HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a gyimesfelsőloki templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.
Eszközhasználatot tanultak a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozói
A szeretetszolgálat ápolói a munkájuk során gyakran találkoznak sztómás betegekkel, akiknek ellátása különleges odafigyelést és szaktudást igényel. Sztómával rendelkező emberek otthoni gondozása volt annak az előadásnak az apropója, amelyet az OrtoProfil szakemberei – Kocs Ágnes munkapontvezető és Majla-Hajdu Csaba ortopéd technikus – tartottak a Caritas ápolói számára Gyulakután. A gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cég bemutatkozásán és termékismertetőjén túl az otthoni beteggondozásban dolgozó munkatársak széleskörű ismereteket szerezhettek a különféle sztómazsákokról, megtanulhatták a termékek helyes használatát, feltehették kérdéseiket, és megoszthatták tapasztalataikat. Amennyiben van valakinek gondozásra szoruló beteg hozzátartozója, keresse a Caritas munkaközösségét a 0736 883110-es telefonszámon.
Gordonkaest Székelyudvarhelyen
A régi hangszerektől az új hangszerekig vezető út címmel tartanak koncertet ma este hat órától a Művelődési Ház koncerttermében. Meghívottak: Constantin Macherel gordonkaművész (Svájc), Arthur Bay hangszerkészítő (Anglia), Flavia Sasaki és Taisuke Sasaki euritmiaművészek (Bukarest). Műsoron: Johann Sebastian Bach, Benjamin Britten, Ligeti György és Constantin Macherel művei.
Előadás Sepsiszentgyörgyön
A Háromszék Táncegyüttes az Ivácson László által rendezett Élni fogunk szabadon/Petőfi 200 című előadását Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban ma este hét órától játssza. Jegyek a központi jegyirodában vásárolhatók, valamint előadás előtt egy órával.
40 éves jubileumi koncert
Negyven évvel ezelőtt, 1983 májusában első nyilvános koncertjét tartotta a Szentegyházi Gyermekfilharmónia Csíkszeredában. A 140 tagú gyermekegyüttes a Megéneklünk, Románia! vetélkedő országos szakaszán lépett fel az akkori „régi kultúrház” színpadán. Ma este hét erre a kezdetre emlékeznek a Csíki Játékszínben. A belépés díjtalan, adományozási lehetőség a helyszínen a festett ládikába.
Jazz koncert Baróton
Baróton a Művelődési Házban ma este hét órától koncertezik a Sárik Péter Trió Jazzkívánságműsor magyarul címmel. A legnagyobb magyar slágerek jazzes feldolgozásai lesznek hallhatóak Falusi Mariann, Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila előadásában.
Zenés irodalmi estek Tusnádfürdőn és Gyimesbükkben
Az egykori Csík vármegye két végén, Tusnádfürdőn és Gyimesbükkben tartanak zenés irodalmi esteket a hétvégén. Mindkét helyszínen Lackfi János költő és lánya, Lackfi Dorottya énekesnő, illetve Sinha Róbert gitárművész lép fel. Tusnádfürdőn pénteken, Gyimesbükkben pedig vasárnap lesz előadás, mindkét helyszínen a kezdési időpont este fél nyolc Tusnádfürdőn a római katolikus templom ad otthon az irodalmi estnek, Gyimesbükkben pedig a római katolikus plébániatemplom melletti Közösségi Ház. Belépők a tusnádfürdői római katolikus plébánia sekrestyéjében, a gyimesbükki Degustarium üzletben, valamint a blt.ro oldalon vásárolhatók.
Könyvbemutató
A Kilenc évszázad hit és kultúra – a váradhegyfoki premontrei püspökség története című könyvet mutatják be a Csíkszeredai Könyvvásáron, az Erőss Zsolt Aréna Fodor Sándor termében szombaton délután három órától. A kötet társszerzőjével, Fejes Rudolf Anzelm apáttal, prépost-prelátussal Szűcs László, a kötet szerkesztője beszélget.
Sepsiszentgyörgyön a Lord of the Dance
A világ leglátványosabb táncegyüttese, a Lord of the Dance május 19-én háromállomásos romániai turnéja során Sepsiszentgyörgyre érkezik. A 25 Years of Standing Ovations című lélegzetelállító előadásnak a Sepsi Aréna ad otthont. Jegyek korlátozott számban még válthatóak a bilet.ro hálózatában.
Csókay András Sepsiszentgyörgyön
Május 25-én, délután öt órától, a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében Csókay András idegsebész tart előadást, Ellenségszeretet Jézus-imával, rózsafüzérrel címen. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
Zarándoklat Toszkánába
A kolozsmonostori egyházközség július 17-27. között zarándoklatot szervez Toszkánába, a költők, festők, szentek és a bor hazájába. Részvételi díj: 950 euró/fő. Az ár tartalmazza a kilenc éjszakai szállást félpanziós ellátással, szállítást, idegenvezetést, helyi idegenvezetést Sienában. Az ár nem tartalmazza a belépődíjakat, valamint az egészségügyi biztosítást. Elszállásolás kétágyas szállodai szobákban. A zarándoklat lelkivezetője Székely Dénes plébános lesz. Érdeklődni és jelentkezni a 0266-310.965-ös telefonszámon vagy a www.westtraveltours.ro oldalon lehet.
Időjárás
Ma mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, a felhőátvonulásokból csak elszórtan keleten, délkeleten alakulhat ki zápor. Többfelé élénk, helyenként erős lehet a délkeleti szél. Hajnalban 1-5 fokig hűlt le a levegő, de a fagyzugos helyeken gyenge fagy is előfordult. Délutánra 11 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet. A hűvös, hideg reggeli órákban könnyen megfázhatunk, ezért ajánlott a réteges öltözet.
