Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a bükki templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.
Jubileumi zarándoklat Márton Áron nyomdokain
Székelyföldtől Gyulafehérvárig, boldog emlékű Márton Áron püspök nyomdokain kelt útra immár huszadik alkalommal mintegy hatvan zarándok. A jubileumi zarándoklat több szempontból is különlegesnek számított. A neves püspök megpróbáltatásokkal teli életútjához kötődő erdélyi településeket érintő körutak tíz éve kezdődtek, Kovács Gergely jelenlegi érsek, akkori posztulátor vezetésével. A sorozatot azonban a járvány miatti korlátozások megszakították. Így a zarándoklatot idén szervezhették meg újra, és most már a boldoggá avatási procedúra új viceposztulátora, Obermájer Ervin-István lelkész vezetésével. A zarándokcsoport június első napjaiban látogatta végig Márton Áron püspök életútjához kötődő emlékhelyeket. Obermájer Ervin-István rámutatott: Az emberközeliség, az istenszeretet az, amit ő képviselt, hogy az igazság mellett mindig érdemes a jó Isten ügye mellett kiállni. Tulajdonképpen a zarándoklatnak ez a kettős célja: az ő tiszteletét terjeszteni és lelki kincseket, kegyelmeket nyerni a jó Istentől.” Az idei zarándoklat résztvevői a hazavezető úton a buszban számoltak be tapasztalataikról: számos lelki élményben volt részük és a nagy püspökkel kapcsolatos ismereteiket is jócskán gazdagították.
Ministránstalálkozó a szatmári egyházmegyében
Józsefházán tartották a XXI. ministránstalálkozót a szatmári egyházmegyében június 3-án, melynek mottójául az ,,Én vagyok jó pásztor!” szentírási szakaszt választották a szervezők. Az alkalomra 15 plébánia 130 ministránsa jelentkezett azért, hogy együtt lehessenek hasonló érdeklődésű, gondolkodású, korú gyermekekkel, fiatalokkal és találkozásukból barátságok szövődjenek. A délelőtt ünnepi szentmiséjének főcelebránsa Jakkel Tamás ifjúsági és ministránslelkész volt, a homíliát Fanea József kökényesdi plébános mondta. Megköszönte a ministránsok hűséges szolgálatát és szentbeszédében felhívta a gyerekek figyelmét az imádság fontosságára, a személyes istenkapcsolat ápolására, a tiszteletre az idősek és egymás felé. Bátorította őket, hogy viselkedésükkel mindig adjanak jó példát közösségükben, képviselve Jézust, a jó pásztort, akitől a meghívást kapták. A találkozó délutáni részében a kisebb ministránsok akadályversenyen, a nagyok pedig vetélkedőn vettek részt. A templom és környéke egész nap a sok jókedvű ministráns nevetésétől volt hangos, akiknek lelkesedése, lendülete, vidámságra hangolta az ott elhaladó járókelőket, és felpezsdítette az egyházközség életét.
Önkéntes találkozók
Ma délután hat órától Nagyváradon a stúdióban, szerdán délután négy órától Kolozsváron, szintén a stúdióban, míg szombaton déli tizenkét órától Aradon, a belvárosi plébánián, délután négy órától pedig Temesváron, a Gerhárdiumban tartunk önkéntes találkozót. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre.
Egyház- és komolyzenei fesztivál
A Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház felújítási munkálatainak befejezése alkalmából egyház- és komolyzenei fesztivált szervez a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség ma és vasárnap, este hét órakor. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak!
Lelki délután Mijo Baradával
Jézus, az Élet kenyere címmel, július 9-én, délután két órától lelkigyakorlatra várják a kedves hallgatókat a kolozsvári Szent Mihály templomba. A lelkigyakorlat vezetője a hazánkban is egyre inkább ismertté vált horvát származású Mijo Barada, ágostonos harmadrendi misszionárius és családapa, aki a pápa által jóváhagyott missziós közösségben szolgál. A programban helyet kap a dicsőítés, a közös imádkozás, tanítás és a szentmise közös ünneplése is. Az esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amelynek linkjét megtalálják a Szent Mihály plébánia Facebook oldalán. A szervezők szeretettel várnak mindenkit!
Jótékonysági vásár Brassóban
Június 9-11. között a brassói Szent Imre közösségi házban jótékonysági vásárt szerveznek Vass Lara és Boros Olivér kezelésének költségeire. A vásárra szánt adományokkal kapcsolatosan és egyéb információkért hívhatják a 0741904773-as telefonszámot. Szeretettel várnak minden kedves vásárlót és adományozót.
Medjugorjei Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál
Július 23-31. között a medjugorjeai ifjúsági fesztiválra szervez zarándoklatot Karácson Tibor és Vánkos Alex atya, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A Medjugorjei Ifjúsági Fesztivál az egyik legszebb és legintenzívebb éves rendezvény, amely a Katolikus Egyházban zajlik. Hatalmas számú fiatalok érkeznek Európából és a világ számos országából, hogy megosszák hitüket, imádkozzanak és ünnepeljenek egy olyan testvéri légkörében, amely egyedülálló a világon. A zarándoklat ára: 350 Euró, amely tartalmazza a szállítás és a szállás, ellátás költségeit. Az indulás Csíkszeredából lesz. További információkat kérni és jelentkezni a 0771084735-ös, illetve a 0723125706-os telefonszám egyikén lehet.
Időjárás
Ma délnyugat felől egyre inkább megnövekszik a felhőzet, legtovább délen marad a napos idő. Eleinte nyugaton, késő délutántól egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délkeletire forduló szél megélénkül, zivatarok idején erős, akár viharos lökések is lehetnek. Nyugaton 20-25, máshol 22-28 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
HÍREK DÉLBEN
Önkéntes találkozók
Ma délután hat órától Nagyváradon a stúdióban, holnap délután négy órától Kolozsváron, szintén a stúdióban, míg szombaton déli tizenkét órától Aradon, a belvárosi plébánián, délután négy órától pedig Temesváron, a Gerhárdiumban tartunk önkéntes találkozót. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre.
