HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkszentdomokosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.
Tematikus nap
E havi tematikus napunk mottója: "Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok." (Ez 36,27) Isten azért adott törvényt, hogy Jézushoz vezessen. Uram, gyere be az életembe és te tartsd be Isten törvényeit. Ez az újjászületés. Ez a megtérés. Ez az új élet. Ezekről a gondolatokról hallhatnak elmélkedéseket és beszélgetéseket a mai nap folyamán! Tartsanak velünk!
Kezdődik a Mariathon
Ünnepel a Mária Rádió világszerte az év talán legszebb hónapjában, májusban, amikor is megszervezésre kerül a Mariathon – az ima és adománygyűjtő akció. A hallgatók számos és nagylelkű ajándéka, adománya teszi a Mariathont minden évben az öröm és a szeretet igazi ünnepévé. Nem véletlen a választott mottó sem, mely így szól: Isten örömteli keresői. Az Erdélyi Mária Rádió idén a magyar nyelvű rádiók összefogásában vesz részt, melynek célja a Felvidéki és Délvidéki Mária Rádiók magyar szerkesztőségének a támogatása. Holnaptól kezdődően, vasárnapig bezárólag arra hívjuk meg kedves hallgatóinkat, hogy fejezzék ki szeretetüket anyagi nehézségekkel küzdő testvéreink iránt, hogy a határon túl élők továbbra is zavartalanul hallgathassák az Örömhír tiszta hangját. Holnaptól tehát hívhatják adományvonalainkat reggel nyolc és este nyolc óra között a 0259-420777-es vagy 0359-420777-es telefonszámon. A közös összefogás reményében legyünk mindannyian Isten örömteli keresői!
Előadás Kolozsváron
Ma délután hat órakor folytatódik a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Szülők Akadémiája rendezvénysorozat, a Szentegyház utca 4. szám alatti Márton Áron teremben. E havi meghívott: dr. Mihalec Gábor párterapeuta, kapcsolati sikerkönyvek szerzője, nemzetközi előadó és tréner. Előadásának címe: A vibrálló kapcsolatok hét titka. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot a www.feliratkozas.mcc.ro oldalon keresztül lehet jelezni.
Üveghang Akadémia Sepsiszentgyörgyön
A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szeretettel hív minden érdeklődőt az Üveghang Akadémia zenei ismeretterjesztő képzés újabb előadására, holnap este hét órától a Park vendéglő DI Stefano termébe. Az előadás központi témája Moldva újrafelfedezése lesz, a meghívott előadó pedig Ségercz Ferenc és barátai. Az estet táncház zárja a helyszín teraszán.
Fényfesztivál Csíkszeredában
Több mint másfél év után a Fényfesztivál visszatér Csíkszeredába. Az eseményre a központi parkba várják az érdeklődőket pénteken este nyolc órától. Ha valaki szeretne teamécsest adományozni az eseményre, az jelezheti a Scoutorion Ciuc Facebook oldalán keresztül.
Brassóban Szent Ritára emlékeznek
Az 1447. május 22-én Casciában elhunyt Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után 10 évvel, még mielőtt az egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének” nevezte őt. Testét Casciában, az 1937–47 között épült Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják. A brassói Szent Péter és Pál plébániatemplomban vasárnap az emlékét őrző Szent Rita-szobrot fognak megáldani a délelőtt tizenegy órai szentmise keretében. A szent életét sok csoda övezte, ezek közül az egyik a rózsa csodája, mely télvíz idején kivirágzott Szent Rita imájára. Erre emlékezve a szentmise után a hívek egy-egy megáldott vörös rózsát vihetnek magukkal, mely a reménytelen helyzetekben bizalommal mondott imádság erejét szimbolizálja.
Rendkívüli hangverseny
A Székelyföldi Filharmónia rendkívüli szimfonikus hangversenyét hallhatják vasárnap este hat órától a székelyudvarhelyi Stúdió moziban. Szólista: Ion Storojenco. Vezényel: Tiberiu Soare. Jegyeket elővételben a Művelődési Ház jegypénztáránál, valamint a helyszínen, kezdés előtt egy órával lehet vásárolni.
Jótékonysági koncert a gyimesbükki templom felújításáért
A Gyimesbükki Római Katolikus Plébánia az 1700-as évektől végzi lelki és nemzeti missziós szolgálatát. A jelenlegi templom alapjait 1926-ban fektették le, de az épület csupán 1976-ra készült el és ugyanazon év októberében szentelték fel, majd 2005-ben esett át kisebb belső felújításon. Az évek során az idő a templom külsejére és tetőszerkezetére egyaránt hatással volt, a tetőzet jelentős renoválásra szorul. Ezen költségek fedezésére május 28-án, este hét órától az Ismerős Arcok együttes tart jótékonysági koncertet a gyimesbükki Biotour Vendégház udvarán, a jegyek árából befolyt összeggel pedig a templom felújítását támogatják. A jegyek megvásárolhatóak Csíkszeredában a Mihai Eminescu utca 2/A szám alatt, a zöldségpiac szomszédságában. Ára: 40 lej.
Időjárás
Változékony időben lesz részünk a következő két hétben, felmelegedés várható, de sok helyen kell jelentős mennyiségű esőre számítani – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat május 15. és 28. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből. Ma kezdetben többfelé számíthatunk áztató esőre, délen záporokra, néhol zivatarokra is. Délutánra a csapadék északabbra szorul, dél felől szakadozni kezd a felhőzet és előbújik hosszabb-rövidebb időre a nap. A délután második felében és este ismét kiadós esőre, záporokra, zivatarokra kell készülni. Az északkeleti szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Délután 17-24 fok várható.
