2024. augusztus 9. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a nagyszebeni belvárosi templomban, holnap a bétai Jézus Szíve templomban, míg vasárnap a csutakfalvi Árpád-házi Szent Margit templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A Nagyváradi Egyházmegyében vasárnap Érkeserűn és Papfalván, míg a Szatmári Egyházmegyében a nagykárolyi Kalazanczi Szent Jószef plébánián lesz örökös szentségimádási nap. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.

Önkéntes találkozók

Ma délután három órakor a nagykárolyi Szent László közösségi házban tartunk önkéntes találkozót. Holnap délelőtt tíz órára a szatmárnémeti stúdióba, míg délután három órára az érmihályfalvi hittanterembe várjuk önkénteseinket és hallgatóinkat egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre. A székelyföldi találkozók ez alkalommal elmaradnak.

Búcsú az Egyes-kőnél

Az Irgalmasság kápolnánál, az Egyes-kőnél holnap búcsút tartanak. Az indulás reggel kilenc órakor lesz Balánbánya után, a szép patak szádából gyalogosan, az 1Úton zarándoklat felcsíki szakaszán. Tíz órától az erdő szélétől keresztutat végeznek, melyet tizenkét órakor ünnepi szentmise követ. A legszentebb áldozatot Vass Nimród plébános mutatja be. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

1Úton zarándoknap

Holnap tartják az 1Úton zarándoknapot a gyermek-szülő szeretetkapcsolatért és a megújulásért. A csíkszeredai Millenniumi templomtól fél kettőkor indul a zarándokcsoport Csíksomlyóra. Délután négy órakor keresztutat végeznek, melyet zárómise követ, hat órától. Érdeklődni és jelentkezni Péterfi Attila Csongornál lehet a 0744639138-as telefonszámon.

Szent Donát és Szent Lőrinc búcsúk a Szatmári Egyházmegyében

A misztótfalui búcsú holnap délután hat órakor kezdődik, szónok Bauman István a szatmárnémeti Szent Család plébánia plébánosa lesz. Szent Donát tiszteletét az egyházmegye területére ide települt svábok hozták magukkal és terjesztették. A szent tiszteletére 1725-ben Erdődhegyen, az ún. Kopasz-hegy tetején épült az első kápolna, amelyet gróf Károlyi Sándor építtetett. A kápolna búcsúját vasárnap délelőtt tizenegy órakor ünneplik. Az idei évben a szónok Schupler Tibor nyugalmazott plébános lesz. A túrterebesi Kishegyen található kápolna búcsúját szintén vasárnap tartják, egy órai kezdettel. A szónok Albert Leander, kaplonyi házfőnök lesz. A

Szent István Napok Nagybányán

A nagybányai Szentháromság Plébánia idén is nagy szeretettel várja a híveket és az érdeklődőket, az augusztus 12-17. között megrendezésre kerülő Szent István Napokra. Az eseménysorozat gazdag programkínálattal várja az ünnepelni vágyókat, amelyek a vallási és kulturális hagyományok ápolását szolgálják. A részletes program megtalálható a Szentháromság plébánia Facebook oldalon, valamint a nagybanya.ro honlapon.

Budapest utcáin – fotókiállítás

A csíkszeredai Prisma Fotóklub 11 tagja idén kissé szokatlan témát választott a Budapesten és Szentendrén megszervezett táboruknak, ahol az utcai fotózás került középpontba. Az itt született alkotásokat augusztus 14-én, délután hat órakor mutatják be a megyeháza földszinti kiállítóterében.

Rendkívüli koncert a nagykárolyi kastélyban

Rendkívüli zenei utazásra hívják a közönséget Răzvan Stoicával, a nemzetközileg is elismert virtuóz hegedűművésszel, Andreea Stoicával, a kiemelkedő zongoraművésszel, a különleges interpretációiról elismert Kamerata Stradivarius kíséretében. A belépés jegy alapján lehetséges, amelyet az ove.ro oldalon lehet elérni.

Kántorképzőt hirdet a Szatmári Püspökség

A Szatmári Római Katolikus Püspökség négyéves kántorképző tanfolyamot hirdet, amelynek indítása csak abban az esetben történik meg, ha legalább 14 jelentkező van. Az oktatás kéthetenként, minden második szombaton zajlik. A képzés sikeres elvégzését és az utolsó év végi képesítő vizsga teljesítését követően a résztvevők kántori oklevelet kapnak. Jelentkezhetnek: akik befejezték a nyolc általánost vagy már érettségiztek, az aktív kántorok, akik még nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel, valamint mindazok, akik egyházi zenével foglalkoznak vagy a jövőben foglalkozni szeretnének. A jelentkezéseket szeptember 12-ig várják a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség címén vagy telefonon a 0744-483.444-es számon.

Zarándoklat Rómába és Assisibe

Szeptember 22-27. között s csíkszentkirályi egyházközség zarándoklatot szervez Rómába és Assisibe. Részvételi díj: 600 euro + 1200 lej, mely két részletben fizethető. Jelentkezni személyesen vagy telefonon Papp Márton plébánosnál lehet a 0742658865-ös telefonszámon.

Időjárás

Ma sok napsütésre számíthatunk, elsősorban elszórtan az ország keleti felén, és néhol délen fordulhat elő zápor, zivatar. Többfelé élénk lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet 31 és 38 fok között alakul. A hétvégén túlnyomóan napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő felhőkből legfeljebb csak szombaton alakulhat ki néhol egy-egy rövid ideig tartó zápor. Holnap élénk, erős lesz az északnyugati szél, majd vasárnap már csak helyenként fordulhatnak elő élénk széllökések. Holnap 30-36, vasárnap 29-35 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.

