HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Marosludason, az Andrássy-telepi Boldog Gizella-kápolnában tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Gyűjtés bajban levő családnak
Egy két kisgyerekes, rendszeresen szentmisére járó sepsiszentgyörgyi családban a 44 éves édesapa évek óta küzd rákbetegséggel. Most olyan kezelésre lenne szüksége, amelyet csak külföldön kaphat meg. Több hónapra kell kiutaznia, ahol a kezelés is, de a szállás is igen sokba kerül. Ők minden anyagi javukat feláldozzák a gyógyulás érdekében, de még így sem lesz elég. Kérik, hogy aki tudja, támogassa őket ebben a küzdelemben. Adományokat be lehet vinni a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia irodájába vagy betenni a templomban elhelyezett adományos dobozba.
Mesevakáció a könyvtárral
A Maros Megyei Könyvtár 6–12 év közötti gyermekeknek tart ingyenes, kilencven perces műhelyfoglalkozásokat augusztusban minden kedden és csütörtökön délelőtt tíz órától a Demokrácia fészkében. A részvétel feltétele az érvényes olvasókártya. A helyek száma korlátozott, feliratkozni az esemény Facebook-oldalán elérhető űrlap kitöltésével lehet.
Önkéntes találkozók
Ma délután hat órakor a nagyváradi stúdióba, pénteken délután három órakor a nagykárolyi Szent László közösségi házban tartunk önkéntes találkozót. Szombaton délelőtt tíz órára a szatmárnémeti stúdióba, míg délután három órára az érmihályfalvi hittanterembe várjuk önkénteseinket és hallgatóinkat egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre. A székelyföldi találkozók ez alkalommal elmaradnak.
Szent István Napok Nagybányán
A nagybányai Szentháromság Plébánia idén is nagy szeretettel várja a híveket és az érdeklődőket, az augusztus 12-17. között megrendezésre kerülő Szent István Napokra. Az eseménysorozat gazdag programkínálattal várja az ünnepelni vágyókat, amelyek a vallási és kulturális hagyományok ápolását szolgálják. A részletes program megtalálható a Szentháromság plébánia Facebook oldalon, valamint a nagybanya.ro honlapon.
Nyári lovastáborok a Táltos Lovasudvarban
Augusztus 12. – szeptember 2. között barangoló és ősmagyar táborban is részt vehetnek az érdeklődő gyermekek a Nagy-Homoród menti Táltos Lovasudvarban. A barangolótáborok során közel száz kilométert lovagolhatnak különböző pontokat érintve, mint például: székelyderzsi unitárius templom, agyagfalvi emlékház, Sopárkútpanzió, Homoród és Bükkfalva. Az ősmagyar tábor része a jurta közös felállítása és megismerése, rovásírás, lovasíjászat kipróbálása is. További információk 0748–680211-es számon kaphatóak.
Ünnepel az Élet a Lélekben imacsoport
A sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben imacsoport augusztus 17-én, ünnepli fennállásának harmincadik évét. Az évforduló alkalmából ünnepi találkozót tartanak a Krisztus Király plébániatemplomban. A találkozó reggel fél tízkor rózsafüzér imádsággal kezdődik. A köszöntés és a bevezető gondolatok után elmélkedéseket, tanúságtételeket hallhatnak, majd imaszolgálat lesz. Az irgalmasság rózsafüzére és dicsőítések után szentségimádás következik. Az ünnepség hálaadó szentmisével zárul, melyet délután hat órakor Ambrus István szombatfalvi-plébános mutat be. Várnak mindenkit a hálaadásra és a közös ünneplésre! Bővebben az eseményről a www.eletalelekben.ro honlapon olvashatnak.
Keresztény Nyári Szabadegyetem
A Nézőpont Keresztény Nyári Szabadegyetem egy olyan intenzív önismereti műhely, amely a fiatal felnőtt (20-35 éves) korosztály számára kínál fejlődési lehetőséget és mindeközben olyan környezetet biztosít, amely a kikapcsolódásra minőségi szabadidős tevékenységekre is teret ad. A rendezvényt a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség ernyője alatt szervezik meg augusztus 31 és szeptember 4. között Szelteszfürdön. Az idei téma a jelenlét, melyet öt fejlődési terület mentén járnak körül hiteles és jól képzett szakemberek segítségével. További információk a nezopont.fiff.ma oldalon kaphatóak.
Zarándoklat Lourdes-ba
A nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 23-30 között újabb Lourdes-i zarándoklatot szervez a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Részvételi díj: 790 euró. Az ár tartalmazza: szállítás autóbusszal, idegenvezetés, lelkivezetést, biztosítás* 60 éves korig, 7 reggeli, 7 vacsora, 7 éjszakai szállást 2 ágyas szállodai szobákban. Jelentkezni lehet személyesen a Szatmári Római Katolikus Püspökségen, vagy a 0261-714.955-ös telefonszámokon.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat augusztus 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből kiderül, hogy a hét első napjaiban országszerte enyhén csökken a hőmérséklet, aztán ismét felmelegszik az idő, a nappali csúcshőmérséklet helyenként eléri a 38 Celsius-fokot. Ma túlnyomóan napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő felhőkből egy-egy gyenge zápor legfeljebb a keleti határ közelében fordulhat elő. Csak néhol élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 33 fok között alakul.
