2024. augusztus 12. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kotormányi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.

Gyűjtés bajban levő családnak

Egy két kisgyerekes, rendszeresen szentmisére járó sepsiszentgyörgyi családban a 44 éves édesapa évek óta küzd rákbetegséggel. Most olyan kezelésre lenne szüksége, amelyet csak külföldön kaphat meg. Több hónapra kell kiutaznia, ahol a kezelés is, de a szállás is igen sokba kerül. Ők minden anyagi javukat feláldozzák a gyógyulás érdekében, de még így sem lesz elég. Kérik, hogy aki tudja, támogassa őket ebben a küzdelemben. Adományokat be lehet vinni a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia irodájába vagy betenni a templomban elhelyezett adományos dobozba.

Motorosok zarándoklata Csíksomlyóra

„Újuljatok meg!” mottóval motoros zarándoklatot szerveztek a csíksomlyói ferences szerzetesek. A szombati hagyományteremtő eseményen Erdély számos településéről, illetve Magyarországról és Felvidékről több mint száz motoros vett részt. A vasparipásokat Guia Hugó ferences szerzetes köszöntötte. „Az Újuljatok meg! mottó jegyében zarándokolunk, így kapcsolódunk a gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális évéhez. Bizonyára mindenki érzi és tudja, milyen jót tesz, ha a motor néha felfrissül, megújul, ha rendbe van téve, karban van tartva. Ehhez hasonló a lelkünk számára a zarándoklat is, méghozzá egy olyan zarándoklat, amelyet imával töltünk az Istennel találkozás fényében” – mutatott rá a ferences testvér. A szentmise után a motorok megáldása, a kegytemplom bemutatása és ebéd következett. A motoros zarándoklat a Kissomlyó hegyén, az úgynevezett Jézus-hágón keresztúti ájtatossággal ért véget.

Apa-fia dráma Székelyudvarhelyen

Lackfi János legújabb drámája, a Medveles, holnap érkezik a Művelődési Ház nagyszínpadára. Az egyfelvonásos dráma az apamondta.hu podcast műsorban elhangzó beszélgetések szeretetteljes, esetenként felkavaró, egymás megértését, apa–fiú kapcsolatok mélységeit kereső interjúkból inspirálódott kétszemélyes színdarab, melyből a Zsámbéki Nyári Színház partnerségében született előadás. Az előadás időtartama 80 perc. Jegyeket elővételben és a helyszínen 25, 20, 10 lej értékben lehet váltani a Művelődési Ház jegypénztárában.

Édesanyák imaestje

Közös imaalkalomra kerül sor édesanyák számára szerdán délután hat órától, a szárhegyi ferences templomban, amelynek keretében közös rózsafüzér és szentmise lesz. A kezdeményezők szeretettel várnak minden egyes imádkozni vágyó édesanyát.

A helyreállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása Kolozsváron

Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén, délelőtt tizenegy órától a piarista templomban, a kegykép búcsúján ünnepi szentmisét mutat be Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök, azt követi tizenkét órától a helyreállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása, amelynek keretében az egyházak képviselői áldó imát vezetnek a városért, Kolozsvár népéért. E kiemelkedő esemény egyben a 15. Kolozsvári Magyar Napok nyitánya. Annak idején a pestisjárvány elmúltáért adtak hálát e szobor felállításával. Ma is van, amiért imádkozni együtt e megzavarodott, békétlen világban, hogy adassék áldás és oltalom Kolozsvárnak, a nemzeteknek, az egész világnak!

Egy közülünk

A Csíkszentdomokosn elindított Egy közülünk programsorozat következő meghívottja Szőcs Andor, aki 1983-ban született Csíkszeredában, gyermekkorának meghatározó éveit Csíkszentdomokoson töltötte, majd Gyulafehérváron érettségizett, és kántori oklevelet szerezve 9 éven át egyetemi tanulmányai mellett kántor-karnagyként tevékenykedett több magyarországi katolikus egyházközségben. Jelenleg a Nyíregyházi Egyetem oktatója, adjunktus, 2022-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, közel negyven tudományos publikáció szerzője, rendszeres előadó nemzetközi konferenciákon, ifjúságügyi témákban. Tudományos munkásságát is megismerhetik könyvbemutatóján, amelyre pénteken este hét órától kerül sor a Márton Áron Zarándokközpontban.

Képzőművészeti alkotótábor Mezőpanitban

A Maros Mezőségi Művésztelep szervezésében augusztus 11–18. között zajlik a XIX. mezőpaniti Molnár Dénes képzőművészeti alkotótábor, amelyre 17 hazai és külföldi alkotó kapott meghívást. A tábor szabadtéri záró kiállítása vasárnap déli tizenkét órakor nyílik meg a helyi református templom udvarán.

Szent István búcsú Hargitafürdőn

Vasárnap fél egykor kezdődik a szentmise Szent István királyunk ünnepéhez kapcsolódóan Hargitafürdőn. A szentbeszédet Potyó Ferenc atya, pápai prelátus, nyugalmazott irodaigazgató tartja. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak!

Időjárás

Ma sok napsütésre számíthatunk, csak kevés felhő lesz az égen, csapadék nem várható. Helyenként élénk lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 28 és 34 fok között alakul a hőmérséklet, de az ország déli részén fokozódik a kánikula, 31-38 fokot mérhetünk. Kedden is túlnyomóan napos időben lesz részünk, de előfordulhatnak átmenetileg felhősebb tájak is, viszont számottevő csapadék továbbra sem várható. Helyenként élénk lesz a légmozgás.

