HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a brassói, holnap a csíkmaradarasi, vasárnap pedig a csíkdánfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A szatmári Egyházmegyében vasárnap Rónaszéken és Szaniszlón, míg a Nagyváradi Egyházmegyében Fugyivásárhelyen és Bélben lesz szentségimádási nap. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.
Isten örömteli keresői
Ennek a mottónak a fényében szervezik idén a Mariathont világszerte a Mária Rádió nagy családjában. Májusban, a Szűzanya hónapjában, az ő pártfogása alatt zajlik az a nagy összefogás, amikor hálánkat fejezzük ki a Mária Rádió létezéséért, ugyanakkor pedig rendkívüli ima és adománygyűjtési akciókat szervezünk új rádióadók létrejöttéért, a meglévők fejlődéséért, valamint a gondokkal küszködők megsegítéséért. E rendkívüli esemény csúcspontja ismét egy világ-körüli imalánc lesz, holnap délután hat órától, amikor minden Mária Rádió összekapcsolódik kérve a Fatimai Szűzanya közbenjárását és oltalmát. Az Erdélyi Mária Rádió idén a magyar nyelvű rádiók összefogásában vesz részt, aminek célja a Felvidéki és Délvidéki Mária Rádiók magyar szerkesztőségének a támogatása. Május 18-21. között arra hívjuk meg kedves hallgatóinkat, hogy fejezzék ki szeretetüket anyagi nehézségekkel küzdő testvéreink iránt, hogy a határon túl élő testvéreink továbbra is zavartalanul hallgathassák az Örömhír tiszta hangját. Segítsünk, hogy a Szűzanya segíthessen!
Ünnepeltek a szatmárnémeti görögkatolikusok
Ötödik alkalommal ünnepeltek kisbúcsút a szatmárnémeti görögkatolikusok. Május 9-én, a csodatevő Szent Miklós ereklyéinek Báriba történő átszállításának emléknapján ifj. Obbágy László rozsályi parókus mondott ünnepi szentbeszédet. 2019-ben kapott Szent Miklós-ereklyét a szatmárnémeti egyházközség, így azóta a főoltárban őrzött csontereklyén kívül az ikonosztáz alapképén látható, a templom védőszentjét ábrázoló ikon előtt is ereklye díszeleg, előtte örökmécs jelzi, hogy nem csak decemberben van szükségünk égi pártfogóra, még csak nem is az egyházi útmutató szerinti csütörtöki napon, de szinte az év minden napján, így különleges tisztelettel májusban is. A szent liturgia végén miroválás és ereklyecsókolás volt, majd az Árpád-házi Szent Piroska Nőszövetség tagjai Szent Miklós-kenyeret osztottak a híveknek. Az idei Szent Miklós ikonját ábrázoló mézeskalácsot Durkovics Erika egy féltve őrzött családi recept alapján különleges, fahéjas változatban készítette el az ünneplő híveknek.
Kiállításmegnyitó a Bánffy palotában
Visszhangok a szakrálisból címmel nyílt kiállítás a szépművészeti múzeumnak helyet adó kolozsvári Bánffy palotában május 10-én. Az ünnepélyes megnyitón Lucian Nastasă-Kovacs szívélyes szavai után Vákár István, a megyei tanács alelnöke magyarul köszöntötte a termeket jócskán betöltő érdeklődőket és a művészeket. Őt a kiállítás kurátorainak, Sabău Trifu Cristinának és Iakob Attilának a köszöntő, értékelő szavai követték, majd a Zeneművészeti Líceum 11-es diákja, illetve az Animato Quartet vonósnégyes előadását hallgathatta a közönség. A megnyitó hivatalos részét követően fényképek készültek, gratulációk hangzottak el, a jelen levők örültek a találkozásnak, egymással és a nagyon szép, további ihletet, lendületet, jókedvet adó munkáknak. A kiállítás május 28-ig látogatható.
