HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kisbácsi, holnap a Kolozsvár-kerekdombi Jézus Szent Szíve templomban, míg vasárnap a marosbogáti templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A Nagyváradi Egyházmegyében vasárnap Királydarócon, míg a Szatmári Egyházmegyében Szinérváralján lesz örökös szentségimádási nap. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.
Utolsó útjára kísérték Sipos Dávidot, a székelyudvarhelyi iskolai tragédia áldozatát
Szülőfalujában, Farkaslakán kísérték utolsó útjára Sipos Dávidot, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületénél történt falomlás áldozatát. A Tamási Áron síremléke szomszédságában található temetőben több százan, családtagok, rokonok, barátok, osztály- és iskolatársak, ismerősök és ismeretlenek vettek részt a csütörtöki gyászszertartáson és búcsúztak el a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjától. „Ha zokogva is, ha nehezen is, ki tudjuk-e mondani: Uram, nem értjük! Nem fogjuk fel a történteket! De belekapaszkodunk a te kezeidbe, a te szavaidnak a vigasztaló erejébe, és megpróbáljuk elsuttogni: igen, Uram! Hisszük, hogy te vagy a Krisztus, az Isten fia, az élet és a halál ura. Te vagy az, aki kebledre ölelted Dávidot, és idővel meg fogod gyógyítani a megsebzett szíveket is” – hangzott el a gyászbeszédben. Sipos Dávid Gábor karácsonykor töltötte volna a 18. életévét.
Jótékonysági vásárt tartottak Nagykárolyban
Tegnap délben adták át a kedvezményezetteknek azon pénzösszegeket tartalmazó borítékokat, melyeket az Elméleti Líceum jótékonysági vásárán gyűjtöttek össze az iskola közösségének tagjai. Az összefogás ismét meghozta jutalmát: több mint 75000 lejt tudtak szétosztani azok között, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá. Az egyik kedvezményezettük, egy börvelyi kisfiú, Csuka Dávid Gábor, akinek a gyógykezelési költségeihez 15000 lejjel járultak hozzá. Ugyanennyi pénzt adtak át, Hatvani Mátyás Dominik édesanyjának, valamint tanárkollégánknak, Rat Calinnek, aki kemény küzdelmet folytat egy súlyos betegséggel. A fennmaradt összegből, 25000 lejből a Nagykárolyi Városi Kórház gyermekrészlegét támogatta az iskola.
Karácsonyi telefonos ügyeletek
A karácsonyi ünnepnapok alatt sem áll le a Telefonos Szeretetszolgálat működése. Sőt, az ünnep hangulatához igazodó módon várják a betelefonálók hívásait a 0265 55 55 55-ös telefonszámon, délután három és este nyolc óra között. Ma délután a kolozsvári “Kismadárka” adventista gyermekcsoport kórusa fogadja a telefonhívásokat kántálások formájában. December 25-én a nagyváradi “Lilliput Társulat” színészei a nagyváradi Szigligeti Színház színművészével Hajdú Gézával karácsonyi történetekkel ajándékozzák meg a betelefonálókat. December 26-án pedig, Ötvös József marosvásárhelyi lelkipásztor fogadja a lelki beszélgetésre vágyókat.
Közös kántálás Csíkszeredában
Karácsonyi közös éneklésre hívnak mindenkit ma este hat órától a csíkszeredai Zengő Tér udvarára, ahol a Serketáncosok, a Gyermekek Háza szólistái, valamint szüleik közös kántálásában kapcsolódhatnak be mindazok, akik szeretik a karácsonyi dalokat.
Művészdiákok karácsonyi jótékonysági koncertje
A Művészkuckó Egyesület, a Vox Angelica gyermekkórus és a Művészeti Főgimnázium diákjainak közös karácsonyi koncertjére várják a nagyérdeműt ma este fél nyolckor a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templomba. Karnagy Korpos Kamilla. A belépés ingyenes, adományokat a szervezők köszönettel elfogadnak, a koncert bevételéből mozgássérült fiatalok táboroztatását támogatnák. Az adakozókat egy bibliai igét tartalmazó könyvjelzővel ajándékozzák meg a szervezők.
