HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kolozsvári piarista templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.
Ünneplés Kaposváron a nemzeti összetartozás napja alkalmából
Június 3-án, a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódva Dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrált szentmisét a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az ünnepi szentmisén koncelebrált Balás Béla emeritus megyéspüspök, valamint Varga László megyéspüspök. Hitünk legfontosabb igazságainak összefoglalása az Apostoli hitvallás, melyben megvalljuk, hogy hiszünk az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházban – kezdte szentbeszédét a gyulafehérvári érsek. – Az egység, a szentség, a katolicitás és apostoliság egyházunk ismertetőjegyei. Ezek közül a katolicitás, vagyis az egyetemesség azt jelenti, hogy egyházunk a kinyilatkoztatás teljességét hordozza. Az egész emberiség üdvösségét kell munkálnia mindenkinek. A szentmisét követően ünnepi megemlékezést tartottak a Kossuth téren, a trianoni békediktátum aláírásának 103. évfordulója alkalmából. A megemlékezés a Somogy Táncegyüttes és a Déryné Vándorszíntársulat előadásával vette kezdetét, majd Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere mondott ünnepi beszédet.
Projektértékelő a Szent Ferenc Alapítványnál
Intézetben nevelkedett fiataloknak segítenek elindulni, önállóan boldogulni az életben – ez a lényege annak a három éve zajló projektnek, amelyek tapasztalatait összegezték szombaton a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthonban. A Dévai Szent Ferenc Alapítványnál 2020-ban indult el az a projekt, amely révén gyermekotthonban élő, de 16. évüket már betöltött fiúk és lányok, illetve már felnőtt, az otthonból „kirepült” fiatalok elindulását segítik az életben. Két régióban is működik ez, azaz a Déva-környéki megyékben, illetve Székelyföldön, azaz Maros, Hargita és Kovászna megyében foglalkoztak a fiatalokkal. Különféle képzésekben részesültek, szakmát tanulhattak, de a már kirepültek számára lakhatást is biztosítanak – összegezte a lényeget Máté-Nagyfalusi Éva célcsoportfelelős és Mikola László, a székelyföldi nappali foglalkoztató központok koordinátora. A projektnek még lesz folytatása, amikor már saját forrásokból kell mindezt biztosítania a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Amint Mikola László elmondta, sikeresnek látja a programot, sok fiatalnak sikerült ennek segítségével megállnia a saját lábán.
Mária-köszöntő Csíksomlyón
Ha meg akarunk sejteni valamit hitünkkel a Szentháromságból, akkor rájövünk arra, hogy a Szentháromság titka igazából adakozás, megajándékozás, találkozás, család és ünneplés. Ezeket a szavakat egymás mellé téve felujjonghatunk: ilyen a családunk is, ugyanezeket a tulajdonságokat kell leképezze a mi közösségünk is – mondta Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa a csíksomlyói Mária-köszöntőn. A pünkösdi búcsú után egy héttel zarándokok sokasága köszöntötte a Szűzanyát. A mi Istenünk, amely Atya, Fiú és Szentlélek, azt akarja, hogy legyünk kapcsolatban. Kapcsolatban vele, kapcsolatban egymással, s akkor helyes lesz a kapcsolatunk önmagunkkal. Erre törekedjünk! – buzdította a zarándokokat a ferences provinciális. A szentmise után ugyancsak Csíkdelne-Csíkpálfalva egyházközség hívei vezetésével a világosság olvasóját imádkozták a zarándokok. A gyertyás körmenetben népviseletbe öltözött férfiak vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát. A következő Mária-köszöntő július elsején lesz.
Önkéntes találkozók
Holnap délután hat órától Nagyváradon a stúdióban, szerdán délután négy órától Kolozsváron, szintén a stúdióban, míg szombaton déli tizenkét órától Aradon, a belvárosi plébánián, délután négy órától pedig Temesváron, a Gerhárdiumban tartunk önkéntes találkozót. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre.