Bérmálások a hétvégén
Püspöki szentmise keretében szolgáltatja ki Kovács Gergely érsek, Kerekes László segédpüspök, valamint Tamás József nyugalmazott püspök atya a krisztusi nagykorúság szentségét a gyulafehérvári főegyházmegye több templomában a kisebb megszakításokkal április 15-től június 11-ig tartó bérmakörúton. Gelencén holnap délelőtt tizenegy órakor, míg Ozsdolán délután öt órakor kezdődik a bérmálási szentmise. Vasárnap délután öt órától Kézdivásárhelyen, a Boldog Özséb templomban szolgáltatják ki a bérmálás szentségét.
Könyvbemutató
A Kilenc évszázad hit és kultúra – a váradhegyfoki premontrei püspökség története című könyvet mutatják be a Csíkszeredai Könyvvásáron, az Erőss Zsolt Aréna Fodor Sándor termében holnap délután három órától. A kötet társszerzőjével, Fejes Rudolf Anzelm apáttal, prépost-prelátussal Szűcs László, a kötet szerkesztője beszélget.
Hétvégén lesz a Múzeumok éjszakája
Izgalmas és eseménydús hétvége áll a szatmáriak előtt, ugyanis számos színes program és kiállítás közül válogathatnak majd a szombat délután zajló Múzeumok éjszakája keretében megrendezett tárlatok és interaktív tevékenységek sorából. A Művészeti Múzeum termeiben megtekinthető lesz az állandó Aurel Popp-kiállítás, valamint A kis herceg időszakos kiállítás, amelynek megnyitója szombaton délután hat órakor veszi kezdetét. A Vécsey-ház termei mellett a múzeum belső udvarában a kaktuszkiállítás is várja az érdeklődőket, amelynek keretében délután öt és este fél nyolc között kaktusztelepítési és újraültetési foglalkozások is várják a növényszeretőket. Hét és fél nyolc, illetve kilenc és fél tíz között Mircea Floriaan szólóestjét követhetik nyomon a szatmáriak, nyolc órakor pedig egy az ImproŞtim improvizációs műsort tekinthetik meg az érdeklődők a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának színészeivel. Ami az Iparosotthont illeti, az épület előterében négy és kilenc óra között a Petőfi Sándor és Szendrey Júlia ihlető szerelme nevű kiállítás tekinthető meg.
Időjárás
Ma az erősen felhős, borult égből többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. Többfelé szeles időre, 11 és 18 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk. Hétvégén gyakran lesz erősen felhős az ég, szombaton szórványosan, vasárnap többfelé várható eső, zápor, főként délnyugaton pedig zivatarok. A légmozgás gyakran lesz élénk, erős.
HÍREK DÉLBEN
Emléktáblát avattak a temesvári Notre Dame-zárdatemplomban
A temesvári Notre Dame nővérek 150 évvel ezelőtt, 1873-ban új leánynevelő iskolát nyitottak Szegeden. Bonnaz Sándor püspök, valamint Oltványi István és Oltványi Pál, a temesvári káptalan prépostjai támogatták az új iskola felépítését a Tisza-parti városban. Így hat temesvári nővér Szegedre költözött, hogy ott megalapítsák az új iskolát. Az évforduló alkalmából Andreea Ivanics nővér, a Notre Dame-nővérek magyarországi provinciálisa a szegedi Karolina iskola tanárainak egy csoportjával és két osztálynyi diákkal együtt május 8-án szentmisén vett részt Temesváron, hogy megünnepeljék a szegedi iskola megalapításának 150. évfordulóját. Az ünnepi szentmisét Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, temesvár-józsefvárosi plébános mutatta be. A püspöki helynök homíliájában kiemelte, fontos a mostani közös ünnep, a találkozás: Temesvárt és Szegedet összeköti az iskolanővéri múlt és jelen. Fontosak a gyökerek, mert ismernünk kell a múltat, hogy jobban megértsük a jelent. A fa is akkor él, ha hű a gyökereihez és új hajtásokat is hajt. A szentmisét követően a szegedi és temesvári diákok játékos vetélkedőn mérték össze tudásukat.