HÍREK DÉLBEN
Kopjafa a német jezsuita tábori lelkész emlékére
Május 6-án az Esztelnek határában található Borzik-tetőn kopjafát avattak boldog Rupert Mayer (1876–1945) jezsuita pap emlékére, aki az első világháború idején, 1916-ban a magyarok oldalán harcolt. Ő volt a gyóntatója úgy a fronton harcoló katonáknak, mint az Esztelnek-Csángótelep civil lakosságának, és aki kétszer is megsebesült Esztelnektől nem messze, először Ojtozban, majd Kosteleken. A kopjafát – akárcsak mellette a múlt év augusztusában az első és második világháborúban ott elesett honvédkatonák emlékére állított emlékjelet – Szabó Ottó kézdisárfalvi faragómester készítette, Tamás József ny. püspök áldotta meg. A résztvevőket v. Beke Ernő, a rend hadnagya köszöntötte, aki Rupert Mayer jezsuita pap rövid életrajzát is ismertette. A szombati ünnepségen v. Székely Zsolt főkapitány tartott ünnepi beszédet. „Feladatunk, hogy emlékkopjafákat állítsunk, magyar emlékhelyeket avassunk a múlt nagyjainak emlékére, hiszen ha ezt nem tesszük, feledésbe merülnek, múltunk eltörlődik. A jövő nemzedék számára tesszük mindezt, ez a mi tisztünk” – mondotta. Az ünnepség koszorúzással, a himnuszok eléneklésével, illetve az esztelneki községháza dísztermében közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel ért véget.
Pszichológiai előadás
Idén tavasszal újra ellátogat Csíkszeredába dr. Domján Mihály pszichológus, családterapeuta, podcaster. Hogyan küzdjünk meg a minket körülvevő bizonytalansággal? című előadását ma este hat órától hallgathatják meg az érdeklődők a megyeháza márványtermében. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak.
Ismét Székelyföldre jönnek a nemzetközi gyermekmentők
Több év kihagyás után a következő napokban ismét Székelyföldre látogatnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosai. Prof. Hacki Tamás nemcsak gyerekeket vizsgál majd, hanem orvostovábbképző előadást is fog tartani a hangképzésről és a nyeléssel kapcsolatos problémákról holnap délután négy órakor a csíkszeredai Pedagógusok Házában. Dr. Nagy Anikó, a budapesti Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója pedig két prezentációt tart majd a gyermekgyógyászatban alkalmazott sürgősségi endoszkópiáról, illetve a gyermekbántalmazásról klinikus szemmel. Az előadásai szintén holnap délután két órakor kezdődnek a Pedagógusok Házában.
A legnagyobb székely
Dr. Balázs Ádám A legnagyobb székely című könyvét mutatják be csütörtök este 6 órától a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban, valamint pénteken délután nég órától a Csíkszeredai Könyvvásáron (Erőss Zsolt Aréna), a Székelyföldi Legendárium szervezésében. A könyvbemutatókon a szerzővel Kápolnási Zsolt történész beszélget. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Roma est Nagybányán
A Vagyunk, akik vagyunk együttes zenei közreműködésével, valamint a Fehér csillagok hagyományőrző táncegyüttes fellépésével szervez roma estet a nagybányai Szentháromság plébánia a Philia Oázis galériavendéglőben május 19-én, este nyolc órakor. Chef Loránd jellegzetes roma ételekkel várja a vendégeket, svédasztalos tálalásban. A részvételi díj személyenként 100 lej, ami magába foglalja az étel- és italfogyasztást. A részvétel előjegyzéshez kötött, jelentkezni a 0751604132-es telefonszámon lehet.
Csókay András Kézdivásárhelyen
Május 25-én, este fél nyolctól a Kanta-i Szentháromság templomban Csókay András idegsebész tart előadást, Megbocsátás Jézus-imával címen. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
Az MCC Fiatal Tehetség Programja
Elindult a felvételire való jelentkezés időszaka a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjába. A szervezet a jövő tanévben is várja az ötödik osztályt kezdő diákokat ingyenes, iskola mellett végezhető képzéseivel. A FIT Programba június 30-ig jelentkezhetnek a negyedikes diákok. A programról további tudnivalókat a fit.mcc.hu oldalon olvashatnak.
Medjugorjei Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál
Július 23-31. között a medjugorjeai ifjúsági fesztiválra szervez zarándoklatot Karácson Tibor és Vánkos Alex atya, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A Medjugorjei Ifjúsági Fesztivál az egyik legszebb és legintenzívebb éves rendezvény, amely a Katolikus Egyházban zajlik. Hatalmas számú fiatalok érkeznek Európából és a világ számos országából, hogy megosszák hitüket, imádkozzanak és ünnepeljenek egy olyan testvéri légkörében, amely egyedülálló a világon. Ez a fesztivál az Egyház fiatalságának, egyetemességének és a gazdagságának rendkívüli bizonyítéka. A zarándoklat ára: 350 Euró, amely tartalmazza a szállítás és a szállás, ellátás költségeit. Az indulás Csíkszeredából lesz. További információkat kérni és jelentkezni a 0771084735-ös, illetve a 0723125706-os telefonszám egyikén lehet.
Időjárás
Ma mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, a felhőátvonulásokból csak elszórtan keleten, délkeleten alakulhat ki zápor. Többfelé élénk, helyenként erős lehet a délkeleti szél. Délutánra 11 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.