Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a felsőboldogfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Hálát adtak az „Igent mondok” női lelkigyakorlatért
Igent mondok címmel harmadik alkalommal hirdetett harmincnapos online női lelkigyakorlatot a Szűzanya hónapjában, májusban a Jézus Szíve Társasága. A lelkigyakorlat gyümölcseiért, többek között közösségteremtő erejéért június 4-én hálát adtak Bodajkon. A záró szentmisét Mórocz Tamás plébános mutatta be, aki szentbeszéde elején meggyújtott egy három kanóccal égő gyertyát. Rámutatott, hogy akárcsak e gyertyánál nem az érdekes, hogy egy-e vagy három, ugyanúgy Isten esetében sem az a kérdés igazán, hogy egy személy-e, vagy három, hanem hogy miért van ez így. A szertartás után Jacsó Annamária, az egyik világi kezdeményező beszámolt róla, hogy 6200 e-mail-címre küldték ki a lelkigyakorlatos anyagot idén. Sokan mondják nekik, hogy miért csak nők vehetnek részt ezen a lelkigyakorlaton. Valójában a férjek, párok, gyerekek, barátok, ismerősök mind-mind kedvezményezettjei ennek, hiszen a résztvevőkben végbement változásokat ők is megtapasztalják – mondta Annamária.
Megszólalt a nagyváradi székesegyház felújított orgonája
Egyház- és komolyzenei fesztivállal kezdődött a nagyváradi római katolikus székesegyház megújult műemlékorgonájának megünneplése kedden kora este a bazilikában. A fesztivál voltaképp két koncertet jelent, a másodikra vasárnap este hét órakor kerül majd sor. Böcskei László megyés püspök részéről illően tartalmas és szerteágazó üdvözlet és méltó köszönetek sora nyitotta, majd zárta is a zenei műsort, hiszen számos testvéregyházi, valamint önkormányzati meghívott is helyet foglalt a padsorokban, utóbbiak közül magának a projektnek is aktív résztvevői, támogatói. A zenei program nem kizárólag az orgonára fókuszált, annál jóval sokrétűbb volt, vokális, korális, hangszeres. Közreműködött a Michael Haydn Kamarazenekar a házigazda székesegyházi Szent László Énekkar, szólót énekelt Kristófi Ágnes szoprán. A következő székesegyházi koncert kizárólag az ünnepelt orgona főszereplésével, Kristófi János és Kristófi László játékával lesz.
Úrnapja Nagyváradon
Ma délután hat órakor Böcskei László megyéspüspök a helyi hagyomány szerint a város papjaival és híveivel közösen mutat be szentmisét a székesegyházban. Ezt követően kerül sor az úrnapi körmenetre, amit a püspöki palota kertjében tartanak majd meg. Ezen a napon a város lakói együtt imádkoznak közösségeink megerősödéséért, ezért a többi templomban elmaradnak a délutáni szentmisék.
Nyolcadikosok ballagása a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban
Holnap délelőtt tizenegy órakor a székesegyházban tartott szentmisén adnak hálát az elmúlt évek kegyelmeiért a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum nyolcadikos diákjai.
Önkéntes találkozók
Szombaton déli tizenkét órától Aradon, a belvárosi plébánián, délután négy órától pedig Temesváron, a Gerhárdiumban tartunk önkéntes találkozót. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre.
A szecessziót ünneplik Nagyváradon
Ünnepelj egy napig, csodáld egy életen át! jelszóval zajlanak idén Nagyváradon a szecesszió világnapjának eseményei június 10-én. Idén az Oradea Heritage – Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány drónshow-t szervez, Váradon először. A látványos előadást a legnagyobb képernyőre, az égboltra vetítik. Emellett a Fekete Sas palotában egy sor kiállítás nyílik, ezeken a színek, a fények és az árnyékok fognak dominálni. A Szent László téren felállított színpadon pedig egy színvonalas operakoncert lesz. A szecesszió világnapja 2013 óta minden év június 10-én tartott építészeti, kulturális világnap, ami Antoni Gaudí és Lechner Ödön építészek halálának évfordulójához kapcsolódik.
Jubileumi ünnepség Debrecenben
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye ebben az évben ünnepli alapításának 30. évfordulóját. A jubileumi szentmisét szombaton, délelőtt tíz órai kezdettel a gyémántmisés Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspök tartja a debreceni Szent Anna-székesegyházban, pappá szentelésének 60., püspökké szentelésének 30. évfordulóján. A szentmisén részt vesz Böcskei László megyéspüspök is.
Schäffer Erzsébet előadása a Feltöltőn
Schäffer Erzsébet író, publicista, a Nők Lapja főmunkatársa. Ismeretleneket szólít meg az utcán, vadidegenekkel beszélget el, és folyóirat, könyv hasábjain vagy élőszóban közvetíti a megélt és hallott történeteket. Nem szalagcímes sztorik, szenzációs események, oknyomozó riportok anyaga, hanem valami emberi, túlságosan emberi ahhoz, hogy egy pillanatig se unatkozzunk, egy pillanatig se veszítsük el a fonalat. Kicsi, rövid epizódok, főképp utazásokról, „véletlen” találkozásokról, kínos, váratlan vagy éppen elszállt helyzetekről. - A csoda hétköznapiságának felszabadító üzenetét viszi el a Feltöltő Keresztény Zenefesztiválra július 2-án, délután öt órakor a Salamon Ernő Gimnázium dísztermében. Jegyek ára: elővételben 10 lej, helyszínen: 20 lej.
Időjárás
Ma Medárd napja van, a rövid napos időszakok mellett sokfelé kialakulhat akár ismétlődő jelleggel is zápor, zivatar, helyenként felhőszakadásra, jégesőre is számítani kell. A szél elsősorban zivatarok környezetében támadhat fel. A legmagasabb hőmérséklet 22 és 28 fok között alakulhat. 11 és 15 óra között a napos időszakokban az UV-sugárzás erős, esetleg nagyon erős lehet, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
