HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a Lövétebányán tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Kamilliánus tábort szerveztek Balánbányán
Immár 17. alkalommal nyitotta meg kapuit a kamilliánus hagyományőrző tábor augusztus közepén a Hargita megyei Balánbányán. MEREM: megbocsátás, remény, megtérés – ez volt a tábor központi témája. A közel százfős táborba érkeztek fiatalok Nagybányáról és Csíkszentdomokosról, valamint Nyíregyházáról, a Szent Kamill Rehabilitációs Központból enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékkal élő táborozók. „A tábor kiemelt célja, hogy a határon innen és túli ifjúság jobban megismerje egymást, megerősödjenek keresztény hitükben és nemzeti identitásukban” – mondta Markos Kitti szervező. Hozzátette: „Továbbá a szervezők György Alfréd kamilliánus szerzetes, az osztrák kamilliánus tartomány generális delegátusa vezetésével nagy hangsúlyt fordítanak az integrációra, az érzékenyítésre és az élmenyközpontú nevelésre. Az idei tábor különlegessége az volt, hogy a németországi kamilliánus tartomány provinciálisa, Jörg Gabriel is a tábor résztvevője volt.
Németországi vendégek a történelmi Bánságban
Németországi vendégek érkeztek a történelmi Bánságba, hogy kapcsolatokat teremtsenek, és potenciális partnereket keressenek Romániában és Szerbiában. „Megbékélés csak találkozások és képzés révén lehetséges” – ezeket a szavakat néhány nappal ezelőtt a temesvári római katolikus püspöki palotában tartott találkozón mondta Klaus Rapp atya, a stuttgarti Szent Gellért Alapítvány igazgatója. A találkozás, mint emberközi folyamat állt Klaus Rapp teológus és Rainer Bendel professzor, a Kitelepültek Katolikus Szervezeteinek Szövetsége ügyvezető igazgatója – amelynek a St. Gerhards-Werk is tagja –, valamint a Közép-Kelet- és Délkelet-Európai Németek Egyház- és Kultúrtörténeti Intézetének igazgatótanácsának tagja, célkitűzései listájának élén Temesváron, Romániában, illetve a szomszédos Szerbiában tett látogatás során.
Magyar állami kitüntetést kapott Hortobágyi Cirill főapát
A Pannonhalmi Főapátság barokk dísztermében Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vehette át Hortobágyi Cirill főapát a pannonhalmi bencés közösség jelenlétében a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét augusztus 27-én. A díjazott a „800 éve kreatív hűséggel” munkálkodó pannonhalmi bencés közösség nevében vette át az elismerést. Számos területen otthon van, kezdve a teológiától a jogig, s eközben szerzetes, aki vezeti a bencés közösséget, vállalja és viseli a felelősséget, épít és szolgál Isten dicsőségére – hangzott el a laudációban. „A miniszterelnök előterjesztésére alapján grandiózus munkájának elismeréseképpen adom át a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét” – fogalmazott a köztársasági elnök. Hortobágyi Cirill OSB főapát köszönetet mondott a kitüntetésért Sulyok Tamás köztársasági elnöknek. Hangsúlyozta, azzal, hogy a kitüntetést itt, Pannonhalmán személyesen adta át, kitüntette az egész közösséget.
Sepsi Tabakó Fesztivál
Augusztus 29-e és 31-e között Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénánál találkozhatnak az érdeklődők Erdély legnagyobb magyar nyelvű kereskedelmi rádióhálózatának műsorvezetőivel, technikusaival és marketingeseivel. A helyszínen lehetőség nyílik megtekinteni és benézni a Duma Dubába, elbeszélgetni a műsorvezetőkkel és marketingesekkel, de akár a technikusoktól is kérdezhetünk, és megtudhatjuk azt, hogyan működik egy kereskedelmi rádió 2024-ben. A rendezvényen – ahol egyébként a 25 éves Rádió GaGa mutatja be a Margaret Island és a Soulwave zenekarát a nagyszínpadon – számtalan érdekes koncerttel és programmal várják a fesztiválozókat. További részletek a tabako.ro oldalon találhatóak.
Csángó Túrós Puliszka Fesztivál
Tizenkilencedik alkalommal tartják meg a Csángó Túrós Puliszka Fesztivált Hidegségben, a Fatányéros és Csángó panzióknál augusztus 31. és szeptember 1. között. A kétnapos rendezvény záró napján, azaz vasárnap reggel fél nyolckor a helyszínről közvetítünk és imádkozunk rózsafüzért, melyet nyolc órától szentmise követ. Tartsanak velünk!
Háromnapos világzenei fesztivál Szatmárnémetiben
Szeptember 6–8. között a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ idén harmadik alkalommal hozza el Szatmárnémetibe a világzenét - tájékoztat weboldalán a város önkormányzata. Három nap, hat fellépő, színes zenei felhozatal és eklektikus ritmusok a világ tájairól. A World Music Festival a világ különböző kultúrájából érkező zenei fellépőket vonultat fel Szatmárnémetiben. A legfrissebb információkért érdemes követni a rendezvény Facebook-eseményét, illetve a kulturális központ Facebook-oldalát is. A koncertekre a belépés díjtalan!
Időjárás
Az átlagosnál melegebb lesz szeptemberben is – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat, akik az augusztus 26. és szeptember 23. közötti időszakra adtak ki előrejelzést. Pár napig még marad a hőség egyes vidékeken, de légköri instabilitásra is számítanunk kell a következő két hétben. Augusztus utolsó hetétől egészen szeptember 2-ig a levegő átlaghőmérséklete országszerte magasabb lesz az átlagnál, különösen nyugaton és északkeleten. Kevés csapadék várható a nyugati, északnyugati és helyenként a középső régiókban is, míg az ország többi részén átlagban több esőre számíthatunk. Hajnalban 11-19, délután 24-34 fok várható.
