20232. május 18. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkszentdomokosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.

Kezdődik a Mariathon

Ünnepel a Mária Rádió világszerte az év talán legszebb hónapjában, májusban, amikor is megszervezésre kerül a Mariathon – az ima és adománygyűjtő akció. A hallgatók számos és nagylelkű ajándéka, adománya teszi a Mariathont minden évben az öröm és a szeretet igazi ünnepévé. Nem véletlen a választott mottó sem, mely így szól: Isten örömteli keresői. Az Erdélyi Mária Rádió idén a magyar nyelvű rádiók összefogásában vesz részt, melynek célja a Felvidéki és Délvidéki Mária Rádiók magyar szerkesztőségének a támogatása. Mától kezdődően, vasárnapig bezárólag arra hívjuk meg kedves hallgatóinkat, hogy fejezzék ki szeretetüket anyagi nehézségekkel küzdő testvéreink iránt, hogy a határon túl élők továbbra is zavartalanul hallgathassák az Örömhír tiszta hangját. Hívhatják adományvonalainkat reggel 8 és este 20 óra között a 0259-420777-es vagy 0359-420777-es telefonszámon. A közös összefogás reményében legyünk mindannyian Isten örömteli keresői!

Könyvbemutató Nagyváradon

A 31. Festum Varadinum keretében hétfő délután a püspöki palota dísztermében két kötetet mutattak be: A nagyváradi latin szertartású székeskáptalan, illetve az Egyházi krónika 1020-2023 címűeket. Az érdeklőket Csorba Sándor, a püspökség levéltárosa köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: Fodor József általános helynök több mint ötven éve áll a püspökség szolgálatában, a szemtanú hitelességével tud tehát felidézni eseményeket, az Egyházi krónika pedig azért is egy jelentős kiadvány, mert a 20. századi egyháztörténeti kutatásban sok a fehér folt. Böcskei László megyés püspök kijelentette: a múltunkról szóló kiadványok jelentek meg, tisztelgések a nagy elődök előtt, ugyanakkor jelei annak, hogy a tradíción túl a székeskáptalan egy napjainkban is élő intézmény. Az Egyházi krónikával kapcsolatban az általános helynök kifejtette, hogy nemcsak Várad vagy bihari vonatkozású egyházi dolgok vannak benne, hanem politikai vonatkozású, jeles események is. 1020-tól kezdve talált adatokat egészen 2023-ig, a mostani időkkel bezárólag. A hétfő délutáni ünnepségen a zenei momentumokról Oláh Gabriella és Oláh Boglárka gondoskodtak.

Urunk mennybemenetele

A mai napon, negyven nappal húsvét után egyházunk Urunk mennybemenetelét ünnepli, melynek valósága a katolikus vallás egyik alapigazsága, mely szerint Jézus Krisztus „fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat“. Ma a nagyváradi székesegyházban nyolc, tíz, tizenegy és délután hat órakor lesznek a szentmisék.

Zarándoklat Csíksomlyóra

A nagyváradi székesegyházi plébánia buszos zarándoklatot szervez a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Jelentkezni és érdeklődni a sekrestyében lehet.

100 éves a Szociális Testvérek Társasága

2023 kiemelt év a közösség életében: alapításának centenáriumát ünneplik. Alapítójuk, Slachta Margit, több társával együtt 1923. május 12-én alapította meg a Szociális Testvérek Társaságát. Kolozsváron kiállítással, szentmisével és jubileumi konferenciával ünnepelnek május 19-én és 20-án. A program holnap este hét órakor kiállítás megnyitóval kezdődik. Szombaton délelőtt tíz órakor hálaadó szentmisét mutatnak be a Szent Mihály templomban, melynek főcelebránsa Hortobágyi Cirill főapát lesz. A szentmise keretében ezüstfogadalmat tesz Gábor Csilla, Homa Ildikó, valamint Nagy György Zelma testvérek. A délután folyamán előadások lesznek a Római Katolikus Teológiai Kar dísztermébe, melyre mindenkit szeretettel várnak. A részletes program megtalálható a Szociális Testvérek Társasága facebook oldalán.

Nepomuki Szent János-szobor megáldása Szentjobbon

Nepomuki Szent János, a gyónási titok vértanúja, a 18. századtól kiemelkedően fontos alakja volt Közép-Kelet-Európa népi vallásosságnak. A főként utak mentén, kereszteződésekben vagy hídfőknél elhelyezett szobraiból csak a Kárpát-medencében több ezret tart számon a művészettörténeti kutatás. Ezek többsége súlyosan megrongálódott vagy elpusztult a 20. századi egyházüldözések rossz emlékű évtizedeiben. Erre a sorsra jutott volna az egykor Szentjobb község piacterén álló, 18. századi kőszobor is, amelyet gondos kezek menekítettek be a falu római katolikus templomának kertjébe, ahol a közelmúltig állt, dacolva az idő múlásával. Nepomuki Szent János míves barokk szobrát Varga Zoltán Zsolt szobrászművész, kőrestaurátor által végzett helyreállítása után, holnap délelőtt tizenegy órakor ünnepélyes keretek között állítják vissza a szentjobbi templom udvarára, ahol Böcskei László megyéspüspök áldja meg a szobrot.

Medjugorjeai Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál

Július 23-31. között a medjugorjeai ifjúsági fesztiválra szervez zarándoklatot Karácson Tibor és Vánkos Alex atya, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A zarándoklat ára: 350 Euró, amely tartalmazza a szállítás és a szállás, ellátás költségeit. Az indulás Csíkszeredából lesz. További információkat kérni és jelentkezni a 0771084735-ös, illetve a 0723125706-os telefonszám egyikén lehet.

Időjárás

Ma már többet láthatjuk a napot, főként nyugaton lesznek még erősen felhős, borult tájak. Több helyen készülhetünk kisebb esőre, záporokra, a középső és déli tájakon pedig kifejezetten zivataros lehet a délután. A zivatarokat felhőszakadás, jégeső, viharos szél is kísérheti. Az északnyugatira forduló szél erős, néhol viharos lehet. Délután 19 és 26 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

About the author

Emese