püspökségen

Egyházmegyénk papsága és a szerzetesek számára rendezett hagyományos karácsonyi fogadásra idén csütörtökön déli tizenkét órától kerül sor a Püspökség székhelyén. Ugyanezen a napon fél tízkor a temesvári büntetés‐végrehajtási intézetben fogva tartottak egy csoportja látogat a Püspökségre, ahol karácsonyi dalokat, kolindákat adnak elő. Pénteken, déli tizenkét órakor a Püspökség világi alkalmazottai számára szerveznek karácsonyi ünnepséget.

Szatmárnémetiben koncertezik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia születése 1982-re tehető, amikor is Haáz Sándor zenetanár betanított négy dalt az általa vezetett kórusnak és zenekarnak, melyet aztán együtt adtak elő. E műsor olyan nagy sikert aratott, hogy a folytatás kapcsán kérdés sem merült fel. A mintegy 140 fős, székelyruhás gyermekkórusból és amatőr fúvós-vonós zenekarból álló csapat 1983 óta Szerntegyházi Gyermekfilharmónia néven koncertezik, csütörtökön pedig Szatmárnémetiben lépnek a nagyközönség elé. Az este hét órakor kezdődő koncertnek a székesegyház ad majd otthont, ahová a szervezők minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak és hívnak.

A betlehemi békeláng Sepsiszentgyörgyön

A betlehemi láng a krisztusi szellemiség szimbóluma, mely nagy út során ér el Sepsiszentgyörgyre. Szombaton a Szent József-templomban az este hat órakor kezdődő szentmise részeként ki-ki otthonába is vihet a lángból. Kérik: vigyenek gyertyát, lámpást magukkal, hogy hazavihessék a szeretet szimbólumát. Ez a láng mindenkié, minden jó szándékú emberé, nincs egyházhoz, felekezethez kötve. A cserkészektől kérhető, hazavihető, továbbadható, hogy minél több családhoz eljusson.

Karácsonyi hangverseny Gyergyószentmiklóson

December 25-én, karácsony napján, délután négy órától, a Szent Miklós plébániatemplomban tartja karácsonyi hangversenyét a Szent Miklós Kamaraegyüttes. Idén Király Péter és Rettegi Zsolt énekhangra és zenekarra írt Jöjj el Betlehem című oratóriumát tűzte műsorra Kolcsár Árpád karnagy, zenetanár. A belépés ingyenes, az esetleges adományokat a Szent Márton Alapítványnak ajánlja fel a kórus.

Időjárás

Ma is sok napsütés ígérkezik, de az ország középső és déli részen beragadhat a pára, a köd. Számottevő csapadék ezen a napon sem várható, de a ködös tájakon szitálás, eleinte ónos szitálás előfordulhat. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. A fagyos reggelt követően, 6-16 fokot mutathatnak napközben a hőmérők. A tartósabban borongós, szürke, nyirkos tájakon élők hangulata, közérzete romolhat, valamint alacsony lehet a hő- és a komfortérzet.

About the author

Emese