HÍREK DÉLBEN
Bákó után immár Pusztinán is rendszeresen tarthatnak magyar misét a moldvai csángók
Pusztinán is tarthatnak rendszeresen magyar misét a moldvai csángók, miután Iosif Păuleț jászvásári római katolikus püspök jóváhagyta, hogy akár heti rendszerességgel magyar misét celebráljanak a moldvai településen – közölte kedden a Krónika erdélyi portálnak nyilatkozva Nyisztor Tinka néprajzkutató. A római katolikus vallású moldvai csángók eddig csak Bákó megye székhelyén, Bákóban gyűlhettek össze rendszeresen, havi egy alkalommal magyar nyelvű misére. Pusztina (Pustiana) az első csángók lakta moldvai falu, ahol engedélyezik számukra a rendszeres magyar nyelvű misézést. A jászvásári püspökséghez tartozó nyolc moldvai megyében a püspökség honlapján korábban közölt adatok szerint 206 ezer római katolikus hívő van, míg magyar kutatók 30–40 ezerre becsülik azoknak a moldvai katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.
Önkénteseket várnak a Szilvássy Carola Szeretetotthonba
Ha szeretne valaki egy órában idős lakót sétáltatni, felolvasni, beszélgetni, egy imádságot elmondani, emlékeket meghallgatni, társasjátékkal játszani, közösen teázni, kávézni egy lakóval, várják jelentkezését munkanapokon a 0267 315 559-es telefonszámon.
Búcsú az Egyes-kőnél
Az Irgalmasság kápolnánál, az Egyes-kőnél szombaton búcsút tartanak. Az indulás reggel kilenc órakor lesz Balánbánya után, a szép patak szádából gyalogosan, az 1Úton zarándoklat felcsíki szakaszán. Tíz órától az erdő szélétől keresztutat végeznek, melyet tizenkét órakor ünnepi szentmise követ. A legszentebb áldozatot Vass Nimród plébános mutatja be. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
KözPont Családfesztivál
Augusztus 10–11-én szervezik meg a KözPont Családfesztivált Szejkefürdőn. A kétnapos rendezvényt „családépítő” tevékenységekkel töltik be, a családon belüli biztonsági háló megerősítéséért. Jegyek elővételben kaphatók a KÖZ. közösségi kávéházban vagy a bilete.ro oldalon. A napi belépő 25 lej felnőtteknek, 10 lej gyerekeknek (14 éves korig), 1 éves korig ingyenes.
Néptánctábor Vajdaszentiványon
Többéves kihagyás után augusztus 12–17. között újra megtartják Vajdaszentiványon a legendás nemzetközi népzene-, néptánc- és lovas tábort. A jövő heti 24. táborban tánc- és zeneoktatás, kézműves-foglalkozások, számos lovas program és hajnalig tartó mulatság is lesz. A részletekről az esemény Facebook-oldalán kapható bővebb tájékoztatás.
Apa-fia dráma Székelyudvarhelyen
Lackfi János legújabb drámája, a Medveles, augusztus 13-án érkezik a Művelődési Ház nagyszínpadára. Az egyfelvonásos dráma az apamondta.hu podcastműsorban elhangzó beszélgetések szeretetteljes, esetenként felkavaró, egymás megértését, apa–fiú kapcsolatok mélységeit kereső interjúkból inspirálódott kétszemélyes színdarab, melyből a Zsámbéki Nyári Színház partnerségében született előadás. Az előadás időtartama 80 perc. Jegyeket elővételben és a helyszínen 25, 20, 10 lej értékben lehet váltani a Művelődési Ház jegypénztárában.
Magyar Egyházzenei Biennálé a Kolozsvári Magyar Napok keretében
A Magyar Egyházzenei Biennálé a Kárpát-medence egészét átfogó, a magyar keresztény ökumenét, a zene egyházi és közösségi funkcióit kiemelten képviselő, magas művészeti tartalmú, fesztivál-, illetve kórustalálkozó-jellegű eseménysorozat, amely a kortárs magyar egyházi zene és a vallási közösségek, illetve a nagyközönség élő kapcsolatrendszerét hivatott kialakítani és ösztönözni. Az augusztus 16-21. között, a Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként megrendezésre kerülő rendezvénysorozat a rendszerváltás óta született magyar egyházzenei alkotásokat állítja az érdeklődés középpontjába, kitekintéssel a Kárpát-medence egészére. A részletes program megtalálható a magyarnapok.ro oldalon.
Zarándoklat Medjugorjéba
Augusztus 24-29. között, székelyudvarhelyi indulással zarándoklatot szerveznek Medjugorjéba, mely 300 euróba kerül. A program tartalmazza az út költségeit, szállást - napi két étkezéssel, lelki vezetést, szentmisét, egy napot a tengeren eltöltve, a Cenacolo közösség meglátogatását, valamint keresztutat. Jelentkezni a 0754910105-ös telefonszámon lehet.
Időjárás
Ma túlnyomóan napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő felhőkből egy-egy gyenge zápor legfeljebb a keleti határ közelében fordulhat elő. Csak néhol élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 33 fok között alakul. Holnap fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Csapadék nem valószínű. Több tájegységünkön megélénkül a nyugati-északnyugati szél. Délutánra 28 és 36 fok közé melegszik a levegő.
