HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a bátosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Házasság hete
Több mint két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban is évről-évre megszervezik az országos eseménysorozatot a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. Az idén február 11-18. között tartják a Házasság hetét, melynek mottója: Állandó megújulásban.
A mellrákos betegek lelki gyógyulását segíti a Kovászna Megyei Vöröskereszt
Tapasztalatcserére, beszélgetésre és szellemi feltöltődésre ad lehetőséget a mellrákkal érintetteknek a Kovászna Megyei Vöröskereszt támogatócsoportja, amely immár nyolc éve segít a betegek lelki gyógyulásában. A Sepsiszentgyörgyön és Baróton szervezett találkozásokon nemcsak a daganattal küzdőket, hanem hozzátartozóikat és a betegség iránt érdeklődőket is szívesen fogadják. A találkozókat havonta egyszer szervezik meg, ilyenkor lehetőség nyílik a tapasztalatcserére, nyílt beszélgetésre, a lélekgyógyításban ugyanakkor rendszerint pszichológus szakemberek előadásai is segítenek a tagoknak. A Kovászna Megyei Vöröskereszt segítő közösségébe jelentkezni a 0724511363-as telefonszámon lehet, Incze Zitánál.
Ökumenikus imatized Sepsiszentgyörgyön
Január 28-ig naponta este hat órától szervezik meg Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus imatizedet. Ma a Vártemplomban Takács Dezső római katolikus plébános, szentszéki tanácsos; holnap a Szent Gellért római katolikus templomban Müller Loránd Bálint református lelkész; pénteken a szemerjai református templomban Takó István római katolikus plébános; szombaton a Krisztus Király római katolikus templomban Dénes Katinka református lelkész, míg 28-án a belvárosi református templomban Péterfi Ágnes unitárius lelkész hirdet igét.
Kamarazenei alkalmak fiataloknak
Átváltozások címmel szervez kamarazenei alkalmakat Marosvásárhelyen az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. A havonta jelentkező, leginkább fiataloknak szóló nevelő hangversenyek sorozaton a résztvevők zenei ismereteket szerezhetnek a népzene és a zeneirodalom nagy alkotóinak művei közti összefüggésekről. Az elhangzó zeneműveket Bauer Krisztina, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene-katedrájának hallgatója mutatja be, és hozza közelebb a hallgatósághoz. A műsort összeállította: Csíky Boldizsár. Az első kamarazene koncert szombaton, délelőtt tizenegy órától lesz az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány marosvásárhelyi székhelyén, a Bartók Béla teremben.
Verses, zenés előadás Nagybányán
Vasárnap délután öt órától a Magyar Kultúra Hete jegyében a Szent József plébánia vendégei lesznek: László Zita színművésznő és Hencz József. Majtényi Erik írásaiból alkottak zenei sanzont Ilyen-olyan vallomások két hangra címmel. Az előadás a templom alagsorában lesz.
Együtt az imában Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a Lélekben plébániai imacsoport megalakulásának 15. évfordulóján imanapot tartanak szombaton, melynek mottója: „Én vagyok a világ világossága.” A program délelőtt tíz órakor a plébániatemplomban kezdődik, és délután négy órakor hálaadó szentmisével ér véget. Várnak mindenkit a közös ünneplésre.
Ősnyomtatványok a marosvásárhelyi Teleki Tékában
A kultúra hete rendezvénysorozat keretében a Teleki–Bolyai Könyvtár nagytermében mini kiállítás nyílt Temesvári Pelbárt ferences szerzetes írásaiból. A válogatás az 520 éve, 1504. január 22-én elhunyt teológus-prédikátor 15–16. században kiadott köteteit tárja a közönség elé. A szerző a középkori skolasztika jeles képviselője, prédikációgyűjteményeinek alapgondolatai az aszketizmus és a Mária-kultusz. Munkái 90 külföldi kiadást értek meg, így Temesvári Pelbártot méltán tartják a legnépszerűbb középkori magyar írónak. A kiállítás január 31-ig látogatható az intézmény nyitvatartási ideje alatt.
Házaspárommal a Szűzanyánál Medugorjéban
Augusztus 25-30. között, Hajlák Attila István plébános házaspároknak szóló lelkigyakorlatot szervez Medjugorjéba, melyre már most lehet jelentkezni. Részvételi díj, amennyiben július 1-ig megtörténik a bejelentkezés, 560 euró házaspáronként, másképp 600 euróba kerül. Házigazdák: Orbán Csaba és Magdika. Jelentkezni a 0742698166-os telefonszámon lehet.
Időjárás
Ma délelőtt egy meleg-, majd este egy újabb hidegfront érkezik. Többfelé várható eső, zápor, északon és a középső részen havas eső, havazás is előfordulhat, néhol átmenetileg ónos eső eshet. A délnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. A legmagasabb hőmérséklet keleten és délen 4 és 9, nyugaton 1 és 3 fok között alakul.