HÍREK DÉLBEN
Magyar szinkronnal érkezik a Jézus és tanítványainak életét bemutató film a Dunán
A kiválasztottak (The Chosen) című sorozat szeptember 7-i premierje nagy esemény a film magyar rajongói számára: új magyar szinkronnal tűzi műsorra a Duna a Jézus és tanítványainak életét bemutató, világszerte rajongott amerikai szériát. A Jézus és tanítványainak életét bemutató A kiválasztottak című amerikai kosztümös filmsorozat mind a négy évada magyar szinkronnal látható a Dunán szombatonként délután öt órától. Az újraszinkronizált epizódokban a szereplők – mások mellett – Rosta Sándor, Széles Tamás, Molnár Levente, Bertalan Ágnes, Barbinek Péter és Csifó Dorina hangján szólalnak meg.
Kriterion-könyvbemutató Csíkszeredéban
Pénteken délután hat órától rendhagyó hármas könyvbemutatót szerveznek a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A beszélgetés keretében a Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadványát, a Hullóidő. Székely identitásépítés a 19–20. században című tanulmánykötetet is megismerhetik az érdeklődők. Beszélgetőtársak: Gagyi József, Oláh Sándor, Sárándi Tamás, Nagy József, Kovács Eszter, Sólyom Andrea, Bárdi Nándor és Lövétei Lázár László.
Megemlékezés és konferencia
Immár 13 éve annak, hogy a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum ünnepélyes szentmisével és konferenciával emlékezik Márton Áronra a püspök születésnapjához kapcsolódóan. Az idei megemlékezést, melyre szombaton kerül sor Csíkszentdomokoson, az Erdélyi Ferences Rendtartománnyal közösen szervezik, egyben emlékezve arra, hogy 800 éves a ferences regula. A Kovács Gergely érsek által főcelebrált, délelőtt tíz órától kezdődő szentmisén Urbán Erik tartományfőnök mond szentbeszédet, majd ezt követően, tizenegy órától kerül sor a Márton Áron zarándokközpontban a konferenciára. Az ünnepi szentmisén és a megemlékezésen részt vesz Cristiana Marinelli, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének posztulátora is. A szentmisét rádiónk élőben közvetíti. A konferencia teljes programját és annak előadóit megtalálhatják a Márton Áron Zarándokközpont Facebook-oldalán.
Templombúcsú Lippán
A lippai római katolikus közösség szombaton ünnepli a hagyományos Kirchweih-t. A Nepomuki Szent János, Bánság védőszentje tiszteletére felszentelt templomban a szentmisét déli tizenkét órai kezdettel mutatják be. Ezt megelőzően a résztvevők és a német népviseletbe öltözött párok tíz órai kezdettel a helyi német fórum székhelyéről körmenetben vonulnak a polgármesteri hivatalhoz, majd a templomba. Az ebédet követően, öt órakor a német népviseletbe öltözött párok kulturális műsorára kerül sor az Kis Parkban, este hét órakor pedig a városi rekreációs központban bált tartanak.
Gyógynövény-ismertető tanfolyam
Gyógynövény-ismertető eseménysorozatot indít ősszel az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a marosvásárhelyi székhelyén. A kezdeményezés célja, hogy a gyógynövényeket ne csak tudományos szemszögből, hanem a mindennapi élet teljességének részeként is bemutassák az érdeklődőknek. A szeptembertől decemberig zajló tanfolyamon lépésről lépésre haladnak, alkalmanként rendszerezve a gyógynövényeket hatóanyagcsoportjaik szerint. Hét előadáson és egy terepgyakorlaton ismerkedhetnek meg a résztvevők a leggyakoribb gyógynövényekkel. Az alkalmakról és a jelentkezésről a www.ehh.ro internetes oldalon található részletes tájékoztatás, a felmerülő kérdések a kovacs.janos@ehh.ro e-mail-címre küldhetők. Jelentkezési határidő: szeptember 5.
Szent Kereszt ünnepe a Hargitán
Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én, déli tizenkét órakor lesz a szokásos, hargitafürdői ünnepi szentmise a Szent Kereszt tiszteletére, az adótorony melletti kettős keresztnél. Indulás az Ózon Szállótól délelőtt tíz órakor, gyalogosan. Ennek megfelelő öltözetben, cipőben érkezzenek! Az ünnepi szentmisét és a szentbeszédet Balla Barnabás pálos atya tartja. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak!
Jótékonysági nóta-kaláka Marosvásárhelyen
Szeptember 15-én, este hét órától, a marosvásárhelyi kultúrpalotában jótékonysági nóta kaláka alkalomra hív és vár minden érdeklődőt a Gyergyómedencei Magyarnóta Társulat. Sztárvendég: a Nótakirály – Tolnai András énekes, színész, előadóművész, a 100 Tagú Cigányzenekar énekese. Továbbá fellép: Koós Éva, Vass Annamária, Bajkó Kinga és Hajlák Attila-István plébános, valamint a HIFA-ROMÁNIA Egyesület BB Dance Tánccsoportja. A belépés ingyenes. adományokat a HIFA Egyesület számára gyűjtenek. Időjárás
Az átlagosnál melegebb lesz szeptemberben is – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat, akik az augusztus 26. és szeptember 23. közötti időszakra adtak ki előrejelzést. Pár napig még marad a hőség egyes vidékeken, de légköri instabilitásra is számítanunk kell a következő két hétben. Holnap sok napsütésre van kilátás, legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő átmenetileg zápor, esetleg gyenge zivatar. Nyugaton és néhol délen élénk marad az északkeleti szél. Délután 25-36 fokot mutathatnak a hőmérők.
