HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a lázárfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Harangmegáldás Gyergyószentmiklóson
Május elseje a hét éve felépült Munkás Szent József templom búcsúünnepe. A tegnap délelőtt tizenegy órakor kezdődött szentmise a város felszegi részén élő 600 család számára különleges esemény volt. Az ő adományaikból vásárolták meg ugyanis azt a két harangot, amelyeket Tamás József segédpüspök áldott meg. Az 56 kilós, kisebbik harang Szent Imre tiszteletére, a nagyobbik, 115 kilós Jézus Szíve tiszteletére készült. Ezeket most az ideiglenes haranglábon helyezik el, onnan lesz hallható a hangjuk. Hamarosan csatlakozik majd hozzájuk a harmadik, 220 kilós harang is, és ezek a tervek szerint a jövő évben felépülő új harangtoronyban kapnak majd helyet. Együtt majd egy szép cisz dúr hármas hangzatot adnak majd ki, zeneileg is teljessé téve a templom összhangzatát – mondta el Gáll Hunor plébános. „Immár hangja is van a templomunknak. A harangok hangja tulajdonképpen együtt lélegzik a közösséggel. Hála a közösségnek, amely igényelte ezt, és kisebb, nagyobb adományaikkal hozzájárultak, hogy ez megvalósulhasson. A harangok hívják majd a híveket a szentmisékre, megszólalnak halálesetekkor, különböző hangon jelezve, hogy férfi, vagy nő az elhunyt. Megszólalnak reggel, délben és este is” – fogalmazott a plébános.
Olimpikonok a püspöki palotában
Ma délután négy órakor Böcskei László megyéspüspök a püspöki palotában fogadja a nagyváradi egyházmegye azon fiataljait, akik április 12-14. között részt vettek a Magyar Nyelvű Római Katolikus Országos Hittanolimpián. A diákok felkészítő tanáraik kíséretében érkeznek Nagyváradra, hogy egy kötetlen beszélgetés keretében számoljanak be élményeikről. A főpásztor nagy szeretettel várja az egyházmegye minden sarkából érkező vendégeket, és a beszélgetést követően bemutatja nekik a püspöki palotát, illetve a bibliai kertet.
Szent László Zarándoknap
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye híveit, papjait és szerzeteseit Húsvét 5. Vasárnapján a nagyváradi székesegyházba, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon ünneplik az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt. A program délelőtt tíz órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és ráhangolódással. A főpapi szentmise tizenegy órakor kezdődik, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeznek vendégek. A szentmisét, melynek főcelebránsa és szónoka Ternyák Csaba egri érsek lesz, rádiónk élőben közvetíti. Az ünnepre meghívást kaptak a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet végzős papnövendékei és elöljárói is. A szentmisét követően a zarándokok imával és énekekkel kísérik Szent László ereklyéjét a hagyományos hermás körmeneten, ezzel is jelezve elköteleződésüket a lovagkirály erényeinek követésére.
Szól be a papnak!
Vasárnap délután hat órakor a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretén belül a nagyváradi Moszkva kávézóba várják mindazokat, akik tabuk nélkül, őszintén kérdeznének a különböző egyházak képviselőitől. A Szólj be a papnak! kezdeményezés célja egyfajta „kocsmai evangelizáció": alkalmat adni főleg azok számára, akik nem járnak templomba, gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdésein keresztül megismerkedhessenek a történelmi egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével. A rendezvények egyszerre szolgálják a hitéleti ismeretterjesztést és a vitakultúra fejlesztését, valamint fórumot biztosítanak a legaktuálisabb társadalmi kérdések széleskörű, interaktív megvitatására.
Lemezbemutató a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen
Az Ében zenekar megjelentette első lemezét, melynek címe Lélekképek. A lemezen többnyire megzenésített zsoltárok és versek hallhatók, különböző könnyűzenei stílusban megszólaltatva a „lélek képeit”: például ballada, swing és a funk stílusjegyei egyaránt fellelhetők a dalokban. A 11 dal az együttes saját szerzeménye. Az album ingyenesen meghallgatható az Ében YouTube-csatornáján és a különböző zene-streamelő felületeken is. Az együttes Váradon is fellép május 13-án, délután hat órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében lehet megismerkedni velük. A belépés ingyenes. A koncertet követően a lemezt megvásárolhatják fizikai formátumban is.