HÍREK DÉLBEN

Felszentelték Bözödújfalu újjáépített templomát

A kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát szentelték fel szombaton. Az Összetartozás temploma az egykori település valamennyi felekezetét képviseli. A település 30 éve került víz alá, a vízből kimagasló templomtorony a falurombolás jelképe volt. A 2014-ben leomlott istenházát most közadakozásból építették újjá. A templomszentelésre az egykori Bözödújfalu lakóinak hagyományos, évente megtartott találkozóján került sor. A szombaton megtartott ünnepségen katolikus misét és unitárius istentiszteletet is tartottak, az épületre Péter Arthur római katolikus főesperes, Kovács István unitárius püspök és Kató Béla erdélyi református püspök mondott áldást – adta hírül az MTI. Az újjáépítés hírére Kanadától kezdve a Kárpát-medencén át Ausztráliáig mindenhonnan kaptak támogatást. Az Összetartozás templomának alapkövet a 2018-as falutalálkozó idején helyezték el. A helyszínen kifüggesztett táblán több mint 500 adományozó neve olvasható, de az építkezést számos névtelen adományozó is támogatta téglajegyek vásárlásával.

Világháborús emlékkeresztet avattak a Csíki-havasokban

Nyolcvan évvel ezelőtti eseményekre, az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztek vasárnap délután a Csíkbánkfalva feletti Óriás-tetőn. Emlékkeresztet állítottak azoknak, akik ebben a térségben vesztették életüket. A házigazda Csíkszentgyörgy község nevében Réti Zsófia polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a 81 éves Berszán Lajos atya, a hegyek nagy barátja, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alapítója tábori szentmisét mutatott be, ünnepi beszédének vezérfonala a béke szó köré fonódott, a szentmise végén pedig felszentelte az emlékkeresztet. Az ünnepségen több mint százan vettek részt, többségük gyalog zarándokolt fel az Óriás-tetőre.

Segítséget kér a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Leégett a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége tulajdonában levő Trunki Magyar Ház vasárnap délután. Sérültek nincsenek, a kár nagy. A tűz a szomszédos épületben keletkezett, gyorsan terjedt, a tűzoltók sajnos nem tudták megakadályozni, a Magyar Ház is leégett. Ebben a házban napközis rendszerben működő óvoda, egy tanterem, egy ebédlő, konyha szolgálta a trunki gyermekeket, de ugyanitt szolgálati lakás is volt, amelyben három pedagógus lakott. Az épület és a berendezések nagy része is odaveszett. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége gyűjtést hirdet, szeretnék minél hamarabb rendbe hozni az épületet, szeretnék visszaadni eredeti rendeltetésével a trunki közösségnek. Az adományozás lehetőségei és részletei a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Facebook oldalán olvashatók.

Szentségimádás Nagybányán

Az idei Szent István Napok nyitóestjén, ma este nyolc órakor, a Profcafe Strings vonósnégyes zenei kíséretével tartanak szentségimádást a Szentháromság-templomban. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak. A Szent István Napok további programjai megtalálhatóak a szentharomsag.ro oldalon illetve a nagybányai Szentháromság plébánia Facebook oldalán.

Magyar Egyházzenei Biennálé a Kolozsvári Magyar Napok keretében

A Magyar Egyházzenei Biennálé a Kárpát-medence egészét átfogó, a magyar keresztény ökumenét, a zene egyházi és közösségi funkcióit kiemelten képviselő, magas művészeti tartalmú, fesztivál-, illetve kórustalálkozó-jellegű eseménysorozat, amely a kortárs magyar egyházi zene és a vallási közösségek, illetve a nagyközönség élő kapcsolatrendszerét hivatott kialakítani és ösztönözni. Az augusztus 16-21. között, a Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként megrendezésre kerülő rendezvénysorozat a rendszerváltás óta született magyar egyházzenei alkotásokat állítja az érdeklődés középpontjába, kitekintéssel a Kárpát-medence egészére. A részletes program megtalálható a magyarnapok.ro oldalon.

Ünnepel az Élet a Lélekben imacsoport

A sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben imacsoport szombaton ünnepli fennállásának 30. évét. Az évforduló alkalmából ünnepi találkozót tartanak a Krisztus Király-plébániatemplomban. A találkozó reggel fél tízkor rózsafüzér-imádsággal kezdődik. A köszöntés és a bevezető gondolatok után elmélkedéseket, tanúságtételeket hallhatnak, majd imaszolgálat lesz. Az irgalmasság rózsafüzére és dicsőítések után szentségimádás következik. Az ünnepség délután hat órától hálaadó szentmisével zárul, melyet Ambrus István Ábel szombatfalvi plébános mutat be. További részletek az eseményről az eletalelekben.ro honlapon.

Zarándoklat Lourdes-ba

A nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 23-30 között újabb Lourdes-i zarándoklatot szervez a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Részvételi díj: 790 euró. Az ár tartalmazza: szállítás autóbusszal, idegenvezetés, lelkivezetést, biztosítás* 60 éves korig, 7 reggeli, 7 vacsora, 7 éjszakai szállást 2 ágyas szállodai szobákban. Jelentkezni lehet személyesen a Szatmári Római Katolikus Püspökségen, vagy a 0261-714.955-ös telefonszámokon.

Időjárás

Ma sok napsütésre számíthatunk, csak kevés felhő lesz az égen, csapadék nem várható. Helyenként élénk lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 28 és 34 fok között alakul a hőmérséklet, de az ország déli részén fokozódik a kánikula, 31-38 fokot mérhetünk. Kedden is túlnyomóan napos időben lesz részünk, de előfordulhatnak átmenetileg felhősebb tájak is, viszont számottevő csapadék továbbra sem várható. Helyenként élénk lesz a légmozgás.

About the author

Emese