HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a marosvásárhelyi Szent Imre templomban, holnap a maroscsesztvei, míg vasárnap a kolozsvári Szent Mihály templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Ima és ünnepi ebéd a hajléktalanszállón
Közös imával, meleg ebéddel ünnepeltek karácsony első napján a sepsiszentgyörgyi éjjeli menedékhely látogatói. Az előző évekhez hasonlóan a létesítményt működtető Máltai Szeretetszolgálat megyeszékhelyi szervezetének munkatársai és önkéntesei gondoskodtak arról, hogy a hajléktalanok a szeretet ünnepén se nélkülözzenek. A Csíki negyedi szociális létesítményben már az adventi időszakban megkezdődött a karácsonyra való készülődés. Szentmise helyett a menedékhely vezetősége meghívására ezúttal a különböző felekezetek lelkészei, képviselői látogattak el a hajléktalanszállóra, hogy az oda bejárókkal beszélgessenek. Nem maradt el a közös karácsonyfa-díszítés, sőt, még ajándékozás is volt – utóbbira a Máltai Szereretszolgálat németországi partnereinek köszönhetően kerülhetett sor. December 25-én, Takó István plébánossal közös imára gyűltek össze a hajléktalanok, majd elfogyasztották az ünnepi ebédet: az ízletes töltött káposztát idén is önkéntesek készítették el – mondta el a Háromszéknek Székely Róbert, a hajléktalanszálló vezetője.
Felemelő karácsonyi koncert volt a Szentlélek templomban
Sokéves hagyomány, hogy a szatmárnémeti Szentlélek-plébánia karácsonykor koncerttel ajándékozza meg a közösségét, s nemcsak a plébániához tartozókat, hanem minden szatmárinak szólt az ünnepi műsor. A „Karácsony valódi üzenete“ címet viselő koncertre december 25-én délután került sor. Pfeifer Tibor, a koncert főrendezője így írt az ünnepi műsor előkészületeiről: Hónapokon átívelő, minden vasárnapot érintő kóruspróbák. Mindezek mellett külön próbák vannak a zenész csapattal, és akkor még mindig nem tértem ki a szervezői és alkotói munkára. A szervezés és a koncepció kialakítása már az év elején elkezdődik, többnyire januárban, hiszen ebben az időszakban még bennünk van és a levegőben is még élénken lehet érezni a nemrég megélt, meghitt, karácsonyi hangulatot. Alig múlt el az idei koncert, már elkezdődött a 2024-es szervezése, ami jubileumi lesz, hiszen a templom szentelésének 30. évfordulója lesz november 20-án.
Szentmise a hargitafürdői új kolostorban és betlehemes játék a Szent István házban
Hargitafürdőn ma, az este hat órakor kezdődő szentmise az új kolostor kápolnájában lesz, ahol a madéfalvi egyházi kórus és gyermek schola teljesít szolgálatot. Utána a Szentegyházasfalvi Angyal Betlehemes csoport tart betlehemes játékot a Szent István ház nagytermében, ahová a belépés díjtalan, de adományokat hálásan elfogadnak. Mindenkit szeretettel várnak!
Jótékonysági koncert Szatmáron
Év végi jótékonysági retro koncertet szerveznek ma este hét órától a szatmárnémeti Iparos Otthonban. Szatmári zenész barátok örömzenélése lesz ez, melyre minden érdeklődőt várnak, akik szeretik a közismert és közkedvelt dalokat, és egyúttal összefognának a jó ügyért. A koncertre a belépő 20 lejbe kerül, a zenészek pedig a Segíts te is — Ajută şi tu Egyesület számára ajánlják fel az est folyamán befolyt összeget. A civil szervezet hossszú évek óta küzd a rászoruló családokért és gyermekeikért, minden lehetőséget megragad, hogy mosolyt csaljon az arcukra: különböző gyermekfoglalkozásokkal, ünnepvárókkal, táborozással, valamint élelmiszerekkel és ruhaneműkkel is – a jótékonysági esten összegyűlt összeget is teljes egészében rájuk fordítják. Az esten Polacsek Eszter énekel majd, Lévai József énekel és gitározik, dobol Kengye Csongor, Erdős Attila basszusgitározik, a billentyűknél Imre Zsolt zenél, Polacsek Attila pedig gitáron játszik. Meghívott vendéget is üdvözölnek a koncerten, ugyanis Hadházi Éva zenetanár is meglepetéssel készül a résztvevők számára.
Szilveszteri komédia Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében holnap este hat órától az Udvartér Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös produkciója, Georges Feydeau Zsákbamacska című komédiája alapozza meg a szilveszteri hangulatot. Jegyek szabad eladásban kaphatóak, a Kosztándi Jenő-, illetve Boér Géza-bérlettel a későbbiekben lesz megtekinthető az előadás. A darabot Barabás Árpád rendezte, főszereplők: Lung László Zsolt, a Vigadó Művelődési Központ igazgatója, illetve Gecse Noémi, az Udvartér Színház színművésze.
Újévi fúvó-show
A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar színes évnyitó koncerttel készül az újévre, amelyre szeretettel várja a kikapcsolódni és szórakozni vágyókat január 6-án, este hét órától a csíkszeredai Művészetek Házába. A jegyek gyermekeknek és nyugdíjasoknak 20 lejbe, felnőtteknek 25 lejbe kerülnek, és megvásárolhatók a Művészetek Háza jegypénztárában.
Rendkívüli újévi hangverseny Szatmáron
Január 11-én valamint 12-én, este hét órától a Filharmónia termében rendkívüli újévi hangversenyre várnak minden kedves érdeklődőt. Vezényel: Shinya Ozaki, szólista: Gebe-Fügi Renáta. Az első előadásra a 19. bérlet érvényes, míg a második egységes jegyárat tartalmaz, mely 42 lejbe kerül.
Időjárás
Alapvetően napos időre készülhetünk, csapadék nem várható. Helyenként azonban csak lassan oszlik fel a reggeli köd vagy rétegfelhőzet, ezekben a régiókban felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Sokfelé megélénkül a déli-délnyugati szél. Délután 3 és 14 közötti értékekre lehet számítani. Holnap helyenként ismét ködösen indulhat a reggel. Hajnalban északon és a középső tájakon gyenge eső is kialakulhat. Napközben hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap, ekkor csapadék nem várható. Északon megélénkülhet a nyugatias szél. Kora délután 4-13 fokot mérhetünk.