Másodjára is megszervezik a Fuss neki, Csík! adománygyűjtő mozgalmat
Több mint húsz civil szervezet csatlakozott idén a Fuss neki, Csík! adománygyűjtő mozgalomhoz, amelyet másodjára szerveznek meg Csíkszeredában. Már lehet támogatni a civil szervezetek projektjeit, terveit, álmait a nagyköveteiken keresztül. A www.fussneki.ro oldalon megtalálhatók a résztvevő civil szervezetek és nagyköveteik listája. A záróeseményt május 21-én szervezik meg, ekkor lesz a közös futás, gyaloglás és biciklizés. A nagykövetek a Szabadság térről rajtolnak, és ugyanoda érkeznek is majd vissza. Emellett lehetőség van csapatonként külön-külön helyszíneken is megtenni a vállalt távot. A programról bővebben a mozgalom honlapján lehet olvasni.
Időjárás
Ma az ország nagy részén fátyolfelhő szűrheti a napsütést, de számottevő csapadék nem várható. A keleties szél többfelé megélénkül. Napközben 18-24 fokot mérhetünk. Délnyugaton lesz melegebb, itt 22-25 fok is várható. Érdemes lesz több időt tölteni a szabadban. Csupán a melegedésre érzékenyek körében jelentkezhet enyhe migrén, fáradékonyság, illetve koncentrálási problémák, emésztési zavarok is előfordulhatnak.
HÍREK DÉLBEN
Szent József-szobrot áldottak meg Csíkborzsován
Szent József, a munkás ünnepén a borzsovai leányegyházközség apraja-nagyja összegyűlt védőszentjüket, a közösség patrónáját köszönteni. Az ünnepi alkalom felkért főcelebránsa és szónoka Kerekes László segédpüspök volt. Közel 30 jelen lévő lelkipásztor közös imádsága kapcsolódott a leányegyházközség híveinek fohászaihoz. A segédpüspök homíliájának bevezetőjében elmondta, hogy a Ferenc pápa egyéniségéből kisugárzó emberi nagyság példa számunkra, hogy ma hogyan lehetséges nekünk is Isten eszközeivé válni. Eszközzé, miként Szent József is eszközzé vált Isten tervében. Az idei év búcsúünnepe egyedi alkalmat jelentett a több százéves katolikus közösség életében. Szent József tiszteletének tudatosításában és életpéldájának követésében szolgál eszközül az embernagyságú szobor, amelyet Rózsa László váci egyházmegyés állandó diakónus adományozott. A szentmise ünneplése után a borzsovai nagytemplom előtt újonnan alakított téren a segédpüspök megáldotta a szobrot.
Ápolók májusa a Caritasnál
Az ápolás kerül fókuszba május hónapban a Gyulafehérvári Caritas keretében. Azokra a munkatársakra irányítják a figyelmet, akik ápolnak idősotthonokban, otthoni beteggondozóként, falugondnokként, illetve megannyi más területen pártját fogják a támaszra szoruló személyeknek. Mi kell ahhoz, hogy valakinek az ápolás legyen a hivatása? Mi a sikerélmény az ápolásban? Honnan kap erőt az ápoló, ha nehéz a feladat? Hogy fonódik össze hivatás és küldetés Hogyan tekint az ápolóra a gondozott, a hozzátartozó, az orvos, és látja-e létének értékét a közössége? Ilyen kérdések mentén viszik közelebb az érdeklődőkhöz az ápolók világát Csík-, Gyergyó-, Udvarhely-, Maros- és Háromszéken szervezve eseményeket, konferenciákat, készítve írott és elektronikus anyagokat a témában. Ugyanakkor adományozásra is lehetőséget teremtenek, a készpénz-támogatást az ápolók munkájának segítésére, eszközvásárlásra fordítják. Az ápolók munkájának támogatására szánt adományokat bevihetik személyesen is az otthoni beteggondozók székhelyére, idős otthonokba, illetve átadhatják caritasos munkatársnak, aki továbbítja az összeget, és a lehető legrövidebb időn belül visszajuttatja az adományozónak a támogatást igazoló nyugtát.
