2024. augusztus 15. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a tekerőpataki Keresztelő Szent János templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.

Elhunyt Adriányi Gábor egyháztörténész

Életének kilencvenedik évében augusztus 10-én, elhunyt Adriányi Gábor egyháztörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja. Adriányi Gábor egyháztörténész Nagykanizsán született 1935-ben, katolikus családból piarista iskolába került, onnan papi hivatását követve a veszprémi szemináriumba, majd a budapesti Központi Szemináriumba. Hivatása miatt többször került konfliktusba a pártállammal, titokban szentelték pappá, majd külföldön kezdte újra az életet: római, párizsi és bécsi tanulmányokat folytatott. Magántanár volt 1971-től a Bonni Egyetem Katolikus Teológiai Karán, 1976 óta ugyanott tanszékvezető tanár, az Egyháztörténeti Intézet igazgatója volt. Adriányi Gábor a magyar és egyetemes egyháztörténet számos kérdésével foglalkozó monográfiák és tanulmányok szerzője, alkotásai kutatónemzedékek hosszú sorának adott iránymutatást – írták az MTA méltatásában.

Örökfogadalmat ünnepeltek Váradon

Kovács Szilvia Veronika, az Élet Kenyere Közösség tagja ünnepélyes szentmise keretében örökfogadalmat tett a várad-velencei plébániatemplomban augusztus 14-én, tegnap. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyés püspök volt. „Hálaadásunk, odaadásunk, felajánlásunk Istennek! Utoljára öt évvel ezelőtt volt városunkban örökfogadalom az Élet Kenyere Közösségében, így a mai nap még különlegesebb, értékesebb volt úgy Kovács Szilvia Veronika számára, mint a közösség, egyházmegyénk részére. A püspöki szentmise keretében a nagyvárad-velencei római katolikus templomban családias hangulatban, a világ minden részéről érkezett közösségi tagokkal, hálával ünnepelhettük együtt a fogadalomtételt, s így Veronika élőkővé lett az Élet Kenyere Közössége és egyházmegyénk számára.” – írta beszámolójában Perei Benita, a püspökség pasztorációs referense.

A helyreállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása Kolozsváron

Ma, Nagyboldogasszony ünnepén, délelőtt tizenegy órától a piarista templomban, a kegykép búcsúján ünnepi szentmisét mutat be Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök, azt követi tizenkét órától a helyreállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása, amelynek keretében az egyházak képviselői áldó imát vezetnek a városért, Kolozsvár népéért. E kiemelkedő esemény egyben a 15. Kolozsvári Magyar Napok nyitánya.

Templombúcsúk a nagyváradi egyházmegyében

Ma, déli tizenkét órakor, Szilágysomlyón Nagy Tibor, zilahi esperes-plébános lesz a búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka. Tenkegörbeden Fügedy Antal Levente, mezőbikácsi esperes-plébános lesz a szentmise főcelebránsa, szónoka pedig Szilágyi László állandó diakónus. Szombaton, délelőtt tizenegy órakor Sülelmeden, egy órakor Zsibón tart búcsús szentmisét Kruzslitz Imre várad-szőllősi plébános. Vasárnap, déli tizenkét órakor Biharon Szabó Ervin, várad-olaszi plébános lesz a búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka. Egy órakor Ippen Mercsak Antal, baromlaki plébános tartja a búcsús szentmisét, a magyar nyelvű szónok pedig Maskara János, berettyószéplaki plébános lesz. Négy órakor Krasznacégényben Szűcs Attila, szilágycsehi plébános tartja a búcsús szentmisét.

Magyar Kulturális Napok Váradon

Ebben az évben is megrendezik a Magyar Kulturális Napokat augusztus 17-21. között. Az eseményt szervező Visit Oradea Egyesület sajtóközleményében azt írja, hogy ez a rendezvény ideális lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy megismerkedjenek a magyar hagyományokkal és szokásokkal, ezáltal erősítve a kulturális kapcsolatokat, elősegítve a kölcsönös megértést és tiszteletet. A Magyar Kulturális Napok számos érdekes programot foglal magában: táncbemutatókat nagyváradi, berettyóújfalui, debreceni és budapesti fellépők előadásában, kézműves és termékvásárt, színházi előadást, de lesz kenyérszentelés is, és persze idén is átjönnek Debrecenből a virágkocsik. Részletes program az erdon.ro oldalon olvasható.

A Hargita Néptáncszínház előadása

A Hargita Néptáncszínház augusztus 20-án, este fél nyolctól adja elő a kÚtjaink című folklórműsorát Csíkszeredában, a Városi Művelődési Házban, a Szent István ünnepe esemény keretében. A belépés ingyenes.

A Nagyvárosi fények a Somostetőn

A KULT Feszt, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, a Marosvásárhelyi Állatkert és Németh Előd filmkritikus a korai némafilmekből válogatott sorozattal újra bekapcsolta a Somostetőn levő nyári színpadot a körforgásba. Legközelebb Charlie Chaplin Nagyvárosi fények (City Lights) című filmtörténeti alkotását láthatják az érdeklődők. A szervezők szándéka, hogy a korai filmek mellett minden alkalommal bemutassák a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem egy-egy filmes produkcióját, ezzel is népszerűsítve a helyi művészetet és kultúrát. Kedvezőtlen időjárás esetén elmaradhat a rendezvény. A következő vetítés augusztus 30-án lesz.

Időjárás

Ma is sok napsütésre számíthatunk, de helyenként a nyugati és középső tájakon erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan frissítő zápor, zivatar is kialakulhat. Csak néhol élénkül meg a szél, de záporok, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb hőmérséklet 34 és 39 fok között alakul. Fejfájás, migrén ismét kialakulhat, emellett általános tünet lehet a fáradékonyság, a bágyadtság és az aluszékonyság. A nagy melegben vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, rosszullét és szédülés is előfordulhat. Néhol egy-egy zivatar kialakulhat, melyek környezetében átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai.

 

About the author

Emese