HÍREK DÉLBEN
A magyar kultúra napját ünnepelték Kolozsváron
A Szent Mihály-templomban Magyarország kolozsvári főkonzulátusa a Nemzeti Tehetség Központtal és a Szent Mihály-plébániával közösen koncerttel ünnepelt január 21-én, az esti szentmisét követően. A magyar kultúra napján, január 22-én délután a Szent Mihály-plébánia nőszövetsége tartalmas és bensőséges rendezvényt szervezett az egyházközség főtéri restaurált hittantermében, amely – annak ellenére, hogy aznap délután több ünnepi eseményt is rendeztek – megtelt a számos érdeklődővel. A meghívottak Cseh Katalin költő és Albert Csilla színművész voltak, velük beszélgetett el Bodó Márta, a Keresztény Szó és a RomKat.ro portál felelős szerkesztője. László Attila főesperes, a rendezvény házigazdája többek között elmondta, hogy sok örömöt, de nehézségeket is jelent számára magyarként Kolozsváron lenni és szolgálni. Rámutatott: azért vagyunk magyarok, mert a jó Isten ezt megengedte. Ő adott létet, múltat és reméljük, jövőt is. A rendezvény kötetlen, őszinte beszélgetése során Albert Csilla néhány Cseh Katalin tollából született verset is felolvasott.
Napsugaras évek
Holnap délelőtt tíz órától, a szovátai Mariánumban, csoportos foglalkozás indul időskorúak számára. A havi rendszerességgel tartott alkalmak során lesz játék, ének, torna, kézműveskedés, egymás tanítása, valamint egymásról tanulás is. Az Mariánumhoz való utazást, amennyiben szükséges biztosítják. Jelentkezni és érdeklődni a 0759784353-as telefonszámon lehet.
Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön
A magyar kultúra napja alkalmából Simó Márton, A boldogabb ember című regényének bemutatójára kerül sor holnap este hat órától, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A szerző beszélgetőtársa Lövétei Lázár László költő és műfordító. Az esemény házigazdája: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen közreműködik a Plugor Sándor Művészeti Líceum Time for Flute fuvolatriója.
Rendkívüli előadás a román kultúra napja alkalmából
Pénteken este hét órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a román kultúra napja alkalmából szervezett rendkívüli koncerten idézik meg Eminescu szellemiségét. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát és szimfonikus zenekarát Adrian Vinars vezényli, énekel Ozana Barabancea, közreműködnek a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium és a Mihai Eminescu Pedagógiai Főgimnázium diákjai.
Jótékonysági est a zsoboki Bethesda Gyermekotthonért
Vasárnap délután öt órától, a zilahi vigadóban, jótékonysági estet szerveznek a zsoboki Bethesda Gyermekotthon megsegítéséért. Meghívottak: Marosán Csaba színművész, a zsoboki iskola néptánccsoportja, a zilahi Tebete Néptáncegyüttes, valamint a zilahi citerások. Pénzbeli adománnyal, illetve tombolavásárlással lehet támogatni az otthon épülését.
Vetítettképes előadás Kovásznán
A Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és a Kovásznai Művelődési Ház közös szervezésében január 29-én, este hat órakor, a kovásznai Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében Konnát Árpád régésztechnikus "Csoma nyomdokai Ladakban - Egy indiai önkéntes-munkamargójára" címmel tart vetítettképes előadást. Konnát Árpád a nagy keletkutató iránti tisztelet által motiválva, a Csoma Szobája Alapítvány révén, lelkes támogatóinak köszönhetően 2018-ban jutott el Indiába, ahol kovásznai fiatalként négy hetet önkénteskedett Zanglában, ahol Kőrösi Csoma Sándor egy évet és négy hónapot töltött el. Ottani tartózkodásuk alatt különféle izgalmas kalandokban, meghatározó élményekben volt része.
Négynapos terápiás program szenvedélybetegeknek
Február 1–4. között a Bonus Pastor Alapítvány újabb négynapos terápiás programot szervez szenvedélybetegek és hozzátartozók számára Magyarózdon, ahol lehetőség van információkat szerezni a függőségről, szembenézni vele, terápiás tervet készíteni szakember segítségével, önismeretre szert tenni. A jelentkezés előzetes felvételi interjú alapján történik. Jelentkezni, további részletek felől érdeklődni holnap estig lehet a 0752-246-814-es telefonszámon.
Férfinak és nőnek teremtette
Február 2-án, este hat órától, a szovátai református templomban tart előadást Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, Férfinak és nőnek teremtett – különbözőségeink és hasonlóságaink címmel. Felekezetre, korra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Farsangi bál Mezőfényen
Február 10-én szervezik a mezőfényiek farsangi mulatságát. A helyi kultúrotthonban megrendezett eseményre 180 lejbe kerül a belépő egy fő részére. Az este nyolc órától kezdődő mulatságon, Bach Szilvia humorista szerez vidám perceket a bálozóknak. Belépődíj: 180 lej/fő.
Időjárás
Ma este egy újabb hidegfront érkezik. Többfelé várható eső, zápor, északon és a középső részen havas eső, havazás is előfordulhat, néhol átmenetileg ónos eső eshet. A délnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. A legmagasabb hőmérséklet keleten és délen 4 és 9, nyugaton 1 és 3 fok között alakul.