HÍREK DÉLBEN

Szabó Magda életét bemutató színházi Nagykárolyban

Ma este hét órától a Nagykárolyi Városi Színházban a „Magda, a Szabó” című színházi estet láthatja majd a közönség. A belépő egy fő részére 30 lejbe kerül. A Magda, a Szabó című életrajzi színházi est eddig nem ismert aspektusból közelíti meg és dolgozza fel Szabó Magda, Kossuth-díjas, a legtöbb nyelvre lefordított magyar író életét, munkásságát, házasságát. A téma megközelítését és módját tekintve is egyedülálló, releváns, eddig rejtve maradt kérdéseket feszeget az irodalom révén, eddig megjelent dokumentáció alapján.

Gyimesbükkben is levetítik a Petőfi-filmet

Az ezeréves határnál, a gyimesi Kontumácon is levetítik holnap este fél nyolctól a Most vagy soha! című filmet. Az új Petőfi-film a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának állít emléket, és a költőnek a szabadságharcban betöltött szerepét is bemutatja. A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

1Úton Nemzetközi Zarándoklat Kolozsváron

Zarándoklatot szerveznek vasárnap kolozsvári és környékén levő római katolikus templomoktól a kolozsvári Piarista templomig, ahol este hét órakor lesz a záró szentmise. A zarándoklaton a gyermek-szülő szeretetkapcsolat mélyüléséért imádkoznak. Bővebb információkért érdeklődni lehet a legközelebb levő plébánián. Akik a gyaloglást nem bírják, azokat a zarándokmisére várják.

Apa-fia dráma Székelyudvarhelyen

Lackfi János legújabb drámája, a Medveles, augusztus 13-án érkezik a Művelődési Ház nagyszínpadára. Az egyfelvonásos dráma az apamondta.hu podcast műsorban elhangzó beszélgetések szeretetteljes, esetenként felkavaró, egymás megértését, apa–fiú kapcsolatok mélységeit kereső interjúkból inspirálódott kétszemélyes színdarab, melyből a Zsámbéki Nyári Színház partnerségében született előadás. Az előadás időtartama 80 perc. Jegyeket elővételben és a helyszínen 25, 20, 10 lej értékben lehet váltani a Művelődési Ház jegypénztárában.

Örökfogadalom az Élet Kenyere közösségben

Augusztus 14-én, szerdán örökfogadalmat ünnepelnek Nagyváradon. Veronika véglegesen elköteleződik a közösségben fogadalmat téve a szegénységre és az engedelmességre. Az ünnepi szentmise a nagyvárad-velencei katolikus egyházközség templomában lesz, főcelebráns: Böcskei László nagyváradi megyés püspök.

A helyreállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása Kolozsváron

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, délelőtt tizenegy órától a piarista templomban, a kegykép búcsúján ünnepi szentmisét mutat be Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök, azt követi tizenkét órától a helyreállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása, amelynek keretében az egyházak képviselői áldó imát vezetnek a városért, Kolozsvár népéért. E kiemelkedő esemény egyben a 15. Kolozsvári Magyar Napok nyitánya. Annak idején a pestisjárvány elmúltáért adtak hálát e szobor felállításával. Ma is van, amiért imádkozzunk együtt e megzavarodott, békétlen világban, hogy adassék áldás és oltalom Kolozsvárnak, a nemzeteknek, az egész világnak!

Hungarikum Gála Nagybányán

Idén is megrendezésre kerül a Szent István est, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak augusztus 16-án, délután hat órától a ligeti Oázis Philia Galéria étteremben. Az est fő fellépője Pál Dénes, a The Voice – Magyarország hangja lesz. Műsorában elhangzanak majd Máté Péter, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa slágerek, igazi örökzöldek és 1-2 saját dal is. Az est további hangulatát Dj Geo, a szamosardói lemezlovas biztosítja, aki mai magyar és külföldi zenékkel szórakoztatja a közönséget, garantálva a jókedvet és a táncos lábak mozgását. A részvételi díj 175 lej fejenként, amely tartalmazza a hungarikum jellegű vacsorát és az italsort is. A belépők és foglalások augusztus 14-ig válthatók.

A régészet napja Mikházán

A Maros Megyei Múzeum munkatársai várják az érdeklődőket augusztus 17-én, délelőtt tíz és este hét óra között a mikházi régészeti parkban megrendezendő régészet napi rendezvényre. Ezzel az eseménnyel a lelőhely UNESCO világörökségi listára való felvételét is ünneplik, ugyanakkor a nagyközönség számára lehetőség lesz betekinteni a régészeti ásatások eredményeibe. A programban idegenvezetés, múzeumpedagógiai műhelyek, római katonai gyakorlat és íjászat is szerepel a régészeti parkban. Öt órakor a ferences templomnál Mátyus Szabolcs orgonakoncertje kezdődik, hat órától a Csűrszínházban Szluka Brigitta A sötétben látó tündér című egyéni meseelőadása hallgatható meg.

Időjárás

Ma sok napsütésre számíthatunk, elsősorban elszórtan az ország keleti felén, és néhol délen fordulhat elő zápor, zivatar. Többfelé élénk lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet 31 és 38 fok között alakul. A hétvégén túlnyomóan napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő felhőkből legfeljebb csak szombaton alakulhat ki néhol egy-egy rövid ideig tartó zápor. Holnap élénk, erős lesz az északnyugati szél, majd vasárnap már csak helyenként fordulhatnak elő élénk széllökések. Holnap 30-36, vasárnap 29-35 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.

 

About the author

Emese