Karácsonyi koncertek
A Kovásznai Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében, szombaton este fél héttől, a Kikapcs-olsz zenekar tart karácsonyváró koncertet. A belépés díjtalan. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében ugyancsak szombaton este hat órától a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja karácsonyi koncertjére kerül sor. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templomban december 26-án, este hat órától fellépnek a templom gyermek- és felnőtt kórusai, a Tanulók Klubja Fúvószenekara és egyéni előadók. A belépés ingyenes, adományokat elfogadnak.
A karácsony valódi üzenete
Hosszas készülődés után, számtalan próba és sok-sok lelkes kicsi és nagy ember fáradtságot és áldozatot nem kímélő munkájának köszönhetően, idén is szeretettel várnak mindenkit a karácsonyi plébániai nagy koncertre, december 25-én, azaz Karácsony napján este hat órától, a szatmárnémeti Szentlélek templomban.
Időjárás
Egy markáns frontrendszer változtat az időjáráson. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett több helyen, készülhetünk záporokra, illetve havaseső-záporokra, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A hegyekben hózáporok alakulhatnak ki. Erős, több helyen viharos lesz a nyugati, északnyugati szél. A csúcshőmérsékletek 1 és 9 fok között várhatók. Szombaton is többfelé várható csapadék. Főként havas esőre készülhetünk, de az ország északi felén és a középső részen, havazás, hózáporok lesznek jellemzők. A nyugati-északnyugati szél sokfelé erős, helyenként viharos lesz. Napközben -2 és +7 fok várható.
HÍREK DÉLBEN
A Katolikus Karitász segít a beomlott székelyudvarhelyi kollégium diákjainak
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium december 18-án részben összeomlott kollégiumának kérésére a magyarországi Katolikus Karitász négymillió forintos támogatást nyújt az érintett diákokat és családjaikat ért anyagi kár enyhítésére. A Katolikus Karitász együttérzését fejezi ki, és az áldozatok, valamint a kollégium diákjai megsegítéséhez szeretne azonnali támogatással hozzájárulni. A Katolikus Karitász az Erdélyben működő Gyulafehérvári Caritas helyi szervezeteinek együttműködésével biztosítja a segítség gyors célba juttatását, akik beszerzik és elszállítják a szükséges eszközöket, és folyamatos kapcsolatot tartanak a helyi válságstábbal, hogy hatékony legyen a segítségnyújtás. Aki szeretne anyagi támogatásával hozzájárulni, lehetősége van online csatlakozni a szervezet akciójához – a Katolikus Karitász oldalán.
Debrecenbe érkezett a betlehemi karaván
800 éve, 1223-ban Assisi Szent Ferenc rendezte be az első betlehemet. Ennek emlékére a Magyar Nemzeti Cirkusz ferences testvérek kíséretében elindított egy jászollal, élő állatokkal, jelmezekkel és díszletekkel felszerelt mobil karavánt, mely december 10. és 23. között Sepsiszentgyörgytől Budapestig különböző városokban állomásozik. A karaván december 20-án érkezett meg Debrecenbe. A karaván mellett a városba érkező betlehemi lángot is fogadták a történelmi egyházak vezetői és képviselői a debreceni Családsegítő és Gyermekjóléti Központ előtt. Böjte Csaba, az egyik kezdeményező a „befogadlak” kifejezést hangsúlyozta. „Isten befogadott bennünket, a Szűzanya befogadta a Kisjézust, adja Isten, hogy mi is befogadjuk az élő Istent és egymást az életünkbe. Ne zárkózzunk el egymástól, hanem béke kezet nyújtsunk a másik ember felé” – fogalmazott. Kocsis Fülöp érsek-metropolita „Tüzet viszek, lángot viszek” mottóval hívta ünneplésre a debrecenieket.
