HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkvacsárcsi, holnap a csíksomlyói kegytemplomban, vasárnap pedig a csíkborzsovai templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A Szatmári Egyházmegyében vasárnap Börvelyben, míg a Nagyváradi Egyházmegyében Váradszentmártonban és Szilágykrasznán lesz örökös szentségimádási nap. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.
Javában zajlik a Mariathon
A tegnap reggel vette kezdetét az a négy napon át tartó ima és adománygyűjtő akció, melynek célja a Felvidéki és Délvidéki Mária Rádiók magyar szerkesztőségének a támogatása. A Mariathon vasárnap estig tart, melynek keretében arra hívjuk meg kedves hallgatóinkat, hogy fejezzék ki szeretetüket anyagi nehézségekkel küzdő testvéreink iránt, hogy a határon túl élők továbbra is zavartalanul hallgathassák az Örömhír tiszta hangját. Hívhatják adományvonalainkat reggel 8 és este 20 óra között a 0259-420777-es vagy 0359-420777-es telefonszámon. A közös összefogás reményében legyünk mindannyian Isten örömteli keresői!
Összefogásra hívnak a hátrányos helyzetű gyermekekért
A gyermekeket szeretné megünnepelni június 3-án a szatmárnémeti Segíts te is Egyesület. A jeles napra számos izgalmas programmal készülnek, ám a rendezvény kimenetele nagyrészt az összegyűlt adományokon múlik, hiszen azok függvényében tudnak minél több és színesebb tevékenységet megvalósítani. Mint kiderült, gyermeknap lévén egy-egy ajándékcsomagot is szeretnének adni a gyerekeknek, ehhez azonban az egyesületnek minél több adományra van szüksége. Az elnök elmondása szerint a legnagyobb segítség természetesen a pénzadomány — amiből minden, a rendezvényhez szükséges kelléket és hozzávalót meg tudnak vásárolni —, de emellett szívesen fogadnak fogyasztható édességet, illetve friss zöldséget és gyümölcsöt is. A gyermeknapra szánt adományokat június 1-ig várják. A további részletekről és adományozási lehetőségekről Pop Leilánál érdeklődhetnek a 0749-987-875-ös telefonszámon.
A Máltai Szeretetszolgálat szociális konyhája Sepsiszentgyörgyön
Közel hatvan adag meleg ételt főznek hétköznapokon a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi kirendeltsége által két hónapja indított szociális konyhán. Meleg ebédet szállítanak 39 nehéz helyzetben lévő idős embernek, valamint ebédet adnak a Csíki negyedi hajléktalanszálló mellett működő nappali foglalkoztató-központot látogatóknak is. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a létesítmény létrehozásának megnövekedett költségei miatt csak két–három hónapra elegendő tartalék marad a napi ebéd előállításához, a támogatóknak köszönhetően elhárult az esetleges leállás veszélye – tudta meg a Háromszék Székely Róbert programfelelőstől. Hozzáfűzte, az önkormányzat is hozzájárul a szociális konyha működéséhez, ezzel a szeretetszolgálat Guruló ebéd programjának idős kedvezményezettjei számára biztosított a meleg ebéd.
Bérmálások a hétvégén
Ma délután öt órakor Marosvásárhelyen, az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, holnap délelőtt tizenegy órakor a Temesvár-Erzsébetvárosi és a marosvásárhelyi Szent Imre templomban, míg délután öt órakor a Remete Szent Antal templomban kezdődik a bérmálási szentmise. Vasárnap délelőtt kilenc órától Halmiban, tizenegy órától Temesváron, a Bolgár Személyi plébánián, valamint a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban, illetve délután öt órától a marosvásárhelyi Szent Miklós templomban szolgáltatják ki püspökeink a bérmálás szentségét.
Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket a holnap délután öt órakor kezdődő szentségimádásra, majd hat órától szentmisére a helyi plébániatemplomba. A legszentebb áldozatot Papp Márton csíkszentkirályi plébános mutatja be. A szentmisét rózsafüzér imádság és ünnepélyes körmenet követ. A zenei szolgálatot a Kikapcsolsz katolikus ifjúsági együttes látja el. A Mária áhítatot rádiónk élőben közvetíti.
Brassóban Szent Ritára emlékeznek
A brassói Szent Péter és Pál plébániatemplomban vasárnap a Szent Rita emlékét őrző szobrot fognak megáldani a délelőtt tizenegy órai szentmise keretében. A szent életét sok csoda övezte, ezek közül az egyik a rózsa csodája, mely télvíz idején kivirágzott Szent Rita imájára. Erre emlékezve a szentmise után a hívek egy-egy megáldott vörös rózsát vihetnek magukkal, mely a reménytelen helyzetekben bizalommal mondott imádság erejét szimbolizálja.
Cursillo hétvége hölgyeknek
Cursillo lelkigyakorlatos hétvégét szervez a nagybányai Szentháromság-plébánia Forrásligeten, a festői tájon fekvő Brazi II. panzióban, június 8-11. között. A rendezvény célcsoportja 25-50 éves korú hölgyek, célja a keresztény hit elmélyítése és megerősítése. A lelkigyakorlatos hétvégét Juhos Ferenc verbita szerzetes és munkatársai vezetik. A Cursillo egyházunk egyik jelentős, nemzet- és felekezetközileg elterjedt megújulási mozgalma. Egy kereszténységről szóló háromnapos, intenzív, bentlakásos tanfolyam, ahol bemutatják röviden e keresztény hit alapvető tanítását, és ezen keresztül megismertetik Jézus Krisztus személyét, lelkiségét. Célja a keresztény hitnek elmélyítése és megújítása, a társadalmi és egyházi felelősség ébresztése, az egyes ember és a társadalom lelki, mentális értelemben vett támogatása.
Időjárás
Ma a középső országrészben újabb esőre, nyugaton záporokra van kilátás. Többfelé kisüthet a nap, de elszórtan még mindig kialakulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Délutánra 16 és 25 fok közé melegedhet a levegő. Hétvégére nyáriasan meleg, szárazabb, naposabb idő körvonalazódik.