Gyémántmiséjén köszöntötték Csiszér Albert-András nyugdíjas főesperes-plébánost
Nem mindennapi eseményre került sor június 5-én Gyergyószentmiklóson a Szent Erzsébet Idősek Otthonában. Gyémántmiséjén köszöntötték Csiszér Albert-András pápai prelátust, nyugdíjas főesperest, aki nyolcadik hónapja az otthon lakója. A szentmise főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. Prédikációjában felidézte, hogy Csiszér atya nehéz időkben megállta a helyét, hivatástudattal élt, tanított és tanít mai napig. Papi élete példaértékű mindenki számára. Dávid György gyergyószentmiklósi főesperes érseki köszöntőt olvasott fel, és az otthon nevében is köszöntötték Csiszér Albertet. Sajgó Balázs, a Caritas lelkiigazgatója, Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi plébános, a környékbeli papság is részt vettek az eseményen. Gyémántmisés áldásban részesült minden résztvevő, a család és az otthon munkatársai külön áldást kaptak. Az ünnepség ebéddel ért véget.
Nagyszabású terveket dédelget a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete
Szociális farm, közösségi ház és szabadidős emlékpark létrehozását tervezi a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete a Csíkcsicsóhoz tartozó Csaracsóban. Nagyszabású terveiket kéthektáros területen valósítanák meg. A beltelek egy részét adományba kapták, így a tervezett szabadidős emlékpark a felajánló édesanyja, azaz Bárányi László Ildikó csíkcsicsói születésű magyar orvos nevét viselné. Házhelyet szeretnének felajánlani különböző civilszervezeteknek, alapítványoknak is, amennyiben igénylik.
Szent László napok Nagyváradon
Nagy találkozás – ezzel a mottóval szervezik meg június 19–25. között a 11. Szent László Napokat Nagyváradon. „Úgy érezzük, ennyi év után az egyik nagy megvalósítása a Szent László Napoknak a barátok, itt élők és elszármazottak találkozása a fesztivál eseményein. Mi ehhez a keretet adjuk, a programok által idehozzuk az embereket a nagy találkozásra, leülnek egy pohár bor vagy sör mellé” – fejtette ki a szlogenválasztás kapcsán Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője. Idén a fesztivál „visszaköltözik” a várba, azaz a legtöbb rendezvényre, így az esti nagykoncertekre is a középkori falak között kerül sor. További információk elérhetőek a Szent László Napok folyamatosan frissülő honlapján, Facebook-, illetve Instagram-oldalán.
Imaest édesanyákért
Közös imaalkalomra kerül sor édesanyák számára holnap délután hat órától, a szárhegyi Ferences Templomban, szentségimádás és szentmise keretében, amelyre a kezdeményezők szeretettel várnak minden egyes imádkozni vágyó édesanyát.
Családi matiné Marosvásárhelyen
A Szent Antal kilencedet záró triduum, könyvbemutató, kerekasztal beszélgetés, búcsús szentmise mellett egy vetélkedőre és piknikre hívják meg a családokat szombaton délelőtt tíz órai kezdettel a Jezsuita Udvarra. Szeretettel várják a 4-7-fős csapatok jelentkezését csütörtökig. A bejelentkezési űrlapot a Jezsuita Udvar facebook oldalán keresztül lehet kitölteni.
Bérmálás Csanádon
Pál József Csaba megyés püspök vasárnap a csanádi templomban részesíti a bérmálás szentségében az erre felkészült fiatalokat. A szentmise délelőtt tizenegy órakor kezdődik. Ezt megelőzően a Főpásztor tíz órakor a bérmálkozók csoportjával találkozik, akik Csanádról, valamint a plébániához tartozó filiákból érkeznek. A fiatalok felkészítő hitoktatását Bene Tamás helyi plébános tartotta.
Körmenet Sepsiszentgyörgyön
Csütörtökön Úrnapja, Jézus Szent Testének és Szent Vérének kötelező főünnepe. Az ünnepi szentmise este fél héttől a főtéren lesz, a körmenet pedig a park körül a város katolikus plébániáinak közös szervezésében. Mindenkit szeretettel várnak. Kérik a gyerekeket, hogy gyűjtsenek arra az estére virágszirmot, mert ők fognak menni a körmenetben az Oltáriszentség előtt és virágot hintve szőnyeget készíteni az Úrnak.
Kozma-Vízkeleti Dániel előadása a Feltöltőn
Szeretnénk jóban lenni másokkal - és önmagunkkal. Szeretnénk menők, elismertek, ugyanakkor tiszta szívűek és alázatosak lenni. A keresztényi alázat és a kiegyensúlyozott önszeretet ellentmondó kettősségében, saját értékeink meglátása és megmutatása egyszerre vágyott állapot és kerülendőnek tartott hozzáállás. Hogyan vezet önértékelésem harmóniájához és erősségéhez az, ha a körülöttem lévőket emelem, bátorítom, támogatom? Hogyan erősít engem, ha másokért teszek? Erről fog beszélni Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus július 1-én, délután két órától a Basilides Tibor Sportcsarnokban, a Feltöltő Keresztény Zenefesztivál keretében.
Időjárás
Ma délnyugat felől egyre inkább megnövekszik a felhőzet, legtovább délen marad a napos idő. Eleinte nyugaton, késő délutántól egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délkeletire forduló szél megélénkül, zivatarok idején erős, akár viharos lökések is lehetnek. Nyugaton 20-25, máshol 22-28 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