A No Sugar Együttes jótékonysági koncertje
A No Sugar zenekar jótékonysági koncertet ad ma este hét órától Csíkszeredában, a Művészetek Házában. A bevételt a Plüss Kommandó által kezdeményezett projektnek ajánlják, mellyel egy gép beszerzését támogatják a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Újszülöttgyógyászati Osztálya számára. Jegyek: felnőtteknek 35 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 25 lej, a támogatói jegy 60 lej.
Meggyújtják a negyedik gyertyát
Advent utolsó vasárnapján, a szeretet vasárnapján a marosvásárhelyi Bolyai téren meggyújtjuk az óriáskoszorú utolsó gyertyáját. A gyertyagyújtásra rendhagyó módon fél egytől kerül sor, az igehirdető Bara Zoltán, a marosvásárhelyi Szent Imre-templom plébánosa. A szertartást követően felcsendül a Keresztelő Szent János-plébánia Szkólájának éneke, a rendezvénysorozatot a plébánia ifjúsági csoportjának betlehemes játéka zárja.
Karácsonyi hangverseny Gyergyószentmiklóson
December 25-én, karácsony napján, délután négy órától, a Szent Miklós plébániatemplomban tartja karácsonyi hangversenyét a Szent Miklós Kamaraegyüttes. Idén Király Péter és Rettegi Zsolt énekhangra és zenekarra írt Jöjj el Betlehem című oratóriumát tűzte műsorra Kolcsár Árpád karnagy, zenetanár. A belépés ingyenes, az esetleges adományokat a Szent Márton Alapítványnak ajánlja fel a kórus.
Jubileumi előadással ünnepelnek a börvelyi Lápi Lidércek
Tíz évvel ezelőtt alakult meg a börvelyi Lápi Lidércek amatőr színtársulat. A jeles évfordulót egy jubileumi előadással ünneplik a társulat tagjai. A korábbi években már megszokottakhoz híven, december 25-én, este hét órakor ismét sok mókát és kacagást ígérő darabot mutatnak be a börvelyi kultúrotthonban. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
Idős zenészeknek gyűjtenek
Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete, Gyergyószárhegy Önkormányzata és az Erdélyi Hagyományok Háza jótékonysági koncertet szervez december 26-án, délután három órától a gyergyószárhegyi kultúrotthonban, mellyel azoknak az idős zenészeken szeretnének támogatást nyújtani, akik elesettségük, betegségük folytán nem tudnak muzsikálást vállalni. A belépő díj adományalapú, a táncház kosaras jellegű. Mindenkit szeretettel várnak.
Mező Misi zenés előadóestje Nagykárolyban
A Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismertté vált, Mező Misi érkezik Nagykárolyba, 2024. január 23-án. A sikeres előadóművész, ‘Mesélő’ címet viselő zenés előadóestjére, este hat órától, a Károlyi-kastélyban kerül sor. Az esemény a Magyar Kultúra Hete alkalmából, az Ady Endre Társaság által kerül megszervezésre. A rendezvény jegyárairól, azok megvásárlási lehetőségeiről később nyújtanak tájékoztatást.
Időjárás
Egy markáns frontrendszer változtat az időjáráson. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett több helyen, készülhetünk záporokra, illetve havaseső-záporokra, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A hegyekben hózáporok alakulhatnak ki. Erős, több helyen viharos lesz a nyugati, északnyugati szél. A csúcshőmérsékletek 1 és 9 fok között várhatók. Szombaton is többfelé várható csapadék. Főként havas esőre készülhetünk, de az ország északi felén és a középső részen, havazás, hózáporok lesznek jellemzők. A nyugati-északnyugati szél sokfelé erős, helyenként viharos lesz. Napközben -2 és +7 fok várható.