Szent Antal nagykilenced Szárhegyen
A szárhegyi ferences templomban a Szent Antal nagykilenced ma délután folytatódik, a hat órás szentmise keretében. A Ferences Regula megerősítése és Szent Ferenc greccioi karácsonya 800 éves jubileuma évében a nagykilenced elmélkedéseit Gegő Juliánusz ferences testvér tartja. A harmadik kedd elmélkedési témája: Szegénység a megerősített regulában.
Vándorkiállítás
Pénteken délután hat órától a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus templomban megnyitják a Petőfi a világ körül című vándorkiállítást. A tárlat első részében a kétszáz éve született költő életrajza áll össze versidézetekből, külön fejezetet szentelnek a nemzeti költő, a kortársai által rajongott költő, a forradalmár költő és a szerelmes, romantikus költő bemutatásának is.
Mária-áhítat Brasssóban
A Brassó belvárosi Szent Péter és Pál Romai-Katolikus plébániatemplomban, május 6-tól kezdődően, öt elsőszombati áhítatra várja a kedves híveket - Mária Szeplőtelen Szívének- tiszteletére. A Szűzanya 1925. december 10-én Lúciának, a Fatimái látnoknak megmutatta tövisekkel övezett szívét és így szólt: “Hirdesd nevemben a világnak, hogy megígérem: ott leszek az üdvösséghez szükséges kegyelmekkel mindazok halálos ágyánál, akik 5 egymást követő hónap első szombatja meggyónnak, megáldoznak, elimádkozzak a rozsfüzért és egy negyedóráig társamul szegődnek az elmélkedésben.” Ezen kérés teljesítésére a plébánia öt alkalommal várja szeretettel a híveket a délelőtt kilenc órától tartandó magyar, illetve román nyelvű szentmisére, felváltva, és az ezt követő kétnyelvű Rózsafüzér imádkozására és a titkok fölötti elmélkedésre.
Imacsoportok Nagytalálkozója Csíksomlyón
Szombaton délelőtt tíz órától a Kármelhegyi Boldogasszony és Skapuláré imacsoportok nagytalálkozóját tartják a csíksomlyói kegytemplomban. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak!
Koncert a nagyváradi püspöki palotában
Szombaton este hét órakor a püspöki palota dísztermében ad koncertet a budapesti Edődy Kamarazenekar. A koncert programjában megszólaló darabok három, a XVIII. századi Nagyváradon alkotó szerzőtől származnak. Jegyek kedvezményes áron kaphatóak a Püspöki Palota recepcióján, melyeknek előzetes foglalása a 0771612714-es telefonszámon lehetséges.
Partiumi Vágta a bihari földvárban
A 31. Festum Varadinum keretében, május 6–7-én zajló lovas programok mindazok számára egyedei élményt fognak nyújtani, akik szeretik a látványos artista bemutatókat, kedvelik az erőnléti próbákat és nem utolsósorban szívesen gyönyörködnek a pompás lovak és délceg lovasok látványában. A szombat reggel kilenc órakor induló futamok lebonyolítását követően élőben is meg lehet csodálni a hajdúszoboszlói csikósok lélegzetállító ügyességi lovas produkcióját, mely messze földön híres és hasonló izgalmakkal telinek ígérkezik a másnapi fogathajtó verseny. Természetesen, a kicsik sem maradhatnak le az élményekről, hiszen külön a gyerekek részére lehetőség lesz állatsimogatásra, pónilovaglásra és egyéb, lovas-játékos foglalkozásokra.
Időjárás
Ma az ország nagy részén fátyolfelhő szűrheti a napsütést, de számottevő csapadék nem várható. A keleties szél többfelé megélénkül. Napközben 18-24 fokot mérhetünk. Délnyugaton lesz melegebb, itt 22-25 fok is várható. Érdemes lesz több időt tölteni a szabadban. Csupán a melegedésre érzékenyek körében jelentkezhet enyhe migrén, fáradékonyság, illetve koncentrálási problémák, emésztési zavarok is előfordulhatnak.