12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
A kortárs magyar irodalom ünnepe 12. alkalommal is megrendezésre kerül Kolozsváron, június 5 és 11 között. A Kárpát-medence magyar irodalmát meghatározó írók, költők és művek, könyvbemutatók, beszélgetések várnak minden érdeklődőt a Bánffy-palota udvarán, a Vallásszabadság Házában, Bulgakov Irodalmi Kávéházban és a Tonitza-teremben. Idén többek között olyan neves meghívottak teszik színessé a programot, mint: Grecsó Krisztián, Csernus Imre, Tisza Kata vagy akár Visky András. A könyvvásár, és író-olvasó találkozók mellett Bánffy Miklós születésének 150. évfordulójáról is megemlékezünk, valamint sor kerül a Méhes György-díj és tehetségkutató pályázat díjkiosztó ünnepségére.
Zenés irodalmi estek Tusnádfürdőn és Gyimesbükkben
Az egykori Csík vármegye két végén, Tusnádfürdőn és Gyimesbükkben tartanak zenés irodalmi esteket a hétvégén. Mindkét helyszínen Lackfi János költő és lánya, Lackfi Dorottya énekesnő, illetve Sinha Róbert gitárművész lép fel. Tusnádfürdőn a templomban ma, Gyimesbükkben a Közösségi házban vasárnap lesz előadás, mindkét helyszínen a kezdési időpont este fél nyolc. Tusnádfürdőn a római katolikus templom ad otthon az irodalmi estnek, Gyimesbükkben pedig a római katolikus plébániatemplom melletti Közösségi Ház. Belépők a tusnádfürdői római katolikus plébánia sekrestyéjében, a gyimesbükki Degustarium üzletben, valamint a blt.ro oldalon vásárolhatók.
Gryllus Dániel előadása
Gryllus Dániel A teljesség felé című dalsorozatát, melyhez Weöres Sándor költői prózájának mondatait vette alapul, vasárnap hallhatja a nagyérdemű közönség Csíkszeredában, a Művészetek Házában, a Csíkszeredai Könyvvásár záróeseményeként. A jegy ára 20 lej, megvásárolható a bilete.ro oldalon, a Csíki Mozi jegypénztárában, valamint a Művészetek Háza jegypénztárában.
XX. Márton Áron zarándoklat
Június 1-4. között immár huszadik alkalommal szervezik meg a főegyházmegye hivatalos zarándoklatát, amelynek célja Isten szolgája Márton Áron püspök életútja fő állomáshelyeinek meglátogatása. A zarándoklatot vezeti: Obermájer Ervin viceposztulátor és Ferencz Kornélia, rádiónk önkéntes munkatársa. Jelentkezni és részletekről érdeklődni a 0726107002-es telefonszámon lehet. Minden kedves leendő zarándoktársat imádságos lélekkel és szeretettel várnak!
Bagdy Emőke Marosvásárhelyen
Június 5-én a Mathias Corvinus Collegium meghívására a marosvásárhelyi kultúrpalota nagytermében délután hat órától tart előadást dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervizor. Előadásának címe: Minden a fejben dől el. A Szülők Akadémiája keretében megvalósuló nyilvános rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az eseményen való részvétel ingyenes.
Medjugorjei Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál
Július 23-31. között a medjugorjeai ifjúsági fesztiválra szervez zarándoklatot Karácson Tibor és Vánkos Alex atya, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A Medjugorjei Ifjúsági Fesztivál az egyik legszebb és legintenzívebb éves rendezvény, amely a Katolikus Egyházban zajlik. Hatalmas számú fiatalok érkeznek Európából és a világ számos országából, hogy megosszák hitüket, imádkozzanak és ünnepeljenek egy olyan testvéri légkörében, amely egyedülálló a világon. Ez a fesztivál az Egyház fiatalságának, egyetemességének és a gazdagságának rendkívüli bizonyítéka. A zarándoklat ára: 350 Euró, amely tartalmazza a szállítás és a szállás, ellátás költségeit. Az indulás Csíkszeredából lesz. További információkat kérni és jelentkezni a 0771084735-ös, illetve a 0723125706-os telefonszám egyikén lehet.
Időjárás
Ma az erősen felhős, borult égből többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. Többfelé szeles időre, 11 és 18 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk. Hétvégén gyakran lesz erősen felhős az ég, szombaton szórványosan, vasárnap többfelé várható eső, zápor, főként délnyugaton pedig zivatarok. A légmozgás gyakran lesz élénk, erős.