Imaest édesanyákért
Közös imaalkalomra kerül sor édesanyák számára szerdán délután hat órától, a szárhegyi Ferences Templomban, szentségimádás és szentmise keretében, amelyre a kezdeményezők szeretettel várnak minden egyes imádkozni vágyó édesanyát.
Németek találkozója Temesszentandráson
Úrnapja ünnepén, azaz csütörtökön a Temesszentandrásról Németországba kitelepült egykori lakosok, a falu jelenlegi közösségének tagjai, valamint a németországi Heimatsortsgemeinschaft Sanktandres Egyesület barátai találkozót szerveznek a településen, amelynek mottója: Temesszentandrás – európai úton. A program délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik a helyi templomban, amelynek főcelebránsa Dirschl Johann általános helynök. Ezt követően, tizenegy órakor koszorúzást tartanak a falu központjában lévő háborús emlékműnél, majd megemlékezést tartanak a Szovjetunióba deportáltakról a polgármesteri hivatal épületén lévő emléktáblánál. Ebéd után, két órakor a helyi iskola megtekintése és kiállításmegnyitó szerepel a programban, azt követően az egybegyűltek a temetőben imádkoznak az elődök sírjánál. A program öt órai kezdettel kulturális programmal folytatódik, este pedig táncos mulatsággal zárul.
Családi matiné Marosvásárhelyen
A Szent Antal kilencedet záró triduum, könyvbemutató, kerekasztal beszélgetés, búcsús szentmise mellett egy vetélkedőre és piknikre hívják meg a családokat június 10-én délelőtt tíz órai kezdettel a Jezsuita Udvarra. Szeretettel várják a 4-7-fős csapatok jelentkezését június 8-ig. A bejelentkezési űrlapot a Jezsuita Udvar facebook oldalán keresztül lehet kitölteni.
Időjárás
Ma gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést. Emellett a keleti tájak kivételével többfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. A délkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarok idején viszont erős, akár viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 28 fok között alakulhat. A szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről.
HÍREK DÉLBEN
Közösségi ünneplés a Stephanus-díjas Marton Józseffel
Marton József egyetemi tanár neve sokak számára ismerős, hiszen a közel négy évtizede végzett tanári munkássága mellett és egyháztörténeti kutatómunkája során kiemelt helyet foglal el Isten szolgája Márton Áron püspök hagyatékának a feltárása. Nemrégiben, május 15-én Budapesten Stephanus-díjjal tűntették ki teológia kategóriában. A kitüntetés átvételekor a papnevelő intézet közössége nem tudott együtt ünnepelni Marton József tanár úrral, ezért június 2-án köszöntötte őt a közösség. A közös ünneplés kezdetén András István szemináriumi rektor üdvözölte az egybegyűlt tanárokat és kispapokat. A rektor beszédét követően Czirják Ottó ötödéves diakónus, a szeminárium főmagisztere ismertette a hallgatókkal Marton József életpályáját. A dékáni köszöntő után Marton József nyugalmazott egyetemi tanár kiemelte, hogy a szakmai díj, nemcsak az ő érdeme, hanem mindenkié, aki élete során tanáraként és tanítványaként egyaránt meghatározó jellegű hatást fejtett ki egyháztörténeti kutatómunkásságára. A beszédeket követően bemutatták Marton József, Az Úr feddhetetlen szolgája című legújabb könyvét, amelyből a harmadéves kispapok részleteket olvastak fel.
Martin Roos nyugalmazott temesvári püspököt Arany Érdemdísztűvel tüntették ki
Ünnepség keretében Arany Érdemdísztű kitüntetést adtak át Martin Roos nyugalmazott temesvári püspöknek június 3-án, szombaton a Román Nemzeti Operaházban. A Bánsági Német Kulturális Napokat idén június 2–4. között szervezték meg, melynek mottója: Együtt Európa Kulturális Fővárosában – Három évszázad haza, hit és kultúra a Bánságban. Ennek keretében tüntették ki a nyugalmazott püspököt. Ebből az alkalomból a laudatiót Claudiu Sergiu Călin egyházmegyei levéltáros, a Bánsági Német Demokrata Fórum vezetőségének tagja írta és olvasta fel. Martin Roos emeritus püspök köszönőlevelet küldött, mivel személyesen nem tudott jelen lenni az ünnepségen. A nyugalmazott főpásztor nevében az elismerést Bakó László nagyiratosi plébános, volt püspöki titkár vette át.
A Szentháromság-templom búcsúját ünnepelték Nagybányán
A jezsuiták által a nagybányai cinteremben a 18. század elején épített templom búcsúját ünnepelték június 4-én, Szentháromság vasárnapján. Az este hét órakor bemutatott búcsús szentmise főcelebránsa Fanea József kökényesdi plébános, szónoka dr. Dobos András, a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora volt. A liturgikus zenei szolgálatot a kolozsvári Szent Cecília Kórus és Zenekar végezte, dr. Potyó István karnagy vezetésével. Az ünnepi szónok szentbeszédében kiemelte: A Szentlélek pedig soha nem szól, csak láthatatlanul ott van és ő működik az Atyával a teremtéskor és az ő ereje által viszi végbe Jézus minden csodáját. Ilyen egyszerű a boldogság titka. A közösségben mindenki teszi azt, amire képes, és nem magára figyel, hanem a másikra. Ez ennek az egyházközségnek is az alapja, amely a Szentháromság szeretetébe helyezte magát és templomát.
Önkéntes találkozók
Holnap délután hat órától Nagyváradon a stúdióban, szerdán délután négy órától Kolozsváron, szintén a stúdióban, míg szombaton déli tizenkét órától Aradon, a belvárosi plébánián, délután négy órától pedig Temesváron, a Gerhárdiumban tartunk önkéntes találkozót. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre.
Kézműves-alkotótábor
A székelyudvarhelyi Artera Alapítvány kézműves-alkotótábort szervez kisiskolásoknak június 26–30. között, illetve július 10–14. Kadicsfalván, a Míves Alkotók Házában, naponta délelőtt kilenc és délután négy óra között. A tábor díja: 550 lej, testvéreknek és visszajáró táborozóknak 500 lej, amely magában foglalja az ebédet, az uzsonnát, a vizet, a személyi, valamint az eszköz- és anyagköltséget. Táborvezető: Szabó Zsuzsánna.
Böjte Csaba előadása a Feltöltőn
A FeltöltŐ egy dinamikus, modern, fiatalos zenére épülő alkalom Gyergyószentmiklóson, amely keresztény értékeket közvetít korcsoporttól függetlenül bárki számára. A program keretén belül magyarországi és erdélyi zenekarok váltják egymást a színpadon, és különböző felekezetű, egyszerű és ismert emberek tesznek tanúságot a hitükről. Ennek keretében tart előadást Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolását tűzte ki célul. Szeretettel várják előadására az önkormányzatban dolgozókat, pedagógusokat, egészségügyben dolgozókat és érdeklődőket június 30-án, délután két órától a Basilides Tibor Sportcsarnokba. A belépés ingyenes, adományokat elfogadnak.
Lelki délután Mijo Baradával
Jézus, az Élet kenyere címmel, július 9-én, délután két órától lelkigyakorlatra várják a kedves hallgatókat a kolozsvári Szent Mihály templomba. A lelkigyakorlat vezetője a hazánkban is egyre inkább ismertté vált horvát származású Mijo Barada, ágostonos harmadrendi misszionárius és családapa, aki a pápa által jóváhagyott missziós közösségben szolgál. A programban helyet kap a dicsőítés, a közös imádkozás, tanítás és a szentmise közös ünneplése is. Az esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amelynek linkjét megtalálják a Szent Mihály plébánia Facebook oldalán. A szervezők szeretettel várnak mindenkit!
Időjárás
Ma gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést. Emellett a keleti tájak kivételével többfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. A délkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarok idején viszont erős, akár viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 28 fok között alakulhat. A szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